Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-26 / 123. szám
Az MSZMP és a Francia Szocialista Párt képviselőinek tárgyalásai A két küldöttség a tárgyalóasztalnál. (Kelet-Ma- gyarország telefotó) A Francia Szocialista Pártnak Francois Mitterrand első titkára vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttsége kedden folytatta tárgyalásait a Magyar Szocialista Munkáspárt tárgyalócsoportjával, melyet Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezet. A francia vendégek a nap folyamán ellátogattak Székesfehérvárra, ahol Fejér megye vezetői fogadták és tájékoztatták a vendégeket, a megye és Székesfehérvár eredményeiről, majd a város és a megye nevezetességeivel ismerkedtek meg. A Francia Szocialista Párt küldöttségét fogadta az Országházban Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés el_ nőké. A szívélyes hangulatú beszélgetés után a vendégek megtekintették a Parlament épületét. AFRIKA NAPJA William Eteki Mboumoua, az Afrikai Egységszervezet főtitkára a szervezet alapszabálya aláírásának 13. évfordulója alkalmából — amely egybeesik Afrika fel- szabadítási napjával — nyilatkozatban méltatta az afrikai felszabadító mozgalmak eddig elért sikereit és a szervezet egységének további erősítése mellett foglalt állást. Az AESZ főtitkára kedden Addisz Abebában elhangzott beszédében kijelentette: az egységszervezet működésének 14. évét annak tudatában kezdi meg, hogy a kontinens a teljes felszabadulás küszöbén áll. A közélet hírei Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára kedden látogatást tett a IX. kerületi pártbizottságon. Részt vett a látogatáson Uzsoki István, a budapesti pártbizottság osztályvezetője. A kerületi párt- bizottság székházában / Gál Lászlóné, á pártbizottság első titkára és a kerület állami, társadalmi vezetői fogadták és köszöntötték a vendéget. Gáspár Sándor aktívaértekezlet keretében találkozott több kitüntetett vállalat és szövetkezet párt-, gazdasági, szakszervezeti és KlSZ-Vezetőivel. Közvetlen eszmecserét folytattak időszerű politikai kérdésekről, ezen belül kiemelten a munkahelyi demokratizmus érvényesüléséről. Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese kedden látogatást tett a VIII. kerületben. Részt vett a látogatáson Mészáros Vilmos, a budapesti pártbizottság osztályvezetője. Szabó István, a VIII. kerületi pártbizottság első titkára, s a kerület állami, társadalmi vezetői fogadták, köszöntötték a vendéget, aki felkereste a Taurus Gumiipari Vállalatot. A vendégeket és a kerületi vezetőket itt dr. Tatai Ilona vezérigazgató és más vállalati vezetők fogadták. Dr. Tatai Ilona tájékoztatást adott a vállalati tervezési munka néhány kérdéséről, a nagyüzem előtt álló feladatokról. Ezt követően Huszár István megtekintette az abroncsgyárat. Délután a kerületi pártbizottságot Huszár István szocialista brigádvezetőknek, illetve tömegszervezeti aktivistáknak, gazdasági vezetőknek előadást tartott időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. Kiváló címet kapott a mérki Kossuth Tsz Üjabb szabolcsi szövetkezet. a mérki Kossuth kapta meg a Kiváló termelőszövetkezet kitüntetést május 25-én. Az ünnepélyes közgyűlésen a kitüntetést Szaszkó László, az MSZMP KB ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi alosztályának vezetője adta át. Részt vett az ünnepségen Iklódy László, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja és Cs. Nagy István, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A mérki termelőszövetkezet termelése az elmúlt évben 49 millió forint volt, a növénytermesztés és az állat- tenyésztés árbevétele 47 millió forint, 9 millió forinttal magasabb az 1974. évinél. Kukoricából tavaly 47 mázsás átlagtermést takarítottak be hektáronként, dohányból 13 mázsát. Jó eredményeket értek el a gyümölcstermesztésben. 1975-ben ebből az ágazatból 6 millió 721 ezer forint bevételhez jutottak. A termelőszövetkezet foglalkozik sertés- szarvasmarha-, és baromfitenyésztéssel. Az ágazatból értékesített termékek értéke 23 millió 758 ezer forint volt. A tagok jövedelme is jelentősen emelkedett egy év alatt. Egy termelőszövetkezeti tag átlagjövedelme 1975- ben több, mint 25 ezer forint volt. Az ünnepségen megjutalmazták a kiváló teljesítményeket elért dolgozókat. A Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést kapta Fenyvesi Jenő kovács, Simon Gábor traktoros. Miniszteri dicséretben részesült Ragmai István gépszerelő és id. Nagy Sándomé növényápoló. A Termelőszövetkezet kiváló dolgozója kitüntetést négyen kapták meg. Parlamenti küldöttségünk Kanadában A hivatalos látogatáson Kanadában tartózkodó magyar parlamenti küldöttség a hét végén Ontario és Quebec tartománnyal ismerkedett. Látogatást tett Torontóban és a Niagara félsziget bortermelő üzemeiben. A Péter János vezette delegáció a hétfőt Montrealban töltötte, megbe. széléseket folytatott a legnagyobb kanadai alumíniumipari cég vezetőivel, majd látogatást tett a nyári olimpiai létesítmények építkezésein. Péter János hétfőn este Montrealban előadást tartott a kanadai külügyi intézetben. A küldöttség kedden kanadai látogatásának utolsó állomására, Quebec városába utazott, ahol többek között a tartományi törvényhozás képviselőivel, a tartományi kormány miniszterelnökével és tagjaival találkozik. A delegációt országjáró útjára elkísérte Lapointe asszony, a kanadai szenátus elnöke és Bartha János hazánk kanadai nagykövete. Öntözőgazdaságok fiataljainak versenye Magyarcsehszlovák belkereskedelmi tárgyalások Dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi minisztériumi államtitkár kedden Csehszlovákiába utazott a magyar— csehszlovák belkereskedelmi állandó bizottság elnöki találkozójára. Az általa vezetett delegáció tagja Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese. A két ország képviselői áttekintik az 1976. évi belkereskedelmi választék, csere eddigi alakulását és a határ menti áruforgalom helyzetét. Előzetes téjékozó- dó megbeszéléseket folytat- ■ nak az 1977. évi választékosé, réről, megtárgyalják az 1977 —1980-as középtávú válasz- tékcsere-tervezetet és az ez időszakra szóló műszaki-tudományos együttműködést. A Tisza II. vízlépcső és öntözőrendszerei építése, hasznosítása felett vállalt védnökség keretében a védnökség Országos Operatív Bizottsága kezdeményezésére a MÉM és az OVH az öntözőgazdaságok fiataljai részére szakmai-politikai versenyt hirdetett. A Szabolcs megyei szakmunkások részére a KISZ megyei bizottsága, a megyei (Tudósítónktól) A kedvező időjárást kihasználva, két heti elmaradást pótolva a megyében az elsők között fejezték be a tavasziak vetését a fehér- gyarmati járásban, összesen közel 21 500 hektárnyi területanács, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, valamint a TRWV bevonásával május 22-én Rakamazon rendezte a megyei versenyt. A versenyzők igen jó felkészülésről tettek tanúbizonyságot. Az első két helyezett: a rakamazi Győzelem — és a vencsellői Szabadság Termelőszövetkezet csapata részt vehet a Kisújszálláson június 22-én rendezendő országos versenyen. ten végeztek ezzel a munkával. A fokozott szervező munka és a termelőszövetkezetek kooperációs tevékenysége sikert hozott. Élen járt ebben a gacsályi termelőszövetkezet, amely a nagy teljesítményű Rába-Steiger gépével Szatmárcseke és Csa- holc közös gazdaságait segítette. A kisariak Botpaládot patronálták, ahol sok búza- és repcevetés kifagyott. A napokban hullott májusi eső most valóban aranyat ér. Elkezdődtek a növény- ápolási munkák, kultiváto- rozzák a már kikelt kukoricát. A fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Termelőszövetkezet már a tagság háztáji földjeinek gépi művelését végzi. Szinte példa nélküli, hogy a fehérgyarmati járás többségében mély fekvésű, vizes talajain ekkorra, ilyen jó magágyba sikerült elvetni a tavasziakat. Molnár Károly A gazdálkodásról tárgyalt a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. Ülést tartott kedden a Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, amely elsőként a júniusi tanácsülés előkészítésével foglalkozott. Erre a tanácsülésre a IV. ötéves tervidőszak tanácsi gazdálkodásáról készített jelentést terjesztik be, s napirendre kerül a város mezőgazdaságának értékelése is. A továbbiakban a vb a város csapadékvíz-rendezési tervének elkészítéséről döntött, majd a személygépkocsik téli tárolására, valamint parkolóhelyek kialakítására készített programtervet fogadott el. Rendezési tervek módosításával foglalkozott ezután a vb, majd szövetkezetek alapszabály-módosításáról foglalt állást. Eredményes tavaszi munka a fehérgyarmati járásban Négy éve foglalkoznak konzervgyári zöl dbabtermesztéssel Leveleken. Idén már 240 hektár területet biztosítottak e célra. Újdonság, hogy a vetéstől a betakarításig gépesítették a zöldbab termesztését Képen: Pásztor János vet, Babály János a vegyszeres gyomirtást végzi. Szépen gondozott gyümölcsöse van a nyírkarászi Alkotmány Termelőszövetkezetnek. A fákat háromszor permetezték. Tóth Sándor a fák alját gyom- talanítja gépével. (Hammel József felvételei) ; XXXIII. évfolyam, 123. szám Ára: 80 fillér 1976. május 26., szerda