Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-21 / 222. szám
6 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1975. szeptembeer 21. Gimnázium a tsz-ben Még 1816-ban írta Rácz István Borsod megye: orvos a pesti egyetemen megvédett disz- szertációjában, hogy: „...bármelyik... tudomány megtanulására a legélvezetesebb és legrövidebb út: annak története!’' Nem kivétel ez alól az iskolaegészségügy sem. Az utolsó 1 1/2 évtized orvostörténeti kutatásai igazolták, hogy Szabolcs-Szatmár megye igazán bővelkedik orvosi emlékekben. Ezek között nem csekély számban találunk olyan orvostörténeti adatokat, amelyek az iskolai egészségnevelésre vonatkoznak Mindenekelőtt Diószeghi István csengeri humanistára kell utalnunk, aki 1699—1749 között élt. Orvosdoktor volt és prédikátor, aki a hollandiai Utrechtben a korszak európai színvonalán sajátította el mindkét tudományt. Ezután hazajött, s 1730—1749 között jó hírűvé tette a csengeri latin iskolát. Ma még éppen tanítói működésének részleteit ismerjük legkevésbé, de feltétlenül jelentős tevékenységének és nem mindennapi megbecsülésének nyilvánvaló jele az is, hogy végül Csenger középkori templomában helyezték örök nyugalomra. Dr. Jósa Andrásnak a nagyapja, dr. Jósa István 1758—1839 között élt, 50 évig volt Szabolcsban megyei főorvos, s 1822-ben a nyírbátori járásban lévő Kislétán állította össze „A helységek bábáinak oktatása” c. leghíresebb munkáját, mely utalt az oktatás fontosságára is. Jósa István e könyvének Előszavában feltette a kérdést: „Kik alkalmasak a fontos bábái hivatásra?” Válasza: egészséges, 25—30 év közötti nők, akik „az oktatást könnyebben megtanulják”, mert már „a vén asszonyok a tanulásra buták”. Ismét máshol így írt: „Igen hasznos volna továbbá, hogy a választandó Bábák olvasni tudnának!” Az iskolai egészségnevelés igazi jelentőségét megyénk orvostörténetében elsőként dr. Jósa András (1834—1918) hangsúlyozta mai értelemben. Híressé vált évenkénti Egészség- ügyi jelentéseiben gyakran foglalkozott az iskolák egészségügyével és az iskolai egészség- ügyi felvilágosítás fontosságával. Természetesen, mint korát messze megelőző egyéniség, a teendőket is pontosan megjelölte. így az 1891. évi Egészségügyi jelentés VII. sz. kimutatásában szemléltette, hogy a megye 319 iskolája közül csupán 42 iskolában jut 4 köbméternél több levegő 1 tanulóra. Ugyanakkor: „A laktanyákban egy katonára 17 köbméter levegő követeltetik. A gyermek egészségének megóvása éppen olyan fontosnak lenne tekintendő, mint a katonáké. Ha a ló csikó korában elhanyagoltatik, éppúgy nem válik paripává, mint az egészségtelen' iskolákban — meg nem halt — de elsatnyult gyermekek katonává.” Jósa András gyakran foglalkozott a gyermekek és az iskolás korúak heveny fertőző betegségeivel. Már akkor, a XIX. sz. végén tisztán látta, hogy az emberi egészségügy leglényegesebb része nem a gyógyítás, hanem a megelőzés, vagyis „a betegségek terjedését megakadályozni”. Jósa szerint: „Míg népünk a nevelés útján oda nem fejtik, hogy meggyőzővé válna az, hogy ragályos betegségek vannak és hogy azok ellen sikeresen lehet védekezni, adelig minden törvény és szabály- rendelet írott malaszt marad ... a fennebb említett miserián csak úgy lehetne segíteni, ha az elemi iskolában egy rövid, a gyermek eszéhez mért egészségügyi káté a hatósági orvosok ellenőrzése mellett taníttatnék. Míg ez meg nem történik, addig a járvánnyá fajulható ragályos betegségek ellen hozott bármily üdvös intézkedések sikertelenek maradnak. Bármily nagy áldozat ezen cél elérésére bőven kamatoznék emberéletben.” Jósa András a Nyírvidék c. újság 1893. febr. 12-i számában „Küzdelem a járványok ellen” címen erről a témáról még így és ezeket írta: „A járvánnyá fajulható ragálos betegségek ellen kiadott óvóintézkedésekre vonatkozó rendeletek csak akkor lesznek pontosan végrehajthatók és sikeresek, ha azok nemcsak felülről lesznek elrendelve, hanem alulról is követelve. Tehát vagy népnevelés vagy erőszak! Tertium non datur!” (azaz harmadik lehetőség nincsen). Minthogy azonban az igazság még kézzel fogható bizonyítékokkal is nehezen tud rést törni az idősek petri- ficált nézetekkel bevont agykérgén, az egészségügyi felvilágosítást ideálisan a gyermekkorban kell elkezdeni: „Egészségügyi kátét (kérdés-felelet) kell a népiskolákban tanítani és annak mikénti tanításának ellenőrzését a közszolgálatban álló orvosokra bízni és azon tanítókat, kik a legtöbb eredményt mutatják fel, külön jutalomban részesíteni!” „Ha lófuttatásra telik pár százezer forint — írta Jósa András 1913-ban „Gyermekhalandóság” c. cikkében — jusson, tűzessék ki egy százezer forintos pályadíj rövid, de velős egészségügyi tankönyvecskék megírására.” Sokat tett és írt Jósa András a torna és az általa alapított tornaegylet érdekében is. A Nyírvidék 1888. nov. 25-i számában kifejtette, hogy: „a tornázás nemzeti érdek is, az erőnek az alapja!”. Ezért hozta létre 1887 novemberében a Nyíregyházi Torna és Vívó Egylet (NyVTE)-et, amely most lépett működésének 2. évébe. Éppen ezért: „Felhívjuk egyesületünkre a tornázás minden barátjának figyelmét.” Jósa András találóan ilyen hasonlattal is jellemezte a teendőket: „Egészségügyi hitvallást kell teremtenünk, hogy a Hygienia kereke vígan robogjon!” Szabad legyen röviden utalnom városunk 2 jelentős iskolaorvosára. Dr. Saáry Sándor (1862—1926) hosszú időn keresztül ellátta a híres Evangélikus Gimnázium iskolaorvosi teendőit. Emellett ő hozta létre a Városi Múzeumot. Ma is Nyíregyházán él id. dr. Valent Mihály nyug. főorvos, aki 1919—46 között iskolaorvos és egészségtantanár volt a „Kossuth” Gimnáziumban. Mindkettőjük működése tükrözte a Fodor József Iskolaegészsógügyi Társaság névadójának a felfogását, amely szerint: „A hygiénét általában és rendszeresen oktatni kell, mert a hygiéne az egyén számára a munkaképességet és a lakosság humánus érzékét kifejleszti!” F, A. Másfél esztendővel ezelőtt, 1974 márciusában pártunk Központi Bizottsága határozatot hozott a dolgozó emberek — elsősorban a munkások és a termelőszövetkezeti tagok — műveltségének fejlesztéséről. A XI. pártkongresszus is kijelölte azokat a feladatokat, amelyeket a dolgozó emberek műveltségének fokozásáért mindenütt — helyileg és társadalmi méretekben — el kell végezni. A tarpa—gulács—tivadari Esze Tamás Termelőszövetkezet pártszervezetei és a gazdasági vezetés már az 1974 márciusi KB-hatá- rozat után megbeszélték a helyi feladatokat, elsősorban azokat, amelyek megvalósításához a termelőszövetkezet adhat segítséget. Anyagiakat mindenekelőtt. Abból indultak ki, hogy a KB határozatát, általános művelődéspolitikáját nem szabad leszűkítetten értelmezni. Nem elegendő csak a szakmai képzéssel és továbbképzéssel törődni, hanem biztosítani kell az általános műveltség színvonalának emelését is. Ebben a nagy termelőszövetkezetben ezernél több ember dolgozik tsz-tagként aktív munkaviszonyban s közülük kétszáznál több az olyan szakmunkás, aki középiskolai végzettséggel nem rendelkezik. Elsősorban részükről jelentkezett az az igény, hogy a termelőszövetkezet szervezze meg a középiskolai továbbtanulást helyben, mert a bejárás Vá- sárosnaményba bonyolult és sok időt rabol. A termelőszövetkezet vezetősége — a párt- szervezetekkel egyetértésben *— már egy esztendővel ezelőtt határozott, hogy a Vásáros- naményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium kihelyezett osztályaként, levelező tagozaton meg kell szervezni a középiskolai oktatást Tarpán — elsősorban fizikai munkások részére. A megyei tanács művelődési osztálya a kezdeményezést örömmel támogatta és segített is az előkészítésben. A széleskörű érdeklődés után a termelő- szövetkezet vezetősége — a nagyközségi párt- bizottsággal egyetértésben — úgy határozott, hogy lehetővé teszi a kihelyezett gimnáziumi osztályban való tanulást nem tsz-tagok részére is. A 45 felvett tanuló közül 23 tsz-tag. Ezek közül 18 olyan fizikai munkás, aki a növény- termesztésben, a gépészetben, vagy az építőbrigádban dolgozik. Felvettek a kihelyezett gimnáziumi osztályba három olyan nőt is, akik jelenleg háztartásbeliek, vagyis: nem állnak munkaviszonyban, de tanulni akarnak s később dolgozni is. A tsz-tagok minden költségét a tsz fizeti a kulturális alapból, amelynek összege az idén egymillió forint. A nem tsz-tagok költségeit munkaadójuk, vagy a tanulók maguk fizetik. Az ünnepélyes tanévnyitó szeptember lián megtörtént. A kihelyezett gimnáziumi osztálynak a Tarpai Általános Iskola adott helyet a legnagyobb előadóteremben. Oktatás — előadás és konzultáció — minden héten csütörtökön délután van. A tanárok Vásárosna- ményból, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumból érkeznek a termelőszövetkezet gépkocsiján. Ugyanazzal mennek haza oktatás után. így nekik is kényelmesebb, ők se fáradnak el annyira, mintha autóbusszal kellene utazniuk. A tarpai termelőszövetkezet kezdeményezése egyedüli a megyében. Tsz-ben másutt nem működik középiskolai kihelyezett osztály. Példájuk azonban követhető. Sz. J. A KÖLCSÖN E zt 'a történetet akkor hallottam amikor egyszer éppen pénzzavarban voltam. Kölcsönért fordultam az egyik barátomhoz, s ő ezt a történetet kölcsönözte. Mint közismert, van ez a kis pénzünk, vagy volt inkább! — nem is tudom, hogyan fogalmazzam. Hangsúlyozom, nekünk van, vagy volt pénzünk, s nem nekem. Valójában a feleségem a gazda. Ö mindjárt, amikor megkaptuk a pénzt, vett magának néhány nélkülözhetetlen holmit — mert már éppen nem volt egy rongy, amit felvegyen —, engemet meghívott egy pohár borra, majd este megengedte, hogy egyszer én is megszámoljam az összeget, s elzárta az egészet, őszintén szólva nem is tudom, hogy hová. Egy kollegám kezdte a dolgot az osztályon, akivel különben, nem vagyok valami különösen közeli kapcsolatban. Hivott a büfébe, hogy igyunk meg egy kávét. Azt mondtam neki, hogy nincs kedvem, az igazság az volt, hogy várható napi kiadásaimba már nem nagyon fért ez a kávé. — Ugyan — mondta a kollégám —, csak nem utasítod vissza a meghívásomat! Nem utasítottam vissza, a kávé mellett aztán kért ötezer forintot kölcsön. Biztatott, hogy beszéljem csak meg nyugodtan a feleségemmel, neki van az én feleségemnél hitele és így tovább. Kínos volt, hogyan zárkózzam el? A pénzről én tettem említést neki és most itt van ... Különben az asszony csakugyan ismerte, egyszer találkoztak egy vállalati bulin. Kelletlenül ugyan, de megígértem, hogy beszélek a feleségemmel. Este otthon tényleg szóba hoztam a dogot, de csak óvatosan, mint valami sztorit említettem, hogy milyen hülye kéréssel környékezett meg a kollégám. Akkor kezdtem el csodálkozni, amikor a feleségem komolyan elgondolkozott. — Megbízható embernek látszik! Nem bánom. De mondd meg neki, hogy papírt kérek a pénzről! Csak kapkodtam a levegőt, hogy jó kérlek, ha úgy gondolod, akkor én szólok ne- neki, a feleségem közben jelezte, hogy még nem fejezte be. — Annak a szerencsétlen Mancinak is adnunk kell! Tudod, a Manci... Feljött hozzám szegény, képzeld, most már végképp otthagyta az a tróger férje, ráadásul csúnyán kifosztotta a gazember ... Manci itt sírt, hogy ő nem is tudja mit tesz, ha valami nem történik .. . így ment ki a házból tízezer. Én közben tízeseket, húszasokat kértem kölcsön a kollegától, aki az ötezret elvitte. Nem sokkal később egy rokon lepett meg bennünket a látogatásával. Ritkán jött hozzánk, vagy még talán nem is volt a mostani lakájunkban soha, valójában azt sem tudom, hogy az én rokonom-e, vagy a feleségemé. Nehéz borszaga volt, ebből sejtem, hogy a feleségem rozominája lehetett mégis (a mi családunkban csak én szeretnék inni, ha volna miből!), elég az hozzá; a rokon kellő elismervények ellenében elvitt háromezer forintot. Egy esős délután gyalog tértem haza, mert megittam egy kávét és egy fél rumot, nem jutott pénzem villamosra. Rossz, elkeseredett, jobban mondva; elszánt hangulatban voltam. — Fiam! — szóltam ekkor a feleségemhez. — Van még nekünk pénzünk? — Miért? — nézett rám az asszony. Kimondtam: — Adjál nekem ezer forintot kölcsön!. Az asszony asak nézett: — Neked? — Nekem! Tovább nézett. — Hagyjuk a hülye vicceket! — mondta fáradtan. — Te azt hiszed, hogy az élet csupa viccelődés. Az előbb volt itt a ház- mesterné, az is elvitt ezer forintot, maszek orvoshoz akarja vinni a lányát, a Gizit... Nem bízik a bizottságban, hallott egy lányról, akinek ikrei lettek volna, de csak az egyiket vették el tőle a kórházban, a másik megszületett... A kollegának ekkor már 150 forinttal tartoztam, és a büfében is csináltam egy százas hitelt, ráadásul azt mondja nekem néhány nap múlva a feleségem: — Akkor, fiam, elsején jössz nekem négyezer forinttal! — Mennyivel? — kérdeztem, mert azt hittem rosszul hallok. — Természetesen négyezerrel — mondta az asszony. Tiltakoztam. — Nem értelek! Te is tudod, hogy háromezer a fizetésem, és még abból jön a levonás! — És az ezer, amit meg akartál adni? — kérdezte a feleségem diadalmasan. U. i. Szegény barátom! E történetért majd kap tőlem egy húszast a honoráriumból! D. Kiss János Schwer Lajos: Lány fej.
