Kelet-Magyarország, 1976. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-23 / 70. szám

Gromiko Londonban A kapcsolatok javításáról tárgyal a szovjet és az angol külügyminiszter Megkezdődött a magyar nyelv hete Lőrincze Lajos megnyitó beszédét mondja. A színházi ünnepség közönsége. (Hammel József felv.) ORSZÁGOS MEGNYITÓ NYÍREGYHÁZÁN Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter brit kollégája, Ja­mes Callaghan meghívására négynapos látogatásra Londonba érkezett. Andrej Gromiko, a Szovjet, unió külügyminisztere brit kollegájának, James Calla­­ghannek. a meghívására hét­főn négynapos tárgyalássoro­zatra Londonba érkezett. A brit főváros heathrowi repü­lőterén a szovjet diplomácia vezetőjét Callaghan és a Fo­reign Office más magas ran­gú vezetői fogadták. Callaghan, aki jelenleg a brit kormányfői poszt első számú várományosa, már délután megkezdte tanácsko­zásait Gromikóval. Este a brit kormány fogadást adott a feleségével együtt London­ba érkezett Gromiko tiszte­letére. A szovjet vendég ked­den is Callaghannel tanács­kozik és szerdán fogadja őt a Impozáns politikai egység a lengyel választásokon „Egész nemzetünk támo­gatja a párt politikáját és a nemzeti egységfront prog­ramját”, „A lengyel nemzet hazafias egységének mani­­fesztációja” — ilyen szalag­címek alatt számolnak be a hétfői varsói lapok a parla­menti és tanácsválasztások­­ról. . A nemzeti egységfront programjára szavazva a Len­gyel Egyesült Munkáspárt hetedik kongresszusán elfo­gadott társadalmi és gazda­ságpolitika folytatásáért emeltük fel szavunk — írja a Trybuna Ludu, a LEMP KB lapja, a választók szava­zatukkal egyben arra is kö­telezettséget vállaltak, hogy az elfogadott program meg­valósításában aktívan részt vesznek. Vasárnap megválasztották Lengyelországban a szejm 460, és a vajdasági tanácsok 6740 tagját. Már a kora reg­geli órákban sokan adták le voksukat, annak ellenére, hogy a naptári tavasz első napján kemény hideg és hó­viharok sújtották az orszá­got A választásokon 2,8 mil­lió olyan fiatal vett részt, aki először szavazott. Részt vet­tek a választásokban a Szov­jetunióban tanuló és dolgozó lengyelek, az Indiában lévő szakértők és a közel-keleti ENSZ-kontingens lengyel ka­tonái is. Először szavaztak lengyelek az Északi sarkkö­rön túl — itt tartózkodik ugyanis az akadémia két ku­tatóhajója. A képviselői és tanácstag­választás egyfajta népszava­zás volt — írja a Zycie War­­szawy — amelyen egész né­pünk mondott visszhangzó igent a párt politikájára. A KISZ megyei ülése Hétfőn ülést tartott Nyír­egyházán a KISZ megyei bi­zottsága, s megvitatta az if­júsági szövetség VIII. kong­resszusa határozatainak vég­rehajtásáról, az előző válasz­tás óta végzett munkáról ké­szített beszámolót, amelyet a megyei bizottság ülésén el­hangzott javaslatokkal, véle­ményekkel kiegészítve ter­jeszt az április 10-én össze­bizottságának ülő megyei küldöttgyűlés elé. A megyei bizottság össze­gezte a KISZ KB kongresz­­szusi leveléről és a szerve­zeti szabályzat tervezetéről az alapszervezeteknél, vala­mint a különböző szintű kül­döttgyűléseken eddig elhang­zott észrevételeket, a kong­resszusi dokumentumokkal kapcsolatos javaslatokat, amelyeket szintén a küldött­­gyűlés elé terjeszt. Kisvárdai középiskolások0stafctája a baktalóránlházi hősi emlékműnél. (Elek Emil felyétele) távozó miniszterelnök, Ha­rold Wilson. Gromiko prog­ramján egy sajtóértekezlet is szerepel, amelyet elutazásá­nak napján, csütörtökön tart a Szovjetunió londoni nagy­­követségén. A brit—szovjet tanácskozá­sok pontos napirendjét nem ismertették. Hivatalos forrá­sok azonban arról tájékoztat­tak, hogy elsősorban a két or­szág kapcsolatainak további javítását szolgáló lépések és a kelet—nyugati viszony kér­dései kerülnek majd szóba és hogy brit részről feltétlenül szóba akarják hozni a rho­­desiai, angolai és mozambiki fejleményeket is. Brit kormánykörök szerint a tanácskozások legfőbb cél­ja az, hogy általuk előmoz­dítsák a Wilson és Callaghan tavaly februárban Moszkvá­ban tett látogatásakor létre­jött megállapodások további elmélyítését és „politikai len­dületet” adjanak a két ország között nagyrészt Wiisonék hatalomra kerülése után rend­bejött viszony fejlesztésének. Andrej Gromiko repülőtéri nyilatkozatában elmondotta, a Szovjetunió és Anglia vi­szonya kétségkívül javult, új szintet ért el azóta, hogy egy évvel ezelőtt Moszkvában, legmagasabb szinten fontos kétoldalú tárgyalások folytak. „Megvannak a feltételek ahhoz, hogy ez a kedvező irányzat folytatódjék — álla­pította meg —. A szovjet— angol kapcsolatok alapja a realizmus. A két ország meg­érti egymást. A Szovjetunió a békés egymás mellett élés elveivel összhangban fejlesz­teni kívánja a tártós, kölcsö­nösen előnyös együttműkö­dést Nagy-Britanniával kü­lönböző területeken — politi­kai, gazdasági, tudományos és kulturális téren egyaránt”. Hétfőn este a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban ünnepélyesen megnyitották a magyar nyelv hetét. A ti­zedik jubileumi rendezvény országos megnyitóján a me­gyei tanács és a rendező szer­vek nevében Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyette­se köszöntötte bevezetőjében az ünnepség résztvevőit, majd Lőrincze Lajos, a TIT országos nyelvi választmá­nyának elnöke mondott meg­nyitó beszédet. összefoglalta a nyelvmű­velő mozgalom elmúlt tíz évének eredményeit, e moz­galom további céljait, majd utalt arra, hogy Szabolcs- Szatmár joggal kapta meg az idén a jubileumi program rendezésével a házigazda gondját és dicsőségét. Beszé­dét azzal a bizakodással fe­jezte be, hogy a következő évtizedek hasonló eredmé­nyeket hoznak a nyelvműve. lésben. Ezután irodalmi összeállí­tással folytatódott a megnyi­tó, amelyben budapesti szín­művészek léptek fel, a tanár­képző főiskola énekkarának közreműködésével. HÁLASTAFÉTA, VETÉLKEDŐK Több, mint ezren gyűltek össze március 21-én, vasár­nap a Tanácsköztársaság mártírjainak baktalóránthá­­zi emlékművénél. Többségük a megye más részeiből érke­zett fiatal volt — közöttük mintegy háromszázan fo­gadalomtételre készülő új KISZ-tag. Délelőtt kilenckor rázendített az ifjúgárdisták fúvószenekara, felsorakoz­tak a fiatalok. Az ünnepi emelvényen a nagyközség párt-, állami, tömegszerveze­ti vezetői mellett a KISZ me­gyei, járási, községi bizottsá­gának képviselői is helyet foglaltak. Bihari Albert, a a megyei KISZ-bizottság titkára lépett a mikrofonhoz, és a forradalmi ifjúsági na­pok jegyében rendezett ün­nepség résztvevői előtt a ma­gyar történelem három for­radalmi tavaszának jelentő­ségét méltatta, külön kiemel­ve az 57 évvel ezelőtti napok hőseit, eseményeit. Az ünnepi beszéd után né­hány perccel a felsorakozott új KISZ-tagok szájából fel­hangzott az ünnepélyes foga­dalom — háromszáz új tag­gal gyarapodott az ifjúsági szövetség. Ezután a mártírok emlék­művének megkoszorúzásá­ra került sor. A párt- és tö­megszervezetek, üzemek, szö­­■ vetkezetek, iskolák képvise­letében elhelyezett vörös szegfűs koszorúk letételét díszsortűz kísérte. Ezt köve­tően megérkeztek Kisvárdá­­ról a mintegy ötven tagú há­lastaféta tagjai is, és ők is megkoszorúzták az emlékmű­vet. A tanácsköztársasági em­lékünnepség után változatos program várta a fiatalokat: megyei és járási szintű sport­­versenyek, honvédelmi ver­seny, vers- és prózamondók vetélkedése, politikai vita. A megyei ifjúsági napot este if­júsági bál zárta. (tgy) ★ Kisvárdán reggel hét óra­kor kezdődött a Bessenyei György Gimnázium és Szak­­középiskolában a forradalmi ifjúsági napok március 21-i programja. A diákok az au­lában megkoszorúzták a gim­názium volt tanárainak, Csá­­szy Lászlónak és Vári Emil­nek, a Tanácsköztársaság mártírjainak emléktábláját. Ezután került sor a közel százfős stafétacsapat elindí­tására Baktalórántházára, a hősök sírjához. Délelőtt 9 órakor koszorúz­­ták meg a Petőfi utcában Vári Emil és a Mátyás ki­rály utcában Császy László emléktábláját a Bessenyei és a Császy Gimnázium diákjai. Ezzel egyidőben zajlott le a Szabadság téren Császy László, Vári Emil és Bódi Lajos emlékművének meg­koszorúzása. Az emlékműnél a szakmunkásképző intézet tanulói, illetve az intézmé­nyek, vállalatok KISZ-esei helyeztek el virágot. Délelőtt 10 órakor a városi fúvószene­kar indulóira hózáporban vonult be közel 400 fogadal­mat tevő fiatal a November 7 téri felszabadulási emlék­mű elé. Az új KISZ-tagok fogada­lomtétele után tartották meg a városi menetdalversenyt négy csapat részvételével. A kisvárdai fiatalokat az Ifjú Gárda szakasza és a Császy László Gimnázium KISZ-csa­­pata képviseli a megyei szemlén — tudósítja Vincze Péter. KlSZ-küldöttgyűlés Nyírbátorban A nyírbátori KISZ-fiatalok március 21-én, vasárnap tar­tották küldöttgyűlésüket. Az eseményen részt vettek a vá­­‘ ros párt-, állami és társadal­mi vezetői. A fiatalok beszá­moltak az utóbbi években végzett munkájukról, majd a vezetők és a küldöttek meg­választására került sor. A fiatal városban jelentő­sen nőtt a munkahelyek szá­ma, minden eddiginél több fiatalnak teremtettek mun­kalehetőséget. A város ifjú­sága élen jár a termelőmun­kában, kommunista műsza­kokban, túlórákban is segí­tik az üzemek termelőmun­káját. A cipőgyárban az Au­­róra-ifjúmunkásnapok, a nö­vényolaj gyárban a Bóni-ifjú­­munkásnapok rendezvényso­rozata vált hagyományossá. A gyári fiatalok a rendezvé­nyek alatt nem csak munká­jukat látják el kimagaslóan, de politikai, kulturális és sportvetélkedőket is 'rendez­nek. A munkás-paraszt szö­vetség erősítése érdekében jó kapcsolatot alakítottak ki a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokkal. A társadalmi munkából is példamutatóan kiveszik részüket. Eredmé­nyes az Ifjú városunkért — város az ifjúságért című moz­galom is. Végül a küldöttgyűlés megválasztotta a városi KISZ-bizottságot, amelynek titkára Szabó Sándor lett. Ifjúsági nap Baktalórántházán

Next

/
Thumbnails
Contents