Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-21 / 44. szám
1976. február 21. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Takarékosság látványosság nélkül Az ÜZEMVEZETŐ GONDJA, hogy a takarékossági mozgalomban nem tudtak „látványos” eredményt felmutatni. Mondta: „Kicentizve kapjuk az anyagot, mit takaríthatunk meg abból?” — Közben pótutalványokat írt több száz méter hegesztett varrat javítására. Az üzemvezető tonnaszámra szeretne acélt megtakarítani és nem veszi észre, hogy a megtakarítható milliárdok néhány ezer forintjának elpocsékolásához a pótutalványokkal ő is hozzájárul. A takarékosságban a munka minősége a döntő, talán a legdöntőbb. A pótutalványozásnál maradva az ismételten végzett munka; idő, elektróda, elektromos áram többletfelhasználását jelenti. A megtakarítás mérője ilyen esetben az lenne, hogy egy-egy terméket normaidőben, jó minőségben készítenek el. A gondos munkával, a minőségi termeléssel eléri megtakarításokat nehéz forintban kifejezni. (A veszteséget már lehet, de azt se nagyon mérik, mert abból esetleg olyan messzemenő következtetést lehetne levonni, hogy a selejtgyártás oka nem csak a technológiai fegyelem megsértése, de a rossz technológiáé, a felületes üzem- és munkaszervezésé.) Visszatérve az alapgondolathoz, egy százalék megtakarítás a nemzeti jövedelmet 4 milliárd forinttal növelheti. (Ez megyénk ipari, mezőgazdasági termelésének egyötöd része.) És ezekben a milliárdokban a filléres tételek a nagyok. A- BALKÄNYI ÁLLAMI GAZDASÁG fafeldolgozó üzemében négy szocialista brigád tavaly több, mint 150 ezer forintot takarított meg dekánként. Raklapos tartályládákat készítettek, s a több kilogrammnyi elgörbült szeget nem dobták el, kiegyenesítették, felhasználták, de ugyanilyen gondossággal bántak a faanyaggal is. Más példa, hogy néhány termelőszövetkezetben tavaly már nem „díszkivilágítás” mellett aludtak a tehenek, mert leoltották a felesleges égőket. Szinte nevetségesnek tűnő kicsinyesség, hogy egy gyárigazgató miután me^átta, hogy egy megrepedt gőzvezetékből csepeg a forró víz, kiszámította, hogy óránként több, mint 2 forint értékű kalória megy veszendőbe. Nevetségesnek tűnő számítás, de nem az, ha figyelembe vesszük, ha két hétig csöpög a cső, az már 600 forint. Egyszóval nincs szükség a megtakarításban látványosságra és ne fájjon ilyesmi miatt az üzemvezető feje. Néhány percet, egy téglát, egy szeget, egy anódot, vagy néhány liter forró vizet kell megtakarítani napjában, és milliókat nyerünk. Ha minden dolgozó az év 314 munkanapján csak egy-egy forintot takarít meg (ennyit megtehet), megyénk összkeresőit figyelembe véve ez több, mint 63 millió forint. A megtakarítási lehetőségek felsorolásában a néhány percet tettük a raondot elejére. Nem véletlenül. A legnagyobb és legszigorúbb lépést az időpazarlás ellen kell tenni. A percek forintértéke nagy és ezt herdáljuk leginkább úgy, hogy egy munkaórából jó, ha 30 percet töltünk el konkrét, hasznos munkával. Ehhe? társul a laza norma a munkapadnál, az íróasztalnál, műhelyben, irodában és szántóföldön egyaránt. Nem a rogyásig tartó, megerőltető, embernyűvő tempót kérjük számon, hanem az ésszerű, a szakszerű munkát a? idővel történő gazdálkodásban. A TAKARÉKOSSÁG TARTALÉKAI nagyok. Sokszor a feltárás, a kiaknázás sem kíván különösebb megerőltetést, csak tenni kell. Tenni, cselekedni tudatosan, megfontoltan és módszeresen. Seres Ernő Export Nagykállóból A Nagykállói Vasipari Szövetkezet eredményes esztendőt zárt 1975-ben. Elsősorban az exporttevékenysége növekedett a szövetkezetnek. A Ganz-MÁVAG-gal kötött kooperációs szerződés alapján a görög megrendelésre kerülő vasúti szerelvények vonatüléseit készítik. Képünkön: Csabai István és Gráma György az első osztályú kocsik üléseinek szerelését végzik. NDK megrendelésre Drezdába szállítanak hűtőradiátorokhoz olajedényeket. A védőgázas hegesztésnél dolgozik Gemzsi János brigádvezető is. (Hammel József felvételei) LEHETNE JOBBAN? Az MSZMP Központi Bizottsága 1974 decemberében határozatot hozott a gazdasági munka színvonalának javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja legjobban, hogy mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban vezetőt és beosztottat, ipari és mezőgazdasági munkást: milyen területen lát eddig kihasználatlan tartalékokat. Aki válaszol: Kői László, a Budapesti Elektroakusztikai Gyár kisvárdai egységének brigádvezetője. — Ha mondjuk három évvel ezelőtt teszi fel ezt a kérdést, naphosszat beszélhettem volna róla. Azóta sokminden változott jól dolgozó, kiegyensúlyozott gyár lettünk, most nem lát udvaron csellengő embert és a fizetésünkért sem kell izgulni, hogy hány nap késéssel mehetünk érte az irodába. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy most már nincs javítani való. — A művezetők például jobban kikérhetnék a véleményünket. Ha nem is mondana mindenki okosat, ki lehetne válogatni a hasznosítható javaslatokat. A múltkor például áthelyeztek egy gépet a műhelyben. Nem kérdezték meg a srácokat és úgy sikerült, hogy akadályozta a munkát. Nem is szívesen dolgozott rajta senki. — De mondhatok másik példát is. Novemberben egy fugológépet kértem a vezetőktől. Nem újat, hanem egy régit találtam a tmk-ban. amelyet kis ‘átalakítással használhatóvá lehet tenni. Azt mondták rendben, megjavítják. Még most is várjuk. — Persze az is érdekes, hogy minek nekem ez a fugoló? Azért, mert a mostani vágóollóval csak úgy tudok dolgozni, hogy 1—2 centis hulladék marad a furnirból, a fugoló után meg csak milliméterek maradnának. Ha számolunk egy kicsit, kijön az eredmény. Egy négyzetméter furnir 60 forint és naponta legalább 10 négyzetméter a hulladék. Ez ugye napi 600 forint és az sem mindegy, hogy jóformán csak nekünk kell szégyenkezni a hulladéktermelés miatt. VÁLASZOL Kői László — Bútornál ilyen már régen nincs, mert a naményi forgácslapgyár pontos méretre szállít, a képkeretgyártásnál — ahol korábban sok drága anyag veszett kárba — hossztoldógép szüntette meg a pazarlást. Azért a bútorgyártásnál is lehetne valamit takarékoskodni,. A fényezéshez 45 forintért vesszük kilónként a fehér rongyot, pedig a színes is megfelelne és jóval Olcsóbban kapnánk. — Most azt gondolhatja magában, 6zép kis vállalat a miénk, ilyen egyszerű dolgokat nem tudunk megoldani. De ez így sántítana. Mert eddig sokkal nagyobb gondjaink voltak, s azokat mindet megoldottuk. Teljes üzemrészeket szerveztünk át, s úgy helyeztük el a gépeket, hogy a munka folyamatos legyen. — A minőségről azért nem szóltam, mert utoljára egy évvel ezelőtt volt kifogás miatta. Nem selejtről beszélek, csak, „egy szépséghibáról.. Ilyen sem fordulhat elő azóta. Hasonló a helyzet az anyagellátással : azt hiszem kevés vállalat dicsekedhet vele, hogy ilyesmi miatt sosincs állásidő és ezt nem a magas készletekkel, hanem korrekt partneri kapcsolattal érjük eL — A fegyelem? Ha jól tudom, tavaly egy fegyelmi ügy volt az egész gyárban. Ide mindenki dolgozni, pénzt keresni jön és sem Kisvárda, sem - környéke nem áll olyan jól munkahelyekben, hogy ne lehetne helyünkre, a fegyelmezetlenek helyére mást találni. Ha úgy tetszik; ez is a jobb helytállásra serkent minket’. Este érekeztünk Rahóra. Jurij Korzs, a járási pártbizottság fiatal munkatársa az alkalmi idegenvezető. Itt született, itt él azóta is. Ügy ismeri a vidéket, mint a tenyerét. Ö mutatta be a járást: 70 ezren laknak, ukránok, románok, magyarok. Kuriózumként hallóm, hogy van néhány olasz is az itt élő 15 nemzetiség között. Valamikor a múlt században kerültek ide őseik vasútat építeni a monarchiának. Megszerették a helyet és itt maradtak. Legendák fenn a fénylő város tetején, ezer méteren. Alattunk egyesül a Tisza, a Fekete és a Fehér, a mélyben zúhog a vízesés. Ez a mi Rahónk — mutat le nem palástolt büszkeséggel Jurij. Ott, ahol valamikor Schönborn báró kastélya terpeszkedett, ott van a munkácsi szőlőszovhoz. A terület első állami gazdasága volt. A szőlőt felújították, gépek dolgoznak a támoszlopok között. A hegy neve Vöröshegy. Egy asszonyt mutatnak be, Marija Ruszinkovát. A szovhoz brigádvezetője, az SZKP kongresszusi küldötte, elsőként érte el Kárpátukrajnában egy hektáron a 105 mázsás termést. Aztán egymást követően még 5 éven át. A brigádvezetőnő termesztette a rögtönzött házi borverseny kellékeit: rizlinget, a szerednyei leánykát, a cabernettet. ★ Ivan Ivanovics Babinecz a Velikij Lucski Lenin Kolhoz párttitkára a 3 millió 200 ezer rubeles takarékbetétről beszél, amit a falu az utóbbi időben összegyűjtött. Mondja, Hét kolhoztag kapta meg a Lenin-rendet és százhatvannak van más kitüntetése ...” Itt megbecsülik a kolhozisták munkáját. S az emberek viszonozzák is a megbecsülést. Számokat mond: egy hektáron 102 mázsa kukorica termett májusi morzsoltban, és 44 mázsa búza, — kétezer hektár átlagában. Ezzel ukraj. nai elsők lettek. Amire különösen büszkék; a konzervgyáruk. A kolhoz tiszta jömabort és ugyanennyi alumínium ciszternában az ízes nedűt. Semmihez nem nyúlt idegen kéz, mindent itt csináltak a kolhoz emberei. Egy hatalmas csarnokban tízmillió üveg. Zöldség, uborka, paradicsom, paprika és gyümölcs kerül az üvegekbe. Az üvegeket Zsitomirból kapják, ott épült szövetkezeti alapon egy üveggyár, 20 kolhoz társulásban. A Velikij Lucski Kolhoz 600 ezerrel járult a gyár építéséhez. Jó BARÁTOK KÖZÖTT (3.) Legendák helyett van miből, mert egy asszony napi keresete a kolhoz konzervgyárában 12,60 rubel. „Kár, hogy sietnek, meg kellene ismerniük az embereket. Nem sok ilyen falu van Ukrajnában, ahol a Szocialista Munka kétszeres hőse él, Hanna Ladányi. Rajta kívül még hárman a munka hősei. védelmének a felét ez hozza. Boldizsár Sándor, a kolhoz konzervgyárának igazgatója folytatja: a gyár egymillióba került, s egy év alatt visszahozta az árát. Almaiét, almabort gyártanak, napi 70 tonnát. Töltő gépsoruk óránként 6 ezer üveget tölt, 55 vagonos pincében tárolják az albefektetés — mondják — öt év alatt visszakapják a tőkét. Az üzemben szódavíz-automaták sorakoznak, aztán a mézesmackó emblémájú üvegek sorába palackozzák a mézet, a kolhoz saját méhészetéből. A házi kiállításon mutatják mi mindent gyártanak. Uborkát, almát, szilvát főznek be, s a kolhoz recept je szerint készült a paradicsomuk. Tormával és fokhagymával. ★ Vaszil Vasziljevics Sepa 1953-ban 22 éves korában lett a borzsova-muzsaji kolhoz elnöke. Technikumot végzett, agronómus lett. Néhány évig a gazdaságot szedte rendbe, s 59-ben elkezdte az egyetemet Lvovban. 65-ben befejezte, és 1968-ban letette a dékáni asztalra a kandidátusi értekezését a kolhQzisták münkadíjazásáról, és az anyagi érdekeltségi rendszer tökéletesítéséről. Jó hasznát vette a kolhoz. A Vörös Zászló volt az első egész Ukrajnában, amely át tért a fixbéres munkanapra. Itt valósították meg az üzemek gazdasági önelszámolását is. Megtöbbszörözték termelést, a kolhoz és a tagok jövedelmét. Jött a szovjet kormány mezőgazdasági fejlesztési politikája, nőtt a felvásárlási ár és a kolhozoknak nyújtott bankkölcsön. A borzsovaiak éltek ezzel és nem jártak rosszul. Sertéstelepet építettek, takarmányt termesztenek. kifejlesztették a gyümölcskertészetet, amely előre lendítette a segédüzemek építését, megoldották az emberek éves foglalkoztatását. A kolhoz területe 2500 hektár, s ahogy mondják, ez itt optimális üzemnagyság. Elérték, hogy minden hektáron ezer rubelt termelnek. Ebből már lehet gazdálkodni. A feldolgozó kapacitással gyakorlatilag semmi sem vész kárba. Konzervgyáruk, téglagyáruk, cserép- és alagcsőüzemük van. A téglagyár felépítette saját magát, aztán e konzervüzemet, aztán a háromezres sertésnevelőt. Ms már másóknak gyártják s téglát, évente hétmilliót! Ne künk is küldtek belőle más fél milliót. A majorság előterébe! szökőkút díszük. Dnyet ropetrovszkból hoztá! a vasanyagot a virágnevel melegházhoz. Ami egy év csak terv volt, ma — szint hihetetlen — valóság: repü lő viszi a Szovjetunió leg északibb részébe is a Bereg ben termesztett szegfűket. Az asszonyok a melegháj ban egy csolcrot kötnek belf lük és azzal adják ál: viszonl látásra! Kopka Jáno:
