Kelet-Magyarország, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-23 / 275. szám
6 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. november 23. Renoir — Női fej Kusztodijev — A gazdag kereskedőné MŰVÉSZEK ÉS REMEKMŰVEK A fővárosba látogatóknak művészi élményt jelent a Remekművek a Szovjetunió múzeumaiból című kiállítás megtekintése a Szépművészeti Múzeumban. Képeinken: Van Dyck — Lady Jane Goodwin portréja GYERMEKSZÍNHÁZ nyíregyházán Több, mint másfél évtizedes hallgatás után ismét amatőr színészekből álló társulattal mutatkozott be a közönségnek a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. A vadász, akit szeretnek az állatok, — mert igazságos, — nem lövi le a farkast, amiért ajándékba kapja a csodasüveget, amely láthatatlanná tesz, a csodatarisznyát, amely a kavicsból is drágakövet varázsol, és a csodatilinkót, amelynek > hangjára megjelenik a félelmetes erdei ember Torzonborz. Balszerencséjére a gonosz császárkisasszonyt szereti meg, aki ál- nok és elszedi tőle a csodaszerszámokat. Ám Juliska a szolgálólány, és a hálás állatok segítségével minden jóra fordul és a gonoszság elnyeri büntetését. Ennyi a darab mondandója, ahogy Béberné Gergely Ilona megírta, ismert mesei elemek okos felhasználásával. A darabhoz Tomasovszky Pál írt zenét. Kell-e zene egy mesejátékhoz? A válasz: feltétlenül igen. Nem véletlenül mondta Kodály Zoltán, hogy a zene a nevelés egyik legfontosabb eszköze. Tomasovszky zenéje nevel is, szórakoztat is. A jól megírt zene előadásmódja azonban már nem ilyen sikeres. A kamarazenekarnyi méretű együttes előadásában nem érvényesül a zene dinamikája, mondanivalója. Erre jellemző a nyitány, amely a gyermekközönség kezdeti zsi- valyában „alig jött föl” a zenekari árokból. A zenének így végig aláfestő jellege volt. Javítani való azonban bőven akad. Elsősorban pergőbbé, a jelenetek rendezőileg jobb összekapcsolásával lo- gikusabbá, folyamatossá kell válnia a játéknak. A társulat a szereplőválasztásban is a legnehezebb megoldást választotta, hiszen gyerek és felnőtt szereplőt egyszerre játszat a színpadon. Ügy tűnik, a gyerekek jobban beilleszkedtek a közös játékba, ők jobban megtalálták helyüket a színpadon. Gergő, a vadász szerepét játszó Lang- már József ügyesen bevonta a közönséget is a játékba. Gergő édesanyja, Dobos Erzsébet alakításában inkább szép éneke, mint játéka miatt lett kedves. A császárt a legsikeresebben alakító Szántó. Sándor kiváló karakterszínész formálta, és így inkább volt kedvesen pipogya, mint gonosz. Mária szerepét játszó Halmi Zsuzsa produkciójában egyes részek átlagon felüliek, mások pedig kidolgozatlanok voltak. Meglepő volt, hogy a kitűnően koreogra- fált táncos részek között időnként hosszú másodpercekig álldogált tanácstalanul. Kürner Éva Julika szerepében kedvesen ügyetlen volt, de semmi esetre sem találta meg a forgatókönyv tiszta szívű, elnyomott kis cselédlányának alakját. Egyszerűen és jól alakította Torzonborz, az erdei ember 'alakját Pankotay István, aki szinte hivatásosokhoz méltó módon sem túl, sem pedig alul nem játszotta szerepét. A mesebeli állatokat játszó Seres Gabi, Fazekas Gabi, Móré Zsuzsa és Bekő Zsuzsa természetesek és ezért megnyerőek voltak. A Csokonai Színház művészei által tervezett jelmezek és a díszlet kicsit mintha túlzottan gyermekiesek lennének. A rendező Halmi Zsuzsa elég sokszor mozgat szereplőt a színpadon kívül, időnként nem eléggé érthető szándékkal, és technikailag ügyetlen megoldásokkal. A gyerekek jól szórakoztak, mert a színpadon mindenki törekedett rá, hogy megtegye a feladatát. Ennél többet csak akkor tudnak a színpadon megvalósítani, ha elfogadják, hogy a gyerekek sokkal őszintébb kritikusok, mint a felnőttek, és sokkal nagyobb mércével kell mérni, amit adni akarunk nekik. Pálinkás László AMATÖR KUTATÓK Mentés a huszonnegyedik órában ROHAMOSAN FEJLŐDŐ, átalakuló életünk velejárója, hogy eltűnnek a mát kialakító múlt hagyományai, sajnos sokszor olyan haladó hagyományok is, amelyeket éppen a jövendő érdekében érdemes lenne megőrizni. Ilyenek például a néprajzi hagyományok, a népszokások, egy nép életéről valló hiedelmek, babonák. A ma már nem használatos tárgyi emlékek társaságában a múzeumok kincsei lesznek az elfeledett szellemi hagyományok, azok az értékek, amelyek már kihaltak. Ugyanakkor egy sereg más néphagyomány eltűnésének most lehetünk tanúi, némelyikre már csak a legidősebbek emlékeznek. Megörökítésük a múzeológusok feladata, akik több mint húsz éve már segítséget kapnak gyűjtő- és kutatómunkájukhoz; az amatőr kutatók népes táborát. Először 1953-ban hirdettek országos néprajzi és nyelvjárásgyűjtő pályázatot. Az azóta eltelt több mint húsz esztendő alatt Szabolcs-Szatmárból is egyre több egyéni gyűjtő, illetve szakköri tag vállalkozott e nemes munkára. Ahogy a legutóbbi pályázat eredményhirdetésekor dr. Erdész Sándor múzeológus megfogalmazta, arra vállalkoznak, hogy a huszonnegyedik órában megmentsék a kihalóban lévő hagyományokat. Milyen eredménnyel sikerült ezt a feladatot teljesíteni? Válaszként az idei néprajzi és honismereti pályázatra érkezett dolgozatok szolgálnak. A legszembetűnőbb tény, hogy egyre többen éreznek kedvet a kuI tatáshoz, a korábbi évek húsz-huszonöt pályázójával szemben idén negyvenket- ten készültek a megyei, illetve az országos bemutatkozásra. S amint ez az értékelésnél kiderült, általában sikerrel. Különleges értékűek azok a pályázatok, amelyekben a szerző eddig nem ismert tényeket tár fel, olyan gyűjtési eredményeket hoz nyilvánosságra, amelyekről mindeddig a szakemberek sem tudtak. Mert az például közismert volt, hogy hol és milyen formában foglalkoztak gyékényfonással, arról azonban most először számolt be Rozgonyi Győző gé- berjéni tsz-tag, hogy a faluban egykor divatos volt a gyékényfonás is. öregek visszaemlékezéseit felhasználva úgy közli adatait, hogy azzal hasznos segítséget nyújt a szakemberek további kutatásaihoz. ŐSI SZERTARTÁS hagyományait I őrzik a tarpai temetkezési szokások, ame- I lyek — Csapó Júlianna munkájában — I azért fontosak a néprajzos szakembereknek, mert a halálra készülés szakaszait, a halotti ruha, a tükörterítő elkészítési módjait ismertetik. Aki végiglapozza ezeket a dolgozatokat arról győződik meg, hogy a népi hagyományok szinte kimeríthetetlen tartaléka vár még feltárásra. Meglepetést is bőven tartogatnak, hiszen az egyik téma még az elmúláshoz kötődő szokásokat kutatja, a másik pedig a mókázó kedvű, vagy éppen fergeteges humorú falunevettetők anekdotáit közli. Ez utóbbira vállalkozott a pályázaton rendszeresen szereplő Balogh László. Még idejében, mert szamosszegi falunevette- tői előbb-utóbb ugyanúgy eltűnnek, mint egykori működési helyük, a fosztó, vagy a hántó. A JUH, HA IDŐT ÉREZ, nyugtalan, míg a kisbárány körülötte forog, ugrándozik, pattog. — A kutya, ha jön az eső, kiválasztja az udvar legmagasabb részét, oda fekszik. — Színes felsorolásában Makai Béla tudósítja az utókorral ezeket az eltűnőben lévő paraszti időjóslásokat, amelyek között az állatvilág szinte valamennyi tagjának viselkedésére található megjegyzés. Egyik adatközlője, egy nyolcvan évéhez közeledő bácsi még a fokhagymajóslásra is emlékszik. Tizenkét cikkelyűt kellett választani, ez volt a tizenkét hónap. A cikkelyek közé só került, s a páratartalom változásából következtettek az idő várható alakulására. Hogy hogyan, arra már a bácsi sem igen emlékszik. S ugyan ki ne gondolt volna még arra, hogy ma, a sok ételkon- zerv között még a legeldugottabb falvakban is elfelejtik az egykori eledeleket, özvegy Bodnár Józsefné ezekből állított össze egy évre is elegendő receptgyűjteményt. Bizony, a legtöbb étel nem a paraszti specialitásról, hanem a szegénységről árulkodik és senki sem bánja, ha már csak az öregek emlékeznek, hogyan készültek. A tökszósz, vagy a zsendice — sovány juhasajt — például még szerepel a mai konyha menüjén is, de ki tudja már, mi az a kanda? „Enyhén sa- vanyó ital” mondja az adatközlő, a savó terméke. A SIKERESEBB PÁLYAMUNKÁK sorsa a további feldolgozás, de ez már a szakemberekre vár. A gyűjtőktől csupán az eredeti feltárást várják, s nem a tudományos kutató- és feldolgozó munkát. Más a helyzet a honismereti, vagy hely- történeti témáknál,, itt az alaposság elengedhetetlen. A Jósa András Múzeum munkatársainak sok segítséget nyújtanak az önkéntes gyűjtők, ezért tervezik, hogy a további, hasznos segítség érdekében szorosabb kapcsolatot tartanak majd az iskolai honismereti szakkörökkel, a gyűjtő- és feldolgozó munkát . irányító tanárokkal. Hiszen sok még a fehér folt a megye néprajzi térképén, amelynek felderítése az amatőr kutatók segítségével hatékonyabb lehet. Baraksó Erzsébet
