Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-24 / 224. szám

Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizott­ságénak tagja, a Szovjet­unió külügyminisztere kedden beszédet mondott az ENSZ-közgyűlés 30. ülésszakának plenáris ülé­sén. A jelenlegi nemzetközi helyzet fő vonása, hogy a nemzetközi feszültség eny­hülésének folyamata egyre nagyobb lendületet kap. Maga az enyhülés pedig mindinkább konkrét tarta­lommal telik meg — állapí­totta meg Gromiko. — Ez többek között kifejeződik az államok közötti számos meg­állapodásban, beleértve az ismert szovjet—amerikai egyezményeket, amelyeknek nagy jelentőségük van a bé­ke és a nemzetközi biztonság szempontjából. Bár a politikai légkör ja­vulásának folyamatára to­vábbra is hatást gyakorol­nak különböző, időnként el­lentmondásos tényezők, ha­tározottan azt mondhatjuk, hogy az elmúlt évben új lényeges lépés történt a megbízhatóbb béke felé ve­zető úton — hangsúlyozta Gromiko. A Szovjetunió a jelenlegi körülmények között reális­nak, bár távolról sem köny- nyűnek tartja az államok közötti kapcsolatok olyan átalakítását, amelyben nem lenne helye közöttük a há­borúnak, tiszteletben tarta­nák minden — nagy és kis — nép jogát a szabad és füg­getlen fejlődésre. A Szovjetunió elvi külpo­litikai irányvonala minden bizonnyal megerősítést nyer és tovább fejlődik a szovjet kommunisták jövő év elején megtartandó XXV. kongresz- szusának határozataiban. Min­denki, aki a békéért, a nem­zeti függetlenségért és a né­pek társadalmi haladásáért küzd, továbbra is számíthat a Szovjetunió szolidaritására és tevékeny támogatására — je­lentette ki Gromiko. A Szovjetunió a nemzetkö­zi küzdőtéren politikájának megvalósításában szoros egy­ségben cselekszik a testvéri szocialista országokkal. Büsz­kék vagyunk arra, hogy a szo­cializmus országainak béke­szerető politikája megfelel minden nép vágyainak —, hangsúlyozta Gromiko. Az idei év úgy marad meg a népek emlékezetében, mint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet be­fejezésének éve. A konferen­cia záródokumentuma korunk egyik legkiemelkedőbb ok­mánya — állapította meg Gromiko. — A tanácskozás résztvevőinek kollektív erő­feszítésekkel sikerült jelentős eredményeket elérniük és azokat pontosan rögzítették a záródokumentumban. Nem minden elégedettség nékül szeretném megállapíta­ni, hogy a tanácskozás sike­réhez nagymértékben hozzá­járultak a szocialista orszá­gok, amelyek állhatatosan tö­rekednek a nemzetközi kap­csolatoknak a békés egymás mellett élés vágányaira való átállítására — jelentette ki Gromiko. A tanácskozás 35 részvevő állama közösen és az egész világ előtt kötelezettséget vál­lalt arra, hogy kapcsolatait a béke és csakis a béke, vala­mint a közöttük levő együtt­működés elmélyítése elveinek alapján alakítja. A Szovjetunió, nagyra ér­tékelve a tanácskozás ered­ményeit, úgy véli, hogy most a legfőbb teendő az elért megállapodások megvalósítá­sa, az előrehaladás a tartós békéért vívott harcban. így cselekszik és fog cselekedni a jövőben is a Szovjetunió. Ezt várjuk a többiektől is — mondotta Gromiko. Aligha vitatja valaki is azt, hogy az 1975-ös év úgy kerül be a történelembe, mint az indokínai népek igazságos ügye diadalának éve. Győzelemmel fejeződött be csaknem harminc eszten­dős felszabadító harcuk, a gyarmatosítók, az agresszió ellen. Indokína népeinek győzelme mindenekelőtt sa­ját erőfeszítéseik eredménye. Ugyanakkor ez nagy sikere az összes békeszerető és ha­ladó erőknek, amelyek mind­végig szolidárisak voltak Vi­etnam, Laosz és Kambodzsa hazafiai nak küzdelmével, er­kölcsi és anyagi támogatás­ban részesítették őket. A Szovjetunió — és ez ismert az egész világ előtt — teljesí­tette internacionalista köte­lezettségét a vietnami néppel szemben — állapította mega szovjet külügyminiszter. A Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-vietna­mi Köztársaság, amely hosz- szú harcban megvédte szuve­renitását és függetlenségét, kifejezi készségét, hogy a vi­lágszervezetben részt vegyen a nemzetközi együttműködés fejlesztésére irányuló erőfe­szítéseikben. A VDK és a DVK ^felvétele, meggyőződé­sünk szerint, teljes mérték­ben megfelelne az ENSZ alapokmánya magasztos cél­jainak és elveinek — hang­súlyozta Gromiko. — A Szovjetunió támogatja a két ország kormányának idevo­natkozó kérelmét. Azoknak, akik a béke őszinte hívei nincs mitől tartaniok, fia megvalósul a két vietnami állam ENSZ-tagsága — álla­pította meg a szovjet kül­ügyminiszter. A világesemények alaku­lása az utóbbi időben meg­erősítette azt a következte­tést, amelyet már mindenki régen levont, aki a realitás talaján áll, nevezetesen, hogy perspektivikus, a népek ér­dekeinek megfelelő, csak a különböző társadalmi rend­szerű államok békés egymás mellett élésének politikája lehet. A Szovjetunió továbbra is erősíti baráti kapcsolatait a fejlődő országokkal, ame­lyekkel a békére és a hala­dásra való közös törekvés egyesíti. A Szovjetunió vál­tozatlanul támogatásban ré­szesítette és fogja részesíte­ni az ázsiai, afrikai és latin­amerikai országokat, az el nem kötelezett országok moz­galmát harcukban a nemze- zeti szuverenitás és a gaz­dasági önállóság erősíté­séért, a gyarmati múlt súlyos örökségének leküzdéséért, az olyan kísérletek ellen, ame­lyek önállóságuk aláásására, törvényes jogaik csorbításá­ra irányulnak. A gyarmati rendszer fel­számolásának befejezése ter­mészetesen nem valósul meg bonyodalmak nélkül — álla­pította meg a szovjet külügy­miniszter. — Erről tanúskod­nak például az angolai ese­mények. A népek felszaba- dítási küzdelmével szemben­álló-erők nem adják fel harc nélkül pozícióikat. Ezek az erők időnként segítőtár­sakra találnak azok között is, akik szeretik magukat az el­nyomott népek jótevőinek feltüntetni, valójában azon­ban összejátszanak a népek elnyomóival. Az összes nehézségek el­lenére azonban a gyarmati rendszer maradványainak fel­számolásáért, a fajüldözés megszüntetéséért vívott harc most minden eddiginél kö­zelebb van a végső győze­lemhez. A szovjet külügyminiszter a továbbiakban így folytatta: Világosan látni kell, hogy az enyhülés nem olyan folya­mat, amely a saját nehézségi erejénél fogva halad előre. Ahhoz, hogy az enyhülés folytatódjék, újabb és újabb impulzusok szükségesek. Szakadatlan harcot kell vív­ni érte a nemzetközi fórumo­kon, a parlamentekben, min­den nap meg kell érte küz­deni. Minden államnak, min­den kormánynak számot kell vetnie azzal, hogy hozzájá­rulhat és hozzá is kell, hogy járuljon az enyhüléshez. Szükségesnek tartjuk, hogy az ENSZ fórumán beszél­jünk erről, mert — mint a tények mutatják — helytelen lenne lebecsülni az enyhülés ellenfeleinek ellenállását. Világszerte mély nyugta­lanságot keltenek azok a nyílt kísérletek, hogy kívül­ről nyomást gyakoroljanak Portugáliára, arra kénysze­rítsék a portugál .népet, hogy lemondjon a szabad fejlődés magaválasztotta útjáról. A Portugália előtt álló bonyo­lult politikai és gazdasági problémák megoldásának ér­dekei azt követelik, hogy nyugodt légkör uralkodjék e körül az ország körül. Senki­nek ne engedtessék meg, hogy lábbal tiporja a portu­gál népnek azt az elidegenít­hetetlen jogát, hogy külső beavatkozástól mentesen döntse el sorsát. Ebből az (Folytatás a 4. oldalon) Budapestre érkezett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Szovjet javaslat az új tömegpusztító fegyverfajták és a nukleáris fegyverkísérletek betiltására Gromiko beszéde az ENSZ-ben A Magyar Népköztársaság országgyűlésének meghívá­sára kedden hivatalos baráti látogatásra Budapestre érke­zett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége. A delegációt Pjotr Mirono- vics Maserov, az SZKP KB Politikai Bizottságának pót­tagja, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa elnökségének tagja, a Belorusz Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak első titkára vezeti. Tag­jai: Konsztantyin Nyikolaje- vics Rudnyev, a szövetségi tanács tagja, automatizálási és műszergyártási miniszter, az SZKP KB tagja; Mihail Vasziljevics Pasov, a szövet­ségi tanács tagja, a kereske­delmi, közellátási és közszol­gáltatási bizottság tagja, a munkásküldöttek dnyepro- petrovszki területi tanácsa végrehajtó bizottságának el­nöke, az Ukrán KP KB tag­ja; Akbar Kaszimovics Ata- hodzsajev, a szövetségi ta­nács tagja, a közoktatási tu­dományos és kulturális bi­zottság tagja, a szamarkandi „Aliséra Navoj” állami egye­tem rektora; Szvetlána Arte- movna Atajan, a nemzetiségi tanács tagja, a kereskedelmi, közellátási és közszolgáltatási bizottság tagja, a Jereváni Lámpagyár gépbeállító szak­munkásnője; Jan Antonovics Tinuvere, a nemzetiségi ta­nács tagja, a közellátási bi­zottság tagja, az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság „Hel- lenurme” kolhozának elnöke, az Észt KP KB tagja. Fogadásukra a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Apró An­tal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott­ságának tagja, az országgyű­lés elnöke, Nemeslaki Tiva­dar kohó- és gépipari mi­niszter, Roska István külügy­miniszter-helyettes, valamint az országgyűlés tisztikarának több tagja, s számos ország- gyűlési képviselő. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, továb­bá ß. P. Ivanov vezérezredes, a hazánkban ideiglenesen ál­lomásozó szovjet déli hadse­regcsoport parancsnoka. Kedden délután a Parla­mentben megkezdődtek a tárgyalások a magyar or­szággyűlés és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Bu­dapesten tartózkodó kül­döttsége között. Apró Antal tájékoztatta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttségét a hazánkban végbement tár­sadalmi, gazdasági, és kultu­rális fejlődésről, szocialis­ta építőmunkánk eredmé­nyeiről, s a Magyar Szoci­alista Munkáspárt Xl. kong­resszusának határozataiból adódó feladatokról. Szólt a magyar belpolitikai élet alakulásáról, s ismertette ha­zánk álláspontját a külön­böző nemzetközi kérdések­ben. Pjotr Mironovics Mase­rov egyebek között tájékoz­tatást adott a Szovjetunió legújabb sikereiről, a kom­munizmus építésének ered­ményeiről, s vázolta a Szov­jetuniónak a béke megóvá­sát célzó külpolitikai tö­rekvéseit. A tanácskozás fontos témája volt a két nép közötti barátság további el­mélyítése, a magyar ország- gyűlés a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa együttműkö­désének bővítése, fejlesztése. Kádár János fogadta Andrjuscsenko altábornagyot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden, a KB székhá­zában fogadta V. K. Andrjus- csenko altábornagyot, a Var­sói Szerződés egyesített fegy­veres erői főparancsnokának magyarországi képviselőjét, aki végleg elutazik hazánk­ból. A szívélyes, elvtársi ta­lálkozón jelen volt Lázár György, p Politikai Bizottság tagja, miniszterelnök, és Czi- nege Lajos vezérezredes, hon­védelmi miniszter. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa V. K. Andr- juscsenko altábornagynak a magyar—szovjet fegyverba­rátság elmélyítése érdekében kifejtett tevékenysége elis­meréséül a Vörös Zászló ér­demrend kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Losonczi Pál, a Politikai Bizottság tagja, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt Borbándi János miniszterelnök-helyettes, Rócz Sándor, a KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője és Czinege Lajos. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjet­unió magyarországi nagykö­vete. Befejezte látogatását Andrej Marine Wmm MHMGBBBtttflMBI 1 Andrej Marine, a Szlovén Szocialista Köztársaság kor­mányának elnöke kedden Za­laegerszeget kereste fel. Kí­séretében volt Livij Jakomin, a köztársasági közlekedési és postaügyi bizottság elnöke, Ela Ulrih-Atena, a köztársa­sági nevelési és művelődés- ügyi bizottság elnöke, Jernej Jan, a köztársaság külgazda­sági kapcsolatokkal foglalko­zó bizottságának elnöke, és dr. Zigra Vodusek, a JSZSZK budapesti nagykövete. A ba­ráti szocialista köztársaság vezetőit elkísérte Halász Jó­zsef, hazánk belgrádi nagy­követe. A vendégeket Loppert Ti­bor, a Zala Megyei Tanács elnökhelyettese fogadta. A tanács székházában a vendé­gek és vendéglátók baráti be­szélgetésen kölcsönösen tájé­koztatták egymást a két szomszédos terület, a Szlovén Szocialista Köztársaság és Zala megye fejlődéséről, az iskolai kapcsolatokról. A be­szélgetést követően a szlovén kormányfő és kísérete város­nézésen vett részt. A Zala megyei találkozóval befejezte magyarországi hiva­talos baráti látogatását a szlovén kormányfő és kísére­te, s elutazott hazánkból. Dr. Csendes Lajos Nyíregyházán Dr. Csendes Lajos, az MSZMP KB osztályvezető­helyettese szeptember 23-án megyénkben ismerkedett köz- oktatásügyünk helyzetével, időszerű kérdéseivel. A párt­bizottság székházában Ekler György, a megyei pártbizott­ság titkára és Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyette­se tájékoztatta vendégünket. Dr. Csendes Lajos a nap folyamán a nagykállói járás­ban tanulmányozta a tanyai gyerekek oktatását és felke­reste a balkányi tanyai kol­légiumot. Uj ABC» áruházak A \ Szövetkezeti Tervező, Kivitelező és Üzemszervezési Vállalat (SZÖVTERV) nyír­egyházi kirendeltsége egész sor, főleg ÁFÉSZ-beruházást valósít meg. Többek közt az év utolsó negyedében új ÁBC-áruházaik átadására ke­rül sor. Nyíregyházán, az úgyneve­zett 19. lakókörzetben, a megyei kórház közelségében lesz még az idén, egy közel ötmillióért készülő ÁBC-üz- letház műszaki átadása. Ha­sonló ütemterv szerint épül korszerű üzletház Nyírbátor­ban a Szabadság tér és a Hunyadi utca sarkán. Ez a 300 négyzetméter vásárlóte­res áruház mintegy 4,7 milli­óba kerül. A Nyírmadán épülő ÁBC-mek 150 négyzet- méter lesz a vásárlótere és építési költsége 2,2 millió. Átadására még ez évben szá­mítanak. (ab) Ülést tartott a Nyíregyházi Városi Tanács V.B. A Nyíregyházi Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága kedden ülést tartott és a ta­nácsot október 27-én, hétfőn reggel 8 órára összehívta. A vb javasolja, hogy ezen az ülésen többek között a vá­ros lakosságának egészség- ügyi ellátásáról, a város is­kolai, minőségi és tömeg­sportjáról, valamint a nőpo­litikái határozat végrehaj­tásának eredményeiről tár­gyaljon a tanács. A vb e na­pirendek írásos előterjeszté­seit, jelentéseit megvitátta, s több javaslattal tovább fej­lesztve a tanács elé terjeszti Ezután a piacgazdálkodás ról tárgyalt a vb, majd meg vitatta a mezőgazdasági é ipari üzemek munkavédelmi balesetvédelmi tevékenységé ről készített beszámolót Több tájékoztató hangzott el többek között az állampolgá rok telek-, lakás- és üdülőtu lajdonát szabályozó rendel kezések végrehajtásáról. í továbbiakban a hatáskörébi tartozó több intézmény gaz dálkodásáról, szabályozásáró tárgyalt a végrehajtó bizott ság. Energetikai megállapodás A Szovjetunió Kárpátontúli Területe Energetikai Tudomá­nyos Egyesületének küldött­sége az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület megyei szervezetének és a TITÁSZ nyíregyházi erőműve vendé­geként kedden megbeszélé­seket folytattak a két egye­sületet érintő szervezési és műszaki problémákról. Ennek -keretében Csejka Jurij Ste­pán Joszipovics elnökségi tag és Dohanics László, a megyei szervezet titkára megállapod­tak az 1976. évi egyesületi munkatervek kölcsönös téma­körében, különös tekintettel az 1976 szeptemberében Nyír­egyházán sorra kerülő, a test­vérszervezetet is közvetlenül érintő országos hőszolgáltatá­si konferenciára, annak elő­adásaira.

Next

/
Thumbnails
Contents