Kelet-Magyarország, 1976. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-21 / 69. szám

1976. március 21. KELET-MAGYARORSZÄG 11 RAJT ÁPRILIS ELSŐ NAPJAIBAN Épül a termékvezeték Ipari szövetkezetek mérlegzáró közgyűlései Folytatódnak Szabolcs- Szatmár megyében az ipari szövetkezetek mérlegzáró közgyűlései. Március 18-án a Fehérgyarmati Ruházati és Szolgáltató Ipari, valamint a Nyíregyházi Cipőipari Szö­vetkezetben került sor az ün­nepélyes aktusra. Pénteken tartotta mérlegzáró közgyű­lését a Vásárosnaményi Ve­gyesipari, az Üjfehértói Épí­tő- és Faipari, továbbá a 25 éves, jubileumi fennállását is ez alkalommal ünneplő Nyír­bátori Faipari Szövetkezet. Szombaton rendezte meg mérlegzáró és nyereségkiosz­tó közgyűlését a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetke­zet. Március 22-én, hétfőn kerül sor a mérlegzáró köz­gyűlésre a szintén 25 éves jubileumi fennállását ünnep­lő Szatmár vidéki Fodrász Szövetkezetben. Nyíregyháza: 4"p rilis első napjaiban indul a megyénkén is áthaladó szov­jet—magyar keleti ter­mékvezeték építése. Az új vezetéken évente l mil­lió 300 ezer tonna kőolaj­­terméket — gázolajat és benzint (terméket) kap hazánk a Szovjetuniótól. A vezeték építési munkáit a szovjet Szajuzzágrangaz és a Siófoki Kőolajvezeték Építő Vállalat végzi. A vezeték. Ivánka és Nyír­­bogdány közötti szakaszál a szovjet fél, a Nyírbog­­dányt és Leninvárost ösz­­szekötő részt pedig a sió­fokiak végzik. A vezeték üzembe helyezését jövő év szeptemberére tervezik. Megyénknek is jelentős az új vezeték építése, mivel Nyírbogdánvon keresztül haladva, a megye gázolaj­áé benzinellátását nagy­mértékben tudják segíte­ni. Az építési munkák ide­je alatt a Bzovjet vezeték­építők Nyíregyházán lak­nak. 130 ezret ér a 4-es A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négyta­­lálatos szelvénye 50 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 130 581 forint, há­rom találatot 6361 fogadó ért el, nyereményük egyenként 513 forint. A kéttalálatos szelvények száma 224 517 da­rab, nyereményük egyenként 18 forint. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. TUDOMÁNY- ÉS TECHNI­KATÖRTÉNETI bizottság ala­kul március 22-én hétfőn Nyíregyházán, a technika há­zában. Az alakuló ülés dél­után 15 órakor kezdődik. ÁFÉSZ irodalmi színpadok vetélkedője Szövetkezeti irodalmi szín­padok vetélkednek március 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Nyíregyházán, az át­törőházban. A fogyasztási szövetkezetek megyei szövet­sége által meghirdetett vetél­kedőn a Demecseri ÁFÉSZ „Ifjúsági”, a Vásárosnamé­nyi ÁFÉSZ „Vámay Zseni”, a Tiszavasvári ÁFÉSZ „Ifjú szívvel” és a Tiszaszalkai ÁFÉSZ „József Attila” iro­dalmi színpada mutatkozik be. Nyírbátor: Üj ABC nyűik Uj ÁBC-áruházzal gazda­godott Nyírbátor. A város lakosságának jobb, kulturál­tabb ellátását szolgáló Sza­badság téri ÁFÉSZ kereske­delmi egység ünnepélyes megnyitójára vasárnap dél­előtt 10 órakor kerül sor. Falugyűlések, népfrontválasztások Március 22-én, hétfőn a kö­vetkező helyeken rendez a Hazafias Népfront falugyű­lést, illetve népfrontbizott­sági választást. Nyíregyháza X-es körzet. Koszorú úti ál­talános iskola, 18 óra, Máté­szalka, II-es körzet, ifjúsági ház, 18 óra, Mátészalka in­as körzet, ipari szakmunkás­képző, 18 óra. Kisvár da IV- es körzet, Bessenyei Gimná­zium nagyterme, 18 óra, Nyír­bátor, I-es körzet, városi ta­nács nagyterme, 18 óra. Falu­gyűlést tartanak Fehérgyar­maton a kultúrházban 18 óra 30 perckor. MHSZ-KIALLITAS NYÍRBÁTORBAN. Nagy érdek­lődés kíséri a nyírbátori KISZ-bizottság nagytermé­ben nyitott kiállítást, amelyet elsősorban az iskolák, és az üzemek fiataljai látogatnak. A honvédelmi ne­velést bemutató szép kiállítás március 22-;g lesz nyit­va. Dr. Radics Lajos főiskolai tanár, a tudományos diákkörök vezetője átadja a különdíjat Varga Jánosnak, illetve Kulcsár Lászlónak. (Jantyik P. felvétele.) Kétnapi munka után, már­cius 18-án befejeződött Nyír­egyházán a mezőgazdasági főiskolán megrendezett ne­gyedik diákköri konferencia. A külföldi — bolgár és NDK — résztvevőket is vendégül látó konferencián a pályázó diákok tudományos dolgoza­tait a zsűri felülbírálta. A három, egyenként 1200 forint pénzjutalommal is járó fődí­jat — amelyet a főiskola KISZ-bizottsága alapított — a nyíregyháziak szerezték meg. Kulcsár László ker­tész harmadéves, a leány­ka szőlőfajta terhelhe­tőségének vizsgálata. Tarsoly György üzemszervező har­madéves a takarmánynövé­nyek vetésszerkezetének op­timalizálása, Varga János repülőgép-vezető harmadéves az oldalszél hatása a heli­kopteres permetezés minősé­gére témákban írt dolgoza­tokért kapták a megtisztelő fődíjat. A székciónkénti leg­jobb eredményt értek el ker­tész szakon Kürti Antal és Hoffman Zsuzsa, üzemszer­vezés szakon Pesel—Virga társszerzők és Bádes Erzsé­bet, a repülőgép-vezető sza­kon Vass András és Leviczki Mihály. A további helyezettek a vállalatok által megjelölt té­mákban megírt dolgozatokért kaptak különdíjat. A konfe­rencia elismerését és köszö­netét fejezte ki annak a ti­zenöt vállalatnak, amelyek a különdíjak átadása mellett jelenlétükkel, újabb témaja­vaslataikkal továbbra is elő­segítik a főiskola diákjainak tudományos-gyakorlati tevé­kenységét, jobb felkészültsé­güket az üzemekben rájuk váró feladatok elvégzéséhez. Rákóczi­emlékünnepségek II. Rákóczi Ferenc születé­sének 300. évfordulója alkal­mából megyeszerte megem­lékező ünnepségeket rendez­nek. Nagyszabású ünnepség­­sorozat veszi kezdetét a már­cius 21-től 27-ig tartó isko­lahét keretében Encsencsen is. A Rákóczi-emlékiünnep6é­­gekkel egybekötött ünnepség­­sorozatot a 2922. számú II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat szervezésében, vasárnap 9 órakor nyitják meg felvonu­lással. Tuzséron a Hazafias Nép­front községi bizottsága, a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő termelőszövetkezet és az 1113. számú úttörőcsapat szervez ünnepséget a fejedelem szü­letésének 300. évfordulója al­kalmából. A megemlékező ünnepségre március 2S-én, hétfőn 17 órakor kerül sor a művelődési házban, ahol dr. Hársfalvi Péter, a nyíregyhá­zi tanárképző főiskola fő­igazgató-helyettese tart elő­adást. Pincérbál Régi, már­­már feledésbe merült hagyo­mányt elevení­tenek fel a me­gyei vendéglő_ tóipari válla­latnál. Szerdán este a régi Sza­bolcs étterem helyiségeiben pincérbáli rendeznek. A fel­szolgálók ünnepi találkozóját neves fővárosi művészek köz­reműködésével összeállított műsor is színesíti. Az előze­tes számítások szerint nem lesz hiány jó hangulatban, tombolanyereményekben sem s ami a legfontosabb, ez al­kalommal bizonyára pincé­rekből sem... Updike J.: A kentaur (Szépirodalmi) — Léczfalvy S.: Üdülőterületek vízbeszer­zése (Műszaki) — Magyaror­szág autótérképe (Kartográ­fiai) München város tér­képe (Kartográfiai) Ro­­dari G.: Beleestem a tévébe (Móra) — Tasnádi Kubacska A.: Pajtások a házban és a ház körül (Mó­ra) —• Tordon Ä.: Mesebe­széd (Móra) — Truhanovsx­­kij v. G.: Winston Churchill (Kossuth) — Toldalagi P.: Zord labdajáték (Szépirodal­mi). Kelet-TÜZÉP- tanácskozás Szolnokon Három megye — Szabolcs- Szatmár, Hajdú-Bihar és Szolnok — TÜZÉP-telepve­­zetőinek rendeznek kétnapos tanácskozást március 23-án és 24-én Szolnokon. A ta­nácskozáson értékelik az el­múlt évi munkát és megbe­szélik az ez évi, valamint az V. ötéves terv üzletpolitikai feladatait. Egy év, 4303 halott a jugoszláviai utakon A jugoszláv belügyminisztéri­um adatokat tett közzé az el­múlt évben az országban történt közlekedési balesetekről. E sze­rint a jugoszláviai utakon 1975- ben közlekedési baleset követ­keztében 4303 személy vesztette életét és 55 700 volt a sérültek száma. A balesetek következté­ben támadt anyagi kár megha­ladja az 1 miHiárd 116 millió di­nárt. A közlés szerint a jugosz­láv rendőrség tavaly több mint 1 millió 700 ezer esetben rótt ki helyszíni bírságot, több mim 800 ezer esetben tettek szabálysértési feljelentést, 56 683 személytől be­vonták a vezetői engedélyt. Több . mint 70 ezer főt ittas vezetés mi­att zártak ki a forgalomból. Amerázsiai gyermekek Thaiföldön A Thaiföldről kivonuló amerikai katonák sok száz, úgynevezett amerázsiai gyer­meket hagynak maguk után. Az amerikai támaszpontokon általános gyakorlat volt, hogy a tisztek, akik vagy nőtlenek voltak, vagy az Egyesült ,Ál­lamokban hagyták családju­kat, thaiföldi nőket alkal­maztak „bérelt feleségként”. Az Udon Thani közelében lé­vő kémtámaszpont tisztjei például 300 ilyen „átmeneti házasságból” született amér­­ázsiai gyermeket hagytak hátra. A thaiföldi hatóságok külön jóléti alapot létesítet­tek az ilyen gyermekekkel rendelkező anyák számára, hogy minimális megélhetési lehetőséget biztosítsanak ré­szükre. Az amerikaiak ugyanis a „feleségbérlet” le­járta után semmiféle anyagi, vagy erkölcsi felelősséget nem vállalnak az anyákért és a gyermekekért. Homokból építőanyag Üzbég tudósok hosszas ku­tatómunkával eljárást dol­goztak tó, amelynek segítsé­gével a sivatagi homok fel­használható előregyártott be­tonelemek készítésére. Ez ideig sok száz kilométer tá­volságból szállították ide a szükséges anyagot. Mivel az előregyártott betonelemek­nek igen nagy jelentőségük van Üzbegisztán városainak fejlesztése, illetve új városok építése szempontjából, ko­moly anyagi előnyt jelent, hogy az eddig használt ada­lékanyagok 30 százaléka si­vatagi homokkal helyettesít­hető. ÉRTESÍTJÜK a lakosságot, hogy a Puskin utcán, a Vö­röshadsereg utca és Alkot­mány utcán folyó hó 22-én, 23, 24, 25, 26-án áramszünetet tartunk. Ugyancsak áramszü­net lesz a Honvéd utcán, a Vöröshadserég utcától a Szántó Kovács utcáig folyó hó 22-én. (345) VÍKENDTELKEN — Játsszunk fiúk! ö eldugja, mi megtaláltuk. (Kiss Ernő rajza) Március vasárnap KRÓNIKA BENEDEK NAPJA A Nap kél 5 óra 45 perc­kor — nyugszik 17 óra 58 perckor. A Hold kél 23 óra 48 perc­kor — nyugszik 9 óra 80 perckor. Százhetven évvel ezelőtt, 1806. március 21-én született és 66 éves korában, 1872- ben halt meg Benito Jua­rez, haladó mexikói állam­férfi. szülei Indián parasz­tok voltak; S maga saját erejéből tanult meg spanyo­lul írni és olvasni, majd jogi tanulmányokat folyta­tott. Mint ügyvéd, elsősor­ban az indiánproblémával foglalkozott, indiánokat vé­dett. Képviselővé választot­ták és 1848-tól Oaxacá tar­tomány kormányzója volt. Később Juan Alvarez libe­rális kormányában megkap­ta az Igazságügyi tárcái, s 1855-ben beterjesztette » későbbi reformalkotmány előkészítéséül szolgáló Igazságügyi törvényja­vaslatát. A további­akban újból tartományt kormányzó, majd minisz­ter és a legfelsőbb bíróság elnöke lett, s az általa al­kotott törvény értelmében az 1857-es új mexikói alkot­mány kimondotta az egyhá­zi és a világi előjogok meg­szüntetését. Köztársasági elnökként 1858-tól hozzákezdett a re­formtörvények gyakorlati megvalósításához. Ez vál­totta ki az úgynevezett re­formháborút, amelyben a nép többségének támogatá­sát élvező Juarez leszámolt a konzervatív ellenállással. A mexikói nép első olyan vezetője volt, aki a lakos­ság többségét kitevő indián népességből származott. Mint kiváló politikus, s ki­tűnő szervező, a legválságo­sabb Időkben is megáüta a helyét. 1876. március 22., hétfő IZOLDA NAPJA A Nap kél 5 óra 43 perc­kor — nyugszik 18 óra 00 perckor. A Hold kél 0 óra 44 perc­kor — nyugszik 9 óra 58 perckor. Huszonöt évvel ezelőtt, 1951. március 22-én halt meg — 56 éves korában — Almásy László Ede híres Afrlka-kutató és -felfedező, a Zarzura-oázis felkutató­ja, Almásy György neves Ázsia-kutató fia. Londonban folytatott mű­szaki tanulmányai után az osztrák Steyr autógyár al­kalmazta. 1926-ban utazott először Afrikába, a Núbiai sivatagba, hogy egy új tí­pusú autót kipróbáljon. Et­től kezdve csaknem minden évben szervezett egy-két expedíciót Afrikába. Gép­kocsin bejárta Tanganyikát, Kenyát, Ugandát, Szudánt, ahonnan a Núbiai- és a Lí­biai-sivatagon keresztül uta­zott Kairóba. 1930-ban tevés expedíciót vezetett Szudán­ból Abesszíniába; 1932—33- ban repülőgéppel és gépko­csival feltárta a Líbiai-si­vatag addig, ismeretlen fennsíkját, a Gilf Kebirt. Az ő érdeme a Zarzura-oázis felfedezése is. Érdekes tudósítást irt a Nílus egyik szigetén élő „magyar" nevű I berber törzsről, amelynek tagjai állítólag II- Szulimán szul­tán serege által összefogdo­­sott magyar hadifoglyok le­származottai. 1947-ben ismét Egyiptomba utazott, ahol sivatagkutatási program kidolgozása mellett autó­képviselettel és a sportre­pülés továbbfejlesztésével is foglalkozott. Várható időjárás ma es­tig: felhőátvonulások, el­szórtan futó hózáporral. A többfelé erős. helyenként vi­haros északnyugati, északi szél csak kissé mérséklő­dik. Az évszakhoz képest hideg idő. Várható legma­gasabb nappali hőmérsék­let plusz 5 fok körül.

Next

/
Thumbnails
Contents