Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-29 / 101. szám

1976. április 29. KELET-MAGYARORSZÁG 5 dohánytermelő betaní tottmunkás-vizsgát tett 43 nődolgo- ^***”*”* zó április 26-án a nyír mada-pusztadobosi Béke Termelőszö­vetkezetben. A nők fölkészítésében dr. Panyi György főmérnök és Tolnai Ferenc párttitkár segített sokat. A képzés végén a Tiszaberceli Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Intézet tanáraiból alakult vizsgabizottság előtt adott számot a 43 asszony elméleti és gyakorlati felkészültségéről — eredménye­hírek I II Kelet | magyarországi KÉPEK Figyelmesség Kedden délután már langyosodtak a távfűté­ses házakban a radiáto­rok. Estefelé már mele­gek is voltak. Szerdán reggel pedig kellemes hőmérséklet fogadta az ébredőket. Pedig künn hideg volt, az évszakhoz képest szinte zord az idő. Mindezt előre lehe­tett tudni, hiszen a me­teorológiai előrejelzés közölte. Úgy látszik az IKSZV figyelemmel kí­sérte, és minden kérő szó nélkül reagált is rá. Melengető figyelmesség volt. (bürget) Kollégiumok megyei versenye Tiszalökön A kollégiumok megyei ének­zene versenyét ápr. 25-én va­sárnap rendezték meg Tiszalö­kön. A délelőtti vetélkedőn 300 diák mérte össze tudását öt kategóriában. A zsűri a legeredményesebb verseny­zőket oklevéllel jutalmazta. A szólóénekesek közül nyol­cán arany, tizennégyen ezüst, tizenhármán bronz oklevelet kaptak. Szólóhangszer, kis- énekegyüttes kategóriában huszonnégy arany, tizenhét ezüst és két bronz oklevél született; A zenekarok és az énekkarok közül 2—2 arany, 1—1 ezüst, vegyes együttes kategóriában pedig egy ka­pott arany oklevelet. Délután a gálán a zsűri által kiválasz­tott versenyzők adtak műsort a közönség előtt — tudósítja Kiss Erzsébet. Így látták ők O rszágszerte igen népsze­rűek azok az úti beszá­molók és írások, ame­lyeket a két világjáró író, Fehér Klára és férje, Nemes László közöl. Színes, lényeget bemutató, oldott hangú és hangulatos élménybeszámo­lóik igen jó segítői annak, hogy távoli országok, földré­szek váljanak ismertté. Leg­főbb erényük ezek mellett az, hogy megtanítják utazni az embert, hozzásegítik a kezdő világjárókat ahhoz, hogy a látás művészetének részesei legyenek. Ez a meggondolás vezette a fiatal utazok klub­ját Nyíregyházán, hogy ven­dégül lássák az író házaspárt. Április 29-én, este hét órai kezdettel tartanak ankétot a megyei művelődési központ­ban. A bábteremben meg­rendezésre kerülő találkozó iránt máris nagy érdeklő­dés nyilvánul meg, hiszen a szerzőpáros ez alkalommal műveit is dedikálja. FAÜLTETÉS KOCSOR- DON. Ezerötszáz iát ültettek el a kommunista vasárnap keretében Kocsordon — írja Szabó Katalin tudósítónk. A KISZ-kongresszus tiszteleté­re szervezett társadalmi mun­kában a KISZ-esek mellett dolgoztak a község általános iskolájának úttörői is. Barkácskiállítás Barkácskiállítás nyilt áp­rilis 28-án szerdán Nyíregy­házán, a MÉK-almatároló éttermében. Közel 40 dolgo­zó munkáit mutatják be a kiállításon. Közel 130 tár­gyat: kézimunkákat, fafara­gásokat, fémeszközöket, in­tarziákat nézhetnek meg áp­rilis 30-ig az érdeklődők. ÜJ KÖNYV A TISZAVASVÄRI al­kaloida VEGYÉSZETI GYÄRBAN 1976. április 26- án robbanás történt, majd ennek következtében tűz ke­letkezett. Szilágyi Gyula Ti- szabercel, Kinizsi út 14. sz. alatti lakos életveszélyesen, Beregszászi Ildikó Tiszavas- vári, Bajcsy-Zsilinszky út 54. sz. alatti lakos pedig köny- nyebben megsérült. A kár pontos megállapítása és a robbanás okainak feltárása — szakértők bevonásával — folyamatban van. Ifjú horgászok versenye Az egyesületi elődöntők után április 25-én vasárnap tartották meg Nyíregyházán a MOHOSZ által meghirdetett ifjú horgászok elméleti versenyének területi se­lejtezőjét. Megyénk 18 egyesüle­téből mindössze 3 nevezett be a vetélkedőre: a Tiszavasvári Al­kaloida, a Nyíregyházi Vasutas Sporthorgász és a Nyíregyházi Sporthorgász Egyesület. így va­sárnap nyolc 16 éves illetve et­től fiatalabb ifjú horgász mérte össze tudását. A versenyzők 25 kérdéses tesztlapot töltöttek ki eredményesen, négyen maxi­mális pontszámot értek el. ök újabb írásbeli feladatokat oldot­tak meg. Ennek alapján Lőrinczi László a Tiszavasvári Alkaloida, Szögyényi Péter és Török Tibor a Nyíregyházi Vasutas Sporthor- gász Egyesület versenyzője sze­rezte meg a vezetést, azonos pontszámmal. ök hárman képvi­selik a területi szövetséget az országos elődöntőn, amely első hat helyezettje a televízió nyil­vánossága előtt vetélkedik majd az elsőségért. A területi selejtező legjobbjai értékes tárgyjutalma­kat — horgászfelszereléseket — vettek át. Emlékezz a nevedre Sajtó- és propagandavetí­tést rendez a Szabolcs-Szat- már megyei Moziüzemi Vál­lalat április 29-én, csütörtö­kön délelőtt 9 órakor Nyír­egyházán, a Krúdy moziban. Az Emlékezz a nevedre! cí­mű színes, szinkronizált szov­jet—lengyel film vetítése után vita következik dr. Ve­ress József filmesztéta veze­tésével. A SZAVICSAV ÉRTESÍTI A LAKOSSÁGOT, hogy Nyíregyházán a Malom utcai fürdő május 1-én — karban­tartási munkálatok miatt — nem üzemel. A gyermek- könyvhónap programjából Április 29-én, pénteken Nyíregyházán, Kisvárdán és Fehérgyarmaton kerül sor gyermekkönyvhónapi ren­dezvényre. Délelőtt 10 óra­kor a Fehérgyarmati Általá­nos Iskolában lesz író—olva­só találkozó. Kisvárdán könyvtárosok és pedagógusok részére szerveztek 14 órára ankétot a városi-járási könyvtárban. Nyíregyházán a megyei művelődési köz­pontban a fiatal utazók klub­jában tartanak ankétot este 19 órakor. A rendezvények meghívott íróvendágei: Fehér Klára és Nemes László. SIKLÓ SZÁRNYAK. A Gépipari Tudományos Egye­sület repülőgépes szakosztá­lya rendezésében a Sikló szárnyak elmélete és gyakor­lata címmel tart előadást Nyíregyházán, a mezőgazda- sági főiskola 13-as számú előadójában Gausz Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem tanársegédje április 30-án, pénteken 16 óra 30 perckor. Felvétel a balettintézetbe Az Állami Balettintézet olyan 10—12 éves lányok és 10—14 éves fiúgyermekek részére hirdet fel­vételt, akik kedvet éreznek a tánchoz és elvégezték az általá­nos iskola négy osztályát. Az in­tézet sokoldalúan képzett, hiva­tásos táncművészeket nevel: a tanulók általános iskolai, illetve gimnáziumi képzésben vesznek részt* majd érettségi vizsgát tesznek. A felvételi vizsgára má­jus 3-tól 15-ig lehet jelentkezni: a vidékieknek szülői hozzájáru­lással, írásban (válaszborítékkal, bélyeggel ellátva), a budapesti­eknek személyesen. A cím: Álla­mi Balettintézet. 1061 Budapest Népköztársaság útja 25. A je­lentkezők budapesti elhelyezésé­ről a felvételi vizsga ideje alatt a szülőknek kell gondoskodni­uk. A felvett növendékek részé­re az intézet csak korlátozott számban tud diákotthoni elhe­lyezést biztosítani. A jelentke­zők a felvételi vizsga időpontjá­ról az iskolától értesítést kap­nak. Április 29.. csütörtök KRÓNIKA PÉTER NAPJA A Nap kél: 4 óra 30 perckor, nyugszik: 18 óra 53 perckor. A Hold kél: 4 óra 25 perc­kor, nyugszik: 19 óra 06 perckor. Száznegyven évvel ez­előtt, 1836. április 29-én született Baján — és 70 év­vel ezelőtt, 1906 októberé­ben halt meg Budapesten — Munkácsy Flóra színész­nő. Vándorszínészek gyerme­keként járta végig az or­szágot, s már egész fiata­lon megismerkedett az ez­zel az élettel együtt járó sok nélkülönzéssel. Gyerek­fejjel került a színpadra, és 18 éves korában a Nem­zeti Színházhoz szerződ­tették. Itt ismerkedett meg később férjével, Feleky Miklóssal, aki ugyancsak vándorszínész évek után 1946-tól színigazgatóként te­vékenykedett, részt vett a szabadságharcban, s 1852- ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. Munkácsy Flóra évekig a Nemzeti Színház üdvöskéje volt. Rendkívüli szépsége elbűvölte Jókait is, aki róla mintázta Mayer Fannyt, az Egy magyar nábobban. A fiatal színésznő klasszikus és társadalmi színművek hősnőit formálta meg. Nagy előszeretettel játszott Sha- kespeare-darabokban; a Romeo és Júliában Júlia, az Otellóban Desdemona, a Hamlet- ben Ophelia volt. O ját­szotta Schiller Stuart Má­riájának címszerepét és Ka­tona Bánk bánjában a Me­lindát, is. Férjével együtt beutazta Nyugat-Európát, s külföldi utazásairól, vala­mint pályája érdekesebb élményeiről, emlékeiről új­ságcikkekben számolt be. IBHü Várható időjárás ma es­tig : felhőátvonulások, el­szórtan futó záporral, hózá- porral. Élénk, időnként erős északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 5—10 fok között. BEFEJEZTE A MÉLY­ÉPÍTÉSI MUNKÁKAT a KEMÉV a Budapesti Finom- kötöttárugyár mátészalkai gyáregységének építkezésén. A 2 millió 100 ezer forintos létesítményt április 22-én ad­ták át a BFK-nak. A TÁRSADALMI MUNKA ÉRTÉKELÉSÉT és a község V. ötéves pénzügyi és fej­lesztési tervét vitatta meg április 28-án, szerdán együt­tes ülésen a Tiszalöki Nagy­községi Tanács és a Hazafias Népfront nagyközségi elnök­sége. — tudósítja Doszlop Miklós. A tanácsülés kereté­ben nyújtották át a Kiváló társadalmi munkáért kitün­tető jelvényt, melyet 24-en vettek át. Huszonegy válla­lat, üzem és intézmény Ki­váló társadalmi munkáért kitüntető jelvényt, melyet 24-en vettek át. Huszonegy vállalat, üzem és intézmény Kiváló társadalmi munkáért oklevelet kapott. TOTÓZÓK FIGYELEM! A totó-lottó kirendeltségek ün­nepi nyitva tartása április 30: Nyíregyházán 9—18 óráig, Kisvárdán 7—18 óráig, Máté­szalkán 7—18 óráig. Május 1: Nyíregyházán 7— 11.30 óráig, Kisváráén 7— 10.30 óráig, Mátészalkán 7— 11.30 óráig. Ne felejtse el totószelvé­nyét kitölteni. IDŐBEN TO­VÁBBÍTSA! (517) ÖTVÖS—IPARMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁS BUDAPES­TEN. Első ízben rendezték meg idén az ötvös—ipar­művészek Szentpéteri-versenyét. A nagy magyar ötvösművészről elnevezett vándordíjakért pályá­zók alkotásait a KIOSZ Budapest, Vadász utcai he­lyiségében állították ki. Képünkön: a Szentpéteri- vándordíjak. (MTI fotó — Fényes Tamás felv. — KS) A írontok támadása Segít az orvosmeteorológia! Az elmúlt napok időjárása ismét sokak számára hozott kellemetlen meglepetést. Ingerlékenység, rosszullét, gyengeség és számos más tünet jelezte: a hirtelen változás, a front be­törése erősen megviseli sok ember szervezetét. Mit mond erről az orvos? Dr. Csiszár Gusztáv, a máté­szalkai városi kórház igazgatója így összegzi a lényeget: „A környezet külső ingerei — így a meteorológiai természetűek is — az élő szervezetet állandó alkalmazkodásra kényszerítik. Az inger bizonyos nagyságbeli határán belül a szervezet és környezet egysége között alkalmazkodási egyensúly épül ki. Ha az alkalmazkodási potenciál kimerül, akkor bontakoznak ki a különböző körfolyamatok.” A frontokat mozgási irányuk, karakterisztikus jellegük szerint betörési, vagy hideg frontnak, illetőleg felsiklási, vagy meleg frontnak nevezzük. Melyek a meleg front tünetei? Az emberek ingerlékenyebbé válnak. A zajt erősebben érzékelik, mint máskor. Nehezebben viselik el egymás jellembeli vagy magatarásbeli fogyatékosságait. Könnyen megsértődnek. A legjobb egyetértésben dolgozó munkatársak hirtelen össze­vesznek. Egyesek könnyén sírvafakadnak. Csökken a figyelem­összpontosítás. Tegyük itt hozzá, hogy mindennek igen súlyos következ­ményei is lehetnek, gondoljunk a közlekedési balesetekre, a bekövetkező fáradtság következményeire, a gyakori fejfájá­sokra, s ezek komplikációira. Az embereket azonban bízvást érdekli, milyenek a hideg front tünetei. A szervezetre gyakorolt hatásuk a legtöbb eset­ben az előbbitől merően eltérő. Megnyúlik a reflexek ideje. Fokozódik a görcskészség. Epe-, gyomor-, bélgörcsök kelet­keznek. Megnő a vérrögösödés lehetősége. Szaporodik a lég­utas megbetegedések száma. Az asztmások rohamokat kap­hatnak. Megszaporodnak az allergiás megbetegedések. Foko­zódnak a reumás fájdalmak. A mátészalkai kórház igazgatója beszámolt arról is, hogy az intézményben vizsgálatokat végeztek, milyen típusú zava­rokat okoz az időjárás, hogyan lehet védekezni ellene. „Szük­séges, hogy mindenki ismerje, milyen időjárás-érzékenységi csoporthoz tartozik. Ennek megfelelően kell végezni a kiokta­tást, s rá kell nevelni az embereket arra, hogy kísérjék figye­lemmel a meteorológiai előrejelzéseket, a hőmérsékleti adato­kat, s házi barométerein át a légnyomást. Ha valaki ismeri az időjárás típusát, akkor megfelelően tud védekezni is.” Mit is tanácsolhat az orvos meleg front esetében? A ma­gas vérnyomásos hűvös szobában feküdjön le, az idegesek nö­veljék a nyugtatok adagjait, kerüljék az összeütközések lehe­tőségét. Hideg front esetében az epebetegek fokozottabban diétázzanak, az asztmásak kerüljék a hőmérsékleti ingadozá­sokat, szívbetegek maradjanak ágyban, a trombózisra hajla­mosak véralvadást gátló szereket szedjenek. Érdemes tehát kinek-kinek orvosával konzultálnia, taná­csait megfogadni. A frontok kivédhetők, következményei csökkenthetők. Az orvosmeteorológia napjaink gyakorlatává válik, (bürget)

Next

/
Thumbnails
Contents