Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-20 / 16. szám

Szolidaritás Angolával Dr. Réczei László nyilatkozata a BYT üléséről Országos tanácskozás Nyíregyházán a szucialista kultúráról Az orszíígos tanácskozás résztvevői. (Hammel József felvétele) Hétfőn hazaérkezett Helsinkiből dr. Réczei László, az Országos Béke­tanács alelnöke, a Béke­világtanács tagja, aki a magyar békemozgalom képviseletében részt vett a BVT elnökségi irodájá­nak január 16—18-i rend­kívüli ülésén. Dr. Réczei László megérkezése után a Ferihegyi repülőtéren nyilatkozott az MTI mun­katársának : — A rendkívüli ülés fő té­mája az angolai helyzet meg­vitatása volt — mondotta. Információinkat „első kéz­ből” kaptuk: meghallgattuk Jósé Eduardo Dos Santosnak, az Angolai Népi Köztársaság külügyminiszterének beszá­molóját az imperialista ag­resszió ellen harcoló Angolá­ról. Beszédében Dos Santos az angolai nép köszönetéit fe­jezte ki a Szovjetuniónak, a szocialista országoknak, s a világ haladó erőinek azért a segítségért, amelyben az An­golai Népi Köztársaságot ré­szesítik. — Alapos elemző vita után egyértelmű állásfoglalás szü­letett: Angolában klasszikus gyarmati háború folyik, egyik oldalon a fasisztákkal, a faj­gyűlölőkkel és zsoldosaikkal, másik oldalon a néppel, a törvényes kormánnyal, ame­lyet már 42 állam ismert el. Hiába akarja a nyugati saj­tó elhitetni, hogy Angolában polgárháború dúl, vagy vala­miféle törzsi villongások vannak. Nem, a törvényes kormányt fegyveresen táma­­madók között szép számmal vannak dél-afrikai regulá­ris alakulatok, s az USA-ból toborzott zsoldosok. Alkal­munk volt több dokumen­tumfilmet megnézni, ezek egyikében nyilatkozott az USA-ban toborzott cinikus gyilkos: minden „munkára” kapható, amit jól megfizet­nek. A kép egyértelmű, az imperialista agresziót Ango­la természeti gazdasága ma­gyarázza. — Az iroda ülésén elfoga­dott határozat felhívja a vi­lág közvéleményét: támogas­sa Angola törvényes kormá­nyát, küzdjön elismertetésé­ért, diplomáciai elfogadtatá­sáért. A jóváhagyott akció­­program szerint világméretű Lemondott Karami kormányfő Tovább folynak a harcok Libanonban Beiruti megbízható forrá­sokból származó értesülés szerint Frangié libanoni el­nök nem fogadta el Kara­mi kormányfő lemondását. A hírek szerint Karami a libanoni muzulmán közösség vezetőivel tanácskozik, mi­előtt döntene arról, vajon ragaszkodjék-e lemondásá­hoz, avagy kezdjen tárgyalá­sokat a köztársasági elnök­kel hivatalában maradásá­nak feltételeiről. Karami lemondása nyomán Libanonban még súlyosab­bá vált a helyzet. Miközben a fővárosban, környékén és vidéken egyaránt tovább folynak a harcok, a falangis­­ták hétfőn reggel külföldi újságírók egy csoportját Ka­­rantina muzulmán negyed­be kalauzolták. Ezt a város­részt a jobboldali falangista erők előző este heves harcok után vonták ellenőrzésük alá. Napirenden: a mezőgazdaság ötéves feladatai Ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa A Termelőszövetkeze­tek Országos Tanácsa hét­fői ülésén megtárgyalta a IV. ötéves terv teljesítésé­nek tapasztalatait és az V. ötéves tervben előirány­zott legfontosabb felada­tok megvalósításának te­endőit. A Gellért-szálló­­ban rendezett ülésen részt vett Havasi Ferenc mi­niszterelnök-helyettes és Borbély Sándor, az MSZMP KB ipari, mező­gazdasági és közlekedési osztályának vezetője. Szabó István, a TOT el­nöke beszámolójában elmon­dotta, hogy öt év alatt csaknem 53 milliárd fo­rint értékű beruházás való­sult meg a mezőgazdasági szövetkezetekben, s jó alapul szolgál a növénytermesztés és az állattenyésztés további fej­lődéséhez. Szabó István a to­vábbiakban elmondotta: a terv a közös gazdaságok me­zőgazdasági termelésének évi 4,7 százalékos emelését irá­nyozza elő, ezen belül az ál­lattenyésztés fejlődésében évi; 5,3 százalékos növekedést kell | elérni. Az egyik legfontosabb feladat a szarvasmarha-te­nyésztés fellendítése. Az 1976—80-as tervidőszak­ban a tehénállomány 24 szá­zalékos növelése mellett az egy tehénre jutó évi hoza­mot 3000 liter fölé kell emel­ni. A vágósertés-termelés ter­vezett 31 százalékos bővítése érdekében lényegesen javí­tani kell a tenyésztői munka színvonalát. A termelés nö­velését ugyanis alapvetően a meglévő férőhelyek jobb ki­használásával és a hízlalási idő csökkentésével kell elér­ni. A növénytermelésben több figyelmet kell fordítani a cu­korrépa, az olajos növények és a zöldségfélék termelésére. A beszámoló alapján az ülés résztvevői megvitatták' az V. ötéves tervben előirány­zott feladatok gyakorlati végrehajtásának legfontosabb teendőit, majd elfogadták a TOT 1976. évi munkaprog­ramját. szolidaritási kampány indul a politikai, erkölcsi és anyagi támogatásért, valamint a Dél­afrikai Köztársaság diplomá­ciai és gazdasági elszigetelé­séért. Konkrét anyagi segít­séget sürget a Béke-világta­­nács: a harcoló Angolának nagy szüksége van orvosok­ra és gyógyszerekre, ruhák­ra, főleg gyermekruházatra, élelmiszerre, iskolai felszere­lésekre, stb. Február 4-ét az angolai szolidaritás napjává nyilvánítottuk — e napon Luandában nemzetközi szo­lidaritási konferenciát ren­deznek. A Béke-világtanács elnöksége nevében itt adják át a BVT Joliot Curie-em­­lékérmét Agostinho Netónak, az Angolai Népi Köztársaság elnökének — zárta nyilatko­zatát dr. Réczei László. Púja Frigyes Teheránban Púja Frigyes külügyminisz­ter A. A. Khalatbari iráni külügyminiszter meghívásá­ra január 18-án ötnapos hi­vatalos látogatásra Teherán­ba érkezett. A repülőtéren a magyar külügyminisztert A. A. Khalatbari külügyminisz­ter és több vezető munkatár­sa, valamint Gál Bálint tehe­­ráni magyar nagykövet fo­gadta. A két külügyminiszter hivatalos tárgyalásai hétfőn megkezdődtek. Hétfőn délután Nyíregyhá­zán, a megyei könyvtár elő­adótermében kétnapos orszá­gos tanácskozás kezdődött a Hazafias Népfront országos elnöksége művelődési mun­kaközössége, a Hazafias Nép­front megyei bizottsága, a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa kulturális osztálya és Szabolcs-Szatmár megyei ta­nácsa rendezésében. Szocialis­ta kultúra: közösségteremtés címmel a megyei népfrontbi­zottságok és a szakszerveze­tek kulturális kérdésekkel foglalkozó munkatársai, va­lamint könyvtárosok és nép­művelők vitatják meg kultu­rális életünk aktuális felada­tait, különös tekintettel a szo­cialista kultúra közösségte­remtő hatására, s a működő kulturális közösségek szere­pére. A tapasztalatcsere jellegű tanácskozást Gulyás Emilné dr., a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának titkára nyitotta meg, majd Fábián Zoltán író. a Magyar írók Szövetségének titkára mon­dott bevezetőt. Hangsúlyozta, hogy a közművelődésben a jövőt tekintve számolni kell az úgynevezett kiscsoportok, a kisebb munkahelyi közössé­gek, a klubok közösségterem­tő erejével és funkciójával. Számtalan példa igazolja, hogy ez az a forma, amely mind nagyobb teret követel magának. Kiemelte az előadó a Hazafias Népfrontnak, a kulturális célokat támogató tevékenysége közül e kis kö­zösségek szervezéséhez nyúj­tott segítségét, az Olvasó né­pért mozgalom sikerét, a né­hány évvel ezelőtt indult, s azóta egyre eredményesebben működő olvasótáborokat. Bevezető szavai után Ju­hász Róbert, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának osztályvezetője tartott vitain­dító előadást, amelyben össze­foglalta a népfrontbizottsá­gokra és a szakszervezetekre váró aktuális feladatokat. Ele­mezte az iskolai oktatásra épülő folyamatos önképzés le­hetőségeit és szükségszerű korlátáit, majd rámutatott: olyan közösségek kialakulása A nyíregyházi járás mun­­kásőregysége vasárnap tartot­ta ünnepélyes évzáró egy­séggyűlését. Az elmúlt évi munka értékelése után sor került az előképzés munkás­őrök eskütételére. Az esemé­nyen részt vett Bánóczi Gyu­la, a járási pártbizottság első titkára is. A járási munkásőregység a múlt évi munkája alapján a megyei munkásőregységek versenyében a második hely­re került. A második helye­zett egységnek járó emlékla­pot Bal lat István, a munkás­őrség megyei parancsnoka szükséges, amelyek a szocia­lista kultúra céljainak valóra­­váltását szolgálják, s maguk is tartalmaznak és hordoznak kultúrateremtő értékeket. Pél­daként a falvakban működő pávaköröket, vagy a honisme­reti mozgalomban kialakult krónikaírást említette. Ezután vita következett, amelyben többek között fel­szólalt László-Bencsik Sán­dor író és Székelyhídi Ágos­ton író, irodalomtörténész. A tanácskozás vendégei es­te a nagykállói és a felsősi­mái klubok és szakkörök munkájával ismerkedtek. Kedden vitával folytatódik a program. adta át Lipcsei János egység­parancsnok-helyettesnek. Ki­tüntetések átadására is sor került. Tizenöt éves szolgála­ti érdeméremmel tüntették ki Bodák Jánost, Dudás Sán­dort, Galli Andrást, Gulácsi Antalt, Hadobás Jánost.' Ke­­mecsei Sándort, Lengyel Gyu­lát, Pincési Sándort, Orosi Lászlót, Sándor Andrást, Sza­bó Józsefet, Szagány Jánost, Szigethi Józsefet, B. Tóth Miklóst, Zajbei Lászlót és Zavodnyik Andrást. Többen kaptak kiváló parancsnok és tízéves szolgálati érdemérem kitüntetést. NAPIRENDEN: A MUNKA­ÜGYI ÍTÉLKEZÉS A KPM Közúti Igazgatóságának jelentése Ünnepeltek a nyíregyházi járás munkásőrei A Tiszán Tokajtól az or­szághatárig kisebb megsza­kításokkal áll a jég. Az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság három jég­törő hajóval szombaton hoz­zálátott az összefüggő jég­táblák feltöréséhez. (A jégtö­rők munkájáról képriportunk a második aldalon található.) ★ A Nyíregyházi KPM Köz­úti Igazgatóság hóügyeleté­nek hétfői tájékoztatása sze­rint a hosszabb hóesés elle­nére is mindenütt járhatók a szabolcs-szatmári utak. A mintegy 500 kilométer hosz­­szú főútvonalakon 6Ózó ko­csik közlekednek. A sózás után várhatóan kásás lesz a hó, s ezt követően a már készenlétben lévő hóekék letisztítják a főútvonalakat. A mellékutakat nem sóz­zák, ezeken az útvonalakon vastagabb a hóréteg, amely fagyás után síkos lesz. Ezért a mellékutakon különös óva­tosságra intik a gépjármű­­vezetőket. A meteorológiai előrejelzések szerint jó tíz centiméteres hóesés várha­tó megyénkben, ezt köve­tően megerősödik a szél, ami hófúvást idézhet elő. A KPM a hófúvások leküzdésére is megteszi az előkészületeket. A Felső-tiszai Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint Tokaj és Záhony kö­zött az alacsony vízállás, a; kicsiny vízhozam és a hideg miatt megszüntették az első fokú készültséget a Tiszán. A jégtörők Tiszalök és Tokaj közt dolgoznak. A Szamos Csengéméi 220 centiméter mély, az apadó vízállás mi- j att a Szamoson is megszün-i tették az első fokú készült- j séget. Szamossályinál kisebb j jégtorlódás van, a Tiszán fő­leg Lónya közelében ész-} leltek jégtorlódást, de mind-! két folyó szelíd, a torlódások j nem veszélyesek. A Legfelsőbb Bíróság ülése Hétfőn délelőtt összeült a Legfelsőbb Bíróság teljes ülése, dr. Szakács Ödön elnök vezetésével. Napirendre tűz­ték a Legfelsőbb Bíróság munkaügyi kollégiumának az elmúlt három évben vég­zett tevékenységéről szóló beszámolót. A munkajogi jogszabályok, a munkaügyi és a polgári peres eljárási rendelkezések alkalmazásá­ról, a társadalombiztosítá­si vitákban kialakult ítél­kezési gyakorlatról volt szó. A munkaügyi kollégium beszámolóját részletesen megvitatták és — jóváhagyó­lag — elfogadták a teljes ülésen; határozatban mond­ták ki: a kollégium a jövő­ben is tekintse feladatának egyes jogterületek elemzé­sét, fordítson fokozott fi­gyelmet a kollégium az új társadalombiztosítási tör­vény rendelkezéseivel kap­csolatos intézkedési kérdé­sekre, arra, hogy a törvény teljes érvényesülését bírósá­gi eszközökkel is megfelelően támogassa. Az ülésen megválasztot­ták a Legfelsőbb Bíróság fe­gyelmi tanácsát, amely há­rom évre kapott megbíza­tással működik. Dr. Szakács Ödön zárszavával ért véget a teljes ülés.

Next

/
Thumbnails
Contents