Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-14 / 38. szám
1976. február 14. KELET-MAG Y ARORSZÁG 5 Megyénk képviseletében az országos honismereti konferencián „Adjunk belőle.. „Sajnos, éppen most fogjuk átvenni a könyveket. Amit keres, az is ma érkezett. Talán egy félóra múlva tessék visszajönni.” — hangzott a válasz a nyíregyházi Szarvas utcai könyvesboltban. A vásárló tanácstalanul topogott, aztán tétovázva kifelé indult — nem tudta, lesz-e ideje félóra múlva viszsz a térni. A raktár felé induló fiatalember azonban megállt ifjú kartársnője szavára. „Várjál, adjunk belőle, aztán majd beszámítjuk!” — hangzott a reményt keltő mondat, ö beleegyezően bólintott, s néhány másodperc múlva már hozta is a könyvet. A vásárló elégedett mosollyal nyugtázta a jóindulatot, fizetett, és már nem üres kézzel lépett ki az ajtón. Mondhatnánk: szót sem érdemel! De ne mondjuk. Annyira még nem általános... (tárná völgyi) Hektárban, négyzetméterben Elkészült Tiszabecs és Omboly községek új ingatlannyilvántartása. Az érvénybe lépett új ingatlannyilvántartás a területi adatokat hektárban és négyzetméterben tartalmazza. Az ingatlanok adatait, valamint az azokhoz fűződő jogokat és tényeket a tulajdoni lapok, a földkönyv és térkép tanúsítják hitelesen. A megszűnt munkarészekről másolatot kiadni csak a megyei földhivatal engedélyével lehet. A II. országos honismereti konferencia február 13-án, délelőtt kezdte meg kétnapos munkáját Kecskeméten. Megyénk 9 tagú delegációja február 12-én, csütörtökön Lattinyeröszámak A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint Dorogon megtartott 7. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 7, 44, SS, 66, 88 utazott el a konferenciára dr. Hársfalvi Péter vezetésével. Szabolcs-Szatmár honismereti munkájáért több alkalommal részesült országos elismerésben. Aqua-kehely A Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat új típusú építményét, a 35 méter magas, 600 négyzetméteres Aqua-kehely típusú víztornyát Kunszentmártonban állították feL (MTI Foto Kozák Albert) ÖSRÓZSA. Építőmunkások 800 éves rózsát találtak a romsey-i apátság falának egyik üregében. A teljes épségben megmaradt virágszál törékenynek tűnt, ezért egy botanikus szakértőt hívtak a helyszínre, aki azután négyórás munkával, egy kis kanál segítségével emelte ki nyugv óhely érői a ritka leletet. Aranylakodalom Házasságuk 50. évfordulóját ünnepli ma, szombaton délután nyíregyházi otthonában Kurucz Károly nyugdíjas építőmunkás és felesége Hupczik Erzsébet. Az idős házaspárt ez alkalommal a városi tanács anyakönyvvezetője, hat gyermeke, tizenkét unokája és nyolc dédunokája köszönti. Az ünnepeiteknek ezúton is kívánunk jó egészséget és hosszú, boldog éveket. Mátészalka Vegyeskórus, színjátszó csoport Felnőtt vegyeskórus alakítása szerepel a Mátészalkai Városi Tanács és a művelődési ház közművelődési, politikai középtávú tervében. A női munkáskórus már több éve sikeresen szerepel. A férfi munkáskórust jelenleg szervezi a művelődési ház az üzemek férfidolgozóiból. Ennek sikeres ötvözete adja majd a vegyeskart. A művelődési otthon e mellett egy városi színjátszó csoport létrehozásán fáradozik, melybe máris többen jelentkeztek — tudósítja Zsoldos Barnabás. Lakás — vállalati segítséggel A dolgozók lakáskörülményeinek javítására 1976-ban is gondot fordít a Nyíregyházi Kertészeti és Parképítő Vállalat. A munkáslakás-építést segítő akció keretében 140 000 forintot fordít erre a célra, melyből — az igénynek megfelelő arányban — három dolgozó részesül. Színes zsák A Szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat legkorszerűbb cikke a színes műanyagfóliából sodort és kötött hagymás- és burgonyászsák fél mázsányi terményt elbír, pedig súlya mindössze néhány deka. A korszerű termékből már évi tízmilliót gyártanak, mégsem győzik kielégíteni a rohamosan növekvő bel- és külföldi igényeket. A vállalat műszaki kollektívája most komplex technológiai-munkaszervezési újítássorozatot dolgoz ki, hogy 30 százalékkal növelhessék a különleges csomagolóeszközök termelését. Bankrablónő Egy huszas éveiben járó, valószínűleg áldott állapotban lévő asszony sorozatban követ el bankrablásokat Los Angelesben és környékén. Csütörtökön két bankfiókot keresett fel és pisztolyát lengetve besöpörte a zsákmányt, majd mindkétszer előzékeny úrvezetők segítségével autóstoppal távozott a tett színhelyéről. A vállalkozó kedvű leendő kismamának eddig legalább húsz rablást írnak a számlájára. Február KRÓNIKA BÁLINT NAPJA A Nap kél 6 Óra 53 perckor, nyugszik 17 óra 01 perckor. A Hold kél IS óra S* perckor, nyugszik S óra 37 perckor. Száz évvel ezelőtt. 107S. február 14-én kért szabadalmat a telefonra Alexander Graham Bell amerikai feltaláló. s néhány héttel később — március 10-én — használta fel először a készüléket. Bell a skóciai Edinburgban született 1047. március 3-án. (75 évesen l*2i-ben halt meg az amerikai Baddeck városában.) Fiatalon vándorolt ki Amerikába és Bosztonban süketnémákat oktatott, apjától tanult szájleolvasásos módszerrel: eközben sokat foglalkozott a hang mechanikájával és fizikájával. Találmányának lényege egy patkó alakú mágnes, amelynek egyik sarkára kis acéllemezt erősített. s ez a másik sarok előtt szabadon mozoghatott. A szomszéd szobából, az ott elhelyezett hasonló mágnesről vezetett árammal akart rezgéseket előidézni az acéllapon. Egy alkalommal a felvevő mágnest figyelve valami kattanást hallott, mintha egy acéllemezen koppant volna valami. Besietett a másik szobába, ahol munkatársa. Watson kezelte a készüléket; az ő véletlen mozdulata Idézett elő kattanást az acéllemezkén. A hangrezgést átvette az elektromos rezgés és a villanydrót elvitte a hangot a szomszéd szobába. Bell és Watson másnap már M méterről. majd csakhamar négy kilométerről váltott hangokat egymással. Bell a telefonnak csak fizikai alapjait találta fel; továbbfejlesztésében nagy szerepet játszott Edison, aki telepáram alkalmazásával fokozta a hangerőt, és szénmikrofonjával már torzításmentes beszéd közvetítésére is alkalmassá tette az azóta világszerte elterjedt telefont. Időjárás I Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult, párás idő, sokfelé havazással. Az időszak végén az ország déli és nyugati felében havas eső, 6nos eső lehet. Többfelé megélénkülő főként a Dunántúlon megerősödő déli, délkeleti, majd nyugatira. északnyugatira forduló szél. Több helyen hófúvás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 2, plusz 3 fok _______________________ VÁSÁRNAPTÁR. Február 15-én, vasárnap Nyíregyházán tartanait autóvásárt. Síkosak az utak Dél- és Nyugaf-Európa felől enyhébb, de nedvesebb levegő áramlik a Kárpátmedencébe. és ennek első hullámai már elérték hazánkat is. így pénteken a reggeli óráktól elsősorban a Dunántúlon ismét «megkezdődött a havazás, a keleti országrészben, Debrecenben és Szolnokon szállingózott a hó. A kora reggeli órákban országszerte —4, —8 fokot mértek, amely jóval alacsonyabb hőmérséklet az elmúlt napok meglehetősen hideg éjszakái és nappalai után. A hét vége időjárását is valószínűleg ez az enyhe léghullám határozza majd meg, bér a Kárpátokon túl rendkívül hideg az időjárás, sok helyen —20. —30 fokot mérnek. A Kárpát-medence fölött kialakult felhőzet azonban minden bizonnyal megakadályozza majd, hogy a hideg Európa belseje felé törjön. Fehérgyarmat Járási építőipari szövetkezet szövetkezet teljes neve ezentúl: Fehérgyarmati Járási Építőipari Szövetkezet. Uj vezetőséget is választott a tagság: elnök Kiss Imre. elnökhelyettes Nagy Géza. A most már 350-es létszámú. Fehérgyarmat-központú szövetkezet tevékenysége ezzel kiterjed az egész járás területére. Megnövekedett kapacitását ezután is elsősorban a lakossági építkezések kivitelezésére fordítja. Nyírbátor Vali Dezső festőművész kiállítása Nyírbátorban, a Báthori István Múzeumban február 15- én. vasárnap nyűik meg Váli Dezső festőművész kiállítása. A tizennyolc olajfestményével bemutatkozó művész kiállításának ünnepélyes megnyitójára déli 12 órakor kerül sor, ahol Dévényi István művészettörténész méltatja Váli Dezső munkásságát. A kiállítást március 1-ig tekinthetik meg az érdeklődök. A kémia újabb eredményei, 28. kötet. Szerk.: Csákvári B. (Akadémiai) — Papolczi A.: A tüdő jóindulatú daganatai (Medicina) — Raffay A.: A íilmdokumentumok készítése (Műszaki) — A vállalat kereskedelmi, funkciói (Akadémiai) — Varga L.: A műszaki fejlesztés hatékonysága a mezőgazdaságban (Akadémiai) — Bőgős L.—Vajda P.: Dzsungelháborútól a győzelemig (Zrínyi) — Lenin V. I.: összes művei 19. kötet (Kossuth) — Putrament J.: A szent golyó (Európa) — Behounek F.: Brent ezredes különítménye (Móra) — Doszay L.—Sárkány J.: A csecsemőtáplálás (Medicina) — Goethe és a világirodalom (Európa, Téka) — Hajnal I.—Márton J.— Regele Z.: Résfalak készítése (Műszaki). Még mindig reng a föld Guatemalában Kjell Laugerung guatemalai államfő rádióbeszédben fordult a földrengés súlytotta ország népéhez, felszólítva a lakosságot, hogy mielőbb feledje a pusztítást, a személyi veszteségeket és a maga erejéből lásson hozzá az újjáépítéshez. A Reuter értesülése szerint jelenleg külföldről naponta 100 tonna élelmiszer és gyógyszer érkezik Guatemalába. Az újjáépítésben elsőbbséget biztosítanak a közutak és a távközlési hálózat helyreállításának. A hadsereg egységeit is mozgósítják az építkezésekhez. Péntekre virradó éjjel újabb erős földrengést észleltek Guatemala fővárosában. A földlökések pánikot okoztak a főváros, nagyrészt a szabad ég alatt, az utcákon és tereken alvó lakosai körében. Február 11-től új néven, létszámban és kapacitásban megnövekedve működik tovább a Szatmárcsekei Építőipari Szövetkezet. A szerdán megtartott közgyűlésen ugyanis — amelyet Fehérgyarmaton rendeztek — jelentős átalakulás ment végbe a szövetkezetben. Tagnak vették fel azt a több. mint százötven embert, akik a megszűnt Fehérgyarmati TÖVÁLL-nál dolgoztak. A CÉGÉNYDÁNYÁD, GYÜGYE, SZAMOSUJLAK községek közös tanácsba, közös termelőszövetkezetbe tömörültek, s összevont pártvezetőség működik. Február 12- én a három község KISZ- alapszervezeteiből bizottságot hoztak létre. A választás és az azt követő gazdag program jól sikerült — írja Bíró János, a pártvezetőség titkára. INFLUENZA. Az elmúlt héten az Egyesült Államokban összesen 548 személy hunyt el influenzás megbetegedés, illetve ebből származó tüdőgyulladás következtében. Szakértők szerint új járványhullámról van szó, amely a nyugati partvidékről terjedt át keletre. A kórokozó az A—Victoria vírus, amely már Európa és Ázsia több pontján felbukkant. M Kelet agyarországi KÉPEK- A Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet üvegházában szedésre érett a csiperkegomba. A 600 négyzetméter területű ágyásokról több mint 4500 kg termést várnak. (MTI Foto Kozák Albert)