Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-23 / 223. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. szeptember 23 LÁDAHIÁNY Összefogás szükséges a folyamatos ellátáshoz Több termelőszövetkezetből jelezték, hogy a jó idő, a megfelelő munkaszervezés ellenére is veszélybe került az almaszüret. Ládahiány miatt hamarosan meg kell állniuk a szedéssel, várni kell addig, amig ismét kapnak ládát. Javarészt a SZATÉV-vel szerződött tsz-eknél van ilyen gond, így például a csengerújfalui, a szamostatárfalvi, a jármi, a nagykállói Zöld Mező, a biri, a kálmánházi, a mérki Kossuth termelőszövetkezetekben csak egy-két napra való almásláda van, pedig több helyen jól bevált közvetlenül a fák alól az exportládákba történő csomagolás. Becslések szerint a Szabolcs ládákból — amely a szovjet export szabványosított ládája — mintegy kétmillió láda hiányzik, de kevés van a kishűtőládákból is. Most egyrészt szervezés kérdése, hogy azok a gazdaságok, ahol több láda van, adjanak át a ládahiánnyal küszködőknek, másrészt a ládaellátást bonyolító HUNGAROFRUCT és Göngyölegellátó Vállalat gyors cselekvése kell, hogy mindenütt időben kapjanak ládát. A Szabolcs ládát folyamatosan készítik a különböző üzemekben, vállalatoknál, ezeknek a kiszállítását soron kívül érdemes intézni. Mindez azért is fontos, mert minél később szedik le az almát, annál nagyobb az értékcsökkenése a meleg idővel bekövetkezett gyors érés miatt, ugyanakkor a későbbre összetorlódó munkák miatt az exportszállítás is akadozhat. L. B. Üj tejbolt Nyíregyházán, a Kun Béla utcán. (E. E. felvétele) KÉPZÉS TOKAJBAN Kereskedőtanulók a kis falvakból A megye kereskedelmének nagyobbik felét a fogyasztási szövetkezetek bonyolítják le. Gond viszont, hogy a kis falvakba nehéz szakképzett eladókat találni, hiszen a kereskedelmi szakmunkásképző intézetbe a többszörös túljelentkezés ellenére sem tudtak felvenni elég tanulót, mivel kollégium híjján a megyeszékhelytől távoleső községekből nem tudták megoldani az elméleti órákra a bejárást. Ezen segít, hogy a megyéhez közel, Tokajban működik egy szövetkezeti kereskedelmi iskola, amelynek a háromszáz tanulójából mintegy százan Szabolcs-Szat- márba valók. Az idén — a MESZÖV-vel közösen — 35 tanulót vettek fel. A tokaji iskolában a képzés eltér a másutt megszokottól. Itt ugyanis az első két, gyakorlati évet a tanulók a velük szerződést kötő szövetkezetek boltjaiban töltik el, míg a harmadik évben Tokajban — bennlakással — szinte kizárólag az elmélettel foglalkoznak. Az idén felvettek közül is Lónyától Csengersimáig vannak tanulók, akik közül 12-en a ruházati szakmát tanulják, 18- an vegyeskereskedők lesznek, míg öten a -vegyes iparcikkek kereskedő)oel tanulják. A tokaji iskolában jól felszerelt gyakorlati termek vannak, így az itt végzők önkiszolgáló-üzleti pénztárosi szakvizsgát is tesznek. Gépkocsikárok Az elmúlt héten, szeptember 15 és 20. között nyolcvan szabolcsi gépkocsi szenvedett kisebb-na- gyobb károkat az országutakon. Az Állami Biztosító megyei igazgatósága a kötelező biztosítás alapján 185 ezer forintot fizetett ki kártérítésként. CASCO-biztosí- tás alapján további 175 ezer forintot kaptak a károsultak. Három gépkocsi szenvedett súlyosabb kárt. Egy Wartburg a kanyarban árokba fordult, mert nem tudta követni az út vonal- vezetését. Húszezer forint kár keletkezett. A gépkocsi tulajdonosának CASCO-biztosítása révén térítettek kárt. Egy Skoda két szembejövő jármű mellett úgy haladt el, hogy a második elé féktávolságon belül áttért. A szabályosan haladó gépkocsiban tizenötezer forint értékű kár keletkezett. A harmadik vezető elvesztette gépe felett uralmát, előzés közben fának ütközött. A kár húszezer forint. Üzemi konyháról, védöruhárói a buszban „Itt az ingázó rádió..." Záhonyi kezdeményezés Az ingázó munkás beül az autóbuszba, amely munkahelyére, vagy onnan hazaviszi és közben a buszrádió, azaz egy magnetofon segítségével hasznos információkat, közérdekű, munkahelyi problémákat hall. Záhonyban kísérleteznek az ingázó rádióval, illetve az ingázók rádiójával. A műsor témája változatos, legutóbb az üzemi étkezés gondjait tették szóvá, majd a munka- és védőruha-ellátást. Mindig jut néhány perc egy-egy időszerű művelődési rendezvénynek is, vagy a könyvtárban megtalálható új könyvnek ... Tíznél több autóbusz szállítja a bejáró dolgozókat Záhonyba, sajnos még kevés a magnó, nem jut mindegyikbe, de már jó néhány járaton rendszeresen „sugározzák” a bejáró dolgozókat különösen érdeklő műsorokat. A MÁV-igazgatóság is fontosnak tartja a tájékoztatásnak, nevelésnek ezt a formáját: több mint 350 ezer forintot ad az új stúdió berendezésére. A műsor gazdái a vasutas művelődési ház munkatársai és társadalmi segítőik. S nem csak a buszokon, hanem a váróteremben is rendszeresen adnak műsort, hogy ne teljen üresen a várakozásra szánt idő. Ingázó munkásokról sokat hallunk és olvasunk mostaPattog a gesztenye Nyílik, hámlik a tövises burok. A sötétbarna vadgesztenyék kihullnak „iker szobáikból”. Amelyik a park puha gyep- szőnyegére esik, épp csak laposabb oldalára fordul. De sok a kemény aszfalt járdára, úttestre hulló, ezek koppanva gurulnak több métert is. Pattog a gesztenye a parkot szegélyező, rozs- daszínre ért levelű, sii- veg alakú fákról. A szabad helyre jutókat naponta összeseprik. Szemétnek maradnak a füvek, bokrok közé potyogok is. Az őszt tanúsítják. Nem is olyan régen, néhány iksz idő távolában, akkori gyerekek törődtünk a pattugó-kopo- gó gesztenyével. Különösen fiúk, tucatnyi játékra használtuk. Eltöltöt- tük vele szabad időnket a tél beálltáig. Irigyelt volt, aki legalább kalapnyit összegyűjtött. A kislányok nyakláncot fűztek vadgesztenyéből Most a gyerekek boltból választanak játékot... (asztalos) nában és különösen megyénkben, de ingázó rádióról keveset. Jó, hogy van ilyen is; a bejáró munkásokat elkíséri napi fárasztó útjukon az „ingázó rádió”, lerövidíti a munkahely és a lakóhely közötti távolságot. Nővérszállás- avatás Szerdán, szeptember 24-én délelőtt 11 órakor ünnepélyesen átadják rendeltetésének a kisvárdai kórház új nővérszállását. A beruházókat és az építést végző SZÁÉV-et dicséri, hogy az eredeti, jövő évi április 4. határidő helyett már most beköltözhet hatvan ápolónővér, akiknek eddig nem volt szállásuk a kórházban. (p.) Szlovák szövetkezeti hetet nyitottak hétfőn délelőtt Nyíregyházán a Kelet Áruházban. A kisha- tármenti árucsere-kapcsolat nyomán 3 millió forint értékű szlovák árut hoznak forgalomba, nagyrészt közszükségleti, valamint élelmiszer- ipari termékeket. (Elek Emil felvétele) A műszaki hónap eseményei Á földmérés szerepe a mezőgazdaságban Szeptember 24-én, szerdán a műszaki hónap első előadása Mátészalkán hangzik el a városi-járási művelődési központban. A 9 órakor kezdődő filmvetítéses előadást a Magyar Agrártudományi Egyesület helyi csoportja rendezi Közel-Kelet múltja és jelene képekben címmel. Előadó: dr. Kassai Tibor kandidátus. Ugyancsak Mátészalkán, az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban, 14 órakor hangzik el előadás a Gépipari Tudományos Egyesület megyei szervezete rendezésében, Kovács Imre gépészmérnök tolmácsolásában. Az előadás címe: Gyártási folyamatok gépesítése és automatizálási folyamatainak alapjai. Nyíregyházán ankétot rendez ezen a napon a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület megyei csoportja. A technika házában 9 óra 30 perckor kezdődő tanácskozás vitavezetője Szabó Ferenc, az egyesület titkára. A földmérés és térképészet szerepe a mezőgazdaság fejlesztésében címmel tart előadást Szilágyi Imre, a nyíregyházi járási és városi földhivatal vezetője. A mérnökgeodéziai munkák jogszabályi előírásairól Bagó László, a MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal mérnöke beszél, az ingatlan- és teleknyilvántartás összefüggéseiről dr. Temesvári László tart előadást. Befejező előadásként hangzik el dr. Szabó Béla beszéde aki a hivatal megbízásából a földpolitikai intézkedésekről, azok végrehajtásáról tájékoztatja az érdeklődőket a földreformtól a földtörvényig eltelt időszakban. Későbbi időpontban tartják az ÉTÉ és az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület által tervezett, Mátészalka távfűtési terveivel és problémáival foglalkozó ankétot. Elmarad a Közlekedéstudományi Egyesület által a nyíregyházi technika házában szeptember 23-án, 11 óra 30 percre szervezett, a kárpátontúli útépítés tapasztalatait ismertető előadás. Börtönben a „Szép Heléna" Alvilági nevén ..Szép Heléna“’, vagy egyszerűen csak Heléna. Maszkmestereket megszégyenítő ügyességgel tudja magát szépíteni. Ennek köszönheti, hogy sok — főleg részeg — férfi szépnek és Helénának hitte. Az igazi neve: Tóth Lajos. Nyíregyházán lakik, 18 éves és foglalkozás nélküli. Tavaly ősszel szabadult a fiatalkorúak börtönéből, ahová lopás és egyéb bűncselekmények miatt került. Szabadulása titán esze ágában sem volt munkát vállalni, csatlakozott az úgynevezett Rézműves-bandához. Arcát simára borotválta, szemöldökét, száját és körmeit kifestette, női ruhát és cipőt vett magára és kihasználva vékony termetét, elindult hódító útjára. ..Működési területe” az eddigi nyomozás szerint kizárólag Nyíregyházára korlátozódott. Gyakran látogatta a Korona éttermet és a Dominó cukrászdát. Férfiakat csalt elhagyott helyekre, pénzüket elvette. majd futásnak eredt. Társadalmilag és erkölcsileg súlyosabb bűn is van a rovásán. A Rézműves családhoz csatlakozva több nyíregyázi lakásból lopott el ruhákat és különböző használati tárgyakat. A közintézmények és a szórakozóhelyek előtt parkoló kerékpárok közül is többet ..elkötött”. Ezeket a bűncselekményeit is többnyire női ruhában követte el. arra gondolva. hogy ha tetten érik. elnézőek lesznek vele szemben, hiszen ő ..lány”. A kertes házak udvarára kiterített ruhákat gyakran gondosan összehajtogatta, egy esetben egy első emeleti erkélyen száradó ruhák -közül -is lopott. Tudta, hogy a lopott holmival a Bizományi Áruházba nem mehet, mert ott személyi igazolványt kell mutatnia, ezért zsákmányát az ócskapiacon értékesítette. Augusztusban Rézművesnével a Tölgyes csárdában szórakoztak. Megismerkedtek egy ott italozó nyírbátori fiatalemberrel, egy sötét utcára csalták őt, ott lenyomták a földre és elemelték a 250 forintot tartalmazó pénztárcáját. Utána . nyomban futásnak eredtek. de hiába. A férfi feljelentést tett és a személyleírás aiapján a rendőrök letartóztatták a ..Szép Helénát”. Az említett helyszín közelében egy női papucsot találtak a rendőrök. Tóth Lajos hagyta el menekülés közben. A fiatalembert a közeli tárgyaláson rablással is vádolják majd. (nábrádi) Csikorog Öreg paraszt járta a minap a város boltjait. Kulimázt, azaz szekérkenőcsöt keresett. Sok boltban megmosolyogták, az eladók nem értették, mit akar vásárolni. Nem is mindig egyformán mondta az idős ember: kulimáz, kulimájz, kulimász... Mindegy! Nem értik, azt mondják: nincs. Magyarázni akarta, hogy tsz-nyugdíjas, de dolgozgat és már nem állhatja, annyira sír az a szegény kerék a kenőcs után. Csak nevették a fiatal eladók, akik ezt a szót soha nem is hallották ... Az öregember nevében: gondoljanak néha a csikorgó szekerek kerekeire is ... (P. G.) Gyűjtötték a gyermekek 174 tonna papír A MÉH Vállalat az 1974—75-ös tanév második felére nagy papír- és textilgyüjtési kampányt hirdetett meg az úttörők számára. A verseny díjkiosztó ünnepségét az elmúlt héten tartották a nyíregyházi úttörőházban. Az összejövetelen részt vett Egri Tibor, a Kelet-magyarországi MÉH Vállalat igazgatója. Mile Lajosné. a megyei úttörő elnökség elnöke, valamint a versenyen helyezést elért úttörőcsapatok küldöttei. Az elmúlt tanév második felére meghirdetett versenyre megyénk csaknem valamennyi általános iskolája benevezett. Az elbírált iskolákból összesen 16 570 gyerek vett részt a gyűjtésben. Ök 342 751 forint értékű hulladékot: 174 tonna papírt és 34 tonna textilt szállítottak be a MÉH telepeire. A versenyzők közt első helyezést ért el papírgyűjtésben a 232-es számú nyíregyházi, a 2384-es számú nagykállói, az 1511-es nyíregyházi, a 3712-es kálmánházi és a 4897-es nyírbogdá- nyi úttörőcsapat. Textilgyüjtés- -ben a Nyírbátori 2-es számú Általános Iskola, a 3398-as számú sényői, a 3821-es számú butyka- telepi úttörőcsapat az első. A verseny legjobbjait a vállalat megjutalmazta. Külön jutalmat kaptak az élenjáró úttörőcsapat vezetői. Az 1975—76-os tanévre újabb versenyt hirdetett a MÉH. Kiskocsma — nagy hiány Árpád László 20 éves fiatalemberre szabad kasszás italboltot bízott Nagykállóban a helyi ÁFÉSZ. Valószínű, a fiatalember az elnevezést szó szerint értelmezte. mert szabadon bánt a rábízott értékkel. Meglepetésszerű • leltárt készítettek kocsmájában, s az eredmény: 59 ezer forint hiány. Alig telt el két hét. s a leltározók ismét megjelentek és újabb, több mint 10 ezer forint hiányt állapítottak meg. Ritka ..teljesítmény” ez egy kiskocsmában. A szövetkezet vezetője, majd a munkaügyi döntőbizottság a hiány megfizetésére kötelezte a fiatalembert. Ö azonban fellebbezett a munkaügyi bíróságra, ahol ügyvédje kíséretében jelent meg. Védekezésében előadta, hogy rossznak tartja a leltárokat. a zsúfolt kocsmában nem tudja kellően szemmel tartani a vendégeket. Kénytelen volt azonban beismerni, hogy barátaival záróra után többször italozott a lehúzott roló mögött. A zsúfoltságot pedig az okozta, hogy a megengedettnél több italt tárolt a kocsmában. Italt mindig bőven találtak nála — pénzt nem. Néha a napi pénz- befizetésekről is ..megfeledke- - zett”. A bíróság szakértőt rendelt ki. aki megállapította, hogy a leltárok szabályosak voltak. Árpád László felelősségrevonásához megvannak a jogi előfeltételek. A munkaügyi bíróság is kötelezte a hiány megfizetésére. Ö azonban fellebbezett a megyei bírósághoz.'^ .......