Kelet-Magyarország, 1975. december (32. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-11 / 290. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. december 11. Győri Imre beszéde (Folytatás az 1. oldalról) vítésére a tudományos, a műszaki, a kulturális és a társadalmi élet sok terüle­tén adódnak, örvendetesen bővül a két ország közötti személyi forgalom, amely szembetűnően bizonyítja, hogy a két ország viszonyát nemcsak pártjaink és kor­mányaink, hanem népeink milliók és milliók szívből jö­vő barátsága alakítja. — Hagyománya az már an­nak is, hogy népeink közös erővel harcolnak minden nép szabadságáért, függet­lenségéért, nemzeti és társa­dalmi felemelkedésért. Azok a lengyel kommunisták, akik 1919-ben ott küzdöttek a magyar vörös hadseregben azok a magyar partizánok, akik 1944-ben a kampinosi erdő harci osztagaiban har­coltak, nemzetközi küldetést is teljesítettek. Fegyvert fog­tak a népeket leigázó bur- zsoá erőkkel, fasizmussal szemben. A magyarok és a lengyelek ma is vállvetve harcolnak az imperializmus ellen, a szocia­lizmusért, a békéért. Egybe­fűz bennünket tehát az is, hogy külpolitikánk alapvető törekvése szüntelenül erősí­teni az egységet a Szovjet­unióval, a Szovjetunió Kom­munista Pártjával. Önök is­merik Magyarország történel­mi útját, amelynek egyik leg­főbb tapasztalata, hogy har­cunkhoz, erőfeszitéseinkhez a világ első szocialista államá­nak, a Szovjetuniónak a léte és internacionalista támoga­tása adott erőt, neki köszön­hetjük felszabadulásunkat, ve­le szoros szövetségben tud­juk megoldani a szocializmus építésének feladatait. Múlt és jelen igazolja tehát pártunk­nak azt az elvi álláspontját hogy szovjetellenes kommu­nizmus nincs és nem is le­het. A történelmi tények cá- folhatatlanul bizonyítják a Szovjetunió és az SZKP vi­lágtörténelmi szerepét. Azt, hogy ez az ország és párt vál­lalja magára a legnagyobb fe­lelősséget és terhet az egyete­mes emberi haladásért, a bé­kéért, a szocialista világ fej­lődéséért vívott küzdelemben. — Pártunk következetesen sikraszáll a többi szocialista országhoz fűződő kapcsolata­ink erősítéséért, aktívan részt veszünk a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa tagállamainak együttműködésében, teljesít­jük a nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom iránti kötelességeinket. Ezt a poli­tikát mi úgy hívjuk: elvi,; nyílt politika. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi tevékenysé­günket minden esetben a pro­letár intemacionaliznftis és a békés egymás mellett élés el­vei vezérlik. Csakis így tud­juk képviselni legfelsőbb nem­zeti és nemzetközi érdekein­ket. Mert mi mindig ennek a két érdeknek az egységéből indulunk ki, mert meggyőző­désünk, hogy csak az lehet jó Magyarországnak, ami jó szo­cialista szövetségeseinknek is, s ami előreviszi a szocialista világrendszer közös ügyét, az boldogít bennünket is. Az MSZMP KB titkára a nemzetközi helyzetről szólva emlékeztetett arra' a döntő szerepre, amelyet a szocialis­ta közösség országai a nem­zetközi enyhülés megterem­tésében és a békés egymás mellett élés elveinek térhódí­tásában játszottak és játsza­nak, és annak a meggyőző­désének adott hangot, hogy a szocialista országoknak, a tő­késországok proletariátusának és a nemzeti felszabadító mozgalmak együttes ereje fel- tartóztathatalanul elvezeti az emberiséget a tartós béke és • biztonság világába. Győri Imre a következő­képpen fejezte be beszédét: — Nagy öröm és megtisz­teltetés volt számomra, hogy szólhattam önökhöz közös dolgainkról. Küldöttségünk a legszebb emlékekkel tér haza ebből a nagyhírű gyárból. Biztos vagyok abban, hogy magyar munkástestvéreik, akiknek beszámolunk majd lengyelországi tartózkodásunk tapasztalatairól, a legmele­gebb baráti érzésekkel gon­dolnak majd önökre. Kérem, hogy önök is mindig emlékez­zenek rá: földrajzilag se tá­vol, de a barátság országútján járva, egészen közel élnek önökhöz a magyar kommu­nisták, a magyar dolgozók, és népeink magabiztosan együtt haladnak előre a legigazibb, a legemberibb társadalom, a kommunizmus felé! Ünnepi megemlékezés az emberi jogok napjáról A magyar ENSZ-társaság az Országos Béketanács, a Magyar Szolidaritási Bizottság és a Magyar Jogász Szövet­ség rendezésében szerdán a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában meg­emlékeztek az emberi jogok napjáról. Az ünnepi esemé­nyen — amelyen részt vett Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, dr. Simái Mihály, a magyar ENSZ-társaság főtitkára és Vass Istvánná, az Országos Béketanács alelnöke is — Sebestyén Nándorné, az Or­szágos Békétanács főtitkára mondott megnyitót. Méltatta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának jelentőségét, amelyet az ENSZ 27 évvel ezelőtt deklarált. Is­mertette azokat az akciókat, amelyeket az Athénban tar­tott chilei nemzetközi szoli­daritási konferencia ajánlásai alapján az emberi jogok nap­ja alkalmából hazánkban szerveznek. Megemlékezeti; Sebestyén Nándorné arról, hogy 20 esztendővel ezelőtt lett hazánk az Egyesült Nem­zetek Szervezetének tagja. Az ülés résztvevői nyilat­kozatot fogadtak el, amelyet megküldenek az ENSZ főtit­kárának, az ENSZ Társaságok Világszövetségének, a Helsin kiben székelő nemzetközi chilei bizottságnak, valamint az afroázsiai népek szolida ritási szervezetének. Szovjet-afgán tárgyalások Afganisztán fővárosában szerdán befejeződtek a tár­gyalások Nyikolaj Podgor- nij, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Mohammed Daud afgán állam- és kor­mányfő között. A tárgyalófelek folytatták . a kölcsönös érdeklődésre számottartó időszerű nem­zetközi problémák, valamint a kétoldalú kapcsolatokat érintő egyes kérdések meg­vitatását. A Szovjetunió és Afganisz­tán meghosszabbította az 1931-ben megkötött, semle- gességi és kölcsönös meg nem támadási szerződés ha­tályát. Az erről szóló jegy­zőkönyvet Nyikolaj Pod- gornij és Mohammed Daud írta alá. A felek megállapodtak ab­ban, hogy Nyikolaj Podgor- nij afganisztáni látogatásá­nak eredményeiről közös közleményt hoznak nyilvá­nosságra. Harcok KeleUimorban Az indonéz invázió ellenére Kelet-Timor keleti részén to­vábbra is tartják magukat a Fretilin erői. Djakartai jelen­tések szerint Alilieu, Luqui- ca és Baucau környékét el­lenőrzik a baloldali erők. Nyugaton az indonézbarát erők állítólag megerősítették állásaikat. Djakartai források szerint az indonéz csapatok által tá­mogatott kelet-timori indo­nézbarát erők vasárnap a fő­város, Dili elleni támadás so­rán elfoglalták a rádiót, amely eddig a Fretilin kezében volt. Ugyanezek a források azt ál­lítják, hogy a vasárnapi har­cokban 18 Fretiiin-katona vesztette életét, míg az indo­nézbarát csapatok egy főt vesztettek. Alarico Fernandes, a Freti­lin által nemrég kikiáltott Kelet-timori Demokratikus Köztársaság belbiztonsági minisztere szerdán — egy Darwinban lehallgatott rádió­nyilatkozatban — kijelentet­te, hogy az indonézbarát csa­patok asszonyok és gyerme­kek százait végezték ki a szi­geten. A miniszter Ausztrália segítségét kérte az asszonvok. gyermekek és a sebesültek evakuálásához. Az indonéz jelentésekkel ellentétben amelyek Dili elfoglalásáról Számoltak be, Fernandes azt közölte, hogv a főváros két­harmada a Fretilin ellenőrzé­se alatt áll. Mint mondta, in­donéz reDülőgéDek és hajók támadják a baloldali erőket. Tüntetések Spanyolországban Több ezer gyári és építő- munkás, valamint diák lépett sztrájkba szerdán Spanyolor­szágban politikai jogokai kö­vetelve. A. Spanyolországban törvényellenes és hatóságilag üldözött munkabeszüntetés el­ső napján egy kormányszóvi­vő szerint 14 300-an csatla­koztak a megmozduláshoz. A szervezők szerint a sztrájk­ban résztvevők száma sokkal nagyobb, de szerdán a déli órákban még nem tudtak pontos adatokat közölni. A szerdai munkabeszüntetések elsősorban Madridot és Bar­celonát érintették. Ebben a két városban, valamint Ovi- deoban, Granadában, Valla- dolidban és Salamancában a rendőrség behatolt az egyete­mekre. Megalakult a „Katalán po litikai erők tanácsa” — jelen­tik nyugati hírügynökségek barcelonai tájékozott körökre hivatkozva. A tanács az ille­gális „katalán nemzetgyűlés felsőbb szerveként fő céljának a köztársaság idején kivívott majd a fasiszta erők polgár- háborús győzelme után visz- szavont nemzetiségi autonó­mia helyreállítását tekinti. Az AP értesülése szerint a ta­nács elhatározta, hogy a fran­ciaországi Toursban élő Josef Tarradella vezetésével kata­lán ideiglenes kormányt ala­kit. Változások a portugál kormányban Lemondott a portugál kor­mányban viselt funkciójáról négy demokratikus néppárti politikus: Sa Borges szociális- ügyi miniszter és három ál­lamtitkár. Döntésük hátteré­ben az áll, hogy szembefor­dultak pártjuk hivatalos vo­nalával és nem fogadják el Sa Carneiro főititkár jobbol­dali koncepcióját — vélik tudni lisszaboni politikai kö­rökben. A Demokratikus Néppárt (PPD) eddig két miniszterrel és hét államtitkárral képvi­seltette magát a kabinetben. A polgári párt december 6— 7-én Aveiroban megtartott II. kongresszusán szakadás kö­vetkezett 'be a Sa Carneiro vezette konzervatív szárny és a „szociáldemokrata plat­formon” állók között: kivált a pártból az antifasiszta múlt­járól ismert Emidio Guerrei- ro (aki Sa Carneiro betegsége idején hónapokon át ellátta a főtitkári teendőket), Jose Au- gusto Seabra volt főtitkárhe­lyettes, a párt központi lap­jának főszerkesztője és a tit­kárság néhány további tagja A PPD politikusainak ki válása elmélyítette Azevedi kormányának válságát, hi szén korábban már lemondot tisztségéről az iparügyi és nehézipari miniszter is. ~ Azevedo tengernagy keddei a kormány „átalakításáról” é, az új kabinet által követendc politikai vonal kialakítására, tárgyalt Cunhallal, a PKP és Soaressel, a PSZP főtitkárá­val. A kommunisták a kor­mányban való további rész­vételüket attól teszik függő­vé, milyen politikai program ja lesz az új kabinetnek — közölték kommunista forrás­ból. Antunes külügyminisz- ’ tér kedden utalt arra, hogy á fegyveres erők hatalmi szer­vei most tanulmányozzák az MFA és a politikai pártok kö­zött áprilisban létrejött meg­állapodás „felülvizsgálásá­nak” módjait. Mint ismeretes, a pártok ebben a politikai szerződésben elismerték az MFA „intézményesítését” és azt, hogy a katonai hatalom 3—5 évig független marad a polgáritól. „Nagyüzem” Brüsszelben Brüsszelben, amely im- ® már jó néhány esz­tendő óta nemcsak a Belga Királyság, hanem a legfon­tosabb nyugati katonai és gazdasági szervezetek szék­helye is, teljes a nagyüzem. Egyidőbjen tanácskoznak a NATO tagállamainak had­ügyminiszterei és a közös piaci országok külügymi­niszterei, csütörtöktől pedig összeülnek az atlanti kül­ügyminiszterek is. Ami ezekben a napokban Brüsszelben történik, szem­léletesen tükrözi a Nyugat bonyolult dilemmáit. Az EGK-külügyminiszterek legfontosabb témája: össze­hangolni erőfeszítéseiket a Párizsban jövő héten kez­dődő úgynevezett észak—dé­li konferenciára. Ez a hang­zatos név voltaképpen való­ban nagy jelentőségűnek ígérkező nyersanyag- és energiakonferenciát jelöl. Maga az a tény, hogy lét­rejön ez a tanácskozás, azt jelenti, hogy a komoly gaz­dasági gondokkal küzdő nyugati világ kénytelen tu­domásul venni valami na­gyon lényegeset: azt, hogy egyszerűen nem tartható fenn tovább az a tőkés vi­lágstruktúra, amelyben né­hány rendkívül fejlett or­szág mérhetetlen gazdagsá­ga az elmaradott országok fillérekért megszerzett nyersanyag- és energiafor­rásaira épül. A NATO-hadügyminiszte- rek tanácskozásán már az összetétel is önmagáért be­szél: nem vesz részt a kon­ferencián az ismert okokból Franciaország és Görögor­szág képviselője és az előze­tes nyilatkozatokból az de­rül ki, hogy Törökország képviselője sem titkolja majd „alapos fenntartásait”. M ivel az értekezlet olyan időpontban ül össze, amikor — az enyhüléselle­nes vonalvezetésért — me­nesztették az Egyesült Álla­mok korábbi hadügyminisz­terét, de hívei tovább tá­madnak a kongresszusban, várható volt, hogy ezek a hidegháborús hangok Brüsz- szelben is hallatszanak. Ez máris bekövetkezett. Hill- Norton brit tengernagy, a NATO katonai bizottságá­nak elnöke olyan szellem­ben „tájékoztatta” a minisz­tereket elképzeléseiről, mintha a kalendárium nem 1975-öt mutatna. Igaz, ennek alighanem van egy „prózai” oka is. Ah­hoz, hogy a tagállamok kor­mányai mélyen a zsebükbe nyúljanak, elengedhetetlen mindenféle katonai és poli­tikai ördögök falra festése. Különösen gazdasági gondok idején. Kürti András: Csókol: 10. A szoba sarkában te­levízió állt, mellette az asz­talkán világvevő rádió, de telefon, az nem volt... És ha visszagondolok mai sétám­ra, a városban sem láttam sehol telefonfülkét. De ne kanyarodjunk el a témától. Ha már ilyen rejtelmesen hívott randevúra, ha valami­lyen okból titokban akarja tartani, miért fényes nap­pal történik a találkozónk? Szóval, akad itt néhány fur­csa, érthetetlen dolog, és ta­lán még különösebbekkel is szembekerülök a közeljö­vőben. Lesz, ami lesz, úgy fogok viselkedni, mint az okosabbik lovasrendőr. Már alkalom is nyílik rá, hogy gyakoroljam magam. Szeplősképű kölyök fékezi le a rollerját g túloldalon, és int, hogy menjek utána. Mi ez itt?! Timur és csapata! Renate ilyen srácokkal irá­nyít engem?! Gyerünk, majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Nem megyünk messze, jobbra-balra pár száz métert kanyargunk mindössze, a szeplős egy alacsony kerítés előtt megáll, körülnéz, nép- telen a táj, áthajítja a rollert, átmászik, aztán kézzel-láb- bal mutatja, hogy tegyem én is ugyanazt. Dobom a táskám, ugróm én is, iszkolás a srác után. Megkerülünk egy lugast, a kert végében lévő garázs­hoz szaladunk. Résnyire nyitva a kétszárnyas mű­anyag kapu. Besurranunk. A félhomályban nem so­kat látok, de azt érzem, hogy két vékony; kellemesen hűvös karocska fonódik a nyakam köré, lehúzza a fe­jemet, és vagy száz apró csó­kot kapok hamarjában. Renate! — Te menj vissza a kerí­téshez, Erik! — utasítja Lins kisasszony a vezető­met. — Őrködj! Hát ez pompás! Kettes­ben Renátával a sötét ga­rázsban! Erre az aarlesi ki­rándulásra semmiképpen nem fizethetek rá. Renate megfogja a keze­met, és beljebb húz. Két gépkocsi között préselődöm át, aztán falba verem az orrom, megtorpanok. Renate kinyit egy keskeny ajtót, fény csap a szemembe. Belé­pünk. Körülpillantok. Lőttek az édes-kettesnek! Egy zsúfolt kis bárban találom magam. Igen, egy bárban. Garázs­bárban. Baloldalt italos pult, egymásra rakott gumiabron­csokból az asztalok, kisze­relt gépkocsiülésekből a szé­kek, jobbra egy heverőféle, gépkocsialvázból. Féltucat vendég. Férfiak, nők — ve­gyesen. Többnyire a fiata­labb korosztályból. Kíván­csian nézegetnek. — ő az! — mutat rám Renate, oly büszkén, mintha valami filmsztárt, Holdat járt űrhajóst, vagy világhírű táncdalénekest prezentálna a nagyérdemű közönségnek. Mosolygok, meleg kézfo­gások, elmormolom féltucat- szor a nevemet, hallok fél­tucat dán nevet, csak azt tudom megjegyezni, hogy csaknem mindegyik „sen”- re végződik. Feltűnik egy férfi arca, néhány számmal nagyobb méretben ugyan­az, mint a szeplős gyereké. — Ugye, le sem tagadhat­ná a fiát? — nevet Renate. Őt is Eriknek hívják, ő a Nagy Erik. Ő meg Ilse — int egy csontos, szemüveges fiatal nő felé —, Erik fele­sége, a legjobb barátnőm, ők a házigazdáink, övék a ház és a garázs. Erik elekt­ronikus mérnök az Omni- sapban, Ilse fizika-kémia tanár. Majd később a többi­eket is megismered köze­lebbről, jó? Rólad nem kell semmit mondanom nekik, rengeteget meséltem már budapesti kalandjainkról. Ülj le ide. Mit iszol? — Gint talán — mondom legnagyobb csodálkozásom­ra, mert általábon nem iszom semmi szeszt. Elvem átme­neti feladásának valószínű­leg az öröm az oka. Az, hogy Renate tegez. Immár nem­csak írásban, hanem élőszó­val is, a barátai előtt. Ehhez járul utólag az a gyakorla­tias felismerés, hogy itt előbb-utóbb akkor is berú­gok, ha egy kortyot sem iszom. Az alacsony helyiség­ben á levegő meglehetősen telített alkoholgőzzel, ha ra­gaszkodom ahhoz, hogy léle­gezzem, a sorsom amúgy sem kerülhetem el. Az nem je­lent semmit, hogy a társu­latban — amennyire meg tu­dom ítélni — senki sem ré­szeg, ezek a dánok rettene­tesen bírják az italt. Miközben Renate a bár- szekrénynél foglalatosko­dik, leülök egy élemedett gu­miabroncsra és a szomszéda­immal közhelyeket cserélünk az időjárásra vonatkozóan, összegezem magamban a tényállást. Lopva jöttünk be ide, jóllehet a tulajdonos vendégei vagyunk. Ilyen ra­gyogó időben nem a ház­ban, vagy még inkább a ve­randán foglalunk helyet, ha­nem ebben a garázsból ki­szakított fülledt zugban. To­vábbá a dánokról az a hír járja, hogy munkaszerető, szorgalmas, fegyelmezett em­berek, ezek meg délben, do­logidőben szivornyáznak, happeninget, vagy micsodát tartanak itten. Persze, problé­mát nem csinálok magam­nak mindebből, a derék ka­nadai lovasrendőr példája lebeg a szemem előtt. Renate visszajön az ital­lal, mellém kuporodik, koc­cintások, ivás. — Meséljen — kérlel egy nagy orrú, vizenyős szemű, megrendítően csúnya lány —, hogyan vetődött ide, Aaarlesbe, ahol a madár se lár? Hogy-hogy nem aMon sziget híres krétaszirtjeit lá­togatta meg, vagy a Lim f jor- dot, a bomholmi erődtemplo­mot? Egyáltalán minek kö­szönhető, hogy eljött a mi kis országunkba? — A málnafagylaltnak — felelem. — Pontosabban an­nak, hogy Pákász Dezső imádja a málnafagylaltot. — Ki az a Pákász Dezső? — Kollégám a lapnál, ő csinálja a sportot. Neki kel­lett volna Odenséből, a nők kézilabda Európa-bajnoksá- gáról tudósítást készítenie. (Folytatjuk) Renate

Next

/
Thumbnails
Contents