Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-12 / 36. szám
1976. február 12. KELET-MAG Y ARORSZÁG 5 Megyénk és az V. ötéves terv A csacsi Á Nyírfa Áruház üdvöskéje egyéves, és népszerűsége felfelé ível. A földszinti csacsiról van szó, amely néhanapján alig bírja szuszszál, pontosabban idővel, mert ugyanis fáradhatatlan. Gondolom, elégedett is vele a főnökség, hiszen a legbefolyásosabb korosztályt hódította meg — a másfélnél több, de tíznél kevesebb évesek személyében. Nyilván az is megfordult a fejükben, hogy aki most bejön csacsizni, az (ha most esetleg nem is) később mindenképpen vevő lehet náluk. Én ennek örülök, mert látszik: Nyíregyházán is „fogják" a vevőt. S ezt szerintem sem lehet elég korán kezdeni. De van még itt valami. Lehet, hogy nem volt szándékos, de ezzel a motorizált csacsival makarenkói pedagógiai gyakorlatra ösztönzik a szülőket — legalábbis azokat, akik már felfedezték e szó varázserejét. Mert jutalom és büntetés kilátásba helyezését is jelentheti: „csacsi”. Valljuk be őszintén: jó ötlet volt ez a csacsi. Nemcsak vevőfogónak, hanem azért is, mert már egy társra valót jövedelmezett. Pedig summás volt az ára, nem akármelyik élő társáért kérhetnének 32 ezer forintot, amennyit a Nyírfa adott érte. Ám egyéves koráig csaknem 32 ezer darab kétforintos gurult a perselyébe, azaz több, mint hatvanezer forintot áldoztak fel az anyukák, apukák a csacsi, pontosabban a pillanatnyi családi békesség kedvéért. Ebből is nyilvánvaló: néha egészen kis dolgokon múlnak a nagyok... (marik) Az Országos Takarékpénztár, a NYIRBER, a NYIRTERV, a SZAVICSAV, a Közalkalmazottak Szakszervezete, valamint a helyi tanácselnökök, járási hivatalok, a városi tanácselnökök, a megyei tanács osztályvezetői vesznek részt azon a tájékoz-Bővül a forgácslapgyár Uj présüzemcsarnok építését kezdte meg az ÉRDÉRT vásárosnaményi gyárában a Kelet-magyarországi Közmű és Mélyépítő Vállalat. A gyár bővítését és egyben kapacitásnövelését célzó beruházás kivitelezését sürgeti az a tény, hogy az ÉRDÉRT még ebben az évben be akarja telepíteni az új gépsorokat az új üzemcsarnokba. Fehérgyarmat: Napirenden az állategészségügy Február 11-én ülést tartott a Fehérgyarmati Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen többek között jóváhagyták a tanács költségvetési üzemének feladattervét, s részletesen foglalkoztak az állategészségügy helyzetével. Megállapították, hogy a városiasodás jeleként a községi háztájikban csökkent a szarvasmarhák száma. örvendetes, hogy az elmúlt évtized alatt a 30 százalékos gümőkóros megbetegedés 1 százalékra csökkent. Ez a gyógyító-megelőző munka eredménye. Az 1974-ben pusztító baromfipestist sikerült ugyan megfékezni, de továbbra is gond, hogy az oltások vontatottan haladnak. Zavartalanabb az üzemi állategészségügyi munka, s még eredményesebb lesz két termelőszövetkezet közelmúltban lezajlott egyesülése után. BALESETELHÁRÍTÁSI ÉS EGÉSZSÉGVÉDELMI TOVÁBBKÉPZÉST tartottak a közelmúltban a szamosszegi Dózsa Mg. Termelőszövetkezetben. Az egésznapos program keretében több előadás hangzott el. Szó esett többek között az elsősegélynyújtásról is. Az előadásokat kisfilmmel tették szemléletesebbé. NÁSZÁGY — HALAKNAK. A balatoni halászok — akik még jégvágással is foglalkoznak — már készülnek a tavaszra. A hajók, a hálók és egyéb felszerelések javításán kívül megkezdték a „süllőfészkek” gyártását. Több ezer mesterséges fészket készítenek: a tapasztalatok szerint ugyanis a megfelelő ívóhelyet kereső halak gyakran veszik igénybe a felkínált „nászágyakat”. tatón, amely február 13-án 9 órakor kezdődik Nyíregyházán, a megyei tanács nagytermében. Az érdekeltek megismerkedhetnek a IV. ötéves terv végrehajtásának tapasztalataival, továbbá az V. ötéves terv céljaival. Négyezer óra társadalmi munka Eredményesen zárták az elmúlt év társadalmi munkaakcióit a MÁV mátészalkai pályafenntartási főnökségének dolgozói: vállalásaik teljesítése során több, mint négyezer munkaórát teljesítettek. A feladatok végrehajtásában sokat segítettek a szocialista brigádok, amelyek kongresszusi műszakokat szerveztek. Volt olyan műszak, amelyben elérték a hétszáz munkaóra teljesítményt is — írja Zsoldos Barnabás tudósítónk. RONGYOSBÁLT rendez február 12-én, csütörtökön este 19 órai kezdettel a MTESZ ifjúsági klubja. A vidám farsangi bált a technika házában rendezik meg. SZÓRAKOZÁS — MŰVELŐDÉS címmel tartanak ismeretterjesztő előadást Nyíregyházán, a 111. kerületi művelődési házban február 12- én 18 órakor. Állatorvosi ellenőrző szolgálat vizsgálja a levágott állatok húsát a nyíregyházi állatforgalmi és húsipari vállalatnál. A szolgálat dolgozói érzékszervi és bakterológiai vizsgálatok alapján minősítik a boltokba kerülő húskészítményeket, ellenőrzik az egész termelési folyamatot. Képünkön: Pataki Lászlóné és Benedek Ferencné laboránsok, illetve dr. Juhász János állatorvos munka közben. (Gaál Béla felvétele) A mezőgazdasági könyvhónap eseményei Rendezvénysorozat Napkoron Szakelőadást és szakkönyvismertetést tartanak február 13-án, pénteken este 6 órakor Napkoron a helyi termelőszövetkezet és a járás szervezésében a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából. Rendeletismertetést és megnyitó beszédet Huszta István, a járási hivatal mezőgazdasági osztályának vezetője mond. Február 19-én csütörtökön este 20,05 órakor láthatjuk „Az acélt megedzik” című sorozatban. Ajándék — öregeknek Társadalmi munkát végeztek a megyei tanács fehérgyarmati járási dolgozói 1974-ben és 1975 őszén a nábrádi és a kérsemjéni termelőszövetkezetben. A heti munka után 60—70 dolgozó segített az almaszedésben. A tanácsi dolgozókhoz 1975 őszén a földhivatal munkatársai is csatlakoztak. A két évben végzett munkáért közel 9 ezer forintot kaptak a két termelőszövetkezettől a tanácsi dolgozók, melyet fölajánlották a járásban működő öregek napközi otthonai támogatására. Az összegből vásárolt ajándékokat 48 no~es 38 férfi között osztják szét. A megajándékozott idős emberek 7 járási öregek napközi otthona lakói. A rozsályi öregeket a helyi Vöröskereszt ajándékozta meg — írja Molnár Károly. A KRESZ ÜJ RENDELKEZÉSEI címmel tart előadást dr. Demeter Ferenc, a Nyíregyházi Járásbíróság közlekedési tanácsának vezetője február 12-én, csütörtökön 15 órakor Mátészalkán, az ügyvédi munkaközösség helyiségében. Az előadást a Magyar Jogász Szövetség helyi szervezete rendezi a Mátészalkai Járási Ügyvédi Munkaközösség szakmai továbbképzése keretében. Csőtörések miatt akadozott a vízszolgáltatás Nyíregyházán Az utóbbi napokban többször előfordult, hogy Nyíregyházán a vízcsapokból a szokottnál kisebb nyomással folyt a víz. Ez különösen a gáz és villany vízmelegítőknél okozott gondot, de a sárga üledékes ivóvíz sem volt kellemes. Mi az oka mindezeknek? — kérdeztük a víz- és csatornamű vállalat illetékeseitől. Elmondták: rövid időn belül három csőtörés történt az új nyírteleki távvezetékben, s azt a hibák kijavításáig le kellett zárni. A régi kutakból ezalatt csökkentett nyomással tudták ellátni a várost. A nyomáskülönbség okozta azt is, hogy időnként zavaros volt a víz. Az alacsonyabb nyomás idején felszakadoznak azok az üledékek, amelyek a csövek falára lerakodtak. (Mindez az egészségre nézve nem jelent veszélyt.) A csőtörések, -repedések okai többnyire olyan kivitelezési hibák, amelyeket az átvételkor nem tudtak megállapítani, viszont a tartós üzemelés során' már jelentkeznek. A hibák kijavítását a szakemberek azonnal megkezdik, a lakosság előzetes értesítésére azonban ilyenkor nincs mód (m) Utána Csikai Csaba, a Nyíregyházi Növényvédő Állomás mérnöke tart előadást a házi, a háztáji és a kertgazdálkodásról.. Az előadást gyümölcstermesztéssel kapcsolatos diavetítés követi „témakör” kiegészítéssel. A programot elsősorban a termelőszövetkezet szocialista brigádjai részére rendezik. AZ ALFÖLD ŐSI TELEPÜLÉSÉN, Tószegen száz esztendővel ezelőtt, 1876-ban kezdték feltárni az ország egyik jelentős bronzkori települését. A régészek azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal kutatták a község belterületén, közel a Tiszához fekvő területet. A régészeti ásatások során elsősorban a bronzkorra utaló kerámiákat találtak nagyobb számban, de ami ennél is értékesebb: sikerült megállapítani a bronzkori kultúra egymásra épülő településeinek hiteles alaprajzát, jellegzetes szerkezetét. A legelső hazai bronzkori települések feltárásának centenáriumára kezdeményezik a terület védetté nyilvánítását. A Damjanich János Múzeum országos régészeti konferencián ismerteti a tudományos feltáró munka eredményeit és a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen a tószegi bronzkori leletekből kiállítást rendez. BOLTKORSZERÜSlTÉS. Félmillió forintot költött a nyírteleki önkiszolgáló üzlet korszerűsítésére a Nyíregyházi ÁFÉSZ. A lakosság jobb ellátását is szolgáló boltot még ebben a hónapban megnyitják. IDEGENFORGALOM. A múlt évben 9,4 millió külföldi járt hazánkban, s 3,5 millió magyar állampolgár utazott külföldre, 3,5-szer annyian mint a tervidőszak elején. 81 milliárd forint betét Szerdai sajtótájékoztatóján dr. Szirmai Jenő, az OTP vezérigazgatója elmondotta egyebek között, hogy a lakosság betétállománya 5 esztendő alatt évenként átlagosan 7,8 milliárd forinttal — tavaly 10,5 milliárddal — nőtt, jelenleg meghaladja a 81 milliárd forintot. Az idén is elsősorban a lakásépítés és -vásárlás támogatását tartják legfontosabb feladatuknak. Erre az évre 10,8 milliárd forint hitel áll a lakosság rendelkezésére a lakásépítkezésekhez, 200 millió forint lakásfelújításokra, korszerűsítésekre. KRÓNIKA LÍDIA NAPJA A Nap kél 6 óra 57 perckor, nyugszik 17 óra 01 perckor. A Hold kél 13 óra 36 perckor, nyugszik 4 óra 13 perckor. Hetven évvel ezelőtt, 1906. február 12-én született a Borsod megyei Mádon, és 23 éves korában, 1929 októberében halt meg a váci fegyházban — Lőwy Sándor, a magyar kommunista ifjúmunkás mozgalom kiváló harcosa, a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség Központi Bizottságának titkára. A fiatal péksegéd 15 éves korában Kassán lépett be a Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szövetségbe. s 18 évesen az ifjúsági szövetség szlovákiai titkárának választották meg, majd Berlinbe pártiskolára küldték. A tanfolyam befejezése után, 1926 tavaszán Budapestre jött, s hamarosan a legális MSZMP fiatal munkás-alosztályának élére került. Szervező munkája nyomán egymás után alakultak a vidéki ificsoportok Szegeden, Debrecenben, Szolnokon, Tatabányán, Pilisvörösvárott, Salgótarjánban. Nyíregyházán és másutt. Sok kommunistával együtt Lőwy Sándort is letartóztatták 1927 februárjában. Bár kegyetlenül vallatták, semmiféle kínzással nem tudták vallomásra bírni. Ügyüket végülis — a világ haladó közvéleményének követelésére — rendes bíróság elé utalták. (Eredetileg statárlális bíráskodással akartak leszámolni velük.) Lőwy Sándort három és fél évi börtönre ítélték, s amikor a váci fegyházban az éhségsztrájkot brutális eszközökkel letörték, a fiatal kommunista a mesterséges táplálás okozta sérülésekbe belehalt. Időjárás Várható időjárás ma estig: Az ország nyugati felén túlnyomóan borult, párás idő lesz. Ismétlő havazással, havas esővel, majd esővel.. Fokozatosan a keleti országrészt felett is beborul az ég és elszórt havazás ott is várható. A mérsékelt délkeleti, déli szél kissé megélénkül és a Dunántúlon átmenetileg északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton mínusz 1, plusz 4. Keleten mínusz 1, plusz 6 fok között várható. TAVASZHIRNÖK. Sopron üdülőnegyede, a Lővérek napsütötte, védett kertjeiben kivirágzott a tavasz első hírnöke, a téltemető. A gumós, sárga, fehér és rózsaszín virágú növény az országban több helyütt a szabadban is díszük. Sopronban a fehér virágú téltemetőt honosították meg. UJ MOTEL építését kezdték meg Agárdon a kemping területén. A 108 vendégnek 2—3 ágyas, fürdőszobás házacskákban szállást nyújtó létesítmény a jövő nyárra készül el 22 millió forintos költséggel. VARIÁCIÓK EGY TELEFONRA