Kelet-Magyarország, 1976. március (33. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-12 / 61. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1976. március 12. >vári Miklós látogatása Kaposvárott Övári Miklós, a Magyar ocialista Munkáspárt Politai Bizottságának tagja, a ázpontí Bizottság titkára erdán és csütörtökön Kaisvárra látogatott. A ven:get Varga Péter, a Somogy egyei pártbizottság első ;kára fogadta. Óvári Miks elsőként a Palmiro Togliti megyei könyvtárat keste fel. Ott Bőhm József, a >mogy megyei Tanács elnö: és Szita Ferenc igazgató Sszöntötte és tájékoztatta jmogy könyvtárainak fejlődéről, munkájáról. A Polikai Bizottság tagja ezután egtekintette többek között könyvtár előadótermét, továbbá a könyvtár szabadpolcos részlegét. Óvári Miklós csütörtökön délelőtt részt vett és felszólalt a megyei párt-végrehajtóbizottságának kibővített ülésén, ahol Varga Péter első titkár Somogy gazdasági, társadalmi, politikai, ideoló - giai és kulturális életéről tartott tájékoztatót, majd a megyei párt. és tanácsvezetők társaságában a Kaposvári Tanítóképző Főiskolát látogatta meg. Óvári Miklós kaposvári látogatásának befejezéseként a megyei pártbizottság székházában tartott értelmiségi aktívaülésen időszerű ideológiai kérdésekről tartott előadást. MOSZKVA A szovjet művészek megtisztelő feladatként fogadták Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP XXV. kongresszusán előterjesztett javaslatát, hogy Moszkvában állítsák fel a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom ' hőseinek emlékművét — mondotta Nyikolaj Tomszkij, a Szovjet Képzőművész Szövetség elnöke. Magyar felszólalás a genfi eszerelési értekezleten Az emlékmű kollektív, esetleg internacionalista A genfi leszerelési bízottig csütörtöki ülésén felszólt Domokos Mátyás nagyivet, a magyar küldöttség 2zetője. Kijelentette: „Uj ■őfeszítésekre van szükség, ogy a kedvező nemzetközi iltételeket a leszerelési haj:a megfékezése és a legsür- 5sebb leszerelési problémák legoldása érdekében lehes*n hasznosítani”. A magyar küldöttség veétője a bizottság figyelmée ajánlotta az SZKP XXV. ongresszusának munkáját, angsúlyozva, hogy a kongresszuson elfogadott határozatok és okmányok nagy figyelmet szentelnek a leszerelési kérdéseknek. Hangoztatta: „Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a Szovjetunió folytatja erőfeszítéseit és olyan új javaslatokat terjeszt elő, amelyek lehetővé teszik a legsürgősebb leszerelési feladatokkal kapcsolatos nézetek közeledését. Bizonyos, hogy ez az aktív leszerelési politika a bizottság munkájában is eredményekhez vezet.” feried a libanoni hadseregen lelüli lázadás A hírügynökségi jelentések zerint lavinaszerűen terjed libanoni hadseregen belül lázadás. Ahmed Khatiba, a banoni arab hadsereg főpaancsnoka hivatalosan is viszzautasította a hadsereg főarancsnokának ajánlatát, melynek értelmében közkeyelemben részesítenék a adseregből dezertált katoákat, ha visszatérnek egyégeikhez. A palesztinai felzabadítási hadsereg főpaancsnoksága ugyancsak ulimátumot intézett a lázadó gységekhez és felszólította két, hogy meghatározott dón belül vonuljanak ki a negszállt laktanyákból. Ez az ultimátum is eredménytelen maradt, és hírügynökségek jelentése szerint Tripoli és Zgorta között valamennyi fegyvernem bevetésével, véres harcok folynak a reguláris hadsereg katonái és a lázadó egységek között. Ezekkel a jelentésekkel ellentétben Chamoun belügyminiszter, a nemzeti liberális párt vezetőjének úgy nyilatkozott, hogy Tripoliban megszűntek a harcok. Chamoun bejelentette, hogy ismeretlen fegyveresek agyonlőtték. Abdel-Madzsid Sehab ezredest, az észak-libanoni katonai körzet parancsnokát. munka gyümölcse lesz. Pályázatokon keresik majd meg a legjobb megoldást. A legjobb szovjet szobrászok és építészek, s remélem külföldi kollégáik is részt vesznek ebben a munkában — fűzte hozzá Tomszkij. VARSÓ Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminisz, aki szerdán este érkezett rövid munkalátogatásra Lengyelországba, csütörtökön Zakopanéban megkezdte tárgyalásait Stefan Olszowski lengyel külügyminiszterrel. A megbeszélés során elsősorban a két ország közti kapcsolatok továbbfejlesztéséről és egyes külpolitikai kérdésekről folytatnak eszmecserét. PÁRIZS A létrehozásának 30. évfordulóját ünneplő nemzetközi filmfesztivál rendezősége Tenessee Williams-t, az egyik legnagyobb amerikérte fel zsürielnökének. 3. Könnyű elképzelni. A játékok között űtött-kopott bányászlámpa van, a csínyek Között: bányajárás az aknának kinevezett kútban ... Molnár István egészen vékony, törékeny gyerek, a gyermekközösségekben azonban nem mindig a nyers erő számít. Kezdeményező szellemű. Elképzeléseit úgy tudja kifejteni, hogy követni kell. Valahogy így kellene kezdeni Molnár István életútjának megrajzolását, ha Molnár — mondjuk — hadvezér lenne, vagy legalábbis politikus— De hát nem az lett. Tehát: Mecsekszabolcson, a Palahegy alatt, az úgynevezett Békavárosban nőtt fel, ahol a mindennapi játék része volt a rőzsegyűjtés, erdei falopás. Apja Zádorban születet — kanász volt. Anyja kátolyi — szintén pásztorcsalád sarja. Mecsekszabolcs számukra az ígéret földjét jelentette, míg el nem érték. Protekcióval került az öreg Molnár a bányához, s ez az egyik tény, amely meghatározta további élete alakulását. Nem volt munka, amire azt mondta volna: nem. Bizonyítani akart. Az elsők között kezdte a munkát, az utolsók között szállt ki. Tehát megtett mindent, hogy befogadják. Talán ezért is okozott mindenkinek olyan meglepetést, mikor aztán ledobta a csákányt. A legkisebb igazságtalanság is felforralta a vérét. Ez a pusztai élet, a természeti ember kiölhetetlen reflexe lehetett. Vad volt és ösztönös, de tulajdonképpen mindenki így indult el valamikor azon az úton, mely a munkásmozgalomhoz vezetett. Idős Molnár Mecsekszabolcson és István-aknán baloldali érzelmeiről híres, illetve hírhedt ember. Szívósságával eljutott a csapatvezetői rangig — „izgágasága” révén örökös létbizonytalanságban élt. Örökös feszültség, harc a felszínen maradásért, s mindennapos életveszély. Évente 5—6 ember veszett a bányába s legalább tízszer ennyien lettek örökre nyomorékká. 1923-ban tíz, 1924-ben hat, 1929—30-ban összesen 14 ember pusztult a DGT aknáiban. 1930—(1940 között mintegy ötven sújtólégrobbanás,, gázkitörés, illetve kőzet- és szénomlás pusztított a pécsi bányákban, nem csoda hát ha idős Molnár István három kegyetlenül nagy pofonnal válaszolt fia bejelentésére: apám, én is bányász leszek... Így lett Molnár István kőművesinas, vagy ahogy a telepi gyerekek hívták: Lovrics szamara. Lovrics mester nyomorult volt maga is, tizenhárom gyerek apja, nem csoda hát, ha nem futotta neki kocsira, lóra. Az inas hajnali hatkor kezdett — a tizenhárom gyerek cipőjének kipucolásával. Aztán jött a kiskocsi: felpakolták a szerszámot, homokot, cementet, meszet, s gyí fakó, gyí szamár! húzták a kiskocsit keresztül-kasul a városon. A mester úr a járdán, a kocsi az út közepén. 1940 októberében szabadult. Az inasnak nagy szeme volt, inassá lenni nem volt nehéz dolog, hisz az inas ingyen munkaerőt jelentett a mesternek, de segéd kinek kellett ezekben az években? Így hát ifjú Molnár István, újdonsült kőművessegéd, néhány napos lődörgés után egy szép napon beállított Pécsbányára. Bányász lett apja üzemének szomszédságában, anélkül, hogy egy szót is szólt volna erről bárkinek. Dél-amerikai vázlatok (1.) Ecuador magyar Petőfi Sándor emlékműve a quitói Magyar utcában. Innen, a Magyar utcától távolabb, az óváros Bolivar nevű épületének 401- es szobája ajtaján szerény tábla: „Magyar Intézet”. Ebbe a szobába egy piciny Magyarországot próbáltak varázsolni az intézet lelkes alapítói és pártolói. Képek, könyvek, festmények, szobrok, lemezek vallanak arról, hogy gyarapodik azok száma, akik gyűjtik a hazánkkal foglalkozó dokumentumokat, keresik a kapcsolatot népünkkel, történelmünkkel és jelenünkkel. A főváros nevezetességei mellett a Hortobágy romantikája, Pécs városképei, a mezőkövesdiek matyóremekei, Szeged vendéghívogató utcái — s megannyi tárgyi emlék mutatja be a távoli Magyarországot. Az ecuadori és a magyar szakszervezetek együttműködéséből szüle-Azt mondják: Dél- Amerika legcsendesebb fővárosa Quito. A 600 ezer lakosú ecuadori főváros este tízkor már szinte alszik. Nemzetközi repülőtere például délután öt óra után már nem fogad gépeket. Ennek elsősorban nem a kényelmesség a magyarázata, hanem a biztonsági okok, a földrajzi fekvés. A- földrész egyik legrégibb indián városa ugyanis hatalmas hegycsúcsokkal körülvett völgyben, 2850 méter magasan terül el. Itt, a „felhők felett”, a könnyen elakadó lélegzet arra készteti az embert, hogy soha ne siessen. Ez a kényszernyugalom beidegződött a városba, lakóiba egyaránt. Nappal a közeli havas hegycsúcsok, meg az utcasarkokon a portékáikat kínáló indiánok adják a színt az idegen számára. A ponchók (vállkendők) épp úgy árulkodnak a hosszú befont hajú indián férfiak kézügyességéről, mint a panamakalapok, amelyek közül az az igazi, amelyet egy gyűrűn át lehet húzni anélkül, hogy meggvűrődne. Az indiánok rendkívül kedvesek és közvetlenek. Ha nem tudták meggyőzni az idegent, hogy árujuk a legjobb a világon, akkor sem haragszanak meg. Búcsúzóul véletlenül sem felejtik el megkérdezni: volt-e már a La Mitad del Mundon — vagyis a világ közepén. Gyorsan elmagyarázzák, melyik buszra váltson jegyet, s 12 perc múltán már a világ közepén, az Egyenlítőiemlékműnél találja magát az ember. Én másfajta, hozzánk közelebb álló érdekességet kerestem a csendes Quitóban. A Magyar utcát, amelyet alig több, mint egy éve jelöl csak névtábla. Tulajdonképpen igazi utca csak később lesz, amikor beköltöznek a lakók a most épülő új otthonokba. Az új városrész egyik legszebb utcája teremtődik itt meg — bizonygatják a helybeliek. Ékessége: Petőfi Sándor életnagyságú szobra, amelyet két éve helyeztek ide. A születő — vagy talán már úgy is mondható — izmosodó barátság jelképeként. a folyamatnak részeként, hogy a baloldali érzelmű, quitóiak egy csoportja elhatározta : megismertetik a hazaiakkal a szocialista országok életét, dolgozóinak munkáját. Haladó írók, festők, tanárok, munkások kapcsolódtak be ebbe a mozgalomba. S egyre nőtt az érdeklődők száma. Először csak magyar zenét hallgattak, később verseket, egyéb irodalmi műveket. Nemrégiben megalakult az első, magyarul tanuló csoport, amelynek ^tagjai nemzeti ünnepünkön már magyarul is megpróbálnak Petőfi-verset szaval; ni. Azt mondják, Dél, Amerika legcsendesebb fővárosa Quito. Uj sági részemmel nézve valóban túlságosan is nyugodt. Hozzám mégis közel került, mert egy kis „szigeten” barátokra találtam, magyar fénnyel találkoztam. És 12 ezer kilométerre a hazától, jó érzés ezt tudni és látni. Következik: Lima lámpái. Király Ferenc ö lenne az? Hát így kezdődött. És most indítsuk el képzeletünk vetítőgépét! Komló, 1952. június 25. Az egykori parasztfaluból lett bányászfalu rangját tekintve már város. Az alakuló új városközpontban áll a Szénbányászati Tröszt büszke épülete, épülőben a tanács, a posta és a pártbizottság székháza. Kökönyös kockaházainak képe bejárta az országot. Innen lentről, a sáros falusi főutcáról, olyanok a dombtetőről érkező fények, mint a látomás. Minden nap hoz valamit. Gépek jönnek, idegenek, vendégek, riporterek. Komlónak nincsenek hétköznapjai. Feszített és felfokozott az élet. Sár, zsúfoltság, rendetlenség — az akkori városról készült képek körülbelül enynyit mondanak a mai nézőnek, akkor azonban mindez az erőről, az ígéretes holnapról beszélt. Az épülő falak felett este kigyúltak a villanyok: a kőművesbrigádok dolgoztak éjszaka is. A város legfontosabb pontján, valahol ott, ahol a Május 1. mozihoz kanyarodik az út — dicsőségtábla állt: mindennap új harci jelentésekkel, új hősök neveivel. Lehet, sőt biztos, hogy sokan nem hittek mindabban, amit a jelszavak harsogtak, de kivonni magát szinte senki sem tudta e hatalmas sodrású rohanásból. Egy öreg komlói mondja: olyan volt ez, mintha egy óriási, földöntúli zenekar játszott volna — vérforralóan és ellenállhatatlanul. Az indulók hangja betöltötte a város, a lakások minden szegletét: behatolt a fejekbe, a szívekbe, s az emberek többségét magával ragadta, vitte, repítette, mámorítóan új élményeket adva. Volt, aki nem akarta ezt, megpróbált ellenállni, de bármit is érzett, vagy gondolt, az esze, a szíve bárhogy is tiltakozott, a lába egyszercsak megmozdult, s ha óvatosan is, de verni kezdte a taktust... Tehát: Komló, 1952. június 25. Délután fél kettő. Anna-akna udvarán teherautó áll meg: megérkezett a bányászzenekar. Az irodisták kisetenkednek a folyosóra, megtelnek kíváncsiskodókkal az ablakok. A Zobák felé vezető úton vagyunk, egy megejtően szép völgy fenekén. Az erdő lefut egészen az aknaudvarig, a házak, fészerek belopakodnak az erdőbe. Itt ér valahol véget a város. Anna-akna a komlói szénmedence egyik legrégibb aknája, s egyben az az akna, melynek sorsa, életútja a legszorosabban összefüggött a nagy, országos események alakulásával. Jex Simon mérnök kitűzése alapján Engel Adolf rriélyítétte itt, a Keleti bányamező szélén az első aknát. Innen indult a harc a komlói szénmezők birtoklásáért, mert az akna üzletpolitikai szempontból is stratégiai helyen épült. Néhány évtizeden át ebből az aknából indult ei szinte minden valamire való kezdeményezés, hogy növeljék a termelést, illetve hogy alaposabban megismerjék a geológiai helyzetet. S aztán, 1926-ban, becsukták Annaaknát. Uj aknák épültek, nagyobbak, erősebbek. S általában: defenzívában volt akkor a bányászat. Az újranyitásra 1952-ben került sor. Ez önmagában is beszédes volt, s most ide, ebbe a halottaiból feltámadt bányába érkezett meg a zenekar, s jöttek szép sorjába a város vezetői... Anna-akna Komló közepe lett, s már csak percek választották el attól, hogy nevét szárnyra kapja a hír... Itt van Ambrus Jenő, a városi pártbizottság titkára, Gallusz József, a DISZ-bizottság titkára, üzemvezetők, műszakiak, s ki tudja hány újságíró... Még tíz perc van két óráig. Búg a ventillátor, lelkes kis irodistalányok szaladgálnak. A zenekarra senki se néz — hát játszani kezdenek. Aztán két óra lesz, de nem történik semmi. A helybeli vezetők zavartan nézelődnek: a zenekar új számba kezd, majd elbizonytalanodik és csend lesz. S ekkor a csatlós elkiáltja magát: megjöttek...! (Folytatjuk)
