Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-09 / 211. szám
2 KELET-MAGYAROHSZÁG 1975. szeptember 9. | Kelet[ Wiagyarország j | KÉPEK SZABOLCSI SIKER Újabb szép sikert értek el a Nyíregyházi Rádióklub versenyzői szeptember 6-án a komlói Bányász-kupán. A 25. Bányásznap alkalmából a rövidhullámú kategóriában megrendezett rádió iránymérő versenyen az ország szinte minden jelentős rádióklubja részt vett. A nyíregyháziak hét fős csapattal érkeztek Komlóra. A Szentmiklóssy József és Venczel Miklós alkotta férficsapat az első, míg a Venczel Miklósné és Las- kay Gabriella összetételű női csapat harmadik helyet szerzett a rangos versenyen. SZÍNES FILMET KÉSZÍTENEK a pécsi nyári honismereti akadémia munkájáról a Szabolcs-Szatmár megyei küldöttek. A rövidfilmet először a megyei művelődési központban rövidesen megrendezésre kerülő honismereti szakkörvezetők tanácskozásán vetítik le. A Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat dolgozói egyöntetűen csatlakoztak az Együtt Nyíregyházáért társadalmi akcióhoz. Úgy határoztak, hogy — adottságuknak megfelelően — korábban rendezik meg az akció segítésére szervezett kommunista műszakot. A kitűzött időpont szeptember 13., szombat. Ezen a szabad szombaton a vállalatnál mintegy 350 dolgozó kezdi el reggel 6 órakor a munkát, s valamennyien — az alkalmazottak is — fizikai munkát végeznek. ORSZÁGJÁRÓ KÖRÚTON Termelőszövetkezeti nőbizottsági elnökök indultak szeptember 8-án négynapos tapasztalatcsere, országjáró körútra. A Nyírségi Tsz Területi Szövetséghez tartozó üzemekből 45 asszony az első napon a jármi—vaja—bakta— ófehértói termelőszövetkezetekben tesz látogatást. A második nap programja kirándulás Miskolc-Tapolcára, majd Budapestre a 68. mezőgazdasági kiállításra és vásárra utaznak. Az utóbbi program keretében részt vesznek a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet szakmai bemutatóján. A négynapos út visegrádi kirándulással fejeződik be. AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEKBEN tartott ellenőrzések tapasztalatait vitatták meg az érdekeltek részvételével Kisvárdán szeptember 8-án a városi tanács rendezésében megtartott értekezleten. RÁDIÓKARBONNAL Több mint 16 000 éves fa- széndarabokat, köszerszámo- kat és más tárgyakat találtak Meadowcroftban (USA — Pennsylvania) az amerikai régészek. A leletek korát rádio- karbon-vizsgálati módszerrel állapították meg. Az itt talált leletek a nyugati földteke be- népesedésének eddigi legrégibb bizonyítékai és alátámasztják azt a feltevést, hogy az emberek a befagyott Be- ring-szoroson keresztül jöttek Ázsiából Amerikába mintegy 20—30 ezer évvel időszámításunk előtt. VÉGET ÉRT AZ ORSZÁGOS BIOLÓGUSNAPOK ESEMÉNYSOROZATA a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. A szeptember 5—7-ig tartó találkozón az elmúlt 30 év magyar biológiai eredményeit és a jövő feladatait vitatták meg az érdeklődők. A gazdag programban filmvetítés és kirándulás is szerepelt. Az Országos Biológusnapok idejére alkalmi könyvkiállítás nyílt Nyíregyháza könyvtáraiban, ahol a biológiai irodalom legújabb kiadványait tekinthették meg. A népszerű TIT-ren- dezvény vendégei hazautaztak. ÚJ ÜZEMCSARNOK. A nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetben egy 4300 négyzetmé- a tér alapterületű üzemcsarnokot építenek, ahol száz dolgozónak biztosítanak korszerű munka- körülményeket. A radiátorüzem átadását november 7-re tervezik. (Elek Emil felvétele) Megtartották a polgári védelmi jubileumi verseny megyei döntőjét Pillanatkép az egészségügyi alegységek versenyéről. (Hammel József felvétele) Szeptember 6-án és 7-én rendezték meg Nyíregyházán a polgári védelem megalakulásának 25. évfordulója alkalmából hirdetett jubileumi verseny megyei döntőjét. A korábbi üzemi, városi, járási versenyek legjobb alegységei versenyeztek a mezőgazdasági főiskolán és a VAGEP Vállalat telepén berendezett versenypályán. A verseny jól reprezentálta azokat az eredményeket, amelyeket megyénkben a polgári védelem szakszolgálati felkészítésében elértek, a parancsnokok és beosztottak lelkesen, jól helytálltak, magas szintű általános polgári védelmi és szakmai ismeretekről tettek bizonyságot. Megtekintette a megyei döntőt megyénk, városaink és járásaink több vezetője. A műszaki mentő alegységek között a fehérgyarmati járási TÖVÁLL, a vegyi védelmiek között a Tiszavasvári Alkaloida, az egészségügyiek között pedig a Nyíregyházi ÉPSZER Vállalat alegységei, versenyzői szerezték meg az első helyet. Számukra újabb gondos felkészülés kezdődik: néhány hét múlva ők képviselik megyénk polgári védelmi szak- szolgálatait a jubileumi verseny országos döntőjén. KITÜNTETÉS Csernusi Endrének, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődésügyi osztálya helyettes vezetőjének az ifjúsági mozgalomban kifejtett eredményes tevékenysége elismeréséül a KISZ Központi Bizottsága az Ifjúságért érdemérmet adományozta. A kitüntetést hétfőn Szilágyi József, a KISZ megyei bizottságának első titkára adta át. A BAJAI ÁLLAMI GAZDASÁG 200 hektáros szilvaültetvényen megkezdte munkáját az első szedőgép. A hazai konstrukciójú szilvarázó naponta három vagon gyümölcsöt takarít be. A gépesített gyümölcsszürettel elégedettek a szakemberek, pótolja a kézi munkaerőt és megfelelő minőségben, hamvasán rázza le a szilvát. A Badacsonyvidéki Pince- gazdaság feldolgozó- és bortároló üzemeibe megérkeztek az első szőlő- és mustszállítmányok. Az idei termés átvételére minden pincészetben gondosan felkészültek: összesen mintegy 200 000 hektoliter bor felvásárlásáról és elhelyezéséről gondoskodnak. Az öt megye — Veszprém, Fejér, Komárom, Vas és Győr-Sopron — szőlő - és musttermésének nagyrészét a szürettel egyidőben veszik át a pincészetek. GÉPKOCSIKÁROK IPARSZERÜ JUHTENYÉSZTÉS Homoki gyepre alapozott juhtenyésztési együttműködési társulás megalapozásáról tanácskoztak szeptember 8-án Nyírbátorban. A Nyírségi Tsz Területi Szövetséghez tartozó termelőszövetkezetekben nagy hagyománya van a juhtenyésztésnek. Ezt kívánják továbbfejleszteni úgy, hogy a juhtenyésztésben is áttérnek a korszerű, iparszerű tenyésztési módszerre. A gazdaságok háromezer anyajuhval vesznek részt a társulásban, s többek között vállalják, hogy megfelelő homoki legelőket alakítanak ki, korszerűsítik a juhtartást és tenyésztést, együttműködnek a pecsenye- bárány-exportban. Az együttműködési társulás gesztorai a nyírbogáti Rákóczi, nyír- megyes—nyírkátai Egyesült Termelőszövetkezetek. A tanácskozás eredményeként huszonöt termelőszövetkezet vesz részt a homoki gyepre alapozott együttműködésben. GYERMEKSZÁJ — Miért sírsz kisfiú? — A bátyám rossz volt. — És miért te sírsz? — Mert ikrek vagyunk, s a papa összetévesztett minket. — Ha pénzem lenne, vennék egy elefántot! — Minek neked az elefánt? — Nekem nem kell, de szeretném, ha annyi pénzem lenne . .. Az elmúlt héten, szeptember 1-től 6-ig viszonylag sok, összesen 127 kárbejelentés érkezett az Állami Biztosító nyíregyházi kárrendezési csoportjához. Nagyobb gépkocsikárok is történtek. Ilyen volt például az a tarcali eset, amikor egy Wartburg személygépkocsi összeütközött a vele szemben közlekedő Zsiguli személygépkocsival. A Zsiguliban körülbelül 40 000 forint kár keletkezett és a gépkocsi vezetője is megsérült. Egy másik esetben egy kerékpáros nem adta meg az elsőbbséget a 4-es számú főútvonalon közlekedő Wartburg személygépkocsinak. A gépkocsi vezetője ki akarta kerülni a kerékpárost, miközben az árokba csúszott. Az anyagi kár mintegy 15 000 forint. A felelősségi biztosítás alapján kifizetett kár összege közel 160 ezer forint volt. A CASCO-s alapon pedig az AB közel 86 ezer forintot térített a károsultaknak. Korábban megállapítható a terhesség Egy londoni kórház orvosai olyan terhességi próbát dolgoztak ki, amely a fogamzás után hét nappal már jelzi a terhességet. Ennek segítségével a terhesség már az első ciklus elmaradása előtt jóval felismerhető. A vizsgálat abból áll, hogy radioaktív hormonok segítségével a nő vizeletében megállapítják a terhességre jellemző hormonok jelenlétét. Az orvosok az eljárás előnyét abban látják, hogy a leendő anyák már időben átállíthatják életmódjukat és abbahagyhatják például a dohányzást, vagy az olyan gyógyszerek sze-f dését, amelyek árthatnak a gyermeknek. Több tüzet okoztak az elmúlt hét végén a megyénk fölött átvonuló viharok. Pénteken, szeptember 5-én délután Kállósem- jénben, az Ujszőlőskert 2. számú porta egyik melléképületébe csapott a villám. A tetőszerkezet kigyulladása után megsemmisült az épületben tárolt 8 mázsa rozs és különféle gazdasági eszközök. A mintegy tízezer forintos kárt okozó tüzet a nyíregyházi állami és a nagy- kállói önkéntes tűzoltók oltották el. , Szombaton délután Nyíregyházán, a II. Rozsrétbokor 1. számú házba csapott villám. A nádtetős épületben csak 1200 forintos kár keletkezett, mivel a nyíregyházi állami tűzoltók időben közbeavatkoztak. Ugyanebben az időben Nyírtasson a Dózsa Tsz irodaépületébe is villám csapott. Az elektromos hálózatban keletkezett kár; a villanyóra elégett. Az ötezer forintos kárt okozó tüzet a kisvárdai, állami és a dombrádi önkéntes tűzoltók oltották el. Szombaton még egyszer riasztották a dombrádi önkénteseket. Este egy besztereci tűz oltásában segédkeztek a nyíregyházi álami tűzoltóknak: a Vöröshadsereg ufea 58. számú ház gyulladt ki eddig felderítetlen okból. A tűz körülményeit még vizsgálják. Bűnjel: a gereblye Április 21-én tiszabecsi udvarán tavaszi nagytakarítást végzett Siket Gábor 31 éves fiatalember. Szorgalmasan, békésen gereblyélt, amikor éles sikolyra lett figyelmes. Kiszaladt a kapuba és látta, hogy feleségét és édesanyját Siket János bántalmazta. Szinte gondolkodás nélkül felemelte a hosszú nyelű szerszámot és féktelen haraggal lesújtott vele az említett férfi fejére. A vádlott és a sértett egymás szomszédságában laknak, de az asszonyok pörlekedése miatt hosszú ideje nem élnek jószomszédi viszonyban: a sértett felesége és a vádlott édesanyja az elmúlt időben többször veszekedett. A tragikus napon Siket János az utcán találkozott Siket Gábor feleségével és édesanyjával. Trágár szavakat mondott az asszonyoknak, kerékpárját is durván az asszonyoknak tolta. Az említett kapunál az idős asszony hajába markolt és ütlegelte őt. A sikolyra érkező fiatalember ütése koponyatörést és életveszélyes sérülést okozott. Siket János agyi sérülést is szenvedett, ezért még az elmúlt napokban sem volt kihallgatható állapotban. A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy egyáltalán életben maradt. Az önítélkező, a gereblyé- vel „igazságot” tevő fiatalember ellen így szól a vád: erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísér lete. Ügyében szeptember 11- én kezdi meg a tárgyalást a megyei bíróság. Á MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGÉNEK KELET-MAGYARORSZÁGI TERÜLETI SZERVEZETE és a Hajdú-Bihar megyei vendéglátó vállalat közös szervezésében művésztelep nyílt hétfőn a Hortobágyon. A csárda melletti fogadóban tíz budapesti, szentendrei, és debreceni festőt és grafikust látnak vendégül egy hónapig. A Hortobágyi Állami Gazdaság és a Nemzeti Park gondoskodik a programról: találkozókat szerveznek pásztorokkal, bemutatják a puszta legszebb részeit, a Hortobágy különleges állat- és növényvilágát. A művésztelep szervezői azt szeretnék, ha művészeik alkotásain többet szerepelne a Hortobágy. A pusztán készült művekből minden esztendőben kiállítást rendeznek Debrecenben. CSATORNAÁTADÁS. Mátészalkán, a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcában szeptember 9-én tartják meg az új szennyvízlevezető csatorna gerincvezetékének műszaki átadását. TANÁR Gerald Edlinger grazi föld- rajztanár elhatározta, hogy világkörüli útra indul. Elégedetlen ugyanis a földrajztanításban használatos jelenlegi módszerekkel, és ezért az unalmas tankönyvek helyett izgalmas kép- és filmriportokkal szeretné szemléltetni előadásait. Utazása Dubrov- nikban kezdődik és az Antillákon ér véget. A 12 méter hosszú, kétárbocos csónakot maga készítette, 50 tekercs filmet visz magával. A Ludas Matyi e heti száma a Zrínyi Nyomdában történt géptörés miatt késve jelenik meg. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala kéri az olvasók megértését és türelmét. MAGYAR ZARÁNDOKOK UTAZTAK RÓMÁBA. Dr. Ijjas József kalocsai érsek, a magyar katolikus püspöki elnökének vezetésével elutazott Rómába egy 340 fős római katolikus zarándok csoport, püspökök, papok, hívők és 40 teológus részvételével. Római tartózkodásuk alatt részt vesznek hivatalos szentévi rendezvényeken. A zarándok csoport szeptember 16-án érkezik vissza Budapestre. NEM SIKERÜLT az Állami Biztosítót becsapnia K. Gy. nyíregyházi lakosnak. A fiatalember gépkocsijával lakására történő behajtás közben nekiütközött a kapunak. Mivel CASCO önrészesedési biztosítással rendelkezik, olyan kárbejeientő lapot nyújtott be az ÁB-hoz, amelyen az állt, hogy a kárt gépjárművével rokona okozta, a bejelentőt rokonával alá is Íratta. A kárszakértő leleplezése után beismerte cselekményét. K.-t a bíróság magánokirat-hamisítással elkövetett csalás bűntettének kísérlete miatt 3000 forintra büntette. Gyászjelentések Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a felejthetetlen drága jó férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon DEMETER JANOS életének 59. évében váratlanul el hunyt. TÁRSADALMI temetese szept. 10-én 15 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló családja. Északi krt. 9. A Szabolcs-Szatmár Megyei IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT mély megrendüléssel tudatja, hogv DEMETER JANOS, vállalatunk igazgatója 59. éves korában váratlanul elhunyt. 1957-től a vállalat igazgatója, a PARTNAK 30 éve hűséges tagja volt. A vállalat saját halottjának tekinti. Társadalmi temetése f. hó 10-én 15 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. A vállalatunkat Demeter elvtárs halálával súlyos veszteség érte. EMLÉKÉT KEGYELETTEL MEGŐRIZZÜK. Szabolcs-Szatmár Megyei IPARCIKK KISKER VALLALAT vezetősége és dolgozói. Tudatom, hogy MAGYAR ANDRÁS zöldbokori lakos 72 éves korában elhunyt. Temetésére szerdán 13 órakor az Északi temető ravatalozójából kerül sor. Pa- liczné.