Kelet-Magyarország, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-16 / 13. szám
1976. január 16. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Rendőrségi segélyhívók Nyíregyházán A Szabolcs-Szattnár megyei Rendőr-főkapitányság Nyíregyháza különböző pontjain rendőrségi segélyhívó oszlopokat állít fel. A kék-fehér színű oszlopokon egy gomb benyomása után a városi kapitányság Qgyelete jelentkezik, majd párbeszéd alakulhat ki a segélyt kérő és az ügyeletes rendőr között. A készüléket csak akkor szabad igénybe venni, ha rendőri intézkedésre van szükség. A segélyhívó rendszert január 20-án helyezik üzembe. Szolgáltatás Fehérgyarmaton A Fehérgyarmati Ruházati és SzolgáRatóipari Szövetkezet tevékenységében meghatározó a lakossági igények kielégítése. A méretes szabóság és a patyolat felvevőhely mellett igen jelentős a cipő- és a gumijavító részleg munkája. A javítandó lábbelik számának csökkenése miatt a cipőjavító részleg a kapacitások kihasználására a kiskereskedelem rendelésére házi filcpapucsok készítését is megkezdte. A korábban megépült szolgáltatóház tette lehetővé, hogy a javító részleg önálló felvevőhelyet és munkaterületet kaphasson. A megváltozott feltételek mellett ez évben a lakosság igényének, kívánságának megfelelve gépkocsiköpenyek vulkanizálósát, futózását is vállalni fogjuk — írja Molnár Károly tudósítónk. KÖLTSÉGCSÖKENTÉS. Jelentősen csökkentette a termeltetési és az ipari tevékenység költségeit 1975- ben a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat nyíregyházi területi központja. Részben a költségcsökkentés, részben a szocialista brigádok eredményes munkája segítette elő az éves megtakarítás növekedését, így tavaly a tervezett 454 ezer forint helyett 630 ezer forintot takarított meg a vállalat. Feszítettcsavaros kötésű vasbeton szerkezetből állítják össze Debrecenben a MÁV-állomás kiszolgáló épületét. Az érdekes, újfajta technológiájú szerelést a Kelet-maevarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat végzi, s a munkát már meg is kezdték. Több tej Korszerűsíti tehenészetét a tornyospálcai Rákóczi Termelőszövetkezet. A korszerűsítéssel egyidőben továbbfejlesztik a jelenlegi félezres tehénállományt is. Tervük, hogy a mostani 2800 literes, jónak mondható fejési átlagát tovább emelik. A szarvasmarha mellett továbbra is tenyészt sertéseket és juhokat a közös gazdaság. NAGYKER-ek összevonása A Belkereskedelmi Minisztérium kollégiumának határozatára racionalizálták a ruházati nagykereskedelem szervezetét. Január 1-i hatálylyal összevonták a Budapesti és az Észak-dunántúli RÖVIKÖT Vállalatot, valamint a Férfi- és Fiúruha és a Női és Leánykaruha Nagykereskedelmi Vállalatot. A négy vállalatból kettőt — Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalatot és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalatot alakítottak ki. Az átszervezéstől azt várják, hogy az új nagyvállalatok területükön magasabb színvonalon elégítik majd ki a fogyasztók igényeit, gazdálkodásuk, kereskedelmi munkájuk hatékonysága javul, anyagilag erősödnek. Gépkocsikárok Az új év első, teljes hetében, január 3-tól 10-ig, öszszesen nyolcvanegy kárbejelentés érkezett az Állatni Biztosító nyíregyházi, gépjárműkár-rendezési csoportjához. A nagyobb káresemények közül is kiemelkedik egy Trabant 601-es típusú gépkocsi esete. A kocsit tulajdonosa nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette és emiatt előzési szándékát nem tudta végrehajtani. A síkos úton elvesztette a gépkocsi feletti uralmát és az árokba csúszott. Rosszul választotta meg a sebességet egy Zsiguli gépkocsi tulajdonosa is. Emiatt az árokba csúszott. A két gépkocsiban körülbelül húsz-húszezer forint kár keletkezett, amelyet CASCO-alapon rendeztek. Az elmúlt héten keletkezett károkért az Állami Biztosító összesen 144 ezer forintot fizetett ki, amelyből több. mint százezer forintot felelősségi biztosítási alapon rendeztek. Kábelfektetés közben Szeged közelében, az úgynevezett ballagitói határrészen régészeti leletekre bukkantak postai kábelfektetés közben. A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai a leletmentő ásatás során a felszín alatt mintegy negyven centiméterre hat sírt tártak fel. Az előkerült hajdiszekből, varkocskarikákból és más jelekből arra lehet következtetni, hogy a X. század végén, illetve a XI. század elején itt már letelepedett magyarok temetőjére bukkantak. Felújítják a tarpai szárazmalmot Az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával ebben az évben felújítják a tarpai szárazmalmot. A szárazmalom nem csak a községben. hanem az országban is egyedülálló műemlék, méltán büszkék is rá a tarpaiak. A malmot eredeti formájában, működőképesen állítják helyre és így a gazdaságtörténeti ritkaságok közé fog tartozni. Az országban csak Szarvason található hozzá hasonló műemlék. Még a fiatalok is jól ismerik azt a fülbemászó dalocskát, hogy; Mese autóban Szín ezüst erdők során, Repülünk a mesék kocsiján... Az idősebbeknek meg igazán kedves emlék, hiszen valamikor nem volt olyan bál, zenés szórakozóhely ahol egy este kétszer-háromszor el nem muzsikálták volna ezt az andalító angolkeringőt. Még szakmai berkekben is kevesen tudnak viszont arról, hogy ez az örökifjú sláger olyan filmben hangzott el először, amit egy Szabolcs megyei, közelebbről Dombrádon született filmrendező alkotott. A neve Gaál Béla, színész, korának ismert filmrendezője. 1893. január 1-én született Elemi iskoláit Dombrádon végezte, majd jogot tanult. A paragrafusokhoz azonban nem volt kedve. Jelentkezett Űj üzem a SZÁÉV-nél A nyíregyházi, Tiszavasvári úti felüljáró építése miatt elbontásra kerül a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat régi asztalosüzeme is. Helyette a vállalat — fejlesztési hitel segítségével — a Tünde utcai központi telepen épít új, korszerűbb üzemet. A technológiai és épületgépészeti berendezéseket már meg is rendelték, azok többsége még az első fél évben megérkezik. Ekkorra fejeződik be a saját beruházással megkezdődő építésszerelési munka is. Az üzemavatóra — terv szerint — még ez évben sor kerül. Veszélyes vizek Az utóbbi napokban lehullott csapadék következtében megyénkben igen sok helyen — különösen a mély fekvésű területeken — víz áll a vetéseken. Szakmarban és Rétközben különösen komoly a helyzet. A felfagyott talajon áll a víz, és megakadályozza a föld levegőzését. A veszélyeztetett területeken a gazdaságok a víz elvezetésével igyekeznek menteni a vetéseket. Gaál Béla filmrendező (1893—1945) az Országos Színész Egyesület színészeti tanfolyamára. A tanfolyam alatt a budapesti Vígszínházban játszott. 1913-ban tette le a színészvizsgát, kitűnő eredménnyel. A vizsga után Szatmárra került. Nem sokáig maradt ott, rövidesen Győrbe szerződött rendezőnek. 1914-ben ott adta ki Kóborlások címmel verseskötetét. Az első világháborút végigharcolta. Meg is sebesült. A háború befejezése után 1918-ban először megalapította a Katonatisztek Színházát, majd amikor az nem vált be, a Madách Színházat indította be. Amikor a Madách Színház is csődbe jutott, 1920-ban a Star filmgyár rendezője lett. 1927-Pazarolunk! Ha az ember elfigyeigeti a nyíregyházi utcákat reggelente, akkor ugyancsak meghökken. Igen sok esetben — így például csütörtökön is — még akkor is égtek a közvilágítási lámpák, amikor kisütött a nap. Érthető a világítás akkor ha köd van. vagy felleg borul a városra, de bizony igencsak szükségtelen világos napokon. Felmerül a kérdés: vajon elromlott a homálykapcsoló? vagy a kezelője? Végtére mindegy. A nappali világítás nem egyszerűen luxus, hanem pazarlás. Mert a villanyszámlát a város fizeti. A város pénzét pedig még a TITÁSZ sem szórhatja. Ez világos! (b) Közművelődési bizottság a kórházban A nyíregyházi Jósa András megyei Kórház és Rendelőintézetben közművelődési bizottság alakult, hogy minél eredményesebben hajthassák végre a párt XI. kongresszusának határozatait, valamint a közművelődésre vonatkozó elképzeléseket. Rendkívül fontosnak tartják, hogy az intézményben mindenkit mozgósítsanak a nyolc általános elvégzésére. Ezért a bizottsági tagok állandó kapcsolatban lesznek a technikai dolgozókkal, részt vesznek a brigádgyúléseken, és ott oktatási, valamint közművelődési témákat is napirendre tűznek. Megkezdik a könyvek gyűjtését is. elsősorban azokat, amelyek kultúrtörténeti jelentőségűek. E műveket és egyéb anyagokat állandó kiállításon mutatják be., A kórházi könyvtár anyagát orvostörténeti művekkel egészítik ki. Igen fontos feladatnak tekintik, hogy a nővérszállón is megfelelő színvonalú közművelődési tevékenység folyjék. A közművelődési bizottság ezenkívül előadások megtartását is tervezi, mégpedig a legidőszerűbb témákból. Az első félévi munkaterv tehát alapozás, melyre a továbbiakban épülhet a kórház nagy szellemi tartalékait okszerűen felhasználó munka, az általános ismeretek közlése, a közgondolkodás alakítása. Űj sportcsarnok Zalaegerszegen Két év múlva, 1978-ra készül el a zalaegerszegi városi sportcsarnok. A földmunka, illetve a terület előkészítése január közepén elkezdődött. A csarnok — a versenyek és bemutatók tartásán kívül — lehetőséget nyújt a tornateremmel nem rendelkező iskolák diákjainak rendszeres testedzésére, nagyobb kulturális versenyek és rendezvények, városi ünnepségek, gyűlések, hangversenyek tartására. ig egymás után gyártatta a sikeresebbnél sikeresebb filmeket. 1927-ben a Belvárosi Színház főrendezője lett. A filmgyártás azonban nem sokáig tudta nélkülözni szakmai rutinját. A hangos eljárás bevezetése után ismét átment a filmhez. A filmiskolának ő lett az igazgatója. Igazi műfaja a vígjáték volt. Nagy sikerei a Budai cukrászda és a Meseautó. Művészi igénnyel fii— mesítette meg Jókai regényeit; az Arany embert, Az új földesúr-at. Híresebb filmjei: Vöröshegy — Csortossal, Rongyosok — Bajorral és Csortossal, Kedvenc, Diadalmas élet, Csak nővel ne, Csillagfény stb. A baloldali érzelmeiről közismert művészt 1945-ben a nyilasok ölték meg. Kosa Pál Január 16.. péntek KRÓNIKA GUSZTÁV NAPJA A Nap kél: 7 óra 28 perckor, nyugszik: 16 óra 20 perckor. A Hold kél: 15 óra 67 perckor, nyugszik: 6 óra 24 perckor. Száznyolcvanöt évvel ezelőtt. 1791. január 16-án született — és 73 éves korában halt meg —Dembinszky Henrik lengyel szabadsághős és magyar honvédtábornok. A krakkói vajdaságból származó Dembinszky fiatalon bekapcsolódott az önkény ellen irányuló mozgalmakba: a népünk szo*badságharcával való rokonszenv hozta később hazánkba is. Az 1830—31. évi lengyel szabadságharc idején a liberális szárny egyik vezetőjeként tevékenykedett. s az oszt role nkai csatában fegyverrel a kezében is kitűnt a cári zsarnokság elleni harcban. Varsó katonai kormányzója és a hadsereg fővezére lett egy rövid időre, majd párizsi emigrációba kényszerült, ahonnan Teleky László felkérésére jött Magyarországra. 1849. elején Kossuth rábízta a magyar fővezérséget. de a kápolnai csatavesztés után, március 5-én Görgey követelésére leváltották. 1849. április 19-től június közepéig az északkeleti hadtest parancsnoka volt, majd júliusban újra fővezér. Világos után Törökországba, innen Franciaországba emigrált, ahol megírta a magyar szabadságharcról szóló emlékiratait is. A kiváló szabadságharcos 1864-ben bekövetkezett haláláig a francia fővárosban élt. Időjárás Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, átfutó esővel, később havazással. Erős. időnként viharos lökésekkel kísért északnyugati. északi szél. Az erős szél pénteken kissé mérséklődik. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénte- o ken mínusz 1 plusz 4 fok ^ között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: felhőátvonulások, az időszak elején futó eső, havas eső. havazás. Elénk, helyenként erős északi as széllel a hőmérséklet csökken. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 1 mínusz 6 később mínusz 7 mínusz 12 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 0, plusz 5. később 0, mínusz 5 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 3t százalékán várható. Űj rendelet a gépjárművezetők orvosi vizsgálatáról Egyszerű, gyorsabb lesz a gépjárművezetők, alkalmassági vizsgálata — jelentették be a gépjárművezetők alkalmassági és időszakos orvosi vizsgálatáról a napokban megjelenő rendelet kapcsán az Egészségügyi Minisztériumban csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón. Az új jogszabály értelmében megszűnik a szűrővizsgálatok korábbi, kötelező jellege. Az orvos dönti majd el, hogy kinek, milyen vizsgálaton kell részt vennie, s lehetőség nyílik arra is, hogy a jövőben jó néhányan azok közül is megkaphassák a jogosítványt, akiket korábban bizonyos betegségük miatt megfosztottak a gépjárművezetés lehetőségétől. HÍRES SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK