Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-25 / 98. szám
1976. április 25. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Alkotó vitakörök SZEMLÉLTETŐ KISFIL- MEK, diafilmek, képek segítségével igyekeznek színessé, vonzóbbá, színvonalassá s közérthetőbbé is tenni egy-egy politikai vitakör foglalkozását, a vitára kerülő témát a záhonyi körzeten, Záhonyban, Eperjeskén és másutt. Sok szó esik mostanában az igényességről, hatékonyságról, azokról a megnöve- kedett követelményekről, amelyek teljesítésére a párt XI. kongresszusának határozatai hívtak fel. Valóra váltásuk a fejlett szocializmus megvalósításának elengedhetetlen feltétele. Lépésváltásra van szükség a -„fejekben” is. Ez igényli, hogy még színvonalasabbá tegyük a párt politikájának a terjesztését, megfelelően orientáljuk, befolyásoljuk az emberek tömegeit, s így újabb alkotó tettekre serkentsünk. Intenzivebb agitációra, az agitáció valamennyi formájának helyesen ötvözött alkalmazására van szükség. Most különösen időszerű ez. Elsősorban, s újra a politikai vitakörökről ejtünk szót. Szabolcs-Szamárban eddig 688 politikai vitakör működött, többségük eredményesen. Az évek folyamán ezek vezetésében és összetételében bizonyos változások következtek be. Szükségessé vált a politikai vitakörvezetők képzése és pótlása. Éppen azért, hogy a politikai vitakör működésének színvonala ne csökkenjen május elején 100 politikai vitakörvezető képzésére kerül sor megyénkben. E HÁROMNAPOS ESZ- . MECSERÉN. .sok , mindent • megvitatnak.--', Egyebek között a megyei kiállításról készült anyagot a Szabolcs- Szatmár fejlődését tükrözőreprezentáló képekkel grafikonokkal illusztrált kiadványt felhasználásának módszereit. A tapasztalatokkal rendelkező vitakörvezetők módszertani kérdésekről adnak tájékoztatást a fiatalabbaknak, s feladatokat beszélnek meg. A vitafórumokban rejlő lehetőségek kihasználása érdekében a járási, városi és üzemi pártbizottságok jobban igénylik a jövőben a politikai vitakörök tapasztalatait. Javítják a kölcsönös tájékoztatást. A járások,’ városok párt-, állami, -i társadalmi vezetői a legfontosabb' helyi kérdésekről, gondokról, teendőkről tartanak politikai tájékoztatókat a negyedévenként tanácskozásra összeülő politikai vitakörvezetőknek. Sok, hasznos téma közül válogathatnak majd, amelyekkel tovább javítható az agitációs munka, a tömegpolitika hatékonysága. Ezt azért is hangsúlyozni kívánjuk, mert még mindig akadnak egyesek, akik a politikai vitaköröket párt- oktatási formaként kezelik, úgy fogják fel, mint szemináriumot, ahol fel kell mondani a „leckét”. Erről szó sincs! Nem pártoktatási forma a politikai vitakör. A párt Politikai Bizottsága 1971. áprilisi határozata ezt egyértelműen tisztázza. Hogy mi is a szerepe tulajdonképpen a politikai vitaköröknek? Elsősorban' a párt politikájának színvonalas terjesztése, politikai légkör teremtése. A PÁRTOKTATÁS VALÓJÁBAN elméleti alapozást ad. A politikai vitafórum a politikából eredően a napi kérdésekkel való foglalkozást jelent. Természetesen olyanokét, amelyek az üzem, a vállalat előtt állanak, s azok megoldását segítik. Több üzemi vitakört lehetne említeni, amelyik helyesen alkalmazza ezt. Igénylik az emberek a vitát, azt, hogy meghallgassák őket, s egy-egy társadalmi, politikai, gazdasági, az üzemet, a brigádot, a vezetést érintő kérdésben véleményt mondjanak. Hozzásegít a jól működő vitafórum az üzemi demokrácia gyakorlati érvényesüléséhez, jó légkört, talajt teremt számára. Orientálja a vezetőket is. Ahol ezt felismerték, már sok hasznosságát tapasztalhatják-. Rendszeresen megjelennek az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának a gondozásában a vitaköröknek javasolt témák. Lehet közülük válogatni. A- vitakörvezető akkor cselekszik helyesen, ha úgy választ, hogy egy-egy központi kérdés mellett a helyi gondokkal-feladatokkal is ötvözi azokat. Vitára kerülnek így olyan témák is, amelyek az üzemben dolgozókat foglalkoztatják. POLITIKAI LÉGÜRES TÉR NINCS. Ebből következik, hogy a politikai vitakörök szervezésében a foglalkozásokban sincs nyári szünet. Egy-egy fontos kérdéssel akkor szükséges foglalkozni, amikor az időszerű, amikor a legtöbbet segíthetnek a politikai vitakör résztvevői. A POLITIKAI VITAKÖR VEZETŐINK TÖBBSÉGE érti feladatát. Ennek is köszönhető, hogy ez az agitációs forma bevált. Ennek is köszönhető, hogy a XI. pártkongresszus és a megyei pártértekezlet határozatai helyesen valósulnak meg. Ahhoz azonban, hogy megtörténjen a lépésváltás, szükséges a rendszeres továbbképzés. Erre kerül sor hamarosan, s remélhető, ez újabb sikerek forrása lesz tömegpolitikánknak Szabolcsban. Farkas Kálmán HAGY AZ ESZLÁ HATÁR A Tisza vízét fodrozza a szél a réten. Zöld már a füzek ága és porzik a szántás a vetőgépek nyomán. A rét száradni szeretne, a földbe vetett mag már esőt kíván. Ellentmondásos az eszlári határ, de így volt ez tavaly is, azelőtt is. Gond gondot szült és szül. Ha egyet megold az ember új üti fel a fejét. Alig két hónapja Debreceni József, a tiszaeszlári Kossuth Termelőszövetkezet elnöke az elmúlt évi gazdálkodást ilyen mondatokkal fűszerezve értékelte: Kritikus helyzetben „Az év kezdete nem sok jót ígért... Nem volt őszi szántásunk... Nem tudtuk kiszórni a meglévő szervestrágyát, műtrágyát... Probléma jelentkezett a fejtrágyázásnál ... Késett a vetés ...” A kritikus helyzet ismeretében a termelőszövetkezet tagsága kétkedve és bizalmatlanul fogadta a vezetőség előterjesztését a tervtárgyaló közgyűlésen. Részben azért is, mert ismét egy új lépéssel próbálkozott: a kukorica és a cukorrépa zárt rendszerű termesztésével. . Volt, miért izgulni. Az iparszéru termeléshez a szükséges gépek nem érkeztek meg időben. Az időjárás nem kedvezett és újra kellett vegyszerezni. A kertészetben a kiültetett palánták egy része szélverés, féregrágás miatt tönkrement. A zöldbab termesztéséhez nem kaptak megfelelő vetőmagot. A dohány ültetését csak késve tudták megkezdeni. . Hosszú a sor odáig, hogy beázott a siló, a bőséges lucerna- és fűtermés minőségét lerontotta az eső, hogy kidőlt a szükségraktárnak használt szín oldala, hogy eleinte nem volt gép a cukorrépa betakarításához és alig akadt ember, aki a kézi villás rakodás nehéz munkáját vállalta volna. Az akaraterő példája ron. Akarat, küzdelem, emberi helytállás kellett ehhez. A gépműhely dolgozói — hogy a cukorrépát, kukoricát ha késve is, de elvethessék — éjjel is dolgoztak, javították a gépeket nemcsak bent a műhelyben, de kint a földterületen is. Akik vetettek, azok is keveset pihentek. Kint a területen méretett meg, mennyit ért a tagság, mert ha olykor zúgva is, de fogaikat összeszorítva, keményen dolgoztak. A vezetőség felkészülve a legro6z- szabbra, már tavasszal azzal foglalkozott, hogy ami veszteség a növénytermesztésben adódhat, azt az állattenyésztés jobb eredményével ellensúlyozzák. Megérte ! Keményen dolgoztak Millió volt a gond és mégis a korábbi éveket felülmúló eredmény született EszláVetnek a tiszaeszlári határban. Ki gondol már a tegnapra? Tóth Bertalan, a termelőszövetkezet főkönyvelője is iratok mélyéről keresi elő az elmúlt évi zárszámadás adatait, hogy lássuk, számokkal is igazoljuk, megérte-e éjjel is szántani-vetni, a cukorrépát vasvillával rakni, a szénát a vízből is kihozni, a több liter tejért, a több bárány értékesítéséért küzdeni. A számok sok mindent igazolnak. A növénytermesztés 16,6 millió, a kertészet 1,5 millió, az állattenyésztés 20,5 millió forint értékű árut adott az értékesítéshez, ahhoz, hogy nyereséges és ne veszteséges legyen a tsz. De ez nem volt ilyen egyszerű. Mert késett 1974-ben a vetés, mert nem tudtak fejtrágyázni, a 881 hektáron a búza átlagtermése csak 25,1 mázsa ' volt. Mert rendszerben termesztették a kukoricát, a cukorrépát — és mert vetettek éjjel-nappal, a korszerű gépek hiányában hagyományos módon — a kukorica 448 hektáron, hektáronként 72,8 mázsát termett. A cukorrépa 200 hektáron 365,5 mázsás átlagterméssel fizetett. A hektáronkénti magas átlagtermés a költségekre is kedvezően hatott. Egy mázsa kukoricát az 1974. évi 155 forinttal szemben 127 forintért termeltek. Cukorrépánál minden megtermelt mázsa után 16,6 forintot takarítottak meg. Nem hozta viszont a tervezett termést a dohány, ráfizettek a zöldségre, a babra, paradicsomra.' Nyertek a silókukoricán, a lucernás zónán, a rétiszénán. A lucerna 213 hektáron átlag 59,8 mázsát termett és nem 106 forintos ráfordítási költséggel, hanem csak 58 forintért. Az állattenyésztés eredménye kigyenensúlyozottabb volt, mint a növénytermesztésé. A 316 tehéntől tehenenként évi 203-mal több liter tejet fejtek, mint egy évvel korábban. Az egy kiló malac előállítási költsége a tervezett 43 forint helyett 18,2 forint volt. A 2012 anyajuhról nem 4,5 kilogramm gyapjút nyírtak, hanem 5,2 kilogrammot. Egy kiló juhhús előállítási költsége nem a tervezett 27 forint volt, hanem csak 18,2 forint. Víz és aszály A termelőszövetkezet elnöke tél végén, amikor zár- számadási beszámolójának befejező sorait mondta kijelentette: „Tizenöt éve, hogy ebben a munkakörben dolgozom, de ennyire terhes még egyetlen év sem volt. Vállaltuk - viszont a nehézségeket, igaz egyesek szívesen nevettek volna a szemünk közé, ha nem sikerül.” Sikerült, mert az ellentmondások az emberekben feloldódtak, s mert dolgozni kellett, dolgoztak, s mert következetes volt a vezetőség, mögéje sorakoztak, öt éve, hogy egyesült a két eszlári tsz, de hasonló jó eredményt még nem értek el. Nagy az eszlári határ, több mint négyezer hektár. Egy részét most a Tisza vize mossa, másik részét az aszály gyötri. Az ember, küzd és őrlődik. Megharcol minden szem termésért. így volt tavaly, így van most is. Utólag mondják: „Megérte.” Ezután is megéri! Seres Ernő Otthonosság E gy munkahely otthonosságát elsősorban az emberi hang, a munkatársak érdeklődése, egymás megbecsülése, a munkában megtalált örömök adják. Ma már egyre több az ilyen munkahely megyénkben is, ahová nem unottan, rossz érzéssel érkeznek a dolgozók, hanem a várakozás, az elvégzendő munka izgalmával, a munkatársakkal való találkozás nyugodtságával. Akadnak azonban munkahelyek, ahol az otthonosság légkörét csupán azzal mérik, hányszor csendülnek össze a poharak, névnapok, jutalomosztás és egyéb alkalmakkor. A dá- ridózások kora persze mindjobban lejár — a szerény, mértéktartó ünneplés, az egymás iránti figyelem azonban továbbra is megmarad. S ez így jó. Az otthonosságnak azonban külső jegyei is vannak és hatnak az emberre. Eszembe jut például az Árok utcában lévő kisebb vállalat üzemháza,' amelynek kapujában évek óta kerülgetik a járókelők az ottfelejtett építési törmeléket, sódert. Barátságtalan, taszító a külső. Vajon kellemes érzésekkel jönnek be, dolgozni reggelenként az emberek és a megjavított gépeket elszállító „megrendelők". Nem hiszem. Persze akad még ezen kívül is rideg, sivár hangulatot árasztó „cég”, ahol pedig néhány virágágyás, zöld, meleg rendezett külső sokat javíthatna. De azt mondtuk, az otthonosságot elsősorban nem a kül, hanem a belcsin adja. A benti állapotok. A szép külső is takarhat belül lehangoló, taszító belső arculatot. Nem tévesztjük össze a tartalmat a formával, az otthonosság melegét a külsődleges pompával. Mégsem árt a munkahelyek vezetőinek, s kollektíváinak több gondot fordítani a termelés mellett a kellemesebb, színesebb, otthonosabb munkatermek, szobák, udvarok, utcai frontok szebbé formálására is. Hangulati erejük van, nevelik a szépérzéket és rövidítik a távolságot a családi otthon és a munkapadok között. P. G. Virágoi tanár bácsinak V égig a Tisza mentén nyitott már az ibolya. A ragyogó, tavaszi napsütés előcsalogatta a rügyeket is, a fűzfák ágain halványzöld levélkék integettek. A töltésen gyönyörködtem a szemközti oldalon kéklő hegyekben, a meg-megcsillanó habokban. A folyó hatalmas hurkot írt itt le, a mélyen benyúló félszigeten százados nyárfűz, diófák fürödtek a tavaszi napfényben. Valahol a hátam mögött a mezőn Zetor pöfögött, amikor lenn a folyó partján gyerekhangokat hallottam. Hamarosan megpillantottam őket. Négyen voltak, három kislány, s egy fiú. Hangos szervusztok gyerekekkel .köszöntem rájuk. Meglepjen kapták fel .fejüket;, gyanakodva néztek rám. Idegen voltam. — Kinek szeditek azt a rengeteg ibolyát? — mutattam a kezükben szorongatott csokorra. — A tanár bácsinknak — felelte egy rövid, fiúsra vágott hajú kislány. — Tanár bácsitoknak? Szereti a virágot? — Szereti hát. Ki nem szereti ? — És csak a tanár bácsinak adtok belőle?! — Ö tanít bennünket, viszünk mi neki mindennap. — Dehát férfiaknak nem szoktak virágot adni — ültem le az egyik nyárfa alá. — Nem? — néztek rám kétkedve. — De mi szeretjük ám a tanár bácsit, miért ne szednénk neki ibolyát? — Aztán miért szeretitek olyan nagyon azt a híres tápár bácsitokat? . , . ’ A gyerekek megérezhet- ték szavaim mögött a csipkelődő szándékot, hosszú ideig nem válaszoltak. A túloldalon a folyóra tartó csordát nézegették, a csokrokat rendezgették, s már indulni készültek, mikor ismét megpróbáltam. — No, nagyokosok, ugye hogy nem tudjátok megmondani, miért szeretitek a tanár bácsitokat! Lehet, hogy nem is mondtatok igazat. — De igazat mondtunk — fordultak vissza mérgesen. — Hát akkor miért nem válaszoltok? — kérdeztem nevetve. — Igenis, hogy szeretjük. Mert mindig játszik velünk, meg sokat mesél. Még csak most jött hoz-, zánk, mégis egy csomó mindent tud a ‘ faluról — sorolta a pisze, szeplős kislány.. . ................. ... — És mi együtt is dolgozunk tanár bácsival, ösz- szegyűjtjük a régi cserépedényeket, tálakat, szilkéket, korsókat és az iskolában ki fogjuk állítani őket. — Testnevelési órákon meg mindig futballozik velünk — toldotta meg az eddig jobbára csak hallgató kisfiú. — Voltunk mi már együtt több faluban is futballozni az iskola csapatával. Még futballpályát is építünk majd az iskola kertjében. — Ö is szeret bennünket, miért ne vinnénk neki virágot. Csodálkozva, irigykedve hallgattam őket. Soha nem hittem, hogy ennyire hálásak lennének a gyerekek, ha tisztelik, egyenrangú félként bánnak velük. — És nekem adnátok-e pár szálat — kérdeztem ek. kor .hirtelen. . .Csodálkozva néztek össze, ismét a szeplős kislány szólalt meg. — Éppen adhatunk, de van itt egy csomó, a bácsi nem tud szedni magának? — Engem nem szerettek? — kérdeztem játszott komolysággal. — Hát, nem tudjuk — nézegettek rám bizonytalanul. — Szedjen a bácsi magának, mi ezt a ■•tanár bácsinak visszük! — De ezt már a töltés tetejéről kiáltották vissza. A bolondos, tavaszi szél nagyot lódított rajtuk, s nevetve szaladni kezdtek a falu irányába. — Azért ne tessék mindet leszedni, mert holnap is jövünk — integettek játékosan felém. Egyetlen szál ibolyát sem szakítottam le. . . ...........Balogh Géza
