Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-15 / 90. szám
1976. április 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A munka mérése TOVÁBB CSÖKKEN — minden eddigi határozat, rendelet és figyelmeztetés ellenére — a teljesítménybérben dolgozók száma. Ez annyit jelent, hogy egyre kevesebb munkakörben alkalmazzák a munkanormákat, ami önmagában — a normázás jelenlegi és bizony elavult gyakorlatát tekintve — nem is lenne olyan nagy baj. Nem lenne, ha a rossz módszerek helyett jobbat alkalmaznának, ha egyáltalán normamunkát végeznének az üzemekben, a szó valódi értelmében. Ipari üzemekben dolgozóknak nem1 kell megerőltetniük a fantáziájukat a következő — csak illusztratív példaként használt — eset elképzeléséhez: vadonatúj, nagyon modern, sok pénzért vásárolt gépsor kerül a műhelybe, Megvalósulhat végre a régóta áhított helyi technológiai forradalom, a gépsor segítségével — elvileg — ugrásszerűen növelhető a termelékenység. Üzembe helyezés, próbaüzem, betanulási idő — többször is meghosszabbítva — és a munka csak nem megy. Sőt: a helyzet rosszabb, mint a korábbi, elavult módszerek alkalmazása idején. Amikor már majd mindenki a pokolba kívánja az egész csodaberendezést, valakinek eszébe jut: nézessük meg az egész folyamatot a szervező szakemberekkel. A SZERVEZŐK KÜLÖN MERIK az egyes műveletek, munkafázisok idejét és gyorsan kiderül, hogy a gépsor melleti munkafolyamatok időben „összerende- zetlenek”. Van ahol túl sok az idő, másutt hajszoltan, pillanatnyi megállás nélkül sem képesek győzni a tempót. A szervezők — akik ez esetben tulajdonképpen normamunkát végeznek — a kapott időadatok alapján korrigálják, időben átrendezik, összehangolják a folyamatot és a korábbi panaszok megszűnnek. A példából is kitűnik, hogy a norma: a munka mérése. A különböző munkafolyamatok — egymáshoz sokoldalúan kapcsolódva — időben zajlanak le. Közöttük az optimális összhang — amitől alapvetően függ a munka hatékonysága — elsősorban időbeli összehangoltságot jelent és követel. MUNKANORMA AZ ÍRÓASZTALOK VILÁGÁBAN? Alighanem kevés ennél bizarabb dolog létezhet az íróasztalok mellett ülők számára. Pedig akadnak erre példák jócskán, olyan országokban, ahol a belső tartalékok kihasználásával amúgy sem állnak rosszul, minek következtében esetleg könnyebben megengedheí- nék maguknak, hogy például az adminisztratív munkaerőt a nálunk szokásos módszerek és ne szigorúan körülhatárolt teljesítménykövetelmények szerint foglalkoztassák. A termelékenység növelésének fontos hajtóereje a normák folyamatos rendbentartása, ami viszont nem azonosítható a nálunk alkalmazott — és általában nyugtalanságot, ideges hangulatot keltő, ráadásul műszakilag többnyire megalapozatlan — úgynevezett normakarbantartással. Mert lehet úgy is normamunkát végezni, ahogy például a közelmúltban tették Mosonma- gyaróvárott a fémszerelvénygyárban. Pontos, megbízható időadatokkal dolgoztak, ezek alapján forgatták át az egész termelési rendet, korszerűsítették a munkahelyeket, s tették nemcsak termelékenyebbé (a régihez képest 70 százalékkal), de kényelmesebbé is a munkát. Mindennek együttes következményeként 17 százalékkal növekednek a gyárban a kereseti lehetőségek. MINDEZT NEM A RÉGI MÓDSZEREKEN NEVELŐDÖTT „stopperórás” emberek, hanem az idővel gazdálkodni tudó, az időben gondolkodó szervezők végezték. Nyíregyháza: fiatalok ismerkedése a szakmával. (Vinnai Péter felvétele) libánk és partnere •Ki gondolná, hogy a Vásá- rosnaményi ÁFÉSZ legalább annyira számon tartja a tsz- zárszámadások idejét, mint maguk a termelőszövetkezeti tagok? Teszik ezt azért, hogy amikor megkezdődnek a nagyobb vásárlások, boltjaikban mindent megkaphasson a vevő a divatnak, ízlésnek megfelelően. Szakmai nyelven szólva ilyenkor bőségesebben töltik fel a készleteket, mint bármikor. De nem csak a zárszámadásokra készülnek így, hanem a szezonális vásárokra, az iskolakezdésekre is. Felkutatni az árut A vevő minden esetben a telerakott polcokat látja, azt már nem, mennyi fáradságJól forgatják a pénzt Vásárosnaményi tapasztalatok gal és milyen áron került oda az a sok-sok termék. Az áruk felkutatásától a polcra kerülésükig hosszú az út, sok ember munkájába és nagy összegekbe kerül. Nem egyszer olyan nagyba, amekkorát az ÁFÉSZ „saját zsebéből” nem tűd kifizetni. Nincs más választása, a bankhoz fordul hitelért. Leírja, mit szeretne, miért kéri, mit vár az akciótól, mikor tud fizetni és ha a kérelem helytálló, megkapja a kölcsönt. A na- ményiak szinte minden esetben megkapják a hitelt, elutasított kérelemre évekre — Ezek a rövid lejáratú hitelek csak az utóbbi években lettek népszerűek. Mert gondolja csak meg, amikor a szövetkezeti mozgalom elindult, egy-egy ÁFÉSZ csupán arra volt képes, hogy árukészletének 5—ilO százalékát fizesse ki a saját zsebéből. Nagyobb összegű és hosszabb lejáratú ' kölcsönre volt szükség ahhoz, hogy az alapvető élelmiszereken kívül választékosabban ltudják ellátni körzetük lakosságát. Később, ahogy gazdagodtak az ÁFÉSZ-ek, módosult a hitel- gazdálkodásuk is. Ma már az árukészletük 80—85 százalékát önfinanszírozással biztosítják. $ienwlés!% Irénke tizenöt éve lakik albérletben. Kis faluból került a városba fiatal lányként. Betanított munkás lett, aztán szakmát szerzett, tanfolyamok, továbbképzések következtek. Pár évvel ezelőtt művezető lett. Szívvel-lé- lekkel végezte a munkáját, nem volt rá panasz. Jutalmak, dicséretek vidámították, a fizetése is szépen emelkedett. Az albérlet azonban maradt. Egyedül érezte magát, társra nem lelt a hosszú évek alatt. A hétvégeken hazatért a faluba — szülei is megöregedtek, a hetvenet túllépték mindketten. Kérdezgették a lányukat: van-e már Valami kilátás lakásra a városban, meddig bírja még az albérletet? írónké pedig csak sóhajtott, lemondóan legyintett. Egyedülállóként, nem túl magas fizetéssel — nehezen megy a lakásszerzés ... Adott ugyan be igénylést jó pár évvel ezelőtt — de maga is tudta, hogy várnia kell még jó ideig. Gyűjtögette a pénzt, de nehezen szaporodott a forint, otthon is elkelt egy kis támogatás, meg aztán sokat elvitt az albérlet... Egy szombaton délután rogyogó arccal állított be a házba, szinte futott a vonattól. Szülei látták: örömhírt hoz a lányuk. Csak nem ... lakás? Lakás! Az bizony. Irénke egy percig sem bírta magában tartani a hírt: a jövő év első felében lakást kap! Alig tudta sorba szedni a történteket. A vállalata négy dolgozóját munkáslakáshoz juttatja — kölcsönt is kap a szerencsés jelölt, meg biztos is a közeli költözés, az OTP tud lakást biztosítani. Irénke neve is fölkerült a listára, mindenki egyetértett, hiszen tudták... Az sem volt titok: ha lakást kap, magához veszi az öregeket. A szülők csöndes örömmel nallgatták lányuk lelkendezését. Másfél szobás lesz, remélhetőleg nem túl magasan, jól elférnek majd hárman. A bútort egyelőre innen viszik, aztán majd ... Egyre nagyobb lendülettel tervezgettek az öregek is, fejcsóválva nézegették a bútorokat, hogyan fog ez kinézni egy bérházi lakásban, nem kell vízért járni, de mi lesz a kis kerttel, milyen jó is lesz, ha Irénkének nem kell utazgatnia, persze azért majd néha hazajönnek a faluba a rokonokhoz, ismerősökhöz . .. A rákövetkező hétvégek is így teltek, már az egész falu tudta a hírt, jöttek a szomszédok érdeklődni, tanácsokat adni, gratulálni. Egy jó hónap múlva Irénke újabb örömhírrel lépett be a tornácról: már nem művezető, hanem „kiemelték”, az egyik osztályra került. Igaz, a fizetése nem változott, de megszűnt a műszakba járás, íróasztal mellett fog ülni hétfőtől. Boldog volt a következő szombaton is, de kis szomorúsággal mondta, hogy azért nagyon sajnálja a műszakját, a munkatársait, nehéz az irodai munkát megszokni, mégiscsak más a termelésben ... Az apja rászólt: ne panaszkodjon, éppen ideje már tizenöt év után, hogy magasabbra került. Irénke csak bólogatott. Aztán újra a lakásra terelődött a szó. Az öregek elújságolták, hogy a nagy rekamiét megveszi az egyik szomszéd, úgysem férne be a szobába rendesen, majd vesznek helyette mást, meg hogy nehéz lesz eladni tisztességesen a házat, kicsi a falu, inkább elfelé megy a nép. Irénke a következő szombaton nem jött haza. A szülők várták, aztán arra gondoltak, biztosan a lakáshoz intéz valamit vagy vásárol. Két hét múlva, amikor belépett, mindjárt látták: valami nincs rendben. Mi történt, mi bajod, kérdezgették, ő azonban csak nehezen válaszolgatott. Rosszat sejtve kérdezte meg végül az apja: tán valami baj van a lakással? Irénke rábólintott, és sírva fakadt. Bement a szobába, és csak este mondta el, mi történt. A „Keresztbeverte” egymást a lakás és a kiemelés. Művezetőként természetesen jogosult volt a munkáslakásra mint közvetlen termelésirányító. Az osztályra kerülve azonban megszűnt a joga a kedvezményre, hiszen adminisztratív dolgozó lett. Mire oda került a. sor, hogy közölni kellett az OTP- vel a lakásra kijelöltek neveit, az ő neve mellett már az állt: előadó... A lakást tehát nem kaphatja meg, hiába próbált most intézkedni a vállalat vezetősége, hiába vigasztalják, hogy talán sikerül elintézni. Nem jogosult, hát nem jogosult — nincs apelláta... Tizenöt évig dolgozott munkásként, munkavezetőként — hát pont most kellett őt kiemelni? Inkább dolgozott volna még művezetőként — csak a lakás, a lakás lett volna meg! Sírt. Fájt neki a pofon — amit simogatásnak szántak . .. Tarnavölgyi György visszamenően sem emlékeznek. A legcélszerűbben az árukészlet feltöltésére használható rövid lejáratú hitelekkel gazdálkodnak. Ügy forgatják a pénzt, hogy az haszonnal és gyorsan megtérüljön. Könnyű ezt így leírni, de vajon mit jelent a pénzzel jól gazdálkodni, megfelelően forgatni? Nyomon követni Erről beszélgettünk Sebők Piroskával, az ÁFÉSZ köz- gazdasági osztályának helyettes vezetőjével, aki maga is hosszú évekig dolgozott a bankszakmában. — A legfontosabb a jól szervezett és meggondolt üzletpolitika. Tizennégy község ellátása tartozik hozzánk. Ezen a nagy területen vannak vegyesboltjaink, italboltok, vendéglők, cukrászdák, Vá- sárosnaményban egy áruházunk és szakboltok. Azt, hogy a lakosság mit keres és mennyit fordít vásárlásokra, legjobban a 'boltvezetők tudják nyomon követni, az áruforgalmi szakembereink pedig azt, hogy mit hol lehet az iparban és a kereskedelemben beszerezni. A pénzügy az utolsó lépcső — mi mondjuk meg, van-e elég pénz egy-egy vásárlás megvalósítására, vagy ahhoz hitel kell. Ez a három munkaterület szorosan együtt dolgozik, de nemcsak az itteniek foglalkoznak piackutatással. Az a jó, ha az ÁFÉSZ minden szakembere, vezetője a gazda szemével járja az országot, a vidéket. Csak így tudnak jó befektetést végezni. A bank pedig szívesen ad kölcsönt azoknak, akiknél tudja, a pénze jó kezekben van, jól gazdálkodnak vele. Hotel a Kraszna partján Nagyobb beruházásoknál azonban hosszabb ideig adósa az ÁFÉSZ a banknak. Az utóbbi öt évben kétszer kaptak beruházási hítelt, egyszer az ABC-áruház építésére, másodszor a két éve épülő Kraszna-szálló kivitelezésére. — Ha nem fogadja el a bank a pályázatunkat, bizony nem gondolhattunk volna szállodaépítésre, bármennyire is kell Naményban a szálló és önkiszolgáló étterem. A 20 milliós beruházáshoz mi az összeg 30 százalékát adtuk és az állami támogatáson kívül a többi bankhitel. A naményi ÁFÉSZ-nek rendszeres, jó partnere a bank. A partneri kapcsolatért alaposan megdolgoztak. Az elismerést főleg a minőségi munkájukkal szerezték és még valamivel. — Írott anyagokban adunk számot magunkról az MNB- nek, de jók a személyes kapcsolataink is. Azt szeretnénk, ha a bank jólinformált lenne a mi ügyeinkről, ha tudják pontosan mihez kérjük a segítségüket. De legalább ilyen fontos, hogy mi is tájékozottak legyünk a banki dolgokról, ismerjük napról napra a bank irányelven. Így mindketten sok időt takarítunk meg. Ha egy kérelem jól előkészített, gyors az ügyintézés is. A rossz gazdál- kadás viszont ott kezdődik, amikor nincs miből visszafizetni, amikor a szövetkezet azon az úton jár, amelyen könnyen elvesztheti hitelét a banknál. Balogh Júlia Pályaválasztás B ihet-e szülő többet mint hogy a lehető legjobb sorsot kívánja a gyerekének? De megteheti-e hogy egyedül döntse el, mi az a legjobb, joga van-e hozzá, hogy saját mércéjét tekintse kizárólagosnak ? A pályaválasztás előtt álló fiúk, lányok szüleit hallgatva gyakran úgy tűnik, mintha ők állnának döntés előtt, nem a gyerekeik, ök mérlegelnek, ők latolgatnak, ők bújják a pályaválasztási tanácsadókat, ők derítik fel, melyik egyetemen, főiskolán hányszoros a túljelentkezés, hol a legtöbb a bejutási esély. Gondoskodásukat eleve garanciának tekintik arra, hogy ami számukra a boldogulás előfeltételének látszik, az fiúknak, lányuknak is a boldogság forrása lesz. Rosszat akarnak? Dehogy. Csak a saját főjükkel gondolkoznak, ahelyett, hogy a gyerekeket késztetnék gondolkozásra. Megfosztják a fiatalokat az önálló döntés lehetőségétől és felelősségétől. A szülők jószándékához nem férhet kétség. Erejükön felüli áldozatokra is hajlandók. Mindent elkövetnek, hogy jó hírű gimnáziumokba kerüljenek a gyerekek, mert így nagyobb a továbbjutás esélye. A diploma reményében gimnáziumot szorgalmazó szülőknek most fokozottan gondolniuk kell erre. Eddig sem volt könnyű, kedvük, igényük'szerínü elhélyezked-; ni az érettségizetteknek. Igényeik is kevésbé voltak összhangban a lehetőségekkel, mint például a szakközépiskolát végzetteknek. Az igények és a lehetőségek között azonban még nagyobb lesz a feszültség — ezután. Az íróasztalok számát nem lehet tovább szaporítani, sok van belőlük gyakran feleslegesek a mostaniak is. A „létszámstop” kényszerű intézkedés, saját, jól felfogott érdekünkre szorít rá. Ha a gyerekek még nem is fogják föl ennek jelentőségét, meg- feledkezhetnek-e erről a szülők? A pályaválasztás -előtt; álló' fiataloknak án-hyT reális - lehetőségük van mindenki megtalálhátj'a a' testére szabottat. így a kitérőktől, a felesleges csalódásoktól, a későbbi „pályamódosítás” kényszerétől is meg lehet kímélni őket. Jobban járnak ők is, ha a vélt remények helyett, valódi lehetőségeiket ismerik meg. Azt, amit a társadalom is nyújt. Ugyanakkor: társadalmunkban nincsenek zárt kapuk. A műhelyekből ugyanaz az út vezet az egyetemekre, mint a gimnáziumokból. Az utánuk következők helyzete sok tekintetben könnyebb lesz. Törvény lett, hogy ettől az évtől a szakmunkás-bizonyítvány mellé középiskolai végzettséget szerző fiatal munkások nappali tagozaton végezhetik el az egyetemet, megkapják átlagkeresetüket is, ha megfelelnek a feltételeknek. Rajtuk múlik nekivágnak-e. Q otthoni szóra hall- ;ató gyerekekből egy- zer óhatatlanul nyitott szemű felnőttek lesznek. Felnőttként kell szembenézni velük, megfelelni a kérdésre: megtettünk-e mindent, hogy helyükre találjanak az életben? Választ várnak a szülőktől, de azoktól is, akik a másik végletbe estek és nem szorították rá időben gyerekeiket a tanulásra. Mind a két esetben könnyen kevésnek bizonyulhat a jószándékra hivatkozás.
