Kelet-Magyarország, 1975. december (32. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-25 / 302. szám
MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt első titkára, a forradalmi kormány elnöke, a Kubai Kommunista Párt első kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség szálláshelyén, kedden felkereste Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első tit. kárát, a magyar delegáció veÍ etőjét. Kádár János és Fidel Cast- Jo elvtársi, baráti légkörű beszélgetést folytattak, majd közös ebéden vettek részt. ■ Az ebéden, amelyen a ma- lyar küldöttség tagjain kívül »észt vett Armando Mart, a fcubai KP Politikai Bizottságának tagja, Belarmino Castilla miniszterelnök-helyettes, a két párt első titkára pohár, köszöntőt mondott. * Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Havannában találkozott a dél-jemeni és a Szomáliái küldöttségek vezetőivel is, akikkel szívélyes, baráti megbeszélést folytatott. * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Kubai Kommunista Párt első kongresszusán részt vett magyar pártküldöttség vezetője és felesége, kedden délután (magyar idő szerint éjfél után) hazaindult Kubából. A delegáció tagjai: Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára, Katona István, a Népszabadság fő- szerkesztője, a KB tagjai, dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. Dr. Me- ruk Vilmos, a Magyar Nép- köztársaság havannai nagykövete, a küldöttség tagja, állomáshelyén maradt. A magyar vendégeket, a havannai Jósé Marti repülőtéren Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt első titkára, a forradalmi kormány elnöké, Osvaldo Dorticos, a Kubai Köztársaság elnöke, Armando Hart, a Politikai Bizottság tagjai, Belarmino Castilla miniszterelnök-helyettes a KB tagja, dr. Meruk Vilmos nagy. követ búcsúztatta. A két párt első titkára — a kubai párt, kormány több tagja, vezetője szívélyes, baráti öleléssel búcsúzott egymástól. * Szerdán hazaérkezett Kubából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége, amelyet Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezetett. Karácsonyi remény an valami jelképes f: abban, hogy az okmányt, amely a letelőben lévő esztendő legbiztatóbb európai fejleményét, a földrész házirendjét foglalja írásba, Helsinkiben világos zöld bőrbe, a béke reménységének színébe kötötték. Itt van, karácsonyfánk alatt, mint a letelő év ajándéka, mint útravaló. De ajándék-e igazán? Kivívott ajándék, vívmány! Vívmánya erőknek, amelyeknek mindig is akarata s elvi célja volt a tartós béke, s amelyek ezt olyan erőktől vívták ki, amelyeknek akarata s elvi célja más volt, de gyakorlati célnak most el kellett fogadni- ok. Ne is tekintsünk hátrább ezúttal, elég csak erre a most búcsúzkodó európai esztendőre pillantanunk Ne tévesszen meg senkit, ha Portugáliában még buktatók, viszontagságok várhatók, éppúgy, mint Spanyolországban, ahol negyvenévi fasizmus után szintén nem lesz könnyű s egyszerű a feltápászkodás. Azt kell látnunk, ami lényeges: az Ibériai-félsziget, Európa teljes délnyugata szabadu- lóban van végre a negyven évig mozdíthatatlannak látszott ólomfedél alól. Az már nem kerül vissza reá. A fasizmus utóvédharcai lehetnek még dühödtek, vadak, Portugáliában nekieshetnek a forradalom eredményeinek, Spanyolországban elővehetik a naftalinból az ott negyvennégy éve leszerepelt Bourbon-dinasztiát. A fasizmus utolsó európai erődjei vannak pusztuló- ban. Nyugat-Németország- han az adenaueri kurzust mindmáig hiába próbálják restaurálni Straussék, ha megfeszülnek is; Angliában a konzervatívok hasztalan sírják vissza többségüket. Olaszország haladó erői tartományi székhelyeken, megyeházákon, városházákon hovatovább már a fél országot kormányozzák. Görögországban bukott diktátorok állnak bíróság előtt. Európa horizontja szüntelenül világosodik ff jjogy Ázsiáé 6 Afrikáé is, meg hogy . Amerika mindehhez hogy s mint alkalmazkodik — már kinyúlik abból az európai keretből, amelybe e sorok illeszkednek. Igaz, a gyarmati sorból egyre-másra demokratikus és népi államok együttesévé alakuló Afrikában ott van még a fajüldöző Dél-Afrika és Rhodézia. Igaz, a szabad Vietnam és a súlyos századok örökségéből bontakozó India mellett ott van Ázsiában az ésszel felérhetetlen kínai maoizmus. Igaz, La- tin-Amerikában a szocialista Kuba, a progresszív' hagyományú Mexikó és társai mellett ott vannak Chile és a többi makacs katonai diktatúrák. S ott van, közel Európához a parázs alatt izzó Közel-Kelet. De minderről is már szabad szemmel látható: megindult geológiai rétegeket, sok százados uralmi állapot pla- netáris méretű felszámolási folyamatát mutatja már az összkép. S itt, a fókuszban, Európánkban már jóval többel is. A fasizmusok eltakarodnak, a népek kivívják maguknak, amire rég megértek. Anatole France úgy mondta, hogy az amnesztiát. Mi Petőfivel mondjuk, hogy „hatalmas kezdesz végre lenni, nép”. S mit kíván a nép, minél hatalmasabb, annál paran- csolóbban? Legelőször is, mindenekelőtt s minimálisan: békét. Azt, amit Helsinkiben okiratba foglaltak, a remény színébe kötöttek az idén. S amióta világ a világ, valamennyi régi rend őrzői, élvezői s nosztalgikusai va- •jon, mivel próbálták mindig, próbálják ma is diszk- reditálni a béke kivívásának s vele együtt magának a békének ügyét? A béke ügyét azzal, hogy a béke csak a haladás, sőt a forradalom céljainak kedvez, mivel ezeknek a céloknak békére van szükségük, hogy beteljenek. A béke kivívásának ügyét meg azzal, hogy akik érte küzdenek, ennélfogva csak politikai célszerűségből teszik. Az emberi nem haladásának csakugyan békére van szüksége; ügye — legyen igazuk azoknak, akik ezt ily dühös maliciával emlegetik — kétségkívül legszebben a béke klímájában „tenyész”. S hogy a békéért tehát csak politikai célszerűségből fáradozunk? Hát hogyne, abból is, de ennek a politikai célszerűségnek van egy döntő, van egy uralkodó eleme, ami minden más politikai célszerűségtől elkülönbözteti: Az, hogy a legmagasabb morállal, örök erkölcsiség- gel, minden idők minden százszorszent tanításával, magával az emberség és emberiség ügyével esik egybe. Mert mindig minden progresszív, minden forradalmi ügy. Ma már az emberi nem puszta fennmaradásának legelemibb ügyével is. A baloldal tehát mindig a béke, a jobboldal mindig a háború híve, mindenkor és mindenütt, véges-végig a világtörténeten. ogy Lenin 1917-ben békedekrétummal (kezdte, azzal fordult a világhoz, ennek az ősi, természetszerű tendenciának elemi logikája volt. Mutasson a világtörténelemben bárki forradalmi államot, amely külországok ellen támadó háborút indított! A nagy francia forradalomnak, sőt a belőle sarjadt, bár a forradalmat denaturáló napóleoni császárságnak is valamennyi háborúja eredetileg védelmi háború volt: az európai fejedelmek koalíciója huszonöt évig egyik háborút a másik után indította ellene Waterlooig, s a régi bourboni rend helyreállításáig meg nem nyugodott. Persze hiába, harminchárom év múlva az 1348-i robbanás dobta le Európáról a szentszövetségi vasfedőt. Külső intervencióra feleltek 1917 után az orosz fegyverek, külsőre 1919-ben a magyarok, külsőre 1936— 39-ben a spanyolok. A világtörténet teljes példatárát felsoroljam-e? Más kérdési hogy végső fokon mindig a támadó gonosz volt az, aki ráfizetett. Az első világháború a hadat üzenő három császárságot döntötte meg, az osztrákot, a németet, a törököt, s belepusztult még egy negyedik monarchia, az oroßz is. A második világháborút öngyilkosként vagy akasztófán végezte, aki kezdte. Az első világháború végén született a világtörténet első szocialista állama, a második után a többi. Elhal máris, egyre több helyütt, az olcsó gúnyolódás, hogy a forradalmárok „micsoda békeapostolok”. Hiszen azok voltak mindig. A forradalom színe a vörös, az volt mindig is. A reményé a zöld, az volt mindig is. Most, karácsonykor látszik meg legjobban, éppen ez idén, mennyire illik egymáshoz — mennyire csakis egymáshoz illik — ez a kettő. Mint zászlónkon is. Hammel József fotomontázsa XXXII. ÉVFOLYAM. 302. SZÁM ARA: 1,20 FORINT 1975. december 25. csütörtök ! [ Kádár János hazaérkezett Kubából