Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-07 / 262. szám
1975, november 7. KELET-MAGYARORSZÄG — ÜNNEPI MELLÉKLET 5 Megyénk tájain Beregdaróc 75 november Jön a víz! Megérkeztek a csövek, s kezdődhet a falu életében történelmi esemény: a vízvezeték lefektetése. E mberek ülnek az árokparton. Ebédelnek és beszélgetnek. Előttük egy tízhektáros kert almafái állnak a sárban. Mögöttük ponyvás kamionok száguldanak el a közeli határátkelő felé. — Messze van ide minden — mondja az asszony, aki már végzett az ehéddel — el vagyunk zárva a világtól. Nincs áru. Ha vásárolni akarunk kétszer, háromszor is be kell utazni Naménybe. Akkor sem biztos, hogy kapunk valamit... A férfi, aki az asszony mellett ül — talán mert restelli a sok panaszt — ellenkezik. — Szegénység sincs. Hát már elfelejtetted, hogy amikor mi gyerekek voltunk kora tavasztól, késő őszig mezítláb jártunk. Melyik gyerek jár most úgy? „Majd a téesz...” Sok szó elfér a pihenő félórában, de nem több ízelítőnél. Valami a máról, kevés a múltról. — Nekünk az a fontos, hogy dolgunk legyen. Egyre több a gép, nem mondom, jó, mert könnyebb a munka, de kiszorít bennünket a határból. Dehát a téesz majd törődik velünk... A téesz! Kisszolgák, szolgák, öregszolgák, napszámosok fiai, unokái mondják: „Majd a téesz törődik velünk”. Nagy utat kellett bejárni az ilyen természetű gondig és még inkább az ilyen bizalomig. Erről beszélgetünk Beregdarócon a termelőszövetkezet központjában. A beregdaróci múltat (szerencsénkre) nem fedheti be a feledés homálya és ez köszönhető Papp Zoltán Sándornak, aki miután egy baleset következtében megvakult, szorgalmas munkával gyűjtötte szülőföldje adatait, a nép szokásait. Beregdarócról könyv jelent meg. Ha az ember a könyvet olvassa, önkéntelenül a saját gyermekére és önmagára néz, örül annak, hogy ma már ez csak írva van. íme bizonyítékul néhány szemelvény: „Kisszolga: Ki tudná elsorolni, hányféle baj juttatja a szegény ember gyermekét kis- szolgának!... Kutyának, szolgának kint a helye: — mondják Beregdarócon is... Nyáridőben alig fújja el a bakter a hajnali két órát, a kisszolgának már fel kell kelni... Früs- .tókre, ha rossz ember volt a gazda, akkor az eresz alatt ette a száraz kenyeret, vagy az ő számára sütött tengerikenyeret...” Sokan mondják: mit számít már harminc évvel a felszabadulás után, mi volt azelőtt. Meglehet. Dehát az. ember nem gyík, hogy leveti a régi bőrét és sütkérezik a napon, mintha mi sem történt volna. A mai eredmé-- nyeink, a mai gondjaink a múlt keserveibe, az elmúlt évtizedek küzdelmeiben gyökereznek. Filmkocka a jelenről Kattog a Lunamara diavetítő a termelőszövetkezeti iroda asztalán. Szarka Sándor, a termelőszövetkezet elnöke mondja a kísérőszöveget a színes felvételekhez. Mozdulni sem kell és látjuk a jelent, a korszerű 312 férőhelyes tehenészeti telepet, az arató SZK—4-es, SZK—5-ös kombájnokat, a szép napraforgótáblát, a legelő teheneket, a juhászatot. — Nagyjából most ilyen a termelőszövetkezetünk, ilyen a munka — jelenti ki a dianézés után Szarka Sándor — és most kérdezz, mire vagy kíváncsi? — Mindenre! Gyűlnek az adatok. Beregdarócon 1949- től számítják a téeszmozgalmat, akkor alakult a Vörös Csillag, később a Béke és Petőfi. Urasági és állami tartalékföld volt az alap és a szegény emberek birodalma. 1953-ban a „Nagy Imre-program” megzavarta a fejeket ... — Nem nagyon szeretünk erről beszélni. Nem itt születtek az elméletek. Szegény emberek éltek itt, hat aranykoronát ért a föld és hiába akarták a jobbat, nem volt ahhoz megérve a helyzet... Nagyot ugrunk előre térben és időben. Sorra vesszük a községeket. Beregsurányt, Má- rokpapit, Beregdarócot. A Tiszahát e legkeletibb csücskében a három község lakóinak sorsa már évekkel korábban összefonódott. Mindhárom községben hasonló volt a helyzet, a kezdés és a későbbi újrakezdés, sok verítékkel és vesződséggel. A barátság gyümölcsei Tizenöt éve alapvetően megváltozott a helyzet. — Jól emlékszem, 1960. február 20-án egy új kapcsolat alakult itt ki. A beregsurá- nyiak, beregdaróciak akkor telepítették az első húszhektáros közös gyümölcsöst. 1960-ig senki nem termesztett itt almát. Az első fák elültetésekor született meg az együttműködés gondolata is a szomszédos kárpát-ukrajnai Nagy Baktai Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomással. 1963 őszén már itta mi földünkön dolgozott egy gödörfúrógép. November 7-től december 12-ig a kert teljes egészéhez kiásta a gyümölcsfák helyeit. A mi gidaiunkon egy 50 hektáros területen ültettük el az almafákat, a szovjet részen százhúsz hektáros a kert. A Barátság kert ma már terem és ismert a Szovjetunió egészében, de Magyarországon is. Az almatermesztés Beregsurányban, Beregdarócon nem lett a gazdálkodás fő ágazata. Másért jelentős. Az első facsemeték elültetésétől számítják a fordulatot, amely a szövetkezeti mozgalomban, az emberek életében következett. Beregdaróc, Beregsurány, Marokpapi határait egyesítették, később közös tanács jött létre. A termelőszövetkezetek egyesülése, a szovjet gazdasággal tartott kapcsolat eredményekben realizálódott. A termelőszövetkezet 1973. évi, majd az 1974. évi gazdálkodásáért elnyerte a Kiváló szövetkezet címet. Az 1974. évi ünnepség alkalmával ifj. Szerenyi Sándor traktoros mondta: — Mint traktoros 1952-től dolgozom a szövetkezetben. Nagyon örülök a fejlődésnek, amit termelőszövetkezetünk szorgalmas munkával elért. Valójában mire gondolt, gondolhatott a traktoros, amikor a fejlődésről beszélt? Minden bizonnyal arra, amit az elnök, Szarka Sándor számokkal is ki tud fejezni. — Az egyesülés után a közös földterület 4046 hektár lett, a termelőszövetkezeti tagok száma 76íi. Az állóeszköz-állomány 1974 végén 74 millió forint volt, a halmozott termelési érték 50 millió forint. Termelőszövetkezeti tagjaink részesedése a közösből meghaladta a 12 millió forintot. Közel 100 forintot ért az egy munkanapra eső kereset. Jó legelője van itt a birkának A Tiszaháton van mindez, ahol vendégmarasztaló a sár, de tavasszal, nyáron jó a legelő, bő termést adnak a takarmánynövények. A gazdálkodás irányát is ez határozza meg. Fő ágazat az állattenyésztés. Szendrei Kálmán főagronómussal erről beszélgetünk. Az állattenyésztésnek a két fő ágazata a szarvasmarha- és juhtenyésztés. Mindkettőt jelentős mértékben fejlesztjük. Az év elején 1372 volt a közösben a szarvasmarhák száma, 272-vel több, mint egy évvel korábban. De nem ezt tartom a legnagyobb eredménynek, hanem azt, hogy tavaly egy tehéntől már 2700 liter tejet fejtünk és idén elérjük a 3000 litert. A tejtermelés mellett jelentős a hízómarhaértékesítés is, évente 5—600 hízómarhát adunk el. Erre az évre 604-gyet szerződtünk, amelynek értéke közel 10 millió forint. Jól jövedelmez a juhászat is. A bárányértékesítésből származó jövedelmünk például több mint egymillió forint. Az elnök, a főagronómus szavait hallgatva érthetőbbé válik az asszonyok gondja, amely az ebédszüneti beszélgetésekkor is foglalkoztatja őket. A közösből származó jövedelem az elért eredmények után évről évre nő. A pénzt szeretnék hasznosan felhasználni, elkölteni. A jövedelemnek azonban van még egy másik igen jelentős forrása is, a háztáji. Mester Endre, a termelőszövetkezet párttitkára meglepő számokat közölt. — Az embereknek a jövedelme 10 év alatt úgy alakult, hogy jelenleg annyi pénzük van takarékban, mint amennyivel a múltban tartoztak. A takarékbetét-állomány a három községben több mint 15 millió forint. A múltban sokaknak gondja volt, hogy egy disznót vághassalak. Ma az a közös gondunk, hogy még nincs Patyolat, nincs minden üzemágban, munkahelyen üzemétkeztetés. Ezek a gondok a szorgalmas munka eredményei. Nemcsak a termelőszövetkezetben, a háztájiban is jó a jövedelem. A háztáji gazdaságok árutermelésének értéke — amit a termelőszövetkezet közvetítésével adnak el — 1972-ben közel négymillió forint, 1973-ban több mint ötmillió forint, 1974-ben már több mint hatmillió forint volt. Az idén sem lesz kevesebb. Múlt, jelen, jövő Nehéz három községről, egy termelőszövetkezetről teljes képet adni, Papp Zoltán Sándornak a múlt feltérképezéséhez 280 oldalas könyvre volt szükség. Egy másik mű, az „Egy jelentős nap” a kiváló szövetkezeti ünnepségről készült krónika ötven oldal. Ebben sincs benne minden. A valóság, a tiszaháti emberek élete, eredményeikkel és gondjaikkal, túlnő bármilyen nagy terjedelmű krónika keretein. Ott van például az ifjúsági munka, a pinceklub, ahol a fiatalok találkozni szoktak. A megyében alig van hozzá hasonló. De lehetne írni az éneklő gyerekekről, akik szépen öltözve, gondozottan járnak iskolába és a kórusversenyekre a termelőszövetkezet szállítja őket. Az is sok szót érdemelne, hogy közművesítik a községeket, a beregdaróci vízmű első lépcsőjét most november 7-én avatják. Beregdarócon, Beregsurányban, Márokpa- pin sok a fiatal. A termelőszövetkezetben dolgozik, esztergályos Grácsin András képviselő, szocialista brigádvezető. Amíg másokkal a múltról, jelenről beszélgettünk, vele a jövőről váltottunk néhány szót. — Legutóbb az állami ifjúsági bizottság ankétot rendezett a fiatalok helyzetével kapcsolatban. Nem kaptam szót, de szerettem volna elmondani, hogy itt az ország csücskében hogyan érzi magát a fiatal. Többet kelL dolgozni, keményebben meg kell küzdeni az eredményekért. Tudom, a szüléink is azt tették, mi is megtesszük a magunkét. De hogy jól érezzük magunkat, ahhoz nem elég csak a kereset. A jövőt én úgy látom, hogy a szövetkezet tovább fejlődik és ezzel együtt kell fejlődni mindennek. B eregdarócon a szövetkezeti mozgalom 25 éves. A jubileum alkalmából egy újabb könyv kiadására készülnek. Hasznos lesz, jó lesz, mert bár az országéval azonos a tiszaháti történelem, mégis sajátosan más. Érdekes, izgalmas és eredményes harminc év telt ott el. Seres Ernő A hangulatos KISZ-pinceklub sok hasznos rendezvény otthona. Barkaszi Katalin és Torma Mária készíti a beregi keresztszemest. Grácsin András országgyűlési képviselő „civilben” a tsz esztergályosa. Márokpapi asszonyok az almáskertben. Férfiadat túiszárnyaló az a teljesítmény, amit nyújtanak. (Hammel József felv.)
