Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-23 / 96. szám
A KISZ-KOHGRESSZUS TISZTELETÉRE Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1976. április 22-én Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével kibővített ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta Gyenes Andrásnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatót, valamint Németh Károlynak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az 1976. évi népgazdasági terv megkezdésének tapasztalatairól szóló jelentést. Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI) Munkaverseny vállalás ÁifMA Az Ikarus dolgozóinak (II vvlv országos kezdeményezése AZ MTI JELENTI 35 ezer szabolcsi fiatal készül a hét végi kommunista műszakokra „Már csak néhány hét választ el bennünket attól a májusi naptól, amikor ösz- szeül ifjúsági szövetségünk kongresszusa, hogy megvitassa életünk és munkánk, közeli és távolabbi terveink, tennivalóink fontos kérdéseit. — A közelmúltban számos munkafelajánlás született s a központi bizottsághoz érkezett javaslataitokkal is igazoltátok: a kongresszus alkalmából Jó munkátokkal, új vállalásokkal akartok hozzájárulni céljaink eléréséhez. Most országos akcióra hívunk benneteket: kommunista műszakok szervezésével köszöntsük közelgő kongresszusunkat!” E mondatokkal fordult több mint 800 ezer tagjához a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága a közelmúltban. Felhívására megyénkben is ezrek és ezrek határozták el, munkával, kommunista műszakokkal köszöntik ifjúsági mozgalmunk közeledő nagy ünnepi eseményét. 35 ezer szabolcs-szatmári fiatal vállalta, hogy a hét végén szabad szombatján, vasárnapi pihenőnapján is felveszi a munkát, termelő tevékenységével, társadalmi munkájával segíti elő társadalmunk, népgazdaságunk feladatainak sikeres végrehajtását. 24 órával a munkaakció előtt élénk aktivitás, készülődés tapasztalható a megyei KISZ-alapszervezetekben. Szinte valamennyi járási és városi bizottság elkészítette előzetes munkatervét, amelyben kijelölték a legfontosabb tennivalókat, feladatokat. A megyeszékhely ifjúsága a hét végén a júniusban sorra kerülő országjáró diákok országos találkozója színhelyén, a sóstói ifjúsági parkban vállalt munkát. A fiatalok elvégzik majd a terep tisztítását, rendezését, járdákat, sétányokat alakítanak ki, KRESZ-táblákat helyeznek el s csinosítják a parkolóhelyeket is. Kisvárdán az Öntödei Vállalat 135 ifjúkommunistája szabad szombatján radiátorgyártással foglalatoskodik, a kisvárdai VSZM-gyárban pedig terven felül több ezer Zsigulihoz használatos fékbetétet készítenek el. Az Egyesült Izzó gyárában 350 kiszes, a két gimnáziumban pedig 700 diák ajánlotta fel munkáját. A vásárosnaményi járásban 8 községi és 4 vállalati alapszervezet tagsága veszi fel vasárnap a munkát. A fehér- gyarmati járás fiataljai — több mint 2 és fél ezren — a soron lévő mezőgazdasági munkák elvégzésében segédkeznek, s emellett a gyarmatiak fákat ültetnek «I, parkosítanak a Május 14-e téren. Nagykállóban a Budai Gimnázium és Szakközépiskola diákjai járdát építenek, Biriben, Szakoly- ban, Érpatakon és Kálló- semjénben a tanács- és kul- túrházak körül parkosítanak, óvodai és napközi sportudvart építenek. Mátészalkán a MOM 250 fiatalja, a Szat- már Bútorgyár 300 ifjúmunkása készül a hét végi műszakokra. A szálkái tanintézetek diákjai pedig vasárnap 500 fő részvételével fásítási akcióban vesznek részt. (kalenda) T Közúti felüljáró építésével korszerűsítik a 36-os főutat Az Ikarus Karosszéria, és Járműgyár dolgozóinak a szocialista munkaversenyben elért eredményeiről sok magas kitüntetés tanúskodik, s a legutóbbi versenyszakaszban, valamint a IV. ötéves tervidőszakban végzett munkájukért kiérdemelték a Minisztertanács és a SZOT-el- mökség Vörös zászlóját. E nemes hagyományok alapján a párt XI. kongresszusa és az MSZMP KB múlt év novemberi határozatának szellemében újabb kezdeményezéssel folytatják a versenyt. Most az V. ötéves terv időszakára tettek szocialista munkaver- seny-vállalást, tehát a korábbinál hosszabb távra határozták meg a célokat. Hogy munkaverseny-mozgalmuk a népgazdaság középtávú tervezési rendszerével szorosabb összhangban segítse az ötéves feladatok valóra váltását. Az Ikarus dolgozói az V. ötéves tervben az előző tervidőszakhoz viszonyítva 50 százalékkal növelik termelésüket, és így 1980-ig legalább 60 ezer autóbuszt gyártanak. A KGST-országokkal kötött szerződéseknek megfelelően a kért részletezésben, pontos határidőre és kiváló minőségben teljesítik a megrendeléseket: öt év alatt több mint 45 ezer autóbuszt szállítanak a szocialista országokba, s ezen belül az előző tervidőszakhoz viszonyítva csaknem 50 százalékkal több autóbuszt adnak át legnagyobb vásárlójuknak, a Szovjetuniónak. Nyolcvan százalékkal bővítik autóbuszexportjukat a fejlett tőkésországokba. A fejlődő országokba pedig több mint kétszerannyi SKD és CBU rendszerű autóbuszt szállítanak. A hazai közlekedés javítása érdekében 70 százalékkal több autóbuszt adnak át,, mint a IV. ötéves tervben, s garantálják a belföldi fizetőképes kereslet teljes kielégítését. A Budapesti Közlekedési Vállalattal és a villamosipari intézményekkel együttműködve korszerű trolibuszokat fejlesztenek ki és adnak át. Nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy a legnagyobb szállítókkal és felhasználókkal közösen javítsák a termékek és a garanciális szolgáltatások minőségét. Ezt szolgálja, hogy Budapesten mintaszervizüzemet építenek és rendeznek be a legkorszerűbb karbantartási és javítási technológiával. A középtávú munkaver- seny-felajánlás középpontjában áll, hogy a termelés, az üzem- és munkaszervezés, a beruházás minden szintjén körültekintően fejlesztik a munka, a gazdálkodás hatékonyságát. A számítástechnikai módszerek kiszélesítésével is korszerűsítik a termelés irányítását, hogy a nagy iparvállalat kapuján 10 percenként gördülhessen ki egy- egy új autóbusz. Ez a termelési ütem teszi majd lehetővé, hogy elhatározásuknak megfelelően negyedévvel korábban teljesítsék az V. ötéves tervben előirányzott autóbuszgyártási tervüket. A gazdálkodás hatékonyságának .növelése érdekében 1980- ig az egy autóbuszra jutó tőkés importanyagköltség 26 százalékos csökkentését vállalták. Emellett évente 1,5 százalékkal csökkentik az anyag, és energiaköltséget. A munka termelékenységének (Folytatás a 4. oldalon) Magyar—román gazdasági tárgyalások Csütörtökön délután a Parlamentben plenáris üléssel megkezdődött a magyar- román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság XII. ülésszaka. A román küldöttséget Ilié Verdet, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára, a kormánybizottság román tagozatának elnöke, a magyar tárgyalódelegációt Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, a kormánybizottság társelnöke vezeti. Az ülésszak tárgyalásainak középpontjában a gépipari és vegyipari együttműködés helyzete és további feladatai állnak. Ho Dam látogatása Ho Darn, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere kíséretével együtt csütörtökön a Balaton-nagybereki Állami Gazdaságba látogatott. A vendéget elkísérte Garai Róbert, külügyminiszter-helyettes. Három műtárgy, köztük közúti felüljáró építésével egybekötve korszerűsítik a 36-os főút Nyíregyházára bevezető egykilométeres szakaszát. Az útkorszerűsítéssel együtt épülő felüljáró megszünteti az azonos szintű közút—vasút keresztezést, ainihez nagyon fontos helyi és jelentős népgazdasági érdek fűződik. A 36-os főút Nyíregyházára be-, illetve kivezető szakaszát ugyanis hármas vasút — a nagyon forgalmas és duplavágányú záhonyi, továbbá a miskolci, valamint a keskeny nyomtávú kisvasút — keresztezi, s ezeken naponta 240 vonatpár közlekedik. A hármas sorompó a nap 24 órájából 9 órát zárva van, s gyakori a 10—20 perces várakozási idő. A sorompók 6 ezer lakost választanak el a városközponttól és mintegy 4 ezer ipari dolgozó munkába járását és hazautazását nehezítik meg. Emiatt sok a termelésből kieső munkaidő, de a zárt sorompók jelentős idő- veszteséget okoznak a távolsági közlekedésben résztvevőknek is. Az útkorszerűsítés előkészítése már a negyedik ötéves tervidőszakban megtörtént. sőt — a cölöpalapozások beindításával — a múlt év novemberében az építés is kezdetét vette. A korszerűsítést a Közúti Beruházó Vállalat lebonyolításával a Hídépítő Vállalat és a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat végzi generál kivitelezőként sok helyi, illetve országos alvállalkozó közreműködésével. A korszerűsítés beruházási költség-előirányzata — a szanálás és kisajátítási költségekkel együtt — meghaladja a 75 millió forintot. A korszerűsítés során mintegy 80 ezer köbméter földet mozgatnak meg, illetve építenek be a kb. 20 ezer négyzetméternyi aszfaltburkolatú út megalapozásához. A vasútkeresztezésben egy 94,8 méter hosszú, négy nyílású, előregyártott vasbeton tartós felüljáró épül. A helyi igényekre tekintettel ezzel egyidőben elkészül még egy Az MSZMP XI. kongresz- szusa tiszteletére indított munkaversenyben elért eredményeikért, a lakosság ellátásának javításában végzett jó munkájukért csütörtökön megyénk két fogyasztási szövetkezete kapott kitüntetést. „Kiváló szövetkezet” címmel tüntették ki a Fehér- gyarmat és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetét. A kitüntetést dr. P. Szabó Gyula. a megyei tanács elnökhelyettese és Illyés József, a KPVDSZ szervező titkára adta át. Részt vett az ünnepségen Csepelyi Tamás, a járási pártbizottság első titkára és Széles Lajos országgyűlési képviselő, a járási hivatal elnöke. A kitüntetés átadása alkalmából rendezett ünnepi termelési tanácskozáson több dolgozó és szocialista brigád kapott kitüntetést. Páll 8 méter széles közműalagút, és egy 5 méter nyílású vasbeton híd az Érpatakon keresztül. Program szerint a munkálatokat 1977-ben kell befejezni. Az érdekelt és közreműködő vállalatok viszont szeretnék, ha a korszerűsített útszakaszt már 1977. május 1-re átadhatnák a forgalomnak. A befejezési határidő előrehozatala, illetve az építési idő lerövidítésének hatékony támogatására úgynevezett koordinációs bizottság alakult a megyei és városi párt- tanácsszsrvek a KPM közúti főosztálya és megyei igazgatósága, valamint a kivitelezésben részt vevő vállalatok és intézmények képviselőiből. A bizottság, amely havonként és szükség szerint tartja üléseit, már ezideig is sok részfeladat megoldásához nyújtott támogatást és hatékony segítő ténykedése az építkezésben jelentős előrehaladást eredményezett. László az Országos Szövetkezeti Tanács kitüntetését, negyven dolgozó kiváló kitüntetést kapott. A szövetkezet 22 szocialista brigádja közül 19 kapott arany, ezüst, illetve bronz fokozatú kitüntetést, négyen a 25 éves törzsgárdatagság után járó jubileumi aranygyűrűt. Ezzel a szövetkezet aranygyűrűs dolgozóinak a száma huszonnégyre emelkedett. Kilencen kaptak jubileumi jutalmat, s ezen az ünnepségen búcsúztattak nyolc nyugdíjas dolgozót. A Nyírbátor és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet dicsérő oklevél kitüntetésben részesült. Az oklevelet Kálvin Imre, a MÉSZÖV felügyelő bizottságának elnöke adta át. Negyvennyolc dolgozó „Kiváló” kitüntetést kapott A szövetkezetben működő 37 szocialista brigádból 20 ért el különböző fokozatú kitüntetést, tizenhárom dolgozó pedig a 25 éves törzsgárdatagság után járó aranygyűrűt kapta. Nagy teljesítményű gépekkel permetezik a napkori Kossuth Mg. Tsz 350 holdas almáskertjét. (Gaál Béla felvétele) Fogyasztási szövetkezetek kitüntetése Hatékony, fegyelmezett munkával terveink megvalósításáért! XXXlll. évfolyam, 96. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1976. április 83., péntek |