Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-05 / 208. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975 szeptember 5. Közel-Kelet Áz angolai dráma A legfrissebb jelentések szerint Ferreira de Macedo tábornok, Angola újonnan ki­nevezett portugál főbiztosa rádióbeszédben közölte, hogy átveszi az irányítást az ideig­lenes kormánytól. Ezzel a vi­haros angolai dráma újabb felvonása kezdődött. Angola a legnagyobb és legfontosabb portugál gyar­mat: hatalmas, tizennégy Ma- gyarországnyi területén mint­egy hétmillió ember él. Észa­kon Brazzavillé-Kongó és Za­ire, nyugaton az Atlanti-óce­án, délen Namibia, keleten Zambia határolja. A portu­gálok 1482-ben vetették meg a lábukat és egészen a tava­lyi áprilisi fordulatig szinte félrabszolgasorban tartották az itteni lakosságot. Kényszermunka az ültetvé­nyeken, korbácsos felügyelők, munkásexport fejpénzért a dél-afrikai bányáknak — ez volt az angolaiak sanyarú sor­sa. A portugál fasiszta re­zsim bukása ennek a nagy és gazdag országnak is meg­hozta a felemelkedés remé­nyét. 1975 januárjában a dél­portugáliai AlVorban hosszas és nehéz előkészítés után összeült a három felszabadító mozgalom képviselője és — Lisszabon áldásával — törté­nelmi döntést hozott Angola jövőjéről. Az alvori határozat lé­nyege: 1. A három mozgalom képviselőiből ideiglenes kor­mány alakul, amely fokoza­tosan átveszi az ügyek inté­zését; 2. Közösen összesen nyolcezer főnyi rendfenntartó erőt szerveznek és 3. 1975. no- november 11-én ünnepélyesen kikiáltják Angola független­ségét. A legnagyobb és leghala­dóbb erő, a dr. Agostino Neto orvos és író által vezetett Angolai Népi Felszabadítási mozgalom (MPLA) betartotta az alvori megállapodást, de a Holden Roberto által vezetett Angolai Nemzeti Felszabadí­tási Front (FNLA) durván felrúgta. Robertóék zairei kormánykörök, nyugati mo­nopóliumok és kínai katonai kiképzők sugalmazására és segítségével az első pillanat­tól kezdve terjeszkedő politi­kát folytattak. Több-kevesebb sikerrel igyekeztek a maguk oldalára állítani a dr. Jonas Savimbi jogász által vezetett harmadik és legkisebb moz­galmat, az UNITA-t (Nemzeti Unió Angola Teljes Felszaba­dításáért). Ilyen körülmények között az MPLA kénytelen volt fel­venni a harcot, amely magá­ban a fővárosban is, másutt is, véres és súlyos volt. A nép többségének támogatása nyo­mán a katonai helyzet az MPLA javára alakult — az FNLA egységének el kellett hagyniok a fővárost. Közben gőzerővel folyik a csaknem 300 ezer fehér telepes elszál­lítása. Ez az általában jobb­oldali beállítottságú tömeg 5,8 százalékkal növeli meg Portugália lakosságát — és amúgyis súlyos gondjainak számát. Az angolai helyzet egyre súlyosbodott és több vonat­kozásban is riasztó következ­ményekkel fenyegetett. Szál­lingóztak már olyan hírek is, hogy délről a fajüldöző dél­afrikai rezsim, északról pedig Zaire csapatai készülnek át­lépni a határt. Északon ve­szélybe került az értékes, évi félmilliárd dollár értékű ola­jat adó cabindai beszögellés. Ilyen előzmények után hatá­rozta el Lisszabon, hogy tel­jes súlyával megpróbál köz­belépni. Az új főbiztos át­vette a kormányzást. Ez azon­ban aligha végleges megol­dás. A megnyugtató rendezés egyik legfőbb feltétele az, hogy megszűnjék az a külső támogatás, amelynek híján az FNLA többé nem lfesz képes az alvori megállapodás sza- botálására. A tényékhez és az esemé­nyekhez tartozik még: a por­tugál országos dekolonizációs bizottság, amelynek elnöke Costa Gomes államfő, szerdá­ra virradó ülésén úgy határo­zott, hogy tekintettel az An­golában kialakult helyzetre, rendkívüli intézkedéseket tesz. Egyebek között ideigle­nesen fölfüggeszti az alvori megállapodást, amely átme­neti kormányt állított Angola élére a teljes függetlenség el­nyeréséig. Egyidejűleg meg­növelte a portugál főbiztos hatáskörét. A főbiztos telj­hatalmat nyert arra, hogy szükség esetén az ország egész területén rendkívüli ál­lapotot hirdessen ki, és fel­függesszen bizonyos alkot­mányos garanciákat. Harmat Endre Röviddel a közel-keleti csa­patszétválasztási egyezmény aláírása után washingtoni hi­vatalos körökben mind nyíltabban kimondják: a megállapodásoknak az a faj­tája mindenekelőtt ameri­kai külpolitikai érdek volt, s azt várják tőle, hogy tovább növelje az Egyesült Államok szerepét és befolyá­sát a Közel-Keleten. A sajtó felveti: lehet, hogy az ameri­kai ellenőrök kiküldése csak az első lépés az Egyesült Ál­lamok és Izrael védelmi szer­ződéséhez vezető úton. Carl Apbert, a képviselőház demokratapárti elnöke kije­lentette: az amerikai ellen­őrök kiküldése felidézi az első amerikai katonai tanácsadók „árnyékát”, akiket Eisenho­wer elnöksége alatt küldtek Dél-Vietnamba. Ford elnök és Kissinger külügyminiszter csütörtökön tájékoztatta a kongresszus ve­zetőit, illetve a zárt ülésen — a külügyi bizottságot a csa­patszétválasztási megállapo­dás titkos részleteiről, ame­lyekben Kissinger és az érde­kelt felek részben írásban, részben csak szóban állapod­tak meg. A kormány a naookban több, mint 3 milliárd dollá­ros közel-keleti segélytervet terjeszt a kongresszus elé. A New York Times szerint az összegből 2,5 milliárdot szán­nak Izraelnek, a többi Egyip­tom, Jordánia és Szíria között oszlana meg. Indira Gandhi beszéde Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök hadiipari állami vállalatok vezetői előtt mon­dott beszédében élesen bírál­ta a nyugati propaganda-or­gánumokat, amiért „hamis, kitalált” állításokat közölnek arról, hogy „áz indiai nép el­veszítette szabadságát”. Az indiai kormány hosszú ideig igyekezett elkerülni az összecsapást az ellenzékkel. Amikor azonban az ellenzéki akciók az ország fejlődését kezdték veszélyeztetni, Indiá­ban bevezették a rendkívüli állapotot. A kormányfő rá­mutatott, hogy „az ország gazdasági helyzete az utóbbi időben jelentős mértékben ja­vult, bár még nincs túl a ne­hézségeken”. A Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank Washingtonban 127 tagállam pénzügymi­nisztereinek részvételé­vel megkezdődött a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank idei közgyűlése. A Nemzetközi Valuta Alap az 1944-ben, az ameri­kai Bretton Woods-ban kö­tött egyezmények alapján felállított nemzetközi pénz­ügyi együttműködési szerve­zeteknek egyike, az ENSZ szakosított intézménye, a Világbank testvériritézmé- nye. Jugoszlávia és Románia kivételével a szocialista or­szágok nem tagjai az NVA- nak, amely így gyakorlati­lag csak a fejlett tőkés- és a fejlődő országokat (össze­sen 127-et) tömöríti. Az in­tézmény székhelye az USA fővárosa, Washington. Célja a nemzetközi pénzügyi együttműködés és a nem­zetközi kereskedelem ösztön­zése, a valuták stabilitásá­nak biztosítása, közreműkö­dés a tagországok közötti sokoldalú elszámolási rend­szer megteremtésében. Nemzetközi viszonylatban az NVA úgy működik, mint akármelyik nemzeti bank: a fizetési mérlegek átmeneti egyensúlyhiányakor, a valu­ták stabilitásának veszélybe kerülésekor rövid- és kö­zéplejáratú hiteleket folyósít a tagországoknak, hogy nemzetközi fizetési kötele­zettségeiket kielégíthessék. A hiteleket a tagországok ál­tal a belépésükkor befizetett arany- és nemzeti valuta­betétállományból fedezik. A legnagyobb betétállomány­nyal (kvótával), 16 száza­lékkal, az USA, valamint a tőkés világ másik kilenc leg­nagyobb országa („tizek klubja!”) rendelkezik. Az egyes országok betéteik ará­nyában részesülhetnek hitel­ben. Ily módon azok, ame­lyek a leginkább rászorulná­nak az NVA segítségére, te­hát a fejlődők, ugyancsak kis mértékben részesülhet­nek a hitelekből. Ez az álla­pot alapvető nehézségeket és nézeteltéréseket támaszt a Nemzetközi Valuta Alap gazdag és szegény országai között. A másik intézmény, a Vi­lágbank (teljes és hivatalos nevén: Nemzetközi Újjáépí­tési és Fejlesztési Bank.) Feladata kezdetben beruhá­zási hitelek folyósítása volt a második világháborúban tönkrement nemzetgazda­ságok talpraállításához. Azó­ta inkább a fejlesztésen van a hangsúly. Fennállása óta erősen az USA hatása alatt áll, hiszen alaptőkéjének nagy részét is Amerika fedezte. Akárcsak a Nemzetközi Valuta Alap esetében, a Világbanknál is döntő szavazatuk a gazda­goknak van: tagországai kö­zül a 19 legfejlettebb tőkés­ország % szavazatoknak majdnem kétharmadával rendelkezik, a fejlődők vi­szont csupán 35 százalékkal. Pénzügyi műveleteiben így elsősorban a fejlett tőkés- ors?ágok érdekei érvénye­sülnek. A hét elején kezdődött a Nemzetközi Valuta Alap- és Világbank-közgyűlésen a fejlődő országok a nemzet­közi támogatást sürgeti!?, amelyet az iparosodott álla­moktól várnak. Nyugalom Ecuadorban Quitóban sajtóértekezletet tartott Rodriguez Lara, Ecua­dor elnöke. Az ország belpoli­tikai helyzetéről szólva rá­mutatott, hogy a szeptember 1-én elkövetett államcsíny­kísérlet feltétlenül összefüg­gésben volt azzal az elégedet­lenséggel, amelyet a kormány legutóbbi intézkedései idéztek elő az oligarchia köreiben. Ezek az intézkedések érintet­ték az oligarchiát, amelyet a közös érdekek egyesítettek a kudarcot vallott államcsíny résztvevőivel. Az államfő a továbbiakban hangsúlyozta, hogy még hatá­rozottabban kell cselekedni annak a politikai és társadal­mi átalakítási programnak a megvalósításáért, amelyet hatalomra jutása után a kor­mány meghirdetett. Rodriguez Lara megállapí­totta: a kormányellenes láza­dás felszámolása demonstrál­ta, hogy a kormány élvezi az egész nép — a polgári sze­mélyek csak úgy mint a kato­nák — teljes támogatását. 50. — Essen beléd a métely, Sa­mu, — förmedt rá Ángyás. — Savanyú neked a szőlő, kope! Lenne csak neked ilyen, cigánykereket hánynál minden nap. den a törvények szerint tör­ténik. Az itteni törvények kérlelhetetlenek. Az tér előbb pihenőre, aki korábban lá­tott munkához. A cseresz­nyefák már hullatják leve­leiket, a szőlők még takar­gatják leveleikkel a duzzadó fürtöket. Az erdőkben nagy,' színes foltok terebélyesednek. Egyre erőteljesebben futnak széjjel a méregzöld vásznon, mintha erősen felhígított fes­téket öntöttek volna rá. A falu népének java kinnt ta­nyáz már a szőlőben, a bor­házakban, főzik a pálinkát, nagy üstökben rotyog már a szilvalekvár. Itt-ott csattan­nak a szüretelő ollók is, mert a piac várja a nagyszemű csemegeszőlőt. Nágel Franci bácsi ráér. Kétszer is megnézi a gyü­mölcsöt, csak aztuán szakítja le, nagy óvatosan teszi a vesszőkosárba. Megadja a dús. kálás módját is. Miért ne? Volt türelme dédelgetni a fát, a szőlőt tavasszal, egész nyáron, miért ne lenne most? Szüretelni kell, itt az ideje behajtan, mindazt, amiért nyitástól idáig fáradozott. Még aranyos színe van a ilyenkor napszúrást, aki haj­lamos rá. Franci bácsi olyan fajta, hogy a fehér haj in­kább fiatalítja, mint korát hangsúlyozná. Különösen itt, a birodalmában tagadhat le egy-két tízesztendőt. így találja őt a vendég, a betakarítás áhítatában. — Napszámost nem fogad fel? — kiált rá Zsuzsa és már nekiállna a leghitványabb tő­kének. — Ha ott kezded, akkor gyere vissza október közepén, — nevet vissza az öreg, és le­teszi a vesszőkosarat. — Vár­talak benneteket. Félretettem néhány szép almát, körtét, szagos szilvát, meg ősziba­rackot. — Ha nekünk ajándékozza a fél kertet, akkor miből lesz a haszon, Franci bácsi? — kurjantott kicsit távolabb­ról Csik András. Lemaradt a szőlő végében, nagyon vizs- gálgatott egy kiszáradt tő­két. — Ne félts te engem, hal­lod-e! Olyan még nem volt, hogy Nágel Franci nem talál­ta meg a számítását. De ne­ked van taktikád, András. A szebbet küldöd előre, jó kö­veted van. Úgy teszel, mint a Í iaci kofák. A legszebb gyü- lölcsöt teszik a halom tete­jére..-. ŐSZ «.^papnak. Ereje is hasonlít ;a A szőlőhegyen már pífOsla--^.-atftyáriho^1 de a sapkát mfir. 7 nak a fák levelei. A termé- nyugodtal&B3íP«**álwggyeSzt’- szetben minden bölcs, min- heti egy karéra. Az sem kap —Én talán az aprajához tartozom? — Nem mondtam. De ha szépségben versenyezni kel­lene kettőtöknek, bizony olyan messze maradnál, mint a bátyus zsidó az úris­tenhez. No, félre a tréfával. Hol tartotok, meddig jutotta­tok, mi van a tarsolyban? — Már annyi mindent tu­dunk Franci bácsi, hogy at­tól tartok, lassan semmit sem tudunk, — nevetett a lány és lengette az iratborí­tót, amiben iratait tartja. Leültek a fa alá, a. kerti asztal mellé. Kiteregettek minden papírt, térképet, fény­képet, megsárgult újságokat, hivatalos iratok fotókópiáit. Úgy jöttek az öreghez, mint­ha vizsgázni akarának előtte. — Most beszélhetünk ér­demben is, — helyezkedett el az öreg a lány mellett, s kezdte nézegetni a papírokat. — Azt akarom mondani én is, — vette a szót a lány, aztán rákezdte. — A legfontosabb fejle­mény az, hogy kaptunk egy levelet Lengyelországból. Et­től az embertől, aki ezen a képen szerepel, itt áll nagy­apa mellett. Tutka Wladis- law a neve. Lublin mellett él. Azt írja, hogy emlékszik erre az emberre. Együtt volt vele a munkaszolgálatban. Annyit tud róla, hogy sok gyereket hagyott otthon, meg azt is tudja, hogy nagyon be­teg volt. Arra már nem em­lékszik, mi lett vele, mert a fényképezés utáni napon őt annyira elverték a keretlegé­nyek, hogy csak a felszabadu­lás után, a szovjetek kórhá­zában tudott lábraállni. Any- nyi biztos, hogy a kép a 350/8-as táborban készült. Azt is írja, hogy szívesen találko­zik velünk, ha a tábor hajda­ni helyére, Suchába utazunk. — Mennyivel jutottatok előre? Megtudtátok, hogy él egy ember Lublin mellett, van róla egy fénykép. Semmi több. Mert ebből nem derül ki, hogy hová lett a nagy­apátok. — Ebből nem. De válaszolt Petrunyin ezredes Penzából. Azt írja, itt a levél: „Annak az alakulatnak a parancsno­ka voltam, amelynek katonái felszabadították a suchai tá­bort. A politikai foglyok kö­zül még százan sem élték túl a megpróbáltatásokat. Sajnos, hivatalos névsort nem talál­tunk, a volt parancsnok, egy ezredes, elégette, mielőtt el­foglaltuk a tábort. A tömege. ,,,, sírok feltárása után sem tud­tunk meg többet, mert a te- . temek jó része mezítelen volt, semmiféle írásos anya­got nem találtunk. A túlélők­ről készítettünk névsort, de azok között Csík Márton ne­vű nem volt. Utánanéztem a levéltárban, saját anyagaim­ban is, sajnos, nem tudok többet mondani”. — Ismételten beszéltem Huszár Lajossal, a nagyapa volt fogolytársával, — vette át a szót András. — Azt mondja, hogy két olyan em­berrel is beszélt, akik neki Suchában mesélték el Csík Márton halálát. Állítása sze­rint egy Földi nevű ember látta is, amikor a nagyapát agyonverték. — Ez biztosan megalapo­zott, mert gyakran előfordult, hogy a keretlegények a lebe­tegedett foglyokat is munká­ra hajtották. Aki nem birt menni, azt veréssel ösztökél­ték.- Addig ütötték, amíg hol­tan össze nem esett. Hogy a nagyapa ott volt-e, így járt-e, azt már nagyon nehéz lenne ellenőrizni. — Felkerestük Földi János egykori vasmunkást Már pyugdíjas. Nógradverőcén él. A következőket mondta el: (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents