Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-07 / 262. szám
1975. november 7. KELET-MAGYARORSZÁG 11 M l KeletMagyarország | KÉPEK A Nagykanizsai Állami Gazdaság sávolypusztai telepén van hazánk egyetlen bivalycsordája. A bivalycsorda öt kisborjúval szaporodott, s ezzel hetvenháromra nőtt a védett bivalyállomány. (MTI foto — Bajkor József) KITÜNTETÉSEK Szervezési ankét Nyíregyházán November 7-e alkalmából több szabolcs-szatmári fiatalt tüntettek ki eredményes KISZ-munkájáért. Ifjúságért érdeméremmel tüntették ki Valovics Gyulát, Botrágyi Istvánt és Nagy Gyulát. KISZ-érdemérmet kapott Győrfi István, Vincze Péter, Tanyik György, Győrfi Istvánná. Aranykoszorús KISZ- jelvényt kapott Dóka Jolán és Vasas Szilárd. A KISZ KB dicsérő oklevelét vehette át Kalydy Zsuzsa, Venter György és Mécséi Dániel. A KISZ KB vörös vándorzasz- laját kapta a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium és a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium. Kiváló ifjúsági vezető lett Ole- ár László, Késmárki István, Jalcs Béla, Horváth László, Dienes Károlyné, Szilágyi István, Opre László, Szűcs László, Mészáros János, Mud- ri Barnabás, Kertész András, Bércest Éva és Kovács Gábor. ★ A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Kuszák Gézánét, a Tisza menti Területi Szövetség dolgozóját a Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetésben, Nagy Jánost, a szövetség gépkocsi- vezetőjét miniszteri kitüntetésben részesítette. ★ A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója Az idén másodszor érett aratásra a tavaszi árpa az Országos Agrobotanikai Intézet nagykállói telepén. Az első vetésű tavaszi árpa viaszérése után többször kapott jégverést, így nagy volt a pergési veszteség. Az árpaTanácsi fogadóóra, vember 9-én, vasárnap 8 órától 10 óráig dr. Fábián Lajos, a megyei tanács vb- titkára tart fogadóórát hivatali helyiségében, tiszteletére a Belügyminisztérium Tűzoltóság országos parancsnoka kitüntetésben részesítette a tűzvédelem kiváló önkéntes segítőit. A belügyminiszter által adományozott „Tűzbiztonsági érem” arany fokozatát 12-en kapták, köztük Bánóczi Gyula, a nyíregyházi járási pártbizottság első titkára, Lánczi János, a Mátészalkai Városi Tanács elnöke és Madarász Istvánná, a nagykállói járási hivatal elnöke, ezüst fokozatát 9, bronz fokozatát 13 önkéntes tűzoltó vette át. Kilencen kapták meg a Kiváló tűzvédelmi munkáért érmet és tizenhatan a Tűzvédelmi munkáért kitüntetést. A kitüntetések, érmek átadása november 5-én és 6-án folyamatosan történt. ★ November 5-én tartották a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezést a VOR nyíregyházi gyáregységében. Az ünnepségen 3 nődolgozónak átnyújtották a „Könnyűipar kiváló dolgozója” kitüntetést. A „Szakma kiváló dolgozója” kitüntetést 42 fő kapta meg. Közülük 34-en a VOR nyíregyházi, 8-an a VOR vásárosnaményi gyáregységének dolgozói. A vállalat 30 párt-, szakszervezeti és KlSZ-akti- vistája között 16 ezer forint értékű pénzjutalmat osztottak szét. A Gépipari Tudományos Egyesület nyíregyházi szervezete rendezésében szervezési ankétot tartanak Nyíregyházán november 10-én, a technika házában, a Víz utca 9. szám alatt. Előadó Ujjady István gépészmérnök. Helyreállítják a sóstói székelykaput Több, mint négy évtizede készült el Sóstón a volt kisál- lomás melletti parkbejáratot díszítő, eredeti motívumokkal díszített székelykapu, amelyet már jócskán kikezdett az idő „vasfoga”. Elkorhadt a kapu földbe süllyesztett „alapja” és a tetőt fedő zsindely is. a park egyik kedves színfoltját jelentő kaput most helyreállítják, „restaurálják”. Uj vasbeton alapokat kap, kicserélik a hibás farészekel, lecserélik az elkorhadt zsin- delyzetet. Jelenleg az alapozást végzik, de még ez évben elvégzik az újrafestését is. öregek napközije Tiszadobon Tiszadobon, a helyi társadalmi és gazdasági szervezetek összefogásával elkészült az öregek napközi otthona. A régi épület átalakítása mintegy százezer forint költség, amelynek fele társadalmi munka. A Sallai utcában létesült otthont a napokban húsz idős ember vette birtokba. POLBEAT ESTET rendezett kedden a nyíregyházi Rozgonyi Piroska és dr. Mün- nich Ferenc kollégium KISZ- szervezete. Az esten Rév Tamás lépett fel, aki az ez évi székesfehérvári polbeat fesztiválon a zsűri különdíját kapta. Passuth L.: Emlék és folytatás (Szépirodalmi) — Cs. Gyimesi É.: Mindennapi nyelvünk (Gondolat) — Heisenberg W.: A rész és az egész. Beszélgetés az atomfizikáról (Gondolat) — Jel és közösség. Szemiotikái tanulmánygyűjtemény (Akadémiai) — Lengyel Gy.: Kézimunkák. Uj technikák — új megoldások (Kossuth) — Merle R.: A sziget I—II. (Európa, a téli könyvvásár kiadványa) Mócsy A.: Pannónia a korai császárság idején (Akadémia, Apolló Könyvtár) — Székely Gy.: Edward Gordon Craig (Gondolat, Szemtől szemben) — Serfőző S.:.Ma és mindennap (Szépirodalmi). Másodszor aratják az árpát Notarló sekélyen tárcsázott részén gyorsan fejlődött a másodvetésű árpa. Most a viaszérés stádiumában van, aratni lehet. A termés jónak ígérkezik, megközelítően annyi magot ad, mint az első vetés. A MAGYAR NEMZETI BANK Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatósága értesíti ügyfeleit, hogy ipari és kereskedelmi osztálya november 9-től a Bessenyei tér 2. sz. alatt működik. (1543) Programajánlat A KPVDSZ kulturális napok rendezvénysorozata három új eseménnyel folytatódik a napokban. November 7-én, pénteken a Tiszavasvári ÁFÉSZ dolgozói az Állami Népi Együttes műsorát nézik meg a nagyközségi művelődési házban. Szintén pénteken rendezi a nyíregyházi vendéglátóipari vállalat a szocialista brigádok, törzsgárdatagok és vállalati dolgozók találkozóját Nyíregyházán a Szabolcs étteremben. A kemecsei göngyölegellátó dolgozói november 9-én ankéttal egybekötött filmlátogatáson vesznek részt. A KISZ Központi Művészegyüttes Ki mit tud fórumának műsorát tartják november 7-én 20 órakor Nyíregyházán, a fegyveres erők klubjában. A Mesekert Bábszínház „Vitéz László és Doktor Faust” című darabját játssza a gyerekeknek szombaton a megyei művelődési központ kultúrtermében délelőtt 10 órakor. TEREPRENDEZÉS: hét végére készül el Nyíregyházán az Arany Szarvas étterem és a víztorony környékének tereprendezése. A Nyíregyházi Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói járdát és parkírozót képeztek ki a területen. ARBORÉTUMOT LÉTESÍTENEK a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kertjében. A négylépcsős munka első részét a napokban kezdik meg : terep- rendezést és növénytelepítést végeznek 120 ezer forintos költséggel. Kollégiumi konferencia a főiskolán A VI. országos felsőoktatási kollégiumi konferenciát november 8—11 között Nyíregyházán tartják. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola rendezésében zajló tanácskozás témája: a kollégiumi nevelőmunka. A rendezők közel 300 vendég érkezésére számítanak, köztük a környező szocialista országok képviselőire is. A Kecskeméti Parkettagyárban új gépsort szereltek fel. Az új berendezés világviszonylatban is legmodernebbek közé tartozik, a gyártósor teljesen automatikusan dolgozik, csak az adagolásnál kell emberi kéznek segíteni. Az új berendezésen Magyarországon eddig még nem alkalmazott szalagparkettát gyártanak, amelynek nagy előnye, hogy házilag is gyorsan és könnyen lerakható. Felületkezelést sem igényel, mivel már a gyárban lakkozzák. (MTI foto ■— Karáth Imre) _______ HUMOR David Niven, a népszerű angol színész mondta: — Ha rossz hangulatban vagyok, kényszerítem magamat arra, hogy hangosan nevessek, pontosabban: röhögjek. Ilyenkor egy kicsit hülyének érzem magamat, de a rossz hangulatom biztosan elmúlik... it Charles Boyer francia filmszínész mondta nemrégiben: — Szörnyű dolog ez az öregedés. A feleségem tizenöt évvel ezelőtt ünnepelte legutóbbi születésnapját!... Alfred Hitcock, neves amerikai filmrendező panaszkodott társaságban, hogy az emberek beskatulyázták, mindig csak bűnügyi filmeket várnak tőle. — Biztos vagyok benne — mondta keserűen —, hogy ha történetesen elvállalnám egy musical rendezését, a nézők elkívánnák, hogy a primadonnát meggyilkolják benne... Az armada kincse Az angol hadsereg búvárai Skócia partjainál egy XVI. századi spanyol hajó maradványaira bukkantak, amelynek romjai között feltehetőleg hatalmas kincs rejlik. Bebizonyosodott ugyanis, hogy arról a spanyol hajóról van szó, amely a skót szájhagyomány szerint Fülöp király parancsára 1588-ban kincset szállított a legyőzhetetlen armadának. A kincset a katonák megjutalma- zására szánták, azonban a legyőzhetetlen hajóhad 130 hajójával együtt a kincseshajó is elsüllyedt az angolokkal vívott döntő ütközetben. November végére készül el a kisvárdai kórház parkja. A kivitelező kisvárdai kertészeti vállalat 1 millió forintot fordít a park kialakítására, s a különleges szegedi növények vásárlására. Indulatok A 23> éves Tambur Gábor nem éppen éles eszű. Letartóztatásáig az Ibrányhoz tartozó Nagytanyán élt, a j\e~ vét is alig tudja leírni, a fizikai megterheléstől idegenkedik, munkát csak alkalomszerűen vállalt. Egy este Bulzán Pétert, régi haragosát kihivatta a lakásból, majd hosszú vitatkozás után egy konyhakéssel mellbeszúrta őt. Tambur vallomásában egyebek között ez áll: „A szomszéd sertése bejött a kertünkbe, ezért felvettem egy kést, hogy botot vágjak a sertés kizavarására. Aztán ettem a késsel és véletlenül a zsebemben felejtettem. Bulzánt nem rossz szándékkal hívtam ki aznap este a szobából. De ő akkor is sértegetett, szidalmazott, ütésre is emelte kezét, erre én elővettem a kést...” A tanúk szerint a két fiatalember között valóban gyakran volt szóváltás a tanyán, főleg azért, mert Bulzán csúfolta az egyébként részeges és durva Tamburt. A kihívásnak is azért tett eleget a sértett, mert virtuskodni akart egy lány előtt. A véletlennek köszönhető, hogy a szúrás nem volt halálos. Tamburt bűnösnek mondták ki emberölés bűntettének kísérletében. A megyei bíróság dr. Rajka Sándor tanácsa egy év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte, egy évig a közügyek gyakorlásáról is le kell mondania. MÁV-KÖZLEMÉNY! A MÁV állomásfőnöksége értesíti a MÁV-nyugdíjasokat, hogy a vasúti arcképes igazolvány érvényesítése és a betétfüzetek igénylése folyó hó 15-én megkezdődik. Kérjük, hogy saját és családtagjaik vasúti arcképes igazolványait hozzák magukkal. Az érvényesítés időszakában a korábbi rendelkezés értelmében utasbalesetbiztosítást is köthetnek. (1544) NOVEMBER o 7, péntek OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM A Nap kél 6 óra 36 perckor, nyugszik 16 óra 19 perckor. A Hold kél 10 óra 35 perckor, nyugszik 19 óra 50 perckor. Százhatvanöt évvel ezelőtt, 1810. november 7-én született Gyulán — és 83 éves korában, 1893. júniusában halt meg — Erkel Ferenc zeneszerző, karmester és zongoraművész. Apja tanító és egyházi karnagy volt, aki fiát Nagyváradon, majd Pozsonyban taníttatta. A fiatal Erkel zenei pályáját zongoraművészként kezdte, de alkalmilag vezényelt és zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Pesten 1834- ben mutatkozott bef először, s a következő évben végleg ott telepedett le. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került, első karmesteri minőségben. Aktív kapcsolata a színházzal zeneszerzői érdeklődését is a színpad felé irányította. 1840-ben elkészült első operája, a Bá- tori Mária, 1844-ben mutatták be Hunyadi László című operáját (mindkettő szövegét Egressy Béni írta). A Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot — mint ismeretes — szintén Erkel nyerte meg. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, melynek zenekarát számtalanszor vezényelte. Ugyanebben az évtizedben született újabb operája, a Bánk bán, az utolsó Egressy-szövegre írt zeneműve, amely 1861-ben került színre; ez jelentette pályájának csúcsát. A kiegyezés korának ’ ^körében művészete fokozatosan talajtalanná vált, jél- sorvadt. November 8, szombat GOTFRID NAPJA A Nap kél 6 óra 37 perckor, nyugszik 16 óra 18 perckor. A Hold kél 11 óra 16 perckor, nyugszik 20 óra 55 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1875. november 8-án született — és 1955-ben, húsz évvel ezelőtt halt meg — JeVge- nyij Tarle híres szovjéit történész. A fiatal történész tehetséges munkáira korán felfigyeltek; 1913-ban a jur- jevi, 1917-től a petrográdi, majd a moszkvai és a le- nigrádi egyetem profesz- szoraként tevékenykedett. 1921-től tagja volt a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának és több más ország testvérszervezetei választották tiszteletbeli tagnak. Kutatásainak középpontjában Franciaország törté- I nete állt, az 1789-es polgári forradalom és a napóleoni fi háború korszakában. Je- lentős munkásságot fejtett j ki a diplomácia története 3 területén és Oroszország i külpolitikájának tudomá- £ nyos vizsgálatában is. Főbb || műveit a levéltári anyagok gazdag felhasználása, mély- j reható marxistá elemzés és stílusgazdagság jellemzik. Főbb munkái; Fran- & ciaország munkásosztálya i a forradalom időszakában, ] A kontinentális blokád, Napóleon, Talleyrand, A krí- d mi háború, az orosz flotta j és I. Péter külpolitikája, stb. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája halála után 12 vaskos kötetben jelentette meg összes műveit. Több könyve — így a Napóleon és a Talleyrand — Magyarországon is ismételten megjelent. November 9, vasárnap TIVADAR NAPJA A Nap kél 6 óra 39 perekor, nyugszik 16 óra 16 perckor. A Hold kél 11 óra 51 perckor, nyugszik 21 óra 59 Időjárás Várható időjárás ma estig; felhős, párás, néhány helyen napközben is ködös idő, elszórtan ködszitálás. Gyenge, időnként kissé élén- kebb változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül. KRÓNIKA Tarpai képeslap. (E. E.)