Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
1978. január 1. KELET-MAGYARORSZÁG 9 Egy bíró „vallomása“ megszokott az, hogy a bíró kérdez. Most a bírót, dr. Kovács Pált kérdeztük. De előbb az újságíró is megkérdezte önmagától, vajon mire lenne kíváncsi az olvasó. Hogyan lesz valakiből bíró? Már gyermekkorban megérlelődik az elhatározás? — Nálam középiskolás koromban dőlt el. Érdekelt a történelem, a társadalmi kérdések, de azt is mondhatom, mindenekelőtt az ember. Borsod megyében éltünk. Szikszón, apám szabó volt Az ő mesterségéhez sem lettem hűtlen. Joghallgató koromban kitanultam a szakmát, de egyre jobban vonzódtam a jogi pályához. .. Talán valami igazságtalanság érte és ez késztette arra, hogy az igazság pallosát egykor kézbe vegye? — Nem volt ilyen motívum, bár bizonyára jól hangzana. A valóság ettől egyszerűbb és szürkébb volt az én esetemben. Az érdeklődésem volt a meghatározó. Egyetemi éveim során különösen a magyar gyermekvédelem kérdései izgattak, erről készítettem egy dolgozatot, amivel szép sikert is értem el. Negyvenkilencben végeztem el az egyetemet és elkezdődött a nagy élmény, amely azóta is tart... Bírói munkája során sohasem került lelkiismereti konfliktusba önmagával? Hisz abban, hogy az igazság mindig maradéktalanul felderíthető? — Ha nem hinnék abban, hogy az igazság mindig kideríthető, aligha sikerülne helytállni a bírói munkában. Ezzel, úgy gondolom, minden bíró így van. De nem valami misztikus erőnek tulajdonítja az ember az igazság kiderítésének képességét, hanem a tényállás alapos, sokoldalú tisztázásának. Ha csak a legkisebb kétely is felmerül a bizonyítás láncolatában, a bíró nem hozhat döntést. Ezért is valljuk, hogy a bíró pusztán az iratok alapján ne próbáljon véglegesnek tetsző következtetéseket levonni. A tárgyalás során felmerülő új tények, kérdések iránt fogékonynak kell lenni és rugalmasan váltani. Ha az igazsághoz újabb utakon juthatunk el... Tehát nem volt soha lelkiismereti problémája? — Nyugodtan mondhatom, nem volt. Soha nem éreztem semmilyen terhet az ítéletek urán. Ezt semmi másnak, mint annak köszönhetem, hogy mindig az alapos tényállás, a teljes bizonyítás után került sor az ítéletre. Ekkor pedig jó meggyőződéssel és lelkiismerettel hoztunk ítéletet. Előfordult-e, hogy az elítélt ember hálás volt a kirótt szigorú ítéletért? — Volt ilyen esetem is. Legutóbb egy közlekedési bűnügyben, másodfokon tárgyaltam egy ügyet és az elsőfokú bíróság ítéleténél lényegesen szigorúbb büntetést szabtunk ki. Az akta megjárta a perújítási eljárást is, a másodfokú ítélet maradt. Amikor négyszemközt beszélgettem az elítélttel, a büntetése letöltése után, azt mondta: az első, az enyhébb büntetés sokkal nagyobb szenvedést okozott volna számára. Most érzi, hogy tettével arányban bűnhődött. Reméli az igazságos ítélet hozzásegíti ahhoz, hogy legyűrje az önmagával szembeni meghasonlást... és magára találjon. Mi segíti a bírót abban, hogy tévedhetetlenül ítélkezzék? — Említettem, hogy semmiképp nem a bölcsek köve, mert ilyen nem létezik. Viszont a tényállás alapos és sokoldalú megismerése, az összefüggések feltárása a legjobb biztosíték, hogy megtaláljuk az igazságot, a bűnös elnyerje büntetését, az ártatlanról pedig kiderüljön, hogy ártatlan. Vagyis teljesen úgy, mint a mesében? — Én vallom, hogy ilyen szemlélet mellett a bűnös mindig elnyeri méltó büntetését és ártatlanul nem kerülhet senki börtönbe. Az igazság kiderítésében olyan segítőtársaink vannak, mint a sok élettapasztalattal rendelkező népi ülnökök. A bírót jól segíti a saját élettapasztalata, az a tény, hogy benne él az „élet sűrűjében”. Állandóan tanul, tájékozódik. Nem él elefántcsonttoronyban. Mi a véleménye a bírói pártosságról, elkötelezettségről és a bírói függetlenségről? — Összetartozó fogalmaknak tartom. A bíró, akit a társadalom igen felelős posztra állított a törvényeinkben testet öltő társadalmipolitikai követelményeket hivatott megvalósítani. Természetes, hogy a nép, a párt politikája, a szocialista társadalom iránt elkötelezett. A bírói függetlenség viszont azt jelenti, hogy az egyes konkrét ügyekben senkinek nincs beleszólása, annak a szószerinti bírája a bíró, illetve a bírói tanács. On a megyei bíróság elnökhelyettese, a jogászszövetség megyei elnöke, jogi író, az esti egyetem tanára. Hogyan bírja? — Úgy érzem, hogy ezek a munkák nagyon is összefüggnek. A bírói gyakorlat elemzéséből születnek gyakran a jogi tanulmányaim. A jog pedig nemcsak forma, hanem tartalom is, társadalmi-politikai szükségleteket fejez ki. A fejlődésünk igényli a közéleti aktivitást, és a szocialista jogtudat formálását. Szerintem az alapműveltséghez tartozik ma már a bizonyos mértékű jogi ismeretekkel való rendelkezés, de a politikai műveltség sem lehet teljes nélküle. Az elkövetkezendő időben a jog szerepe növekszik... Mi ennek az oka? — Az állam erősítésének szükségességéről elég sokat hallottunk, közismert. Az állam és a jog szoros összefüggésben van egymással. Együtt keletkeztek, létük is összefügg. A politikai hatalom tevékenységét a jog útján gyakorolja. A fejlődésünk során az állam és a jog szervező, mindenkinek szóló szabályozó tevékenysége fokozódik. Erre szükség van, mert az érdekek a különböző közösségekben differenciálódnak. Az érdekek egyeztetését, a társadalmi igazságosságot segíti elő a jog. Nagy nevelő erő rejlik benne. Hallhatnánk-e az elvek összefüggésén túl néhány konkrétumot a munkájáról? _ — Az elveket a gyakorlatban kell megvalósítani, ezért végzek szívesen társadalmi munkát. Az elmúlt években elvégeztem a politikai főiskolát, s úgy érzem kötelességem továbbadni valamit a tudásomból. Ezért tanítok a marxista—leninista esti egyetemen. — Amikor pedig van egy kis szabad időm, írok. Huszonkét tanulmányom jelent meg az országos szaklapokban az utóbbi 15 évben. Nemzetközi kitekintésre is alkalmam nyílt, Prágában legutóbb több jogi előadást tartottam, 1974-ben részt vettem a nemzetközi büntetőjogi kongresszuson, ez év őszén pedig Varsóban egy igazságügyi delegáció tagjaként az igazságszolgáltatás kérdéseit az utógondozást, a börtönből szabadultak társadalomba való beilleszkedésének tapasztalatait tanulmányoztuk. Magánélet, kikapcsolódás? — Három gyermekünk van. Feleségem is felelős beosztásban dolgozik, mégis igyekszünk, hogy mindennap jusson idő a gyermekekkel való foglalkozásra. Ez nagyon fontos. Szeretjük a természetet is, van egy kis víkendházunk a Sóstón. Munka után felszállunk a 8-as buszra és megyünk a szabadba... Páll Géza FODRÉSÁNDOR: MUNKÁS KEZEM Tetteim megmagyarázzák legbelül lévő magam, segít a kezem, , az elkészült munkadarabok jólsikerült formájában tovább létezem. Lelkesedhetnek fáradság árnyz munkabírásom beírt lapja is hiába lázad, oldalát teljesen telerajzolja újabb és újabb feladatokkal e kozmoszba lendülő század. Begyakorlott mozdulataimra mindennap ráismerek a gépek, anyagok, birkóznak velem, izmaimban fájnak, formálódó alakjukhoz azért hűséges maradok. A CSERMELYBŐL FOLYÓ LESZ... o Hol ered a folyó? A térképek hivatalos válasza szerint ott, ahol tápláló forrása felszínre tör. Csakhogy jól tudjuk — a forrást a mélységek rejtett erei bugyogtatják, s az erek is jönnek valahonnan. Éppen így annak a kapcsolatnak is nehéz vitathatatlan kezdetet találni, amelyről írni akarunk. Megadással vegyük kezdetnek azt, amit Suszta László és felesége, Málik Aranka kezdetnek mond. e Aranka kézbe vette szivárványos harmonikáját és játszott. Mit, mitnem — nem tudjuk, mert elröppent az idővel. Bizonyára a legkedvesebbet. Az ott ténfergő szomszéd gyerekek egyike szájtátva hallgatta, hallgatta és közben észrevétlen — amint a barlang mélyén az alsó cseppkőosap egyszer összeér a felsővel — találkoztatta a dalt a leány egy korábbi pajkos kijelentésével. Aztán se szó, se beszéd, fordult és átszaladt a szomszédba, Susztáékhoz. Ott azzal állt a legény fiú elé: — Laci bácsi, tessék átjönni ... Aranka el akarja húzni a nótáját... — Ki küldött? Aranka? — kérdezte a meghökkent legény. — Nem, senki... én magamtól jöttem... — mondta a gyermek és szaladt is vissza. László nevetett. Szívesebben hitte azt, amit a gyermek tagadott. Aranka iránt sokáig nem érzett többet a jószomszédság szokásos rokonszenvénél, de egy idő óta nagylányságának jelei kellemes nyugtalanságot okoznak neki. A képzelődés tarka ösvényén lépkedett és gyanútlanul nyitott szívvel lépett a lányhoz. És ekkor ... Igen, ekkor történt valami megmagyarázhatatlan, de érezhető változás: a rokonszenv és a vonzódás, aminek addig nevet sem adott, irányba igazító erővé vált. Aznaptól együtt jártak, majd László megkérte Aranka kezét, 1970. december 26-án pedig házasságot kötöttek. így történt! o De milyenek voltak akkor ? — kíváncsiskodik bennem a kérdés, csakhogy máris előttem a válasz: egy fénykép időszámításunk hajnaláról. A vőlegény magabiztosan áll. Tartásában tárgytalan kihívás, ka más zos kis legénykedés, aminek ellene mond a szem: a realista életlátás és a gyakorlatias meggyőződés, hogy sem álmaiban, sem terveiben nem fog csalódni, mert két lábbal áll a földön. Előtte áll háttal a menyasszony. Karcsú, csaknem törékeny. A védelmet keresés önkéntelen-ősi mozdulatával támasztja válla hegyét férje mellének. Nem szükségből való! — állapítom meg, mert arcvonásaiban felismerem az önállóság jeleit: az ajka felett a tevékeny élet szeretetének vonása, a szájszögletekben szívósság és a célokhoz való erős ragaszkodás jegye. A tekintetében álmodozásra, ábrándozás! a való hajlam bujkál szelíden. Ilyenek voltak, amikor közössé vált életük a forrástól irányt véve megeredt, hogy egyszer folyóvá legyen. o öt év távolságra az eredeztető forrástól életük immár zuhogós, sebes csermely, amiben öröm és vidámság apró halai játszadoznak. És mint csermely még nem követheti azt a nyugalmat, ami a folyók sajátja. A csermelyek zubogva sietnek, hogy mire kiérnek a tág terű síkra összegyűjtsenek mindent, ami a nyugodt hömpölygéshez majd kell. — Első gondunk a lakás volt — mondja Suszta László. — A szüleim segítségével és velük közösen házépítésbe fogtunk. Nem volt könnyű, de túl nehéz sem. Épp a segítségük miatt ... —_ É6 hogy rendezték be? Névet. — A lakodalomban „öszeszejött” annyi, hogy egy szobabútort tudtunk venni belőle. Ez került egy szobába ... a másikba a szülőké, a harmadikba ... hát az akkor üresen állt... — Ez volt az alap? — Igen. Meg az, hogy mind a ketten már akkor is dolgoztunk. Én a MEZÖGÉP-nél voltam lakatos, a feleségem pedig a gumigyárba járt... e Most már magától kívánkozik elő a kérdés: hol tartanak most? — Jól megvagyunk! — hangzik a summázó válasz. Könnyű volt az „akkor”ról beszélni, ám nehéz a jelenről. László tartózkodóbb lett, mintha félne, hogy szavai dicsekvésnek hathatnak. Biztatni kell, de még így is nehezen kezd hozzá. — Azt már mondtam, hogy a házunk rendben van... A központi fűtés és a fürdőszoba is kész — magyarázza maga elé nézve. — Két szobánkban új bútor van, a harmadikban, egyelőre, régi... Van két gyermekünk, egy kisfiú és egy kislány. Lacika 1972-ben született, Andrea két évvel később ... Ma is ott dolgozunk, ahol összeházasodásunk idején. A kettőnk keresete ötezer forint... KISZ-titkar vagyak és úgynevezett vállalkozó. Én kötöm le szerszámgép-felújítási kapacitásunkat Érdekes munka. Szeretem. A feleségem a gumigyárban egy részlegben vezető beosztásban dolgozik... Hát így... Jó volt ez az'öt esztendő! — teszi hozzá csendes, de határozott hangon. Látom, nem lehet tovább halasztani a kérdést: — Mit várnak a következő öt évtől? Úgy néz fel, mintha madarat röppentettem volna fel. Meglepetése nem tart soká. Egy pillanat csak, aztán nyugalommal mosolyog: nem kell félni, megfogjuk azt a madarat! — A lakás után szeretnénk venni egy kocsit... — feleli és gyorsan hozzáteszi: — Nem divatból, hanem bejárni rajta a munkába és világot látni. Úgy gondolom, hogy előbb hazánkat. azután a szomszédos, majd a távolabbi országokat utazzuk be. Addigra a gyerekek is nagyobbacskák lesznek, könnyebb lesz ... — mondja és elhallgat, mert várakozón nézek rá, gondolkodik. — Szeretném befejezni az egyetemet ... — folytatja. — Járok hároméves marxista egyetemre. Most vagyok másodéves. A feleségem le akar érettségizni, szakmunkásvizsgát is szeretne tenni... — sorolja, aztán megint összeráncolja a homlokát. — És a munkahelyen? — Az ember úgy szeretné, ha mindenütt helytállnia ... — mondja meggyőződéssel. — A munkában is jót várok. A következő öt évben a gépeket mindenütt fel kell újítani. Lesznek megrendelőink Én már végig gondoltam, hogy a jövő ^vben ötszázra kell növelni a felújított gépek évi darabszámát, 1979-ben pedig el kell érni az ezret. Előreláthatólag ezt el is érjük ... Végezetül azt kérdezem, hogy családtervezésben gondoltak-e újat? Mosolyog. — Egyelőre nem! — mondja, de olyanformán, hogy érzem: végképpen nem. — Maguk hányán voltak testvérek? — Ketten! — feléli. —A bátyám sokkal idősebb volt. Sose játszottunk együtt. Az enyéim közt csak két év van... — És a feleségéék? — ök is ketten voltak — No, talán ha többen vannak maguk is, ők is, akkor akadtak volna a két családiban együtt játszó korúak is és előbb sor kerülhetett volna arra a „nótahúzásra” — mondom tréfálkozva. Bólogat: lehet, meglehet, de jó volt az így is, ahogy volt, a csermelyből így is folyó lesz. Sz. Gy.