Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
197B. január 1. KELET-MAGYARORSZÁG 3 ir Őszinte párbeszéd kJ El» TŰLZAS AZT MONDANI, hogy az 1975-ös esztendő a nagy megvalósulások és tervezgetések esztendeje volt. Említsük csak negyedik ötéves tervünket, amelyet most fejeztünk be, az egymilliomodik lakást, amelybe az év utolsó hónapjában költöztek be. Ami pedig a terveket illeti: elkészült és a kongresszuson jóváhagyást kapott a párt 15—20 évre Szóló, a fejlett szocialista társadalom felépítésének feladatait körvonalazó programja, az új ötéves tervet pedig az esztendő utolsó napjaiban hagyta jóvá az országgyűlés téli ülésszaka. Együtt, egységben munkálkodott az ország népe mindazért, amit öt esztendei szorgalmas munka után magáénak mondhat, de együtt voltunk a tervezgetésben is, százezrek cseréltek véleményt az ország jövendő sorsának alakításáról, az elkövetkező évek feladatairól. A párt és a nép, a kormány és a dolgozó milliók szoros kapcsolata, ez volt sikereink eredője akkor is, mikor a hogyan tovább kérdéseiben döntöttünk az elmúlt öt évben, s benne a szokatlanul nehéz 1975-ös esztendőben és akkor is, amikor a határozatok, a döntések után a tetteké lett a szó, velük kellett bizonyíani egyetértésünket. Kádár Jáncs, a párt első titkára fogalmazta meg a XI. kongresszuspn elhangzott zárszavában, az elmúlt évek politikájáról, a párt munkastílusáról szólva: „Előbb meggyőztük az embereket s csak azután hajtottuk végre határozatainkat. Ezért nyugszik szilárd alapokon szocialista rendszerünk minden pillére”. Ha az elmúlt esztendő sikereinek okát kutatjuk akár a gazdaságban, akár az élet más területein, nemcsak a kollektív erőfeszítésekről, a felelősségtudattal, hozzáértéssel végzett munkáról szólhatunk, hanem arról a nélkülözhetetlen hajtóerőről is, amit a párt és a tömegek, a kormány és a nép összeforrottsága jelent. A bizalom nagy erőforrás, hát még ha az az állampolgárok tudatos, alkotó részvételével párosul. Mindez a jó, a helyes politika BIZONYSÁGA. Abban ugyanis nemcsak jelen vannak a tömegek igényei, nemcsak felismerheti benne mindenki a saját érdekeit is, hanem éppen ezáltal és éppen ezért válik realizálhatóvá, ezért forrnak vele össze a tömegek a megvalósítás, a végrehajtás sokszor nehéz, olykor áldozatos munkát kívánó napjaiban. Hány és hány jelzés, tömegigény, bírálat formálódott döntéssé az elmúlt években és került vissza a tömegek közé, mint program, végrehajtandó határozat! A pártnak, a kormánynak és a dolgozóknak ez a bizalomteli, alkotó munkakapcsolata tette lehetővé, hogy elkerüljünk buktatókat, hogy időben változtassunk az arra megérett feladatokon. Anélkül, hogy hallgatnánk róla, hogy vannak még munkahelyek, ahol szó nélkül mennek el a dolgozók véleménye, bírálata mellett, elmondhatjuk, az elmúlt időkben egészséges érzékenység tanúi lehetünk. Érzékenyebbek lettek a pártmunkások, az állami tisztségviselők, a felelős közéleti emberek a dolgozók problémáira, jelzéseire. És érzékenyebbek lettek a tömegek is: jobban megértik az országos gondokat, felismerik lehetőségeink korlátáit, és önkéntes munkájukkal segítenek ott, ahol az anyagi 'eszközök kimerülnek, vagy határt szabnak az igényeknek, a lehetőségeknek. A párt és a tömegek mindennapos, élő kapcsolatának eredményeként azok is megtanulnak nemzeti méretekben és keretekben gondolkodni, felismerni és mérlegelni a nagy összefüggéseket, akik eddig alig láttak túl tágabb munkahelyük, vagy éppen a műhelyük, irodájuk ajtaján. Gazdag politikai, erkölcsi TÖKÉVEL INDULUNK az új esztendőben, amely — akárcsak az elmúlt év — nehéz lesz, talán nehezebb, mint volt eddig. Erről is őszintén szóltak az ország felelős vezetői, s már figyelmeztetett rá a párt XI. kongresszusa, a Központi Bizottság legutóbbi, novemberi határozata, a szakszervezetek országos kongresszusa és a parlament decemberi ülésszaka is. Íme, a bizonyság: őszintén szólunk nemcsak a sikereinkről, hanem a gondjainkról is. Nem titkolunk el semmit, még az áremeléseket is előre tudatjuk. Nem kérkedni akarunk őszinteségünkkel. A párt és a kormány számára természetes dolog, hogy mindenről tájékoztatja a tömegeket, mert tudja: sokszor még a jót is csak így lehet elfogadtatni, hát még a kellemetlen dolgokat! És ezekből az utóbbi időben kijutott nekünk is, annak ellenére, hogy messze nem éreztük, viseltük a tőkés világ válságából nálunk is elkerülhetetlenül érezhető terheket olyan mértékben, mint érezhettük volna, ha az állam nem veszi a vállára azok jelentős részét. A párt és a kormány vezetői őszintén a nép elé tárták, hogy nem várhatunk csodára, a nehezebbé vált körülményekben elsősorban a saját erőnkre és lehetőségeinkre kell építenünk. A tartalékok nem a határainkon kívül vannak, hanem azon belül, önmagunkban. íme, az őszinte szó, amely a kiindulópont, az első feltétel ahhoz, hogy egyáltalán felkutassuk tartalékainkat, hogy azután felmutassuk: élhetünk ezekkel is, pótolhatjuk veszteségeinket. így lesz válasz az őszinte szóra a kemény, a felelősségtudattal végzett munka, így születhetnek meg azok az intézkedések, amelyek számolnak a megtakarításokkal, az eddig rejtett erőforrásokkal. Gazdag volt az elmúlt esztendő országos szintű és méretű eszmecserékben, tanácskozásokban, a párt kongresszusától, a szakszervezetek kongresszusán át, a parlament legutóbbi ülésszakáig. És újabb, fontos tanácskozásokat tartogat számunkra az új esztendő is. De túl ezeken a tanácskozásokon, legyen továbbra is mindennapos a vezetésre hivatott szervek és tömegek párbeszéde, alkotó együttműködése. Ez volt és ez lesz a jövőben is sikereink legbiztosabb forrása. ÉV VÉGI KÖRKÉRDÉS Milyen éve volt -Hatan válaszoltak a címben szereplő kérdésre: Mező Bertalan tűzoltó törzsőrmester, Kerekes Kálmánné, a háziipari szövetkezet kisruha varró részlegének vezetője, Tukacs László házgyári szerelő, Juhász Csabáné nyugdíjügyi előadó, Csécsi György, a Kelet Áruház igazgatója és Vajkó Gyuláné, a húsipari vállalat betanított munkása. A tűzoltó — Mi volt ebben az évben a legnagyobb öröme? — Nehéz lenne különválasztani az örömeimet. Áprilisban megszületett a második gyerekünk, a kétéves kisfiúnk mellé egy lány... Szeptemberben beköltöztünk Nyíregyházán az új lakásunkba. Ofehértón laktunk addig az anyósoméknál. Most a Kossuth utcán a kilencedik emeleten. Kétszoba összkomfort. Befejeztem a tiszthelyettesi iskolát, amely egyéves volt. Kiváló eredménnyel végeztem, soron kívül előléptettek törzsőrmesterré. — A jövő évtől mit vár? — Nagy terveim nincsenek. Ha nem is jövőre, de pár éven belül szeretnénk egy autót venni valahogy. Meg aztán még egy gyereket akarunk — majd... A részlegvezetőnő — Milyennek tartja az idei évét? — Nehéz volt. Nem volt könnyű teljesíteni a tervünket, akadt gondunk bőven. De most már nyugodt vagyok — megvan a tervezett mennyiségű kisruha, a kiszállítások is rendben mentek. A hatvan százalékát exportra szállítottuk. — Jövőre könnyebb lesz? — Nagyon remélem. Bízunk abban, hogy bőven lesz munkánk 1976-ban is. Várja a varrnivalót a száz bedolgozónk megyeszerte. Főleg gyermekgondozási szabadságon lévő kismamák. Számomra jelentős év lesz a most következő: ötvennégy éves vagyok, jövőre elérem a nyugdíjkorhatárt. — És el is megy nyugdíjba? — Még nem tudom. Két évem bizonytalan, nincs kellően igazolva; ha az rendben volna, megvan a huszonöt év munkaviszonyom. Ha nem, tovább dolgozom. De egyébként is szívesen maradok... így, év végén valahogy jobban érzem magam, mivel sikerrel végződött. A házgyári szerelő — Elégedett 1975-tel? — Nem teljesen. Látja, most a földön dolgozom, darukötözőként. Lekerültem a magasból, mert alacsony volt a vérnyomásom a legutóbbi orvosi ellenőrzéskor. Addig én voltam a szerelőbrigád vezetője. Nem kellemes érzés... — Szép, új házakat építenek. Önöknek milyen lakásuk van? — Látja, ez a másik, amiért meglehetősen elégedetlen vagyok. Két gyerekünk van, ötéves és kétéves kislányunk. Egy szobában lakunk, eltartási szerződést kötöttünk a ház feléért... Nem könnyű! Most fejeztük be a bátyámmal egy félszoba „odaragasztását”, tavasszal lakhatóvá tesszük, meg bepucoljuk a házat is. — Mit vár 1976-ban? — Azért ennél rosszabbat nem... Az előadó — Történt valami nagyobb esemény az életükben 1975- ben. — Végre lakást kapunk! Tavasszal tudtuk meg. Hat éve házasok vagyunk, anyáméknál lakunk az egyik szobában. A Jósaváros szélén épülő házban már gyakori vendégek vagyunk, a negyedik emeleten lesz a másfél szobánk. OTP-lakás, a férjem kapott a munkahelyétől, az erdőgazdaságtól kölcsönt, annak a segítségével befizetjük a belépőt... — Gyerek? — Sajnos, még nincs. Nagyon szeretnénk! A lakásra vállaltunk két gyereket... — Mikor költöznek? — Most, karácsony után volt a műszaki átadás, reméljük, hamarosan a kezünkben lesznek a kulcsok. Ez tölti most be minden gondolatunkat, örülünk, tervezgetünk. .. Az óruházigazgató — Ez volt a Kelet Áruház első teljes éve. Hogyan zárult? — Várakozáson felül. Az első fél év eredményei alapján nem sok jót vártunk... Mégis, december közepére teljesítettük a tervünket. Számomra ez jelenti a legnagyobb örömet. Azt jelzi, hogy a vásárlók megszerették az áruházat... — Jövőre milyen terveik vannak? — Szeretnénk több új szolgáltatást bevezetni — kulcsmásolást, órajavítást, satöbbi. .. És persze teljesíteni az ideinél magasabb tervet. — És ön személy szerint mit vár 1976-tól? — Érettségi előtt áll a lányom. Remélem, sikerrel levizsgázik. A betanított munkás — Szereti a virslit? — Háát... Napjában több száz métér megfordul a kezem alatt. Most, szilveszter előtt különösen. — Mi volt a legjelentősebb esemény az életében 1975- ben? — Az, hogy mésfél héttel ezelőtt visszajöttem dolgozni. Tavaly augusztusban született a kisfiam, gyermekgondozásin voltam mostanáig. — Miért szakította meg? — Kell a pénz. Idén telket vettünk, tavasszal építkezni kezdünk. Most albérletben lakunk Borbányán. — Akkor ez lesz a jövő évben a legfontosabb? — Természetesen. Szeretnénk az 1976-os szilvesztert már a saját lakásunkban tölteni. .. Tarnavölgyi György Galambos Szilveszter: — Inkább tormával, az az igazi — duruzsolta mögötte egy kedves női hang. Az útitársa volt a hullámvasúiról. — Igazán ne értsen félre, de ha maga is egyedül van itt, menjünk el együtt az elvarázsolt kastélyba. Nagyon rossz egyedül. Magányos vagyok, mint a legtöbb férjes asszony. — A kastélyban már voltam, de a dodzsemre szívesen meghívom — mosolygott a férfi. — Köszönöm. De csak kiki alapon. Ehhez ragaszkodom. Sajnos elég rosszul sikerült a házasságom. A férjem mindig Baehot, Beethovent hallgatná, én viszont a körhintát imádom, ö unalmas, tizennyolcadik századi francia regényeket olvas, engem viszont sohasem érdekelt a könyv. Nekem az az igazi kikapcsolódás, ha ötször egymás után felülhetek az óriáskerékre. — Az óriáskerék hozzám is közel áll — bólintott komolyan a férfi. — Akkor mehetünk. Dübörögve zúdult le a hullámvasút, azután lihegve kapaszkodott felfelé, majd újra levetette magát a mélybe. A lányok, asszonyok kötelességszerűen sikongattak, A fiúk, a férfiak védelmet adóan ölelték magukhoz partnerüket. Nemsokára befutottak a végállomásra, az utasok kiszállásra készülődtek. Az egyik ülésen egy nő bujt a mellette ülő széles vállú, jóképű férfi mellére, és még mindig reszketett. — Ne haragudjon, de kiszeretnék szállni — mondta a férfi és gyengéden eltolta magától a nőt. — Bocsánat, hogy ismeretlenül a nyakába csimpaszkodtam — mondta zavartan a nő —, de nagyon féltem odafönt. Igazán szégyellem magam. — Kérem, nem történt semmi — biccentett a férfi, és máris eltűnt a kavargó forgatagban. Néhány perc múlva már ott állt a büfé pultjánál és virslit evett mustárral. A nő úgy simult a férfihoz, mintha hosszú évek óta együtt járnának. Az idő repült, szinte észre sem vették, hogy már beesteledett. Gyönyörű perceket töltöttek a tobogánon, micsoda öröm volt hasra esni a guruló hordóban, igazi kikapcsolódás volt a „lökd meg a kecskét” elnevezésű mutatványos játék. A nő zavartan hozzásimult a partneréhez és halkan, elfogódottan így szólt: — Első, feledhetetlen szerelmem egy céllövőbajnok volt. Magában sok minden emlékeztet Emilre. Itt van előttünk a céllövölde. Látja azt a pléhbohócot? Tíz lökés közül, ha egyszer is eltalálja a sipkáját, még ma felmegyek magához. Elfogadja a feltételeimet? — Elfogadom — válaszolt ünnepélyesen a férfi és odaszólt a micisapkás üzletvezetőnek: — Tíz töltényt kérek. Hosszan, megfontoltan célzott a bohóc sipkájára, aztán eldördült a lövés. Néhány centivel fölé ment, a második egy kicsit balra, a harmadik kissé jobbra, a negyedik méterekkel a cél fölött csapódott be. A nő gyengéden megsimogatta a férfi homlokát: — Remeg a keze. Ne legyen ideges! Nyugodtan összpontosítson. Én bízom magában, hiszen tudja mi a tét. Fél szemét lehunyva, vállához emelte a puskát a férfi és lőtt. A bádogbohóc gúnyosan vigyorgott. Hat... hétnyolc... A nő diszkréten a céllövöldés füléhez hajolt: — Nem lehetne valahogy ezt az izét úgy intézni, hogy mindenképpen találjon? — Hölgyem, hová gondol? Ez egy becsületes, korrekt mutatványos üzlet — válaszolt az sértődötten. A kilencedik lövés sem talált. — Az utolsó esély. Vigyázzon, ne hamarkodja el! — kérlelte a nő. A férfi hosszú, mély lélegzetet vett. A keze most egy cseppet sem remegett. Vállához emelte a fegyvert. Célzott és lőtt. A bádogbohóc sipkája meg sem rezzent. A tizedik lövés sem talált. — Sajnos, ez sem sikerült! — dünnyögte mérgesen a férfi. — Ügyetlen, tehetségtelen fráter! Ennyire sem volt képes értem! Látni sem akarom többé! — Kiáltotta a nő izzó haraggal és elrohant. A céllövöldés ámultán kérdezett: — Mester, én ismerem önt. ön Európa céllövőbajnoka. Hogyan lehet az, hogy tíz lövés közül egyszer sem találT? A férfi cigarettára gyújtott és könnyedén elmosolyodott: — Nagyon nehéz volt mellé céloznom, de ez a nő, sajnos, nem a zsánerem...
