Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-16 / 91. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. április 16. Harc a hatalomért Kínában A közélet hírei Április közepe felé haladva a nyolcszázmilliós Kína távoli tartományaiból is kezdtek befutni a szervezett tüntetésekről és diadalmenetekről szóló hírek. A vezény. szóra kirendelt tömegek mindenütt Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes, a párt elnökhelyettese és vezérkari főnök leváltását köszöntötték. Egyben üdvözölték azt a „bölcs intézkedést” is, amelynek nyomán Hua Kuo-feng, volt közbiztonsági miniszter (aki február 8-a óta ideiglenes ügyvezető miniszterelnök volt) immár Kína „teljes jogú” miniszterelnöke lett. Mint minden, ami Kínával kapcsolatos, ez a változás is tele van kérdőjelekkel és megmagyarázhatatlan fordulatokkal. Egyetlen dolog van, amit csaknem teljes bizonyossággal meg lehet állapítani. Az, hogy a fordulat résztvevői — győzők és legyőzőitek egyaránt — aktivan részt vettek a maoizmus szovjetellenes politikájának kidolgozásában és gyakorlati megvalósításában. Ily módon bizonyos, hogy a küzdelem elsősorban belső hatalmi harc az agg Mao utódlásáért. A két csoport .i fii ' > r,’ * . A belvillongások most lezáródott szakasza voltaképpen a maoista párt 1973 augusztusában, teljes titokban tartott kongresszusával kezdődött. Ettől kezdve, 1974 január végéig meglehetősen világosan kialakult két, egymással szemben álló csoport a kínai vezetés csúcsain. Az egyik csoportot általában „mérsékelteknek” vagy „pragmatikusokngk” neygz. ték és vezéralakjuk a rendkívül nagy tekintélyű miniszterelnök, Csou En-laj volt. Külpolitikai szempontból gyakorlati, bizonyítható különbség nem mutatkozott a mérsékeltek és a szovjetellenes maoista „fővonal” között. Az ország belső fejlődésének és mindenekelőtt a gazdaság építésének vonatkozásában azonban ez a csoport realisztikusabb vonalat követett. CSou En-laj volt az, aki (nyilván az államapparátusban és a hadseregben lévő szövetségesei segítségével) rehabilitáltatta Teng Hsziao- pinget, akit évekkel korábban az úgynevezett „kulturális forradalom” idején kisodortak a hatalomból. Teng helyettesítette Csou En-lajt betegségének hosszú hónapjai alatt és január 15-én ő mondta a gyászbeszédet Csou En- laj temetésén. Ezzel a csoporttal szemben álltak az úgynevezett „ultraradikálisok”. akik annak idején az 1967—68-i „kulturális forradalom” hajtóerejét alkották. Egyik vezérük Csiang Csing, Mao felesége. A többi vezető mindenekelőtt az úgynevezett „sanghájí csoportból” került ki. Innen jutott a kínai hatalmi piramis csúcsára Csang Csün-csiao. a sangháji első titkár és helyettese, Jao Ven-jüan, aki mellékesen Mao veje. Csou En-laj halála után ez a csoport indította meg a rohamot Teng Hsziao-ping ellen. Február közepe táján jelentek meg az első „tace- paók” (nagybetűs faliújságok), amelyek nevének említése nélkül támadták Tenget. Tüntetés vagy provokáció? Már .akkor világos volt, frökY áz „dltrárddíkálisók” — akik között Mao félesége és veje vezető szerepet játszik, — szinte kétségbeesett sietséggel rohamozzák Teng és rajta keresztül az államapa- rátusban lévő „mérsékeltek” állásait. Nyilván úgy mérték fel az erőviszonyokat, hogy az utódlási harcban még Mao életében ki kell csikar- niok a döntést. Az, hogy a roham Mao jelenlétében is két hónapig tartott, mutatta a mérsékelt szárny pozícióinak erejét. A küzdelemben voltaképpen az hozta meg a fordulatot, hogy a kínai halottak napján és azt követően (április 3-a és 5-e között) tömegtüntetés robbant ki a kínai főváros „Mennyei Béke Kapujáról” elnevezett főterén. A tüntetők Csou En-laj emlékét dicsérő koszorúkkal borították el a tér közepén emelkedő hősi emlékmű obeliszkjét. Mindmáig nem világos, hogy ez igazi tüntetés volt-e. vagy a maoista hatóságok szervezett provokációja. A tény mindenesetre az, hogy a maoista hatalom csúcsain vagy „úgy fogták fel”, vagy „arra használták” ezt a tüntetést, hogy lecsapjanak Tengre! A tüntetést követő összecsapások után negyvennyolc órával váltották le Tenget összes tisztségéből! A jelek szerint azonban a hatalmi harc ezzel nem zárult le. Igaz: a szervezett maoista diadaltüntetések sorra követik egymást. Tény azonban, hogy Teng — különös módon — csak funkcióit veszítette el, párttagságát nem. A két csoport közötti harc tehát nem ért véget. A helyzet közvetlen alakulása attól függ, hogy lesz-e idejük a Mao környezetében tömörülő szélsőségeseknek az államapparátus és a hadsereg legfontosabb posztjairól kisö- pörni- azokat a „mérsékelteket”, akiket Csou és Teng helyeztek oda. Biztonsági Tanács Kelet-Timor A Biztonsági Tanács szerdán este folytatta a kelet-ti- mori helyzet megvitatását. Ralph Harry, .Ausztrália képviselője ázt hangoztatta, hogy' kormánya C síkraszáll a kelét-timori nép önrendelkezési jogának biztosítása mellett, és annak a véleményének adott hangot, hogy e jog tiszteletben tartását az ENSZ-nek kellene szavatolnia. Kambodzsa új kormánya a semlegesség és az el nem kötelezettség politikáját fogja folytatni — hangoztatja az új kormány megalakulása alkalmából a kambodzsai népi kongresszus által kiadott közlemény. A Phnom Penh-i rádió Honkongban vett adásában felolvasott közlemény szehelyzete Anvar Szani, Indonézia delegátusa felszólalásában igazolni igyekezett országa kelet-timori katonai beavatkozását és azt mondotta: a terület lakossága „hivatalosan már az Indonéz Köztársasággal való teljes integráció mellett döntött”. A Biztonsági Tanács csütörtökön, közép-európai idő szerint 16,30 órakor folytatja tanácskozását. rint az új Kambodzsa arra törekszik, hogy konszolidálja és továbbfejlessze kapcsolatait a világ valamennyi forradalmi mozgalmával és minden béke- és igazságszerető népével, beleértve az Egyesült Államok népét is. Kambodzsa síkraszáll az imperializmus, a kolonializmus és neokolonializmus ellen. Befejeződött a vita a CSKP XV. kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) hangzottak el, amelyeket az új Központi Bizottságnak és szerveinek kell megvizsgálni- ok és hasznosítaniok. — A legfőbb, ami a vitában egyöntetűen kitűnt: szilárd meggyőződésünk és elhatározásunk, hogy megvalósítjuk kongresszusunk határozatait. A vitát jellemző nézetazonosság és egység — úgy érzem — nem igényel átfogóbb vitazárót. Ezért engedjék meg, hogy lemondjak a részletesebb összefoglaló jogáról — fejezte be Gustáv Husák. A kongresszus csütörtökön este — 17 órától — zárt ülést tartott, amelyen megválasztotta a párt új Központi Bizottságát, valamint Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságát. A CSKP XV. kongresszusának záróülése pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik. Kambodzsa flz új kormány programja Bolgár—francia külügyminiszteri tárgyalások Csütörtökön délben Szófiában befejeződtek Petr Mla- denov bolgár és Jean Sau- vagnargues francia . külügyminiszter hivatalos tárgyalásai. A megbeszéléseken részletesen elemezték a Bolgár Népköztársaság és a Francia Köztársaság kapcsolatait, amelyekről a két külügyminiszter elégedetten nyilatkozott. A baráti légkörben lezajlott tárgyaláson nemzetközi problémákat is megvitattak. Todor Zsivkov, a bolgár államtanács elnöke csütörtökön délben a szófiai Bojana kormányrezidencián fogadta Jean Sauvágnargues-ot. A baráti, konstruktiv légkörben lezajlott megbeszélésen mindkét fél hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkiben elfogadott záróokmányának valamennyi elvét maradéktalanul meg kell valósítani a gyakorlatban. Todor Zsivkov a megbeszélés után a Bojana kormányrezidencián ebédett adott Sauvagnargues tiszteletére. Az ebéden Todor Zsivkov és Jean Sauvagnargues mondott pohárköszöntőt. Gyenes András látogatása a főváros XVII. kerületében Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára csütörtökön a főváros XVII. kerületében tett látogatást. Az egész napos programon részt vett Kurucz István, a budapesti pártbizottság oktatási igazgatóságának vezetője. A Központi Bizottság titkárát a kerületi pártbizottság székházában Égető Lajos első titkár, Albert Lajos, és Jávor Pál, a pártbizottság titkárai, valamint Erdei Zoltán, a városrész tanácselnöke fogadta. Tájékoztatás hangzott el a kerület helyzetéről, politikai, társadalmi, gazdasági fejlődéséről, s további feladatokról. Ezt követően Gyenes András több, a közelmúltban átadott új létesítményt tekintett meg, majd ellátogatott a Budapesti Tejipari Vállalat központjába és keletpesti tejüzemébe. A vállalatnál dr. Laczkó György igazgató és Szabó Barnabás, a pártvezetőség titkára fogadták, majd tájékoztatást adtak a vállalat politikai, gazdasági tevékenységéről. Ezután Gyenes András megtekintette a termelőüzem több egységét, valamint számítóközpontját. Végezetül a Központi Bizottság titkára a kerületi pártbizottság tanácstermében kibővített titkári értekezleten tájékoztatást adott időszerű külpolitikai kérdésekről. Apró Antal fogadta a svájci parlament delegációját Csütörtökön az Országházban Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke fogadta a dr. Joseph Egli vezette svájci parlamenti küldöttséget. A szívélyes légkörű eszmecserén — amelyen jelen volt Péter János, az országgyűlés al elnöke és dr. René Stoud- mann, Svájc nagykövete is — dr. Joseph Egli a svájci államszövetség szövetségi gyűlése nevében látogatásra hívta meg a magyar ország- gyűlés delegációját. Apró Antal az országgyűlés nevében a meghívást köszönettel elfogadta. A svájci törvényhozás héttagú delegációját fogadta Púja Frigyes külügyminiszter és dr. Polinszky Károly oktatási miniszter is. A magyar országgyűlés vendégei este az Erkel Színházban megtekintették a Sylvia című balettet. ★ Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke Lázár György, a Minisztertanács elnöke, és Apró Antal az országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Eugene V. Mcauliffe-t, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét aki végleg elutazott Budapestről. ★ O. A. Csukanov, az SZKP KB osztályvezető-helyettese vezetésével szovjet pártmunCsütörtökön Bukarestben összeült a román nagy nemzetgyűlés. A parlament tanácskozásának napirendjén több törvénytervezet megvitatása és elfogadása szerepel. Az első napon a nemzet- gyűlés törvényerőre emelte a hidrográfiai medencék rendezéseinek országos távlati kásküldöttség tartózkodik hazánkban. A küldöttség tanulmányozza a szocialista építés gazdasági tapasztalatait, és a magyar—szovjet gazdasági együttműködés időszerű kérdéseit, s látogatást tesz több magyar üzemnél és vállalatnál, amelyek a magyar—szovjet gazdasági együttműködést közvetlenül érintik. ★ A Jugoszláv Gazdasági Kamara magyar tagozatának elnöksége és a Magyar Kereskedelmi Kamara jugoszláv tagozatának elnöksége tanácskozást tartott Siklóson. A két fél értékelte az 1971—75. évi árucsere-forgalom eredményeit, az 1976— 80. évi hosszú lejáratú árucsere-forgalmi egyezmény előirányzatainak teljesítésével kapcsolatos feladatokat és problémákat, a termelési együttműködések és az ipari kooperációk helyzetét. Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke fogadta Rabko Svilart, a Jugoszláv Gazdasági Kamara alelnökét, és megbeszélést folytatott vele a Budapesten 1976-ban megrendezendő jugoszláv műszaki napok előkészítéséről. — 25—30 évre szóló — programját. Ugyancsak elfogadták a képviselők az erdőállomány megőrzésének és fejlesztésének országos programját az 1976—2010 közötti időszakra. A román nagy nemzetgyűlés pénteken folytatja munkáját. •• Összeült a román nagy nemzetgyűlés Rákóczi hadnagy* BARABAS TIBOR regénye nyomán irta CS. HORVATH TIBOR, rajzolta ZÖRAD ERNŐ.