Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-15 / 12. szám
1978. január IS. EBLTT-MAGYARORSZÁG 7 Á vérrögök szétbontása — ultrahanggal A véredényekben keletkezett alvadékok ultrahangszondák segítségével egyszerűen feloldhatók és onnan eltávolíthatók. Ezt azok a kísérletek bizonyítják, amelyeket a bonni egyetem tudományos dolgozói állatokon végeztek. Az eddig kezelt hat juhászkutyánál a kísérletképpen előállított 3—4 centiméteres vérrögöket maradéktalanul megszüntették. A feloldásához használt hajlékony ultrahangkatétert a rög közelében kibontott vénába vezették be és azután a vérröghöz csúsztatták. Rövid ideig tartó ultrahangimpulzusokkal végezték el az alvadék fokozatos lebontását, amelyet végül konyhasóoldattal történő öblítéssel távolítottak el. így a vérrögök széteső törmelékként kerülnek ki a vérerekből. Ez a jelenleg még csak fejlesztés alatt levő eljárásmód lényegesen tökéletesebbé válhatna, ha sikerülne a véredényfalhoz tapadó alvadékokat a véredény sérülése nélkül eltávolítani. A tény éri redők és a tenyérjóslás Évezredekkel ezelőtt az ókori Indiából, Kínából, Egyiptomból es Mezopotámiából kiindulva terjedt el a tenyérjóslás. A „hozzáértők” a kéz különböző jellegeiből, a kézfejnek, az ujjaknak és a körmöknek az alakjából, nagyságából, a tenyéri párnák kiemelkedéséből, a tenyér redőiből stb. jósoltak, vagyis ezek alapján következtettek valakinek a személyiségére, az életkorára, a betegségeire és életsorsának az alakulására. A kézjóslást a középkori orvosi egyetemeken rendes tantárgyként tanították cheiromantia, chirosophia vagy palmistria néven, s a királyok udvarában a csillagászok, az asztrológusok mellett, — akik csillagjóslást is végeztek — rendszerint kézjósok is voltak. Az, hogy a kézhez és nem valamely más testrészünkhöz kapcsolódott a jövendőmondás, valószínűleg mágikus és vallási hiedelemből eredt, mert a kéznek valamilyen különleges erőt tulajdonítottak. Még a középkorban is szentül hittek például abban, hogy a királyok kézrátevéssel gyógyítani tudnak. A kéz különleges szerepe jelképesen máig is fennmaradt sok szertartásban. Például a római katolikus házasságkötési szertartásnál a házasulandók összekulcsolt kezét köti át a pa-> a stólával, a felbonthatatlanság jelképeként. De a nők egyenjogúsítása, az emancipáció (a latin manus = kéz szóból) is a kézzel való felszabadításra utal, az ókori rabszolga-felszabadításra való emlékeztetéssel. A tenyerünkön (meg a talpunkon is) megfigyelhető párnaszerű kiemelkedéseknek, rajtuk és közöttük a finom, különféle rajzolatot formáló bőrléceknek, valamint a különböző erősségű, mélységű bőrredőknek a tudományos vizsgálata ugyanis csak a múlt század második felében kezdődött meg. A kutatások több irányban indultak el egyszerre. Egyrészt kimutatták, hogy a fejlettebb állatoknak, például az emberszabású majmoknak is megvannak ezek a jellegei. A párnaszerű, vastagabb zsírszövetréteggel alábélelt kiemelkedések voltaképpen - a „lökhárítók” szerepét töltik be a tenyéren. Hiszen a mindennapi mozgás és tevékenység közben elsősorban a talpat és a tenyeret éri nyomás, lökés, ütés, s az ottani párnácskák ezek felfogására, tompítására fejlődtek kt (nem pedig mondjuk a művészi hajlamot vagy az érzelmi beállítottságot tükrözik, ahogy ezt — egyebek között — a tenyérjóslás tartja). A tenyéri redők, köztük a három legmélyebb, legerősebben kirajzolódó (amelyeket a kézjóslás szív-, élet- és fejvonalaknak nevezett el) a kéz behajlítását, az ujjak mozgatását lehetővé tevő „bőrizületek”. A finom rajzolatú bőrlécek pedig a tenyér súrlódását növelik meg, s ennek nagy szerepe van a kapaszkodásban, vagy a fogásban. il/ÍU'O# típusa van. Az ún. főredők a mindig meglévő, határozott irányú, legkifejezettebb redők: a hüvelykujji (életvonal), a haránt futó ötujjas (fejvonal) és .a háromujjas redő (szívvonál). A méílékredők, amelyek többnyire hoszszanti lefutásúak, csak ritkán fejlődnek ki teljesen, de szintén a tenyér meghatározott helyén lépnek fel. Közéjük tartozik a tenyér jósok szerint a házasságot, az egészséget és az életsorsot megmutató vonal is. A harmadik típus, a másodlagos redők viszont a tenyér bármely területén, különböző számban és fejlettségben felvan ez így, hogy a fizikai dolgozók tenyerén a bőr megvastagodik, elszarúsodik, ami nem kedvez a másodlagos redők kialakulásának, így a redőzöttségnek semmi köze sincs az intelligenciához. A főredőkben is találunk eltéréseket a nemek között: a férfiaknál az ún. zárt típus a gyakoribb, ahol a hüvelykujji és az ötujjas redönek közös szakasza van a tenyér hüvelykujj feletti részén, a nőknél viszont a nyitott típus, ahol a két redő nem találkozik. Az átmeneti típus közel egyforma gyakorisággal fordul elő. A redők megjelenési képe a tenyéren nagyon változatos, ugyanazon egyén két kezének tenyéri redőképe között is jelentős különbség lehet. A család- és ikervizsgálatok azonban igazolták, hogy a redőzet kialakításában az örökletes tényezőknek jelentős szerepük van, elsősorban a főredőknél, míg a másodlagos redőknél a környezeti tényezők (méhen belüli fejlődés, munkavégzés stb.) aránya a jelentősebb. Az örökletes komponens itt tulajdonképpen azt a hatást szabja meg, amelyen belül a másodlagos redők számának gyarapodása és csökkenése végbemehet. A másik irányban azt mutatták ki a vizsgálatok, hogy az említett három legmélyebb tenyérredő és a bőrlécek már a magzati életben kialakulnak, és ezután a születésünktől a halálunkig változatlanok maradnak. (Az ujjak bőrlécrendszerének a lenyomatait ezért használhatják például a rendőrségen személyazonosításra, ez a daktiloszkópia.) Kiderült az is, hogy bár nincs két tökéletesen egyforma bőrlécrajzolatú ember, a rajzolatok mégis típusokba sorolhatók, s ezekkel foglalkozik a dermatoglifia tudományága. A tenyéri redőknek három lépő, nem meghatározott irányú kis redők. Szemben a fő- és mellékredőkkel ezek életkori, nemi és munkavégzéstől is függő különbségeket mutathatnak. Például újszülött és pubertás korban redőzöttebb a tenyér, mint más életkorszakokban, és a nők tenyere is általában redőzöttebb, mint a férfiaké. Az 1950-es évek elején egy svájci kutató írta le először, hogy a szellemi foglalkozásúak tenyere redőzöttebb, mint a kétkezi dolgozóké, amit az „intelligenciaszint” tükröződéseként értékelt. Tudjuk azonban, hogy csupán attól Egészséges embereknél olykor előfordul, hogy a tenyeret nem két, hanem csak egy harántredő szeli át. 1909- ben fedezte fel egy Langdon- Down nevű angol orvos, hogy ez az ún. négyujjas, vagy majomredő a mongoloid idiótáknál igen gyakran jelentkezik. Azóta már azt is tudjuk, hogy ezt a betegséget kromoszóma-rendellenesség okozza, mégpedig az, hogy ezeknek a betegeknek a sejtmagjaiban nem a rendes 46, hanem 47 kromoszóma található. Érdekes, hogy a négyujjas redő az összes kromoszóma-rendellenességnél gyakori, mintegy „jelzi” azokat. vizsgálatok tehát kiderítették, hogy a tenyéri redőknél megfigyelhető jelenségek a törzsfejlődés és egyedfejlődés által meghatározott formában jelentkeznek és semmiféle kapcsolatban nem állnak az olyan összetett biológiai folyamatokkal, mint például az élettartam, szexuális aktivitás, illetve a szellemi képességekkel és a temperamentummal, vagy a részben társadalmi befolyás alatt is álló párválasztással. Dr. Gyenis Gyula KERTBARÁTOKNAK A kert csak akkor nyújt igazán kellemes, jó elfoglaltságot, pihenést, ha szakszerűen alakítjuk ki. Ne elégedjünk meg tehát, hogy a házat tetszetősen elkészítettük, gyümölcsfákat, szőlőt, díszcserjéket ültettünk. Többféle kerti létesítményre is szükségünk van. Kertben nem nélkülözhetjük az utakat. Ezek lehetnek kocsibejárók, azaz a kaputól a garázsig, vagy más házrészig vezető erős, legalább 2,5 m. széles utak. Elkészítésükhöz a legkülönbözőbb anyagokat — terméskövet. betont, gránitkockát, salakot stb. — használhatunk fel. Bármelyikből is alakítjuk ki igen fontos, hogy az alapozás legalább 25—30 cm. legyen. Ha ezt elmulasztjuk a kocsi súlya az alapozás nélküli burkolást rövid idő alatt benyomja a földbe, vagy széttöri. A bejáró elkészíthető, egybefüggő burkolással (az egész útfelületet lekövezzük, vagy betonozzuk), vagy csak keréknyomot készíKerti utak, lépcsők méskőből. Az út csak akkor lesz tartós, ha részére alapot készítünk. Az alapozás egyúttal a vízelvezetést is ellátja, tehát domborúnak kell lennie. Ha salak, kőzúzalék utat építünk, ez legalább 6—8 cm vastag legyen. A betonlapból, vagy hasított terméskőből készülő útnál 5—10 cm ledöngölt, elegyengetett kavics, durva folyami homokréteg, vagy salak tetejére cementhabarcsba fektetjük a beton, vagy kőlapokat, vagy öntjük a betont. A fugákat sovány (1 köbméter sóderhez 60 kg. cement) betonnal töltsük ki. A kerti ösvény, tipegő burkoló betonlapjainak, köveinek ágyazatát szintén szakszerűen kell elkészíteni. Ugyanis, ha a burkoló anyagot csak belenyom - kódjuk a talajba, ez billegni fog, besüllyed, bizonytalan lesz rajta a járás. A tipegő lehet egy és két soros. A betonlapok, kövek 30—50 cm-re — lépéstávolságra — legyenek egymástól. Az utak a kert jellegétől függően készülhetnek szegéllyel, vagy anélkül. Szegélyre tégla, hasított terméskő, oldalra fektetett betonlap használható. Sohase fessük be ezeket, mert így tünk. Ez utóbbi sokkal tetszetősebb, jobban illeszkedik a kert hangulatába, hiszen a burkolt 40—50 cm széles két keréknyom közötti és melletti részek fűvel vethetők be. Újabban mind több helyen alkalmazzák az un. zöldbeton módszert. Ekkor üreges betonidomokat süllyesztünk a földbe, az üregeket földdel töltjük meg és fűmaggal vetjük be. Lényeges szerepük van a kaputól a házig és a háztól a kertben vezető gyalogutaknak. Ezek készítésénél még inkább vigyázzunk, hogy a környezetbe illőek, tetszetősek legyenek, elütnek a környezettől, kellemetlen, idegen hatást keltenek! Lépcső építéséhez hétvégi telkeknél az egyszerűbb, természetesebb megoldást válasszuk. Lépcső készíthető fából, kemény téglából, természetes kőből, betonlapból. Ügyeljünk, hogy a lépcső kényelmes is legyen. Ezért a lépcsőfok magassága 10—20 cm, a belépő szélessége legalább 30 cm legyen. Téglából un. telelépcső építhető. A lépcső homlokát álló, tetejét (a belépőt) lapjára fektetett téglákból legalább 5 cm vastag homok, sóder, vagy salak ágyazatba szükséges rakni. A a hasznos kertfelületből minél kisebb helyet vegyenek el, s ugyanakkor általuk jól megközelíthető legyen a terület minden fontos része. A gyalogutak méretét, vezetését és anyagát a helyszíni körülmények, lehetőségek határozzák meg. Általában a ház bejáratát a kapuval összekötő gyalogút 1,5—2 m., a mellékutak 0,7—1,5, a tipegő, az ösvény fél méter széles legyen. A gyalogutak készíthetők salakból. kőzúzalékból, betonlapokból, téglából, hasított terterméskőből, betonlapból készült lépcsőt szintén ágyazattal kell készíteni és a köveket kőből faragott ékekkel rögzítsük. A falépcső homlokfala cövekkel megtámasztott deszka. A belépőjét 5 cm vastagon homokkal, kőzúzalékkal, vagy salakkal kell borítani. A cövekek elé kis támasztó faékeket ütünk. Készülhet falépcső egyenletesen besüllyesztett farönkökből is. Tartósabbá tehető a falépcső, ha kátránnyal erősen átitatjuk. Szent-Miklóssy Ferenc Televízió és a szív Az Egyesült Államok egyik kisvárosában egészségügyi „ügynök” kopogtat be nap, mint nap a házak ajtaján. Felvilágosító munkája során a lakók figyelmét egészséges életmódra, a dohányzás elhagyására vagy mérséklésére, több sportra és mozgásra hívja fel. Blacburn amerikai professzor nemrégiben egy párizsi konferencián említette, hogy szerinte a szív és vérkeringési betegségek megelőzése érdekében szélesebb körű felvilágosító munkára volna szükség. Az orvostudomány ma már ismeri a szívbetegségek kiváltó okait, a mozgás hiányát, a túl bőséges és zsíros táplálkozást, a dohányzást. A túlsúly, a cukorbetegségek, a stresszes állapot, a pszichikai zavarok — ezek mind hozzájárulhatnak a szív és vérkeringési betegségek kialakulásához. Nem ér azonban semmit, ha csak az orvosok ismerik a kiváltó okokat, az emberek viszont tovább pöfékelnek, nagyokat és zsírosakat esznek és egyre kevesebbet mozognak. Az Egyesült Államokban a televízió felvilágosító munkája e téren máris érezteti hatását. Azokban az államokban, ahol a tv felvilágosító felhívásait rendszeresen nézik a tv-előfizetők, csökken a lakosság átlagos testsúlya többen leszoktak a dohányzásról és rendszeresen ellenőriztetik vérnyomásukat. Az egészségügyi felvilágosító propaganda tehát igen jó fegyver abban a küzdelemben, amelyet az orvosok bizonyos betegségek megelőzésére folytatnak.