Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-16 / 141. szám

1976. június 16. KELET-MAGYARORSZÁG 5 A kisvárdai-rétközi na­pok rendezvénysorozata ke­retében június 13-án, vasár­nap bonyolították le Kisvár­dán a várszínpadon a megyei táncegyüttesek nívódíjas nép­táncversenyét. Az egész na­pos program délelőtt 10 óra­kor kezdődött menettáncver- sennyel. A kilenc néptánc- csoport 370 táncosának felvo­nulását több mint ezren te­kintették meg. Az emlékmű előtt a város és a járás párt-, állami, tömegszervezeti veze­tői, valamint a zsűri köszön­tötte és értékelte a felvonu­lást. A menettáncverseny győztese a Kisvárdai ÁFÉSZ ajaki táncegyüttese lett, meg­előzve a nagykállói Kállai kettős népi együttest és a nyíregyházi Szabolcs-Volán táncegyüttest. A nívódíjas néptáncver­senyt délután 14 órakor ren­dezték meg a várszínpadon, közel másfél ezres közönség előtt. A zsűri hosszas mérle­gelés után ítélte oda a he­lyezéseket. A díjakat, pénz­jutalmat és a különböző emléktárgyakat dr. Kuknyó János, a megyei tanács mű­velődésügyi osztályvezetője nyújtotta át. Az első helye­zést megosztva a nyíregyhá­zi Szabolcs-Volán táncegyüt­tes és a nagykállói Kállai kettős népi együttes nyerte el. Második helyen a Kisvárdai ÁFÉSZ ajaki táncegyüttese, harmadik helyen az ököritó- fülpösi Fergeteges táncegyüt­tes végzett. A díjkiosztást két­órás gálaműsor követte telt ház előtt — tudósítja Vincze Péter. Szerződés öt évre Az idén először kötött öt évre szóló szerződést 119 megyei termelőszövetkezet­tel és 25 szabolcsi ÁFÉSZ- szel a MÉK Vállalat. Az 1976-tól 1980-ig érvényes megállapodások a biztonsá­gosabb felvásárlás és érté­kesítés érdekében születtek. Szabolcs fő terménye a téli alma. Erre az évre 19 ezer 358 vagonra kötött termék­értékesítési szerződést a vállalat. Egyéb gyümölcsfé­lékből 491 vagon bogyós és csonthéjas — többek közt szilva, málna, szamóca, meggy, cseresznye — felvá­sárlását tervezik. E meny- nyiségből a megyei igények kielégítésén túl jut az ipar­nak is. Idén kevesebb a burgonya vetésterülete, mint tavaly. A szerződött közel 3300 vagon áruból Budapes- re és az iparosódottabb me­gyékbe — Komáromba, Veszprémbe — is szállítanak. Hasonlóan Szabolcson kí­vül értékesítik a 2 ezer va­gon zöldség egy részét is. Itt a megyében közel 1200 vagon zöldségre lesz szükség. Szabolcsi kis matematikusok A kis matematikus baráti körök országos versenyét jú­nius 17-én és 18-án rendezik meg Csillebércen. A verseny megyei döntőjén 62 tanuló vett részt. A versenyzők kö­zül Fedor István és Molnár Béla 5. osztályos kisvárdai, valamint Elek Sándor, Mak- szim István és Tóth László 6. osztályos nagykállói tanu­lók szerepeltek a legeredmé­nyesebben — az országos döntőn ők képviselik Szabolcs megyét. EGYÜTTES ÜLÉST TAR­TOTTAK június 14-én, hét­főn a Hazafias Népfront má­tészalkai körzeti bizottságai. Az ülésen tájékoztató hang­zott el azokról a kiemelt építkezésekről — többek közt a Ságvári úti sportkombinát­ról, a Felszabadulás téri ját­szótérről, a lovaspályáról és a közlekedési parkról — me­lyeket nagyrészt társadalmi munkával kívánnak megva­lósítani az V. ötéves tervben. A város lakói tavaly 5 mil­lió 236 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Ez az összeg biztosíték arra, hogy a kiemelt létesítmények megépülnek. Az ülésen meg­vitatták a Tiszta, virágos Má­tészalkáért mozgalom tapasz­talatait is — tudósítja Zsol­dos Barnabás. Június közepétől — a kilövő állomások teljes felépítése után — Baranyában elkezdi munkáját a rakétás jégeső-elhárító rendszer, és .megkezdődik a kísérleti védekezés. A pécsi, a mohácsi és a siklósi járásokban működő tizenegy kilövő állo­más munkáját a Tenkes-hegyi meteorológiai rádiólokátor irányítja. Képünkön: a kilövő állomások egyike Kisbudmér I térségében. (MTI fotó — Bajkor József — KS) A HÉTFŐN SZOLNOKON MEGNYITOTT magyar ré­gészeti és művészettörténeti vándorgyűlés résztvevői kedden körutazást tettek a múzeumokban, népi műem­lékekben gazdag Szolnok megyében. Gyűjteményeket, templomi freskókat, idegen- forgalmi nevezetességeket tekintettek meg. Hol épült a legtöbb szövetkezeti lakás? Az idén eddig a legtöbb új szövetkezeti fenntartású la­kást Borsod, Csongrád, Ko­márom és Szabolcs-Szatmár megyében adták át. Sokat ja­vult a lakóházkezelés szerve­zettsége is. Negyvennél több szakosított szervezet 110 szö­vetkezetre — több, mint 30 000 lakásra — kiterjedően már jó színvonalon, állandó alkalmazottak segítségével látja el a házkezelési, illetve az ügyviteli feladatokat. Mel­lettük már 15 olyan szerve­zet is alakult, amelyek képe­sek az előbbiek együttes megvalósítására. Néhány me­gyében a lakásfenntartó szö­vetkezetek létrehoztak bar- kácsműhelyeket, ahol a ta­gok saját maguk végzik el a lakások karbantartásával kapcsolatos munkákat. Vár­ható: az idén már minden megyében és a fővárosban is kialakulnak ázok a szerve­zetek, amelyek fejlesztésével, megerősödésével megoldódik a lakóépület-kezelés szövet­kezeti formája. Autóbuszjegyek árát sikkasz­totta el a demecseri Dobrai Já- nosné, ezért hat hónap szabad­ságvesztésre ítélték, a büntetés végrehajtását azonban 2 évre felfüggesztették. A két év még nem járt le, amikor gyermektar­tási kötelezettség elmulasztása miatt idézték a Nyíregyházi Já­rásbíróságra. Az apjánál lévő négyéves gyermeke után ugyan­is nem fizette rendszeresen a tartásdíjat. Az asszonyt a bíró­ság 1974. augusztus 1-től számít­va havi 350 forint tartásdíj meg­fizetésére kötelezte. Ezenkívül 2 hónap szabadságvesztésre ítélték és le kell töltenie az említett fel­függesztett büntetését is. ÉLELMISZER-GAZDA­SÁGI ÉRTEKEZLETET tar­tanak június 16-án, szerdán Nyíregyházán, a MESZÖV- ben. Az értekezleten Borsod, Hajdú, Heves, Nógrád és Szabolcs megye pártbizott­ságainak, megyei tanácsai­nak szakemberei s a ME- SZÖV-ök kiküldöttjei vesznek részt. Megyénként két ÁFÉSZ képviselői tartanak beszámolót az értekezleten a háztáji és kisegítő gazdasá­gok segítésére hozott intéz­kedésekről. Népzenészek stúdiójának záróvizsgája Bensőséges ünnepély kere- rében rendezte meg az Or­szágos Szórakoztatózenei Központ nyíregyházi kiren­deltsége a népzenészek záró­vizsgáját június 8-án. A népi zenekarok továbbképzése évek óta folyik a stúdió ke­retében. Magyari József, aki a továbbképzést vezette, több éve jár át Debrecenből, s igen szép eredményt ért el, melyről a népi zenekarok bi­zonyságot tettek a vizsga al­kalmával, ahol Liszt II. rap­szódiáját, az Orfeusz-nyi- tányt, verbunkosokat, ma­gyar és külföldi népdalokat, s egyéb szórakoztató zene- számokat mutattak be nagy sikerrel. A stúdió vezetője, Takács János, a záróvizsga alkalmá­val beszámolt az elmúlt év munkájáról, s vázolta a jövő évi elképzeléseit. Kifejezést adott annak az óhajának, hogy a felsőbb szervek több figyelmet fordítsanak és több segítséget adjanak a szórakoztató zenészeknek, helyiséget, ahol a továbbkép­zést folytathatják, mert most a saját lakásukon tanítanak az oktatók. (vikár) Időjárás Június szerda KRÓNIKA JUSZTIN NAPJA A Nap kél 3 óra 46 perc­kor, nyugszik 19 óra 43 perckor. A Hold kél 22 óra 24 perc­kor, nyugszik 8 óra 34 perckor. Húsz évvel ezelőtt. 1956. június 16-án halt meg — 64 éves korában — Hajnal István történetíró, egyetemi professzor, akadémikus. A délvidéki Nagykikindán született, 1892 júliusában. Érdeklődése korán a törté­nettudományok felé for­dult; egyetemi tanulmá­nyait Budapesten végezte, kiváló eredménnyel. 1919- től a Magyar Nemzeti Mú­zeum Levéltárának, 1920-tól pedig az Országos Levéltár­nak volt a tisztviselője, majd 1922-től évekig a her­ceg Esterházy család levél­tárosa. 1930-ban a budapes­ti egyetemen az újkori egyetemes történelem taná­rává nevezték ki. Munkái-' ban főleg az összehasonlító írástörténet problémáival, a technikai fejlődés társadal­mi összefüggéseivel, a szo­ciológia és a történettudo­mány kapcsolataival, vala­mint a magyar politikai történet egyes fontos kér­déseivel foglalkozott. Főbb munkái: IV. Béla király kancelláriájáról, írástörténet az írásbeliség felújulása korából, A Kos- suth-emigráció Törökor­szágban, Az 1642. évi meg­hiúsult orspággyülés idősza­ka. A Batthyány-kormány külpolitikája. Az újkor tör­ténete. Sok tanulmánya je­lent meg a Századok című tudományos folyóiratban is. Várható időjárás ma es­tig: nyugat felől lassan megnövekvő felhőzet, előbb a Dunántúlon, később az ország többi részén is el­szórtan záporral, zivatarral. Időnként megélénkülő déli, délnyugati, majd főleg a Dunántúlon megerősödő és nyugatira, északnyugatira forduló szél. Várható leg­magasabb nappali hőmér- séklet 20—25 fok között. Az építésügyi ágazat kivi­telező szervezetei az év első öt hónapjában az idei ter­vükben előirányzott 44 400 lakásból május végéig 6488 új otthont adtak át, s ebből ötezret az ÉVM-vállalatok. A munka ütemével azonban nem lehetnek elégedettek, s figyelmeztető jel az is, hogy a jelenleg épülő lakások szá­ma csaknem 5 ezerrel keve­sebb, mint egy évvel ezelőtt. Ezúttal az építőipari szövet­kezetek a korábbinál jóval egyenletesebben szervezték munkájukat. Az első öt hó­napban éves lakásátadási ter­vük 16,7 százalékát teljesítet­ték. Egy évvel ezelőtt ez az arány mindössze 9,4 százalék volt. Az építőanyag- és szerke­zetgyártó iparágak ebben az öt hónapban nagyobb ütem­ben bővítették termelésüket, mint az építőipar, s így ked­vező feltételeket teremtettek az anyagellátás javítására. Érezhetően javította az ellá­tást az új beremendi ce­ment- és mészmű termelése, így ebben az időszakban mintegy 30 ezer tonnával több hazai cementet kaptak az építők, mint a múlt év azonos időszakában. A nyer­gesújfalui eternitgyár jelen­tős fejlesztésének eredmé­nyeként több mint kétszere­sére nőtt az azbesztcement, hullámlemez termelése. Több mint 30 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit az égetett mész, az azbesztce­ment lefolyócső és a húzott- síküveg-termelés is. 6500 új lakás A Martonvásári Kutató Intézetben a kutatók kétévtizedes nemesítő munkája most „érkezett be”. Évente egy-két új bú­zafajtát adnak a mezőgazdaságnak. Jelenleg 5 martonvásári búzát ismer és termeszt jó eredménnyel a magyar mezőgaz­daság. Hamarosan újabbakkal bővül a választék. Fejes Mária kasztrálja a búzafejeket. (MTI fotó — Jászai Csaba) Beatkoncertek, kiállítások A megyeszékhely nyári kulturális programjából Ezen a nyáron könnyed programokat ígérnek a nyír­egyházi városi művelődési központ rendezvényei. Főleg az ifjúság szórakoztatására gondoltak a tervezésnél, ezért a legforgalmasabb most is a sóstói ifjúsági park lesz. Több mint tíz neves beat- együttes lesz a megyeszék­hely vendége, közöttük a mű­faj legszínvonalasabb műve­lői, a Fonográf, a Bergendy\ a Generál és a Skorpió együttesek. Idén másodszor ismét a sóstói táborban ren­dezik az országos popzenei találkozót és továbbképzést. Több játékos gyermekfoglal­kozás színhelye lesz a nap­közis tábor, ahol általános is­kolásoknak szóló irodalmi összeállítások hangzanak el. Nem marad kihasználatla­nul a szabadtéri színpad sem, szinte egymást érik a külön- -böző műfajú rendezvények. A könnyűzenei összeállítások és a beatkoncertek mellett a népzene-néptánc és a ko­moly zene kedvelőire is gon­doltak. Június 23-ra a Gül- baba című operettet, július 10-re a Szabolcs-Volán tánc- együttes műsorát, 24-re az Állami Népi Együttes Ecseri lakodalmasát, augusztus vé­gére pedig a Parasztbecsület című operát és egy rövid ba­lettet tűztek műsorra. Hagyományosan, a szoká­sosnál hosszabb ideig látha­tók a városi művelődési köz­pont kiállítótermében rende­zendő kiállítások. Június vé­géig tart nyitva a megyénk népművészetét bemutató anyag, júliusban a Prizma— 13 elnevezésű csoport képző- művészeti kiállítását rende­zik, augusztusban pedig Or- tutay Tamás iparművész mu­tatkozik be a megyeszékhely közönségének. A VEZETÉS EMBERI TÉ­NYEZŐI címmel hangzik el előadás június 16-án, szerdán délelőtt 11 órakor Nyíregy­házán, a technika házában. A Magyar Élelmezésipari Tu­dományos Egyesület által rendezett előadás meghívott vendége Kiss Zoltán egyete­mi docens, a MÉM mérnök- és vezetőképző intézetének tanára. AZ ÁLLATEGÉSZSÉG­ÜGY helye, szerepe és irá­nya a FAO keretében cím­mel rendez előadást június 16-án a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület állatorvos szakosztálya. Az előadást dr. Szentiványi Tamás akadémi­kus tartja. A program dél­előtt 10 óra 30 perckor kez­dődik Nyíregyházán, az ál­lategészségügyi állomáson. Zöld spárga Izsákon Leszedték az első termést az izsáki homokon megho­nosított kaliforniai zöldspár- gaültetvényről. A hatvan hektáros terület betelepíté­sét tavaly fejezte be az Izsá­ki Állami Gazdaság, s az ül­tetvény 1977-től folyamato­san fordul majd termőre. Az eddigi tapasztalatok sze­rint jól érzi magát a kalifor­niai zöld spárga a kiskunsági homokon, erőteljesek a tőkék és jó terméssel számolhatnak a honosítok. SZLOVÁKIA FŐVÁRO­SÁNAK, Pozsonynak építé­séből alaposan kiveszik ré­szüket a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Most vállalták el az ötödik szálloda építését, amelyhez még az idén hozzákezdenek. A kapcsolat rövid, de annál gyümölcsözőbb múltra tekint vissza. Az első megrendelést 1972-ben kapták. Eddig két 500 személyes munkásszállót és az 1000 személyes Hotel Bratislavát adták át rendel­tetésének. Ez utóbbit rekord­idő, 23 hónap alatt építették fel. BUNDÁK — BELFÖLD­RE. Előre készülnek a télre a Nyíregyházi Divatruháza­ti Vállalatnál. Júniusban 2 ezer darab bundát gyárta­nak a Debreceni Kelettextil Nagykereskedelmi Vállalat megrendelésére. Eddig 700 darab került le a divatos bundákból a szalagokról. A HEGYEK KELETKEZÉ­SE címmel hangzik el elő­adás június 16-án, szerdán Nyíregyházán, a városi mű­velődési központ Sipkay Bar­na ifjúsági klubjában, 19 óra­kor. Meghívott előadó dr. Göőz Lajos, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola íöldrajz tanszékének tanára. Blúzok exportra Két alkalommal szállított Dániába a közelmúltban hím­zett női és gyermekblúzokat a nyíregyházi háziipari szö­vetkezet. Május 29-én ezer, június 3-án 1100 darabot küldtek el. A színes, illetve fehér alapon hímzett és szmokkolt blúzokért összesen 600 ezsfr forintot kap a szö­vetkezet. MAGYARORSZÁGRA ÉR­KEZETT Marc Gazay, a Vö­röskereszt Társaságok Ligá­ja információs igazgatója, és Theodora Hadzsiivanova, a várnai filmfesztivál igaz­gatóhelyettese. A vendégek közös film készítéséről tár­gyalnak a Magyar Vöröske­reszt vezetőivel. KÉPEK Kisvárda Nívódíjas néptáncverseny # )

Next

/
Thumbnails
Contents