Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-29 / 24. szám
1976. január 29. KEiET-MAGYARORSZÁG 3 A vendégeknek mutogatják... MEGHÖKKENTŐ SZÁMADAT. A szocialista szektor az esztendő egy—egy napján — beleértve tehát a munkaszüneti napokat is — 330 millió forintot ad ki beruházásokra. E hatalmas összeg minden száz forintjából 37—37,5-et az ipar költ el. A pénz fejében a legkülönbözőbb népgazdasági területek fejlődnek, gyarapodnak — gépekkel és üzemépületekkel, lakásokkal, közmüvekkel, új útszakaszokkal — s a jó helyre került, közvetlenül, vagy közvetve kamatozó miUió6, milliárdos kiadások miatt nem szabad sajnálkozni. E befektetésekkel a társadalom a maga jövőjét finanszírozza, akkor is, ha egyenesen a termelést fejleszti, s akkor is, ha oktatásra, művelődésre, pihenőterületek létesítésére fizeti ki közös pénztárunkból a közösen megkeresett forintokat. Ismételten aláhúzzuk: nagy hiba lenne a hasznos céloktól sajnálni, elvonni a pénzt. Csakhogy sűrűn a hasznosság körül támadnak kétségeink. Tanúi lehetünk ugyanis annak, hogy sokakat furcsa kivagyiság fűt, kerüljön bármibe a dolog, nem bánják, számukra egy valami a fontos: a csodálkozástól tágranyilt szemek, az elismerő bólogatások, a gratuláló kézfogások. A vendégek dicsérik az ékszerdobozként ható új, könnyűszerkezetes eljárással épült üzemcsarnokot, tágasságát, a jó megvilágítást, a szabályozható levegőcserét. Csak éppen azt nem tudják, hogy ebbe az „impozáns alkotásba” eltávozásuk után napokig hurcolják befelé a tíz meg tizenöt esztendeje működő gépeket, a düLedező műhelyben is elavult technológiát és folytatják eddig is csak üggyel-bajjal elsózott termékek gyártását. A vendégeknek megmutatják a gépi adatfeldolgozó központot — „gyárunk nagy híve a modem számítástechnika alkalmazásának” — ám a kívülről érkezettnek sejtelme sincs arról, hogy a sok millióért vásárolt eszközök tényleges képességeinek tizedét sem hasznosítják, s mert az üzemrészek ügyvitele szervezetlen, még a központi anyagnyilvántartást sem oldottak meg a vállalatnál. DIVAT MANAPSÁG azzal büszkélkedni, hogy a cég ebben és abban „jelentős fejlesztést” hajtott, hajt végre. Mutogatni a dollárért vásárolt programozható daraboló berendezést, de mélyen hallgatni arról, hogy csupán napi fél műszakban működik, mert a róla lekerülő anyagot az öreg köszörűgépeken három műszak alatt sem tudják feldolgozni. Honnét táplálkozik ez az egészségtelen magamutogatás, a díszletekbe kapaszkodó feltűnősködés Sokféle forrásból. Talán nem tévedünk, ha elsőként azt a szemléletmódot említjük, amely megpróbálja elhitetni, hogy csak az a gyár, vállalat fejlődik igazán, ahol folytonosan beruháznak, ahol ilyen célokra, minél nagyobb összegeket költenek el. Ezzel be is fejeződik a mérlegelés — félkarú mérleg ez, rábízhatjuk-e magunkat? —, függetlenítve a pénzkiadást attól, hogy mik lesznek a hozamok. Nem lényegtelenebb ennél, hogy nünd a támogatási, mind a hitelnyújtási gyakorlat — eddig, mert januártól valamelyest módosul a helyzet — főként a tárgyi megvalósulást kérte számon, s nem a működési, használati eredményeket, értékeket. Azaz fontosabb volt, hogy a pénzt arra költsék, amire kérték, igenyelték — bár így is megtörtént, hogy nem arra ment —, mint az; nyújtják-e az ígért eredményt a forintok fejében. A KÍVÁNATOSNÁL LAZÁBB gazdálkodási keretek módot adtak arra, hogy felszínre bukkanjon némelyekből — olykor testületekből is — a realitásokat félre tolo rátartiság. A túlzott becsvágy elfödi a vállalati, gyári szervezel belső, s törvényszerű összefüggéseit, elmetszi az egymáshoz kapcsolódó láncszemeket, elsőrangúvá a látványt — a felszínt — emeli, s lefokozza a tényleges hasznosságot. Ne tagadjuk, voltak és vannak esetek, amikor a puszta látvány, a folyamatokból kiragadott egyetlen elem — ami nincs egyeztetve a többivel! — sikert hozott, hoz fabrikálóinak. Azoknak, akik legtöbbször nagy jószándékkal telve hiszik is, hogy mo6t tettek, alkottak valamit, hozzájárultak a közös erőfeszítésekhez. E gondolkodás- es magatartásmódon alakíthatnak a szabályozók, befolyásolhatják azt a pénzügyi intézkedések, ám erőteljes visszaszorításához s felszámolásához olyan közösségi — társadalmi — értékmérés meghonosítása kell, mely szigorú következetességgel jutalmazza a tényleges eredményt, s nem tűri — bünteti — a megtévesztest, a látszatlépéseket. Ez az értékmérés erkölcsi és anyagi eszközök sokaságát öleli fel, s azért fogja le a túlzott becsvágyók kezét, hogy" a jó és reális célok felé igyekvők minél gyorsabban haladhassanak. (M.) Az 1976. év két kerek Kabay-évfordulót is ta rtogat számunk ra: január 29-én halálának 40, és december 27-én születésének 80. évfordulóját. E kettős jubileum kapcsán időszerű áttekinteni e zseniális magyar feltaláló életét és munkásságát. 1896. december 27-én született; apja: Kabay József községi jegyző. Kabay Jánosnak öt testvére volt, akik közül Péter ugyancsak gyógyszerész és József orvos lett. Kabay keresztapja (egyben anyai ágon nagybátyja is) id. Lukács Ferenc gyógyszerész rendkívül nevezetes közéleti embere volt Szentmihálynak, mert az első gyógyszertárán kívül a posta, az óvoda, a takarékpénztár, a műkedvelő színtársulat, az önkéntes tűzoltóegylet mind-mind az ő alapítása. Kabay János az elemi ismereteket szülőfalujában szerezte. Gimnáziumi tanulmányainak állomásai: Nyíregyháza, Nagykálló és Hajdúnánás voltak. Az érettségi után átmenetileg a Desse'wffy grófok tiszalöki községi Hajnalos tanyáján volt mezőgazdasági gyakornok. A máknövény és a sírós csecsemőknek itt népies gyógymódként kiterjedten használt mákíőzet felkeltette érdeklődését. Vegyészmérnök akart lenni, s ezért a műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. Közbejött azonban az első világháború, Kabay 1915-ben bevonult katonának és csak a háború végén szerelt le. Még mindig vonzotta a vegyészet, s elvégezte a gyógyszerészeti NEGYVEN ÉVE HALT HEG tanulmányokat a budapesti egyetemen. Már eközben és a gyógyszerészi diploma megszerzése után is dolgozott Péter nevű bátyjának „Reményhez” címzett hajdúnánási patikájában. Gyakornok volt rövid ideig a híres tíszalöki „Szarvas” patikában is. Elsősorban a preparatív kémia érdekelte. A máknővény iránti régebbi fokozott figyelem alapján ebben az időszakban fogant meg elképzelése, hogy nem lehetne-e a morfint a máknövényből közvetlenül, vagyis a kábító hatású ópium kiküszöbölése révén előállítani? A Hajdúnánáson patikai körülmények között elkezdett kísérletek folytatására 1924. szeptemberében Kabay a Budapesti Gyógynövénykisérleti Állomásra ment, ahol Augusztin Béla professzor vezetésével és későbbi felesége, dr. Klep Ilona segítségével kidolgozta a zöld máknövényből való morfinelőállítás laboratóriumi, majd üzemi módszerét. Kabay „a morfin magyar módszerű gyártásá-Kabay János (1896-1936) nak” nevezte eljárását. A szabadalmaztatás után a Kabay család és a barátok nagy nehezen összeadták a szükséges alaptőkét és 1927- ben a Büdszentmihályon létrehozott Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt. megkezdte a gyártást. Feldolgozáshoz a fehér (kumanovi, ún. ópiummák) és a kék (francia) mákot használták, de a virágzási időszak meghosszabbítása végett kísérletezett Kabay a két fajta keresztezésével létrehozott rózsaszínű mákfajta termesztésével is. A mákfej lett a jelképe a mai Alkaloida Vegyészeti Gyár óriásnak is. Kabay csakis Büdszentmihályon volt hajlandó gyárat létrehozni, nem fogadott el „nagyobb” városokra (Szolnok, Győr) vonatkozó ajánlatokat, mert fejlett szociális érzékével szülőfalujának akart egyben jobb munkalehetőséget biztosítani. De ezt szolgálta a máktermesztés propagálása is. Nemsokára azonban ismét anyagi nehézségeket okozott a helybeli uradalom, a képviselő és főleg a külföldi tőke, de az állam-Veszeliék tempója — Ezek a mi alkotásaink — mutat Vészeli István a nagycsarnok bejáratánál sorakozó festőberendezésekre. — Ahányszor itt elmegyünk, mindig gyönyörködünk bennük. Az alkotás szót — érzi — meg kell magyaráznia. — A kisgépek nélkül nehezen boldogulunk a szakmánkban, de még mindig sok múlik a kézügyességen és a gyakorlaton. Ezért nevezzük alkotásoknak a kész darabokat. No meg, mert van, amikor mi is „beleszólunk” a tervezésbe. Többször olyan bonyolult rajzokat küldenek, hogy már-már azt gondoljuk, a bonyolultat jobban megfizetik, mint az egyszerűt. Szerencsére adnak lehetőséget az egyszerűbb megoldások alkalmazására. mm „Összeülünk műszak után..." A nagy zaj miatt egy csendesebb helyet keresünk a beszélgetésre a Hajtóművek és Festőberendezések Gyára Zalka Máté szocialista ifjúsági brigádjának három tagjával. A vezetővel. Veszeti Istvánnal, és két lakatossal Péter Sándorral és Rhost Jánossal. Az irodában munkájukról, életükről beszélnek. — Ha hárman-négyen öszszeülünk műszak után egy kis kerekasztalvitára, előbbutóbb a munka kerül szóba. Csak a reggeli 15 percében beszélünk a tv-ben látott filmekről, olvasmányélményekről, egy-egy politikai eseményről. Elmaradhatatlan hétfőn és a kupanapokat követően a meccsek, értékelése. De olyan természetes az, ha bármilyen témáról átváltunk a munkára. Nehéz kizökkenni belőle. Miközben új konstrukciót készítenek, szemmel követik egymást. Elég egy pillantás, tói kapott jelentős pénzöszszeg végül is biztosította a nagyüzemi termelés megvalósítását. « Kabay mégsem pihent meg és elégedetlen volt eredményeivel. Rövidesen még gazdaságosabb eljárást sikerült kidolgoznia: áttért 1932-ben a száraz mákszalma, majd a még jobb eredményt nyújtó kicsépelt mákgubó alapanyagként való használatára. így az elismerés és Kabay hírneve is egyre nőtt. örült, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság 1930. március 14-i tudományos ülésén a hazai szakemberek előtt beszámolhatott eddigi kutatásairól. De meghívta a Népszövetség Kábítószerelelnőrző Bizottsága is 1934- ben, hogy Genfben ismertesse találmányát. Rövid idő alatt 10 ország is átvette szabadalmát, s Lengyelországban 1935-ben már fíóküzem is létesült Motor- Alkaloida (Varsó) néven. Megbetegedett, ekkor operálták. A műtét sikerült, de a szövődményként fellépett orbánc kapcsán 1936. január 29-én váratlanul meghalt. Kabay neve egybeforrt találmányával és szülőfalujával, s a Kabay-féle eljárás alapján az addig értéktelennek tartott kicsépelt mákszalmából, illetve mákgubóból az arannyal egyenértékű gyógyító alkaloidákat gyártanak nemcsak Tiszavasváriban, hanem az egész világon. Élete regénybe és filmre kívánkozik. Dr. Fazekas Árpád és tudják, kinek milyen minőségű darab kerül majd ki a keze közül. Ha valaki megakad, segítenek, hogy meglegyen a teljesítmény jól és időre. Rutinos szakmunkások, néha mégsem úgy sikerül a teljesítésük, ahogyan szeretnék. — Nyolcán vagyunk, ez a törzsgárdánk, de voltunk mi már 11-en, sőt 15-en is. Sajnos, gyakori a vándorlás, amit egyelőre nem tudunk megfékezni. Mindig van egykét „rendhagyó” fiatalunk, a most, vagy egy pár éve végzett szakmunkások között, akiktől elóbb-utóbb megválik a brigád. // „Rendhagyó fiatalok — Miért „rendhagyóak” ezek a fiatalok? — Nem úgy dolgoznak, ahogyan elvárjuk tőlük. Gyakran késnek, a munka könnyebbik oldalát nézik és azt, hogyan lehet még lassabban dolgozni. Aki nem érti meg, hogy mit várunk tőle, annak el kell mennie. Szerencsére, ők vannak kevesebben. — Tizenhat társammal együtt fejeztem be az iskolát — mondja Vészeli István — és mindannyian csoport- és művezetők lettünk 6—7 év múlva. Nem minden évben, de ez az ifjúsági brigád is kinevel maga számára egy-egy jó szakmunkást. Sokat emlegetik Balogh Istvánt, az „örökmozgó gyereket”, akitől két -évre megváltak a katonaság miatt. Kapcsolatuk nem szakadt meg. A munka leköti a Zalka brigádot. — Majdnem minden hónapban 30 órát túlórázunk. Ez elviszi a délutánjainkat és néha a hétvégénket is. Amikor gyárunk vezetőit megkérdezzük KISZ- és brigádfórumokon — nálunk ilyen is van — sokat vitázunk a túlóráról, de a jelenlegi munka- és üzemszervezés, a piaci kapcsolataink miatt egyelőre nem változtatnak a helyzeten. Szervezni a szabad időt Szabad idejük nagyon szűkre szabott. Megoszlik a tanulás — ketten az esti iskola gépész tagozatára járnak — a társadalmi munka, az iskolapatronálás és a család között. — A legkevesebb a családra jut és az otthoni munkára, pedig kettőnknek kis gyerekeink vannak. A szabad idejüket legalább olyan alaposan szervezik, mint benti munkájukat. A gyárban a legaktívabb ifjúsági brigádnak tartják őket, akik minden hasznos „vállalkozásból” kiveszik részüket. Fiatalos lendülettel, az idősek tapasztaltságával és megfontoltságával dolgoznak. Balogh Júlia Elméleti konferencia az oktatási igazgatóságon A Politikai Bizottság 1975. júniusi határozata értelmében ez évben is megszervezik a megyei elméleti konferenciákat. A konferenciák célja a XI. kongresszus határozatainak feldolgozása, elméleti összefüggéseinek megértése, a végrehajtás feladatainak és módszereinek összehangolása és konzultáció biztosítása. Az ez évi elméleti konferenciák első előadására „A szocialista életmód elvi, politikai követelményei és formálásának feladatai” címmel került sor január 28-án délelőtt a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán. Előadást tartott dr. Nagy Emil, a filozófiai tudományok kandidátusa, tanszékvezető. Egy hektárról kilencvenezer A Nyírségi Virginia Dohánytermesztési Társulás közgyűléséről A Nyírségi Virginia Dohánytermesztési Társulás január £6-án tartotta értékelő közgyűlését. A társulás a máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezet gesztorságával 1975 tavaszán jött létre. A nyolc taggazdaság az általuk termesztett 668 hektár Virginia dohányterületből 325 hektárral vett részt a társulásban. Az első év jelentős sikerekkel zárult. A taggazdaságok korábbi eredményét figyelembe véve 20—25 százalékkal növekedett a termés, s ez hektáronként 6—8 ezer forint többletértéket jelentett. Kiemelkedő eredményt ért el például az ömbolyi Kosuth Termelőszövetkezet 20,7 mázsás hektáronkénti átlagtermésével, amely 25 hektáron átlag 90 ezer forint termelési értéknek felel meg. A dohánytermesztési társulás már a kezdő évben számos új technikai, technológiai módszert vezetett be. Ebben és a szakmai tanácsadásban nagy segítséget adott a dohányfermentáló vállalat, amely szintén tagja a társulásnak. A társulás közgyűlése a munka értékelése után tagfelvételi kérelmeket tárgyalt. Felvették a társulásba a nyírmihálydi Üj Élet, a piricsei Egyesült Erő, a hajdúhadházi Bocskai, a nyírmártonfalvai Toldi termelőszövetkezeteket, valamint az érpataki Rózsa Ferenc Szakszövetkezetet. A Nyírségi Virginia Dohánytermesztési Társulás a Hajdú-Bihar megyei termelőszövetkezetek felvételével túllépett a megye határain. Ez a távolabbi céloknak megfelel, hiszen a dohánytermelés fokozása, a termesztés korszerűsítése igényli, hogy minél több termelőszövetkezet kapcsolódjon be az iparszerű termesztésbe.
