Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-16 / 141. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. június 16. Ökölvívóink helytállása Egerben A z elmúlt hét végén Egerben rendezték meg a Bornemissza Géza ifjúsági ökölvívó em­lékversenyt, ahol a Bakta- lórántházi Szakiskola-Dó- zsa Sportegyesület ökölví­vói is szorítóba léptek. A szabolcsi versenyzők kö­zül súlycsoportjában Irá­nyi László 3., Kertész Gyula 5., Nagy Csaba 6., Lamos István pedig 7. he­lyet szerzett. A legeredmé­nyesebb baktai ökölvívó Irányi László, a legtechni­kásabb versenyzőnek járó tiszteletdíjat is megkapta. A szabolcsi versenyzők­nek egyébként nem volt kedvező a sorsolásuk, mi­vel hárman is már az el­ső mérkőzésen 1976. évi magyar bajnokot kaptak ellenfélül. A szakosztály munkáját dicséri azonban, hogy 8 hónapos munka után vállalták a minősítő versenyen való részvételt. Az eredmények pedig ön­magukért beszélnek! Sporthírek A Vasas ifjúsági labdarú­gócsapata Enepetálban (NSZK) szerepelt nemzetkö­zi tornán. A Vasas 14 gólt lőtt, egyet kapott, mégis csak 3. lett, mert első mérkőzésén a ké­sőbbi győztes Enepetáltól 1:0- ra kikapott. Utána a Vasas legyőzte a Eintracht Frank­furt és a Montpelier csapa­tát, majd a 3. helyet eldön­tő mérkőzést a torna kiemel­kedően legjobb játékával ll:0-ra nyerték a Vasas fia­taljai a Paris SG ellen. ¥ Eddy Merckx, a belgák „kerékpáros királya” — mint kedden bejelentették, sérülés miatt nem vesz részt az idei Tour de France-on. A francia körverseny ötszörös győztesének műtétre is szük­sége lesz. Anatolij Karpov, szovjet sakkvilágbajnok Jakutföl­dén vendégszerepei — jelen­ti a TASZSZ. A nemzetközi nagymester Jakutszkban 20 táblás szimultánon vett részt. Legfiatalabb ellenfele egy 4 éves iskolai tanuló, legidősebb partnere pedig egy 53 éves mesterjelölt volt. Érdekesség, hogy ellenük el­vesztette játszmáit. Ezenkí­vül négy döntetlent ért el, a többit megnyerte. Labdarúgás: Ái utolsó fordulóban dől el a feljutás Nagy harc folyik a feljutást jelentő két első helyért a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság­ban. Az elmúlt vasárnap leját­szott 29. forduló nem hozott dön­tést, így az utolsó mérkőzéseken dől el, melyik két csapat jut fel a megyei I. osztályba? Az első két helyre esélyes együttesek közül vasárnap az NYVSC és az Asztalos SE hazai pályán Csen- gert, illetve Baktalórántházát fo­gadja, míg a Nyírbátori BSC Balkányban vendégszerepei. S az izgalmakat fokozza az is, hogy a nyírbátoriak jogosulatlan játékosok szerepeltetése miatt megóvták a június 6-án leját­szott NYVSC—Nyírbátor mérkő­zés 2:0-ás végeredményét. Az óvást a fegyelmi bizottság június 17-én, csütörtökön tárgyalja. Az utolsó előtti forduló ered­ményei: Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola—Asztalos SE 2:5, Nagyvarsány—NYVSC 0:0 (!), Csenger—Ujfehértói Vörös Me­teor 3:1, Baktalórántháza—Ho- dász 5:0, Nagyecsed—Vámosoro- szi 4:1. Nyírtass—Kemecse 2:0, Demecser—Balkány 4:1, Nyírbá­tor—Nyírmada 2:0. A megyei II. osztályú labdaru­gó-bajnokság állása az utolsó forduló előtt: 1. NYVSC 29 20 5 4 69-11 45 2, Asztalos 29 18 9 2 62-29 45 3. Nyírbátor 29 19 5 5 73-29 43 4. Bl.-háza 29 17 6 6 68-32 40 5. Csenger 29 15 4 10 80-5J 34 6. Balkány 29 13 7 9 64-42 33 7. Nagyecsed 29 11 6 12 64-54 28 8. Nyírmada 29 11 5 13 36-46 27 9. Hodász 29 12 3 14 48-65 27 10. Ujfehértó 29 11 4 14 45-64 26 11. Demecser 29 12 1 16 56-69 25 12. Nyírtass 29 9 5 15 41-55 23 13. V.-oroszi 29 8 5 16 33-65 21 14. Kemecse 29 6 6 17 36-66 18 15. N.-varsány 29 4 8 17 25-69 16 16. Mg. Főisk. 29 5 3 21 29-80 13 Tóth József Röplabda: Három győzelem három vereség Ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak az elmúlt hét végén a szabolcsi NB Il-es röplabda­csapatok. A női együttesek kö­zül a Taurus, a Spartacus-Pe- tőfi és az NYVSC nyert, míg a Nyírbátor hazai környezetben vesztett. A két férficsapat simán kikapott! Eredmények: Nyíregyházi Taurus—Kistere- nye 3:1. Női mérkőzés Nyíregy­házán. A hazaiak biztosan nyer­ték a találkozót. NYVSC—Miskolci Spartacus 3:0. Női mérkőzés Miskolcon. A kitűnően játszó vasutaslányok 45 perc alatt győzték le a Sparta- cust. Nyíregyházi Spartacus-PetOfi —Salgótarjáni Bányász 3:1. Női mérkőzés Nyíregyházán. Ezúttal jobban ment a nyíregyháziaknak és megérdemelt győzelmet arat­tak. Hajdúböszörményi óvónőkép­ző—Nyírbátori Kinizsi 3:2. Női mérkőzés Nyírbátorban. Az erő­sen tartalékos hazaiak 0:2-ről egyenlítettek. A rnérkőzést el­döntő játszma azonban a vendé­geknek sikerült jobban. MALÉV SC—Nyíregyházi Spar- lacus-Petőfi 3:0. Férfimérkőzés Nyíregyházán. A volt NB I-es fővárosi gárda igazolta hírnevét, könnyen győzött. Ózdvidéki Bányász—Nyíregy­házi Mezőgazdasági Főiskola 3:0. Férfimérkőzés Farkaslyukon. A legjobbjait nélkülöző főiskolás együttes nem tudta nagy küzde­lemre késztetni a hazaiakat. OLIMPIÁRÓL — OLIMPIÁRA Aranyak, arcok, pillanatok Nem tudja, hány érme van: Gerevich Aladár Gerevich Aladár, született 1910- ben Jászberényben. Egy mende­monda kering róla. Amikor meg­kérdezték tőle. hány olimpiai ér­me van, állítólag így válaszol: — Ahán;. szór megszámlálom, mindig más eredményt kapok . . . A statisztikusok jobban tudják, mint én. Korán megismerkedett a vívás­sal. Az első leckét édesapjától kapta, aki vívómester volt. Ti­zenhat esztendős korától edzett rendszeresen. Győzelemmel kezd­te. Élete első versenyét 1927-ben nyerte. Még abban az esztendő­ben felkerült a fővárosba, ahol a híres Santelli Italo tanítványa lett. Igazán 1929-ben figyeltek fel rá, amikor egy tátrai versenyen megszerezte az első helyet. Egy esztendővel később lett először a magyar kardvívó-válogatott tag- ia. 1931-ben az olasz Nedo Nádi így nyilatkozott róla: „Gerevich a magyar vívás nagy ígérete. Minden dicséreten felül megállta helyét, gyönyö­rűen vívott, mindene megvan ahhoz, hogy világklasszis legyen: fiatalság, pompás fizikum, ra­gyogó technika. Különösen fizi­kuma olyan, amilyent még nem láttam. Egy mókus sem lehetne fürgébb, gyorsabb, mint ez az alig 18 évesnek látszó ifjú . . . Tavaly Pillér György tűnt fel, nem mindennapi tudásával, ma is ő a legnagyobb magyar kard­vívó, de az idei év termése: Ge­revich Aladár ...” Sikersorozata egyedülálló a ví­vás történetében. Hat olimpián (1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960) vett részt és ötször volt tagja az aranyérmes magyar csapatnak, ezenkívül az egyéniben 1936-ban harmadik, 1948-ban első, 1952-ben második. Hidegvérével, nagyszerű tech­nikájával gyakran szinte csodá­kat tudott művelni. így történt ez 1952-ben a helsinki olimpián is. 7:7-re állt a magyar—olasz döntő. Ekkor lépett pástra Gere­vich és az olasz Pinton. Az elő­jelek eléggé kedvezőtlenek vol­tak, Gerevich ugyanis korábban valamennyi csörtéjét elvesztette. Ennek ellenére szinte szárnyakat kapott, viharosan támadott. Pin­ton azonban hasonlóan nagy becsvággyal vetette magát a küzdelembe. Pillanatok alatt 2:1- re vezetett. Arra számított, hogy ezután valósággal lerohanja el­lenfelét, de Gerevich bravúrosan védekezett, és a magyar vívónak sikerült kiegyenlítenie. Azután továbbra is fej fej mellett ha­ladtak. 3:3. A csapat vezetői és versenyzői hátat fordítottak a Újabb NYVSC-s atlétasikerek Finnországban rendezték meg a skandináv államok Északi Kupa atlétikai bajnokságát. Az öt skan­dináv ország csapata mellett a versenyen indult a magyar női válogatott is, melyben helyet ka­pott Erdélyiné Szabó Ildikó, az NYVSC atlétanője is. Ildikó tá­volugrásban indult és 650 centi- méteres teljesítménnyel győzött. Ez a legjobb idei magyar távol- ugró-eredménynek számít. A DVTK vasárnap délután rendezte meg a Lucsánszky—Mi- hályfi országos atlétikai emlék- versenyt, melyen az NYVSC at­létái közül többen rajthoz álltak. A 800 méteres síkfutásban Sze- meti Gyula az első helyet sze­rezte meg, 1:53,5 perces ered­ményével. Szoboszlai Péter ge­relyhajításban 68,44 méterrel má­sodik lett. Nagy Katalin 100 m síkfutásban indult és 12,3 má­sodperccel az első helyen vég­zett. Szabolcsi csapatok fekete vasárnapja Valamennyi szabolcsi NB-s kézilabdacsapat vereséget szen­vedett a vasárnapi bajnoki mér­kőzéseken. Különösen a Vásá- rosnaményi Vörös Meteor női és a Nyíregyházi Spartacus-Pe- tőfi férfiegyüttesének a veresé­ge fájó, mert azzal igen nehéz helyzetbe kerültek a kiesés el­kerüléséért folytatott küzdelem­ben. Eredmények: Újpesti Dózsa—Tiszavasvári IiOmbik 18:15 (9:8). NB I B-s férfimérkőzés Tiszavasváriban. Az idei legjobb játékát nyújtot­ta a Lombik, de a győzelemhez az is kevés volt. Gól: Sepsi 5, Papp, Újhelyi 4—4. Sápi, Puskás 1—1. Budakalászi Textiles—Nyíregy­házi Spartacus-Petőfi 34:23 (16:11). NB Il-es férfimérkőzés Budaka- lászon. Védelmi hibák miatt vesztett a nyíregyházi csapat. A gólkülönbség túlzott. Gól: Marton 11, Debreceni, Varga 4—4, Hárs­falvi 3, Babolcsay 1. DVTK—Nyírbátori BSC 24:20 (11:9). NB Il-es férfimérkőzés Diósgyőrben. A nyírbátori csa­pat vereségét lélektelen játéká­nak köszönheti. Gól: Pál 11, Molnár 5, Végh 3, Kiss 1. D. Közút—Nyíregyházi Tanár­képző Főiskola 15:12 (7:5). NB Il-es női mérkőzés Debrecenben. A főiskolások sorra kihagyták helyzeteiket, s ez megbosszulta magát. Gól: Beresnyák, Tóth 3—3, Kobzos, Csepregi 2—2, Lo­vas, Kovács 1—1. I Egri Vasas—Nyíregyházi Vo- lán-Dózsa 17:12 (7:4). NB Il-es női mérkőzés Egerben. Több százszázalékos helyzetet hagyott ki a Volán-Dózsa, ezért vesztett. Gól: Buzásy 5, Szerednyi 3, Darkó, Tálas 2—2. VEGYÉPSZER—Vásárosnamé- nyi Vörös Meteor 9:8. Nagy küz­delemben nyert a fővárosi együt­tes. KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: A színháztörténész mondja. — 8,42: Verdi: Falstaff Háromfelvonásos opera. — Közben: 10,05: Gyermekeknek. — 10,44: Az operaközvetítés folytatása. — 11,31: Csajkovsz­kij: Vonósszerenád. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Lá­togatás kutatóintézetekben. — 13,40: Viasz Piroska népdalokat énekel, Gusa Pál furulyázik, Horváth János hárfán játszik. — 14,00: Ezeregy délután. — 14,32: Bach: D-dúr szvit No. 3. — 15,10: Iskolarádió. — 15,48: Polkák. — 16,00: A világgazda­ság hírei. — 16,10: Nyári Károly népi zenekara játszik. — 16,30: Delly Rózsi és Maleczky Osz­kár énekel. — 17,05: Tanuljunk tanulni. — 17,30: Schubert: Hüttenbrenner-változatok. — 17,45: Népzenekedvelőknek. — 18,15: Czine Mihály könyvszem­léje. — 19,15: Rádiószínház — Macska a felségvizeken. Ráko- sy Gergely rádiószatirája. — 20,50: Kis magyar néprajz. — 21,50: Népszerű filmdalok. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A Jannequin kórusmű­veiből. — 22,45: Herakleitosz — a „homályos bölcs”. — 23,05: A cigányprímás. Részletek Kál­mán Imre—Harsányi Zsolt—In­nocent Vincze Ernő operettjé­ből. — 23,30: Magyar szerzők műveiből. — 0,10: Sztevanovity Zorán és Dusán táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: A Budapesti Koncertfu- vószenekar játszik. — 8,33: Tánczene Prágából, Varsóból, Szófiából, Moszkvából és Bu­karestből. — 9,33: Nóták. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,33: A Szabó család. — 12,00: Candide. Részletek Bern­stein zenés játékából. — 12,33: Zenekari muzsika. — 13,33: Finn gyerekek énekelnek. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Az Ifjúsági rádió órája. — 18,00: II. félidő. Közvetítés baj­noki labdarúgó-mérkőzések­ről. — 19,25: Népdalcsokor. — 20,00: Ez is, az is... — 22,00: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságai. — 22,33: Népi zene­karok műsorából. — 23,00: Grieg-művek. — 23,30: Gigliola Cinquetti, Nicola di Bari és a Giannini együttes felvételeiből. nyíregyházi rádió 17,00: Műsorismertetés. — Hí­rek. — Lapszemle. — 17,05: A Pilot és a Shadows együttes műsorából. — 17,20: Filmkriti­ka. — 17,25: Ránki Gy.: Film­melódiák. — 17,30: Nők negyed­órája. — 17,45: Lehár F.: Mo­soly országa. Részlet. — 18,00: 1976. június 16., szerda Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Pinocchio együttes játszik. — 18,27—18,30: Hírössze­foglaló. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 9,43: Tévétorna. (Ism.) (Szí­nes!) — 9,50: Cimbora. Irodal­mi magazin gyerekeknek. (Ism.) (Színes!) — 10,35: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) — 11,00: Columbo. Magyarul be­szélő amerikai bűnügyi tévé­filmsorozat: „Fekete etűd”. (Ism.) (Színes!) — 12,10: Játék a betűkkel. (Ism.) — 17,08: Hírek. — 17,15: Ritmus ’75. In- tervízió-átvétel az NDK televí­zió műsorából. — 18,10: A nyelv világa. — 18,55: Reklámműsor. — 19,05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,10: Esti me­se. — 19,20: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. (Színes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Valentyin Katajev: A kör négyszögesítése. Vígjáték két részben. A Pesti Színház elő­adása, felvételről. (14 éven fe­lülieknek!) Az előadás előtt Elbert János bevezetője. — Kb. 21,35: Szép magyar tánc. III. rész: Tiszaháti csárdás. (Szí­nes!) — 21,40: Családi kör. Szü­lők, nevelők magazinja. — 22,40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20,00: Vezetők klubja. Ver­seny — versenyeztetés. — 20,40: A nagy szomjúság. Olasz do­kumentumfilm. — 21,05: Tv- híradó 2. — 21,25: Rendezte: Zsigmondi Boris. — Mária halá­la. Képzőművészeti rövidfilm. (Ism.) Szántó Piroska. Portré­film. (Ism.) (Színes!) Szobor és legenda. Képzőművészeti rövid­film. (Ism.) — 22,25: Zenés nyári esték. Tamássy: Ének­óra. Vidám kisopera. (Ism.) BRATISLAVAI TV 15,55: Hírek. — 16,00: Kerté­szek műsora. — 16,30: Közép­szlovákiai híradó. — 16,45: Épí­tészeknek. Publicisztikai mű­sor. — 17,10: Ifjú szemmel. — 17,50: A teremtés urai. — 18,35: A hét könyvei. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Krónika. A 13. nemzetkö­zi tv-fesztivál. — 19,45: Ahová a halál nem ér el. Szovjet film. — 20,10: Az intervízió műsora: Csehszlovákia—Hollandia lab­darúgó-mérkőzés. — 22,00: Tv- híradó. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: PÉNZT, VAGY ÉLETET. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: TALÁLKOZTAM BOLDOG CIGÁNYOKKAL IS. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: EMBERRABLÁS MAGYAR MÓDRA. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Kert mozi: ELÁTKOZOTTAK. E. k.: 8 óra. Kisvárdai mozi: HOLTBIZ­TOS TIPP. Mátészalkai mozi: AMACORD (EMLÉKEZEM) SZÍNHÁZMŰSOR: Csokonai Színház: HOGYAN HÁZASODOTT MEG PETRUS- KA? 18-án 19,00 óra Ódry-b. Eredménylapok a nyári olimpiai játékok történetéből: LOS ANGELES, 1932. Kard csapat: 1. Magyaror­szág (Gerevich Aladár, Gly- kais, Kabos, Nagy, Pet- schauer, Pillér), 2. Olaszor­szág, 3. Lengyelország. BERLIN, 1936. Kard egyéni: 1. Kabos (Ma­gyarország), 2. Marzi (Olasz­ország), 3. Gerevich (Magyar- ország). LONDON, 1948. Kard csapat: 1. Magyaror­szág (Berzelly, Gerevich, Kárpáti, Kovács, Rajcsányi), 2. Olaszország, 3. Egyesült Ál­lamok. Kard egyéni: 1. Gerevich Aladár (Magyarország), 2. Pinton (Olaszország), 3. Ko­vács (Magyarország). HELSINKI, 1952. Kard egyéni: 1. Kovács (Ma­gyarország), 2. Gerevich (Ma­gyarország), 3. Berczeliy (Ma­gyarország). pástnak, mert egyszerűen nem bírták az izgalmakat. Szerencsé­re azonban Gerevich idegei rendben voltak, tovább támadott és kardja ott csattant Pinton mellén. Az olasz ekkor cirkuszi jelenetet rögtönzött, nem akarta elismerni a zsűri döntését. Ez azonban nem segített rajta. A zsűri megingathatatlan maradt. Pinton erre teljesen elvesztette nyugalmát és valósággal le akar­ta rohanni ellenfelét. Gerevich azonban védeni tudott, aztán ő lendült támadásba, és máris 5:3 lett. Ez az epizód is jól érzékel­teti, hogy Gerevich fénykorában milyen bravúrokra volt képes. Nemcsak olimpiákon, hanem világbajnokságokon is remekelt. 1930 és 1960 között tizenkétszer volt tagja a világbajnok magyar csapatnak. Míg egyénileg három­szor nyert aranyérmet. Négyszeres országos kard-, és hatszoros tőrbajnok. 1960-ban-vo­nult vissza. Mint a klasszikus magyar vívóiskola képviselője versenyzését a szinte művészi tökélyre emelt technikai tudás, a lendület, a bátor támadókész­ség és a lelkesedés jellemezte. Olimpiai teljesítménye, vagyis az, hogy hat egymást követő olimpián ott állt a győzelmi do­bogón, egyedülálló a vívás törté­netében. Felesége Bogáthy-Bo- gen Erna ugyancsak neves vívó­nő volt. Pál fia pedig arra ké­szül, hogy minél jobban megkö­zelítse apja sikereit. Mesteredző, a BVSC vívóival foglalkozik. Civil foglalkozása: hosszú esztendőkig a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője volt. Több kitüntetés tulajdonosa. Molnár Károly M Kelet­agyarország A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség i Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47' Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél. Előfizetési díj égy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. F. v.: Holéczi István RÁDIÓ FILM

Next

/
Thumbnails
Contents