Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-16 / 141. szám
1976. június 16. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Befejezni nem lehet TÉTELEZZÜK FEL, csupán nyelvbotlás volt a főmérnök bejelentése a vállalati tanácskozáson arról, bogy „végrehajtottuk az üzem- és munkaszervezési határozatokat”. Ha nyelvbotlás is, bár bujkál bennünk a kétkedés ördöge, érdemes a meditációra. Mert napjainkban többször hallani, bár nem szó szerinti, de hasonló vélekedéseket. Hol sóhajjal, ezen is túl vagyunk, hol büszkeséggel, lám, ez is kitelt tőlünk. A helyi elégedettség rózsaszín ködét eloszlatja az a tény, hogy irányító szerveik kötelezték a vállalatokat: ötö- di ötéves tervükkel párhuzamosan dolgozzanak, ki intézkedési tervet az üzem- és munkaszervezés javítására. Ez arra mutat, korántsem fejezték be a termelő- egységek azt, ami — befe- jezhetetlen. Négy és fél esztendeje, 1971. decemberében hozott határozatot a párt Központi Bizottsága az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésének szükségességéről, s ezt az útmutatást követte a Minisztertanács 1003-as határozata. A teendők fontosságát igazolja, hogy azóta a Központi Bizottság is, a kormány is több ízben áttekintette az elért eredményeket, s a további feladatokat. Természetesen sok minden történt a tárcák, az iparcsoportok és iparágak, a vállalatok berkein belül ez idő alatt, ám tény: különösebb elégedettségre nincs okunk. A haladás lassúbb a reméltnél, s a lehetségesnél, az eredetileg megszabott szerény célokat sem érték el sok helyen, s míg általában szervezgetnek, ilyen meg amolyan papírelképzelésekkel bíbelődnek, a napi valóság keveset változik. VANNAK JÖ ALAPOKAT KINÁLÖ SZERVEZÉSI IRÁNYELVEK, ismertek a korszerű munkaszervezési rendszerek, most már módszertani forrásokban sincs hiány. Mégis, lelassul a dolgok futása ott, ahol az érdekeltség és a kényszerűség mezsgyéje húzódik, mert eddig egyiket sem érezték különösebben ösztökélőnek a vállalatok. Olyannyira nem, hogy gyakran azokból alakítottak szervezési csoportot, akik korábbi beosztásukban gyengén dolgoztak; csupán esetleges kapcsolatokat teremtettek a szervezési intézetekkel; ngm sok figyelmet fordítottak a követelményrendszerek kidolgozására, s így tovább. Azaz haladtak ugyan előre, de egyenetlenül, átgondoltság nélkül, az összhangot nélkülözve. E mlékezetemben a mesterségek, a szakmák nevekkel párosultak. Nem tudok például másvalakire gondolni, ha a szép cipő jut eszembe, csak a jó Öno- dy bácsira vagy az öreg, két- rét hajlott Makranczira. Nem tudott olyan rámás csizmát csinálni az egész környéken senki, mint Kiss bácsi, akinek a műhelye valamikor ott volt, ahol most a társadalom- biztosítási igazgatóság megyei székháza áll. Gyerekkoromban órák- hosszat elnéztem, hogyan formálódik Kulcsár Józsi bátyám keze alatt a szövetből nadrág, zakó. így vagyok a mesterségek, a szakmák, s a hozzáértők tiszteletével. Nemrégiben egyik üzemünkben járva odakalauzoltak az egyik hegesztőhöz. „Olyan munkája van, mintha zsinórt tűvel varrtak volna.” Vajon becsüljük-e, tiszteljük-e eléggé ezeket az embereket? Példaként állítjuk-e őket fiaink elé, hg a kitartásról, az állhatatosságról, a fegyelemről, kötelességérzetről esik szó? Mert nevel az iskola, a család, nevel a munkahely, az üzem, de én legalább ilyen rangú nevelőnek Sajnos, nem szabályt erősítő kivétel, hogy a termelőhelyeken divatot, látszatlépésekkel is megelégedő kampányt véltek fölfedezni a központi törekvések mögött, s úgy gondolkoztak: majd valahogy átvészelik a szervezés időszakát, mivel minden csoda három napig tart. Az okos- kodókra, ahogy rendszerint, most is alaposan rácáfolt a gyakorlat. Bebizonyosodott, hogy az üzem- és munka- szervezés nem a sok feladat egyike, hanem foglalata minden más további teendőnek. Nélküle vajmi keveset ér a műszakilag korszerű, de a szervezetlenség miatt drágán és késedelmesen előállított termék, az értékesítési terv, melyet betartani az ismétlődő anyag- és szerszámellátási zavarok miatt nem lehet. AZ ILYEN ÉS HASONLÓ FIGYELMEZTETŐ JELEK, tények az értőbbeket a kedvező és kedvezőtlen hatásokra érzékenyebbeket arra indították, hogy ha késve is, de elővegyék a szervezés ügyét, képet alkossanak teendőikről. Ennek köszönhetően születtek azután nem lebecsülhető eredmények, ám a „derékhad” keveset mozdult előre. A veszteségidők csökkentése, a korszerű berendezések kihasználtságának növelése, a termelékenység fokozása, beruházások esetén a kivitelezési idő mérséklése, mindaz, ami a szervezési tennivalók élén ál), a derékhadban levőknél úgy hangzott, mint vándornak a távoli harangszó; éppen csak elért a fülükig. Valamit persze csináltak ők is, áthelyeztek néhány gépet, tökéletesítették az üzemrészek világítását, munkába állítottak öt villástargoncát; hitték, szerveznek. E buzgalmuk közepette hibátlanul ismételgették az ide vonatkozó párt- és kormányhatározatokat, csak éppen nem értették, alkalmazták azokat. E kezdeti, s kezdetleges módszerek jellemezte időszakon úgy-ahogy már túljutottunk, de a teendők égetőbbek, mint amilyen gyorsak a továbbvivő vállalati lépések. LE KELL .SZÁMOLNI AZZAL A TÉVHITTEL, hogy a szervezés befejezhető, s az elvégzett feladafok közé sorolható bármikor. A szervezés állandóan megújuló teendő, mert tárgya folytonosan változik. Nincs tehát minden esetre alkalmas — bármilyen helyzetre ráhúzható — szervezés, mert éppen a konkrétságban, az egy-egy célra hangosságban van lényege. <M.) Mi ad rangot? tekintem — ha nem többnek! — a mestert, azt az embert, aki megmaradt emlékezetünkben. R. Lajos bácsi tűzbe menne a SZÁÉV-nél ma is a fiatal, tehetséges ifjú szakmunkások neveléséért. Szívesen emlékszem T. Bélára, aki birkatürelméről híres, s már a körülötte állók- ténfergők, s persze a segítők is az eget nézték, amikor nem sikerült vizet fakasztani, s ő még mindig állt az aknában, „bütykölt”, s már késő, öreg este volt, amikor csak annyit mondott: „No, ez is megvan.” És jött a víz. Nem nagy nevek maradnak meg bennem, hanem a névteleneké, azoké, akik rangot adtak vagy adnak egy-egy szakmának; akik bemutatják, elismertetik és egyben meg is Harminckét modern orvosi lakás épül Nyíregyházán a Bocskai u. és az Inczédi sor sarkán. Az OTP-lakások kivitelezője a SZÁÉV. Az épülethez a Bocskai utca felőli oldalon gyógyszertár csatlakozik. (Gaál Béla felvétele) KÓTÁJBAH ÉS KEHECSÉN Gondos gazdák módjára A két borsócséplő olyan, mint egy-egy nagy tank. Szinte elvész rajta Kiss Sándor és Ignácz József. Rajta? Jobb ha úgy mondjuk: benne. Mert a két fiatalember egy négyzetcentin yl helyet sem hagy felderítetlenül. Érthető, hiszen a kótaj-kemecsei Egyesült Erő Tsz saját borsóján kívül a környékbeliekét is csépelni fogja. — Még másfél hét, és kész. Akkor aztán indulhatunk — mondja Kiss — mégpedig éjjel-nappali műszakban. Csináltam tavaly is, tizenkét- óráztunk. Másként nem lenne semmi, a konzervgyár pedig igényes. Ha itt szárad a borsó, mehetünk a sóhivatalba. Ignácz, aki csak a napokban lépett be a kemecsei javítóműhely munkásai közé, érdeklődéssel nézi a bonyodalmas berendezést. De keze rájár a munkára, Kiss buzgalma őt is magával ragadja. Bevetésre készen Kocsis János, a pártszervezet titkára büszke a fiatalokra. Jó gárda gyűlt itt öszsze, s bízvást felveszik a versenyt a kótaji szerelőkkel. Mert ez a vetélkedés még tart, s ha igaz, nem fog a munka kárára menni. Erre most szükség is van, hiszen a gépek zöme most áll a nagy vizsga előtt. A négy kombájnon már az utolsó csavarokat húzzák. A borsócséplőt, a teherautókat, a zetorokat rendbehozzák. Van is forgalom Asztalos István raktáros birodalmában, aki csak ritkán mondja: nincs. Csak a Hams- ter-Major szállítókhoz nincsen alkatrész, pedig ez magyar gyártmány. Pál Elemér, a főagronómus is erről panaszkodik. De a műhelyben a fiúk most nem ismerik a lehetetlent. Ha kell, alkatrészt gyártanak, ha kell három gépből csinálnak két jót. Az aratás, a szénakaszálás, a borsóbetakarítás előtt egy perc lazítás sem lehet. A főagronómus igen bizakodó. Jóllehet, az idő nem volt éppen kifogástalan, a 660 hektárnyi kenyérgabona jót ígér. S ahogy erre már lenni szokott: ismét nem veszik észre ezt a munkát, mert a gép szinte titokban végez el mindent. Ezt érzik a gépszerelők is, Kótajban éppúgy, mint Kemecsén. A járművek egymást kergetik az úton, s a legtöbb bekanyarodik a kótaji majorba. Ott ügyes mozdulattal a földre kerül a széna. Épül a kazal — Ez a Simonszigetről jött. — Ez váraljai. — Ez meg várréti. Az bizony, "s Még egyszer nem csaptok be! Nem sok szó esik a szállítószalag mellett. Az idősek brigádja így félszóból is mindent ért. Csajka László a kazalmester, s mellette csupa nyugdíjas. Idősebb Horváth József, Koós Elemér, Kovács Pál, Csorba Mihály és Simon Károly alkotja azt a csapatot, amely a szénát színről és illatról megismeri. — De meg ám! Nézze, ez sásos. Ez meg? Olyan, mint a harmat. És színe! Ha borítja a Hamster, már tudjuk honnan jött. Tudják, de még van más tudományuk is. A kazalépítés. Erre fiatal már nem akad, s bizony már most gond: mi lesz ha ők kidőlnek. Mert a kazalépítés tudomány. Olyan legyen, hogy ne ázzon be, ne gyulladjon, és még valami, amit az egyik így fogalmaz: — Itt a sín mellettünk. Mit mondanak majd, ha ez a kazal olyan nem „nagyüzemi”!? Szépnek kell lennie, az is árulkodik arról, aki csinálta. És ott fenn, a magasban, van vagy három emeletnyi, az öregek villával rendezik a szénát, lábbal próbálgatják: hová kell még, s alulról, a kazalmester intését lesik. Közben belebújik a hőmérő a széna közé, s elégedetten nyugtázzák: éppen jó a 22 fok. Csendesen kérődzik... Poharas István, az állattenyésztő telep vezetője büszkén nézi a kazlakat, s az ott dolgozókat. — Ezek az emberek aztán igazán tudják, milyen felelősség van rajtuk. A szövetkezetnek szüksége van jó 10—12 ezer mázsa szálas takarmányra. Egy ilyen kazal, amit raknak, 1500 mázsás. Ha az idő jó, akkor a mostani anyaszéna után a sarjával meg is lesz. S ha ilyen jó lesz, akkor aztán csemegézhetnek itt a hizlalótelepen a marhák. Most 377 állat él a telepen. Mindet hizlalják. Sok megy közülük exportra. Ha minden jól sikerül, félezer jószág kerül majd ide. Bikák főleg, s néhány üsző. Gáli János szocialista brigádja gondozza őket. Már odáig jutottak a jó munkaszervezéssel, hogy napi nyolc órába bélefér az állatok ellátása. — Ha megfigyelte: itt a kazal, jók a szállítási lehetőségek, s megoldódott az istállókban is a takarmány mozgatása. Csak így lehetséges az, hogy például Treszkai Mihály egyedül 93 jószágot lát el. Mert ide is kell szakértelem bőven, s még valami: az állatok szeretete. Szemmel láthatóan így van, hiszen az öt mázsa körüli állatok kikerekedten, sima szőrrel, békésen kérődz- nek, s mit sem sejtik, hogy hamarosan „bőrben” szállítják el az állatforgálmiák. S hogy jó'üzlet lesz, az látszik rajta, bár nem mondja, de hát ki is az, aki vásár előtt inna a medve — azaz a szarvasmarha — bőrére? Vitákban nemesedve Amikor munka van, mindenki azt végzi. De ha akad egy kis idő, még fel-fellob- ban az egyesülés óta tartó polémia. A jó ebben talán az, hogy a jobbért folyik. Mert ki vitathatja el: a kó- tajinak és a kemecseinek egyaránt érdeke, hogy bizonyítsa, ő is legény a gáton. így aztán néha összeszikrázik a gazdasági vezető a pártvezetéssel, a tag a taggal. De ha az eredményekre néznek — például a múlt évire — kiderül: nem is mennek a dolgok olyan rosszul. S hogy mi bizonyítja ezt többek között? Talán egy hírnek beillő közlés, ami ilyen dologidőben azért mégis mond valamit. Az egyesült tsz 16 szocialista brigádjának harminchat legjobban dolgozója háromnapos szovjetunióbeli jutalomutazáson vett részt. A részvevőket a brigádok delegálták. A hétfőn este hazatértek már a földeken vannak, s Kótajban és Kemecsén a megjavult időben újult lendülettel folyik a munka. Bürget Lajos tudják szerettetni az asztalos, a szerelő, a hegesztő, az esztergályos és a többi mesterséget. Manapság is többet ér egy kiváló, a szakmáját értőszerető munkás, mint egy rossz diplomás, egy közepes képességű mérnök. Ezeken meditálva arra gondolok újra, adunk-e már megfelelő rangot a fizikai munkának, a munkásnak, a remekműveket készítő, a „Ki minek mestere?” vetélkedő győzteseinek, helyezettjeinek? Tudok róla, hogy egyik helyen még arra sem méltatta a vezetés, hogy részt vegyen e vetélkedőkön, s úgy „guberálták” össze a vetélkedő díjait. Ifjú újságíró koromból emlékszem egy-egy szakma neves, országos hírű emberére, sztahonovistájára. Voltak olyan kőművesek, ácsok, martinászok, vájárok, akiknek a nevét ismerte az egész ország. Utódaikat százával szülte meg a szocialista brigádmozgalom. Ma már alig van olyan munkahely, ahol ne lenne remekkezű Mak- ranczi bácsi, állhatatosságáról neves T. Béla, nyugalmáról, precizitásáról híres Németh Miklós, önzetlen V. Jánosok, akik egy szóra segítenek, ha a kollektíváról van szó. «• M i ad rangot? A becsülettel, tisztességgel elvégzett munka. És nem csupán rangot ad. Nevet teremt akarva-akaratlan. Nem is tudja például V. Miklós, hogy őt tartják „spécinek” a szakmában, akinek a legnagyobb érzéke van a sebességváltók beállításához. Csodálkoztam, amikor K. Imréről azt mondták munkatársai, olyan ember, aki nem ismer lehetetlent, s ha azt mondja, hogy a Yumbo két nap alatt menetkész állapotban lesz akkor arra mérget vehet bárki. Pedig láttam két nappal előtte darabokra szedve a monstrumot. S mindezt a legnagyobb természetességgel teszik, úgy, hogy semmiféle ellenszolgáltatást nem várnak érte. Pedig elszöszmötölhetnének egy-egy munkával napokig, ök nem tudnak ilyenek lenni. Ég a kezük alatt a munkai. Ez ad rangot nekik. Farkas Kalmár
