Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-17 / 142. szám

4 KELET-MAOYARORSZÁG 1976. június 17. Fejvadászok llrabközi politikai telex... erőfeszítések Libanonban BELGRAD M em akármilyen hír ér­kezett a rhodesiai faj­üldöző rezsim főváro­sából, Salisburyből. E szerint Ian Smith miniszterelnök hatóságai máris létrehoztak egy „különleges egységet”, amelynek tagjai „portugál állampolgárok”. Magyarul ez annyit jelent, hogy Smith, az egykori vadászpilóta állig felfegyverzett hadseregéhez megteremtette az első, nyíl­tan is zsoldos egységet, amelyet a portugál gyarma­ti háború egykori tisztjeiből toborzott. A TASZSZ a hírrel kap­csolatban emlékeztet arra, hogy Ian Smith a közelmúlt­ban érzékeltette: „ha a hely­zet súlyosabbá válik”, széles körű zsoldostoborzási kam­pányba kezd. Úgy tűnik, ez a pillanat elérkezett. A bourbonokról mond­ták, hogy soha semmi­ből semmit nem tanul­tak. Ilyen értelemben a rhodesiai rezsim „királyi” tulajdonságokról tesz tanú­ságot. Salisburytől nem is olyan messze, a felszabadult Angola fővárosában nemzet­közi nyilvánosság reflektor- fényében most folyik az el­fogott zsoldosok pere. Soha a történelemben ilyen nyil­vánvaló nem volt, hogy a más népek eltiprására fel­használható bérgyilkosok, a hírhedt fejvadászok ideje le­járt, a kolonializmus utolsó fehér bástyái felett nem lehet nem hallani a lélekharangot — és Smith ezt a pillanatot választja zsoldostoborzásra! Nem tudjuk, a luandai fej­lemények fényében mennyi lesz a jelentkező Salisbury- ban. Kalandvágyó, megté­vesztett fiatalok, emberi és morális roncsok, kisiklott egzisztenciák, az igazság­szolgáltatás elől menekülő bűnözők - mindig akadnak. Egy azonban biztos: ha a gyarmattartó nagyhatalmak félelmetes ereje nem tudta megakadályozni a kolonia­lizmus széthullását, ha leg­utóbb Angolában egy sajátom Washington—Peking—Pre­toria tengely közös támoga­tása ellenére sem a neokolo- nializmus, hanem a felszaba­dítás erői diadalmaskodtak — Rhodesiában sem fogja megállítani az időt gyülevész zsoldosok, szánalmas fej­vadászok serege. Disillud líbiai miniszter­elnök és Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára Da- maszkuszból Beirutba érke­zett. A szíriai fővárosban az elmúlt napokban megbeszé­léseket folytattak a damasz­kuszi vezetőkkel a libanoni helyzetről és a szíriai csapa­tok részvételéről a libanoni eseményekben. Dzsallud kijelentette, hogy Szíria hozzájárult csapatainak 48 órán belüli kivonásához Beirut, Saida és Tripoli tér­ségéből. A csapatok keleten Bekaa völgyében, északon pedig Ak- kar térségébe vonulnak visz- sza. A tűzszüneti megállapo­dás betartásának ellenőrzése érdekében Libanonba be kell vonulniuk az arabközi béke- fenntartó erők jelképes csa­patainak — mondotta Dzsal­lud. Szükséges azonban, hogy a Libanonba való bevonulást követően a konfliktusban szemben álló felek képviselői „kerekasztal-beszélgetésre” üljenek össze a súlyos bel­politikai válság leküzdése ér­dekében. Programot dolgoztak ki a részben lerombolt beiruti nemzetközi repülőtér és a tengeri kikötő felújítására és helyreállítására. A repülőtér ellenőrzését a jobboldali erők, a palesztinai ellenállási moz­galom, a nemzeti hazafias Az ENSZ Biztonsági Taná­csa kedden este megszavazta a világszervezet ciprusi bé­kefenntartó erőinek újabb hat hónapra történő mandá­tummeghosszabbítását. A je­lenlegi megbízatás alig ne­gyedórával a szavazás után járt volna le. A kéksisakosok a keddi döntés értelmében december 15-ig maradhat­nak a szigeten. A BT egyidejűleg megerő­sítette 1975 márciusi határo­erők, a szíriaiak és a libano­niak képviselőiből álló egye­sített csapatoknak kell ellát­niuk. A csapatok Beirutba érkezését szerdára várják. Dzsallud miniszterelnök tárgyalt a PFSZ vezetőivel és a nemzeti hazafias erők kép­viselőivel. Mahmud Riad, a jobboldali keresztény erők vezetőivel találkozott. A ve­lük folytatott megbeszélés után újságíróknak kijelen­tette, hogy a jobboldali pár­tok vezetősége végre „általá­ban és egészében” hozzájárult az Arab Liga rendkívüli ülé­sén elfogadott határozatok életbe léptetéséhez, amelyek az arabközi biztonsági er^k libanoni bevonulására vonat­koznak. Ugyanakkor azon­ban hozzájárulásukat egy sor feltételhez kötötték. A válság megoldását célzó aktív politikai erőfeszítések ellenére az országban tovább­ra is voltak fegyveres össze­csapások. A jobboldali erők újabb kísérleteket tesznek a nemzeti hazafias erők elleni támadó hadműveletek végre­hajtására. Nemcsak Beirut- ban és elővárosaiban folytak harcok, hanem slz ország északi részének hegyvidékén, Tripoli és Zghorta városok térségében is. A harcok kö­vetkeztében 53-an meghaltak, 74-en megsebesültek. zatát, amely felszólította a válságban érintett valameny- nyi országot: tartsa tisztelet­ben Ciprus szuverenitását, függetlenségét és területi in­tegritását. A tanács a határo­zat mielőbbi maradéktalan végrehajtására szólítja fel qz összes érintett felet, külö­nös tekintettel a határozat­nak arra a részére, amelynek célja Ciprus felosztásának, illetve más országhoz való csatolásának megakadályo­zása. Kedden Belgrádban ünne­pélyes keretek között nyitot­ták meg az Újvidéki Fórum Könyv- és Lapkiadó Válla­lat könyvesboltját, amelyben magyar nyelven megjelent könyveket, köztük Budapes­ten kiadott műveket is áru­sítanak majd. Az ünnepségen megjelent a jugoszláv főváros kulturális életének több kiemelkedő személyisége, jelen volt Ha­lász József, a Magyar Nép- köztársaság belgrádi nagy­követe is. WASHINGTON Az FBI bejelentése szerint az utóbbi néhány hónapban kétszáz amerikai cég igazga­tósága kapott fenyegető leve­leket „fizess, vagy meghalsz” felszólítással. A detektívek feltételezése szerint az egész akció egyetlen mániákus műve, aki az utóbbi napok­ban már levél- és csomag­bomba küldeményekkel is alátámasztja fenyegetéseit. TOKIÓ Szerdán a reggeli órákban három egymást követő föld­rengés rázta meg Tokiót és környékét. A második föld­mozgás meglehetősen nagy erősségű volt, azaz négyes in­tenzitású a hetes japán ská­lán. Nagyobb károkról nem érkezett hír. Az államvasutak gyorsvonatai több órán át nem közlekedtek, amíg a szakemberek ellenőrizték a pályák biztonságát. A japán meteorológiai intézet jelenté­se szerint az epicentrum Ja- manasi prefekturában volt, húsz kilométerrel a földfel­szín alatt. TOKIÓ Az egészségügyi miniszté­rium jelentést tett közzé a Japánban február vége óta tartó rubeolajárványról, amely elsősorban az iskolás gyermekek körében terjed. Meglehetősen nagy mérete­ket öltött május hónapban, amikor összesen 280 ezer gyerek betegedett meg. Az országos intézkedések ellené­re várható, hogy a járvány tovább terjed, és felöleli az ország csaknem egész terüle­tét. m HAVANNA Villas és Matanzas kubai tartományokban összesen 900 személyt telepítettek bizto­sabb körzetekbe a térségben pusztító áradások miatt. To­vábbi 6500 lakost készítettek elő a kényszerköltöztetésre. Az áradásokat hatalmas, szűnni nem akaró esőzések idézték elő, amelyek során 24 óra alatt több, mint 103 mil­liméter csapadék hullott. Mindkét tartományban le­zárták a közutak és a vasút­vonalak egy részét. ROHRBRUNN Véletlen zsákmányra buk­kant a nyugatnémet rendőr­ség Rohrbrunn közelében egy autós csárda parkolójá­ban. Egy közúti baleset kö­vetkeztében könnyebben megsérült autó alvázához erősítve ötven kiló hasist ta­lálták. A 250 ezer márka ér­tékű kábítószert szállító há­rom török fiatalember lakat alá került. A gépkocsi hol­land rendszámú volt. PASADENA Az Egyesült Államok pa- sadenai űrközpontjában ked­den távirányítással lefékez­ték a Viking—1 Mars-szon- 'dát, hogy az rátérhessen a vörös bolygó körüli pályára. Az első jelentések szerint a manőver sikerült, a szonda óránként 214 kilométerre csökkentette sebességét és jú­nius 19-én tér át bolygó kö­rüli pályára. A tervek szerint leszálló egysége július 4-én — az Egyesült Államok fennál­lása 200. évfordulója tiszte­letére ejtőernyővel sima le­szállást hajt végre a Mars felszínén. Kísérlet a tajgán A szelídített jávorszar­vasok földünkön csak egyetlen helyen élnek. A Szovjetunió egyik leg­északibb természetvé­delmi területén 230 000 hektárnyi földdarabon, az Urál északi részébe folyó Pecsora folyó part­ján. Tenyésztik őket. Az érintetlen európai taj­gán a jávorszarvasok otthon érzik magukat. A több évig tartó kísér­let célja az erős és igénytelen jávorszarva­sok megszelídítése, hogy azután az állattenyész­tésben és mezőgazda­ságban felhasználhassák őket. A jávorszarvasok — mint kiderült — elég könnyen szelídíthetők. Könnyen megszokják a fejést, egy-egy fejésre 10 százalék zsírtartalmú 3 liter mennyiségű tejet adnak. Sikerült bebizonyí­tani, hogy ezek a szívós, igénytelen állatok nem viselik el az istállót, de szívesen tartózkodnak szabadon az ember lak­helyének közelében. Cipruson maradnak az ENSZ-csapatok Tíz kicsi néger Szöveg: KOVATS ANDOR Kép: BIRÖ TAMÄS dl.) AGATHA CHRISTIE REGÉNYE NYOMÁN — Mister Lombard, beszélhetnénk négyszemközt? — Parancsoljon, doktor. — Konzultálni szeretnék önnel, mi a véleménye a történ­tekről? — Gyilkosság volt mindkettő s a gyilkosnak vagy gyil­kosoknak köztünk kell lenni. —■ Vagy a szigeten! Átkozottul stimmel a történtekre az a versike, amely mindegyikőnk hálószobájában a falon lóg! Vonjuk be talán Blore-t is! A szól tett követte. Blore egyetértett azzal, hogy át kell kutatni a szigetet és a három férfi elindult. A dolog azonban nem bizonyult olyan egyszerűnek: a part felől meredek szik­lák ereszkedtek le a tengerig és kiderült, sok barlangszerű mé­lyedés van rajtuk. Kiderült az is, hogy Lombard gondolt ugyan a leereszkedésre, kötelet hozott is magával, de valami kampó és kalapács a kötél rögzítésére, ezek mégsem voltak náluk. Közben a vízparton elérkeztek oda, ahol MacArthur tábor­nok ült és mereven nézte a tengert. A csöndet csak a sziklá­kon megtörő hullámok robaja törte meg. Blore azt gondolta, úgy néz ki az öreg, mintha transzba lenne ... — Visszamegyek valami kampóért és ütlegért, mert ezek nélkül nem jutunk tovább — mondta dr. Armstrong, és elin­dult a ház felé. — Szép, csendes helyet talált magának uram — kezdte el kissé erőltetett, csevegős stílusban Blore. — Nagyon kevés időm van. szeretném ha nem zavarnának. Ez nagyon jó hely a várakozásra. — A várakozásra? Mire vár ön, uram? — A végre! — mondta csendesen a tábornok. Egyikünk sem fogja elhagyni a szigetet. Blore és Lombard döbbenten hallgatták az öreget, az pe­dig eltűnődve folytatta: — Nagyon szerettem Maryt. . . Nincs értelme, hogy tovább tagadjam: a halálba küldtem Richmondot, azt hiszem bizo- nj'os értelemben valóban gyilkoltam! De ez akkor eszembe sem jutott, csak a bosszú égett bennem. Menjenek, menjenek! Megérdemlem a halált!.., — Ez bedilizett — és otthagyták MacArthurt. Közben elő­került Armstrong is és nagy körülményesen kinézte a legjobb helyet a leereszkedésre, beverte a kampót, ráillesztette a köte­let. Lombard vállalkozott a leereszkedésre és hamarosan el­tűnt a mélységben. Egy darabig hallgattak, aztán Blore megszólalt: — Fura fickó ez a Lombard, én nem bízom benne. — Kalandos élete lehetett — helyeselt Armstrong. — Revolver van nála, ezt „hivatalból” állapítottam meg. Armstrong habozva felelte: — Valószínűleg megszokásból hordja magánál. — Ugyan, doktor, az csak a regényekben természetes, hogy az emberek revolverrel a zsebükben mászkáljanak. A házban megszólalt az ebédre hívó gong s ketten meg­indultak a ház felé. Az ebédlőben összegyűlt a társaság. Végre kissé fellélegeztek. Csak egyikük hiányzott, ezért Armstrong kiment, hogy ismét megüsse az ebédre hívogató gongot. A teraszon futó léptek zaját hallották. Abban a pillanatban, anélkül, hogy bármelyikőjük is szólt volna, rögtön tudták, hogy mi történt. Dr. Armstrong halotthalványan állt az ajtó­ban és lihegve mondta: — MacArthur tábornok meghalt. Hátulról szúrták le! (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents