Kelet-Magyarország, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-20 / 221. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. szeptember 20. MEGYÉNK NŐI ÉS FÉRFI IFJÚSÁGI ATLÉTA VÁ­LOGATOTTJA S Ganz-MÁVAG pályáján szerepelt az if­júsági atlétikai csapatbajnokság harmadik fordulójában. Mindkét csapat nagyszerűen küzdött és egyaránt kettős győzelmet ért el. Női csapatunk a Ganz-MÁVAG és Békés megye ellen egyaránt 84:50 arányban nyerte a pontver­senyt. Férfiegyüttesünk a Ganz-MÁVAG ellen 128:70, Bé­kés megye ellen pedig 126:79 arányban nyert. A szabolcsi ifjúsági atléták közül Bakosi Béla szere­pelt legjobban, 208 cm-es magasugrásával megjavította a Saját maga által tartott 206 cm-es ifjúsági és felnőtt me­gyei csúcsot. Képünkön: Bakosi Béla az új megyei csúcsot jelentő 208 cm-es magasugrása közben. (Kálmán József felvétele) Szovjet és lengyel vendégek részvételével Egészségügyi természetjárók országos találkozója Ma kezdődik az orvosegész­ségügyi dolgozók kétnapos or­szágos természetjáró találko­zója. A sóstói KISZ-táborban 14 órakor megnyíló találkozó gazdag programot kínál a meghívott 4 lengyel, 4 szov­jet és 300 magyar résztvevő­nek. A megnyitó beszéd után majd 1 órás kultúrműsort lát­hatnak a vendégek. Délután négy megye női futballcsapa­tának mérkőzését tartják. A meghívottak a tábortűz után az éjszakát a sóstói KISZ ve­zetőképző táborban töltik. Vasárnap reggel a táborból indul a természetjáró túra­verseny, melynek késő dél­után tartják az eredményhir­detését. A rendezvény kereté­ben vasárnap reggel érkezik Nyíregyházára 32 egyetemis­ta. A 22 medikus és a 10 gyógyszerész megyénk egész­ségügyi intézményeivel is­merkedik majd a nap folya­mán. Nagykállói lányok A Nagykállói Bőrdivatáru Szövetkezet női labdarúgó- csapata eddig háromszor szerepelt az OKISZ Kupa országos döntőjében. Szereplését szép siker kí­sérte, hiszen 1973 és 1974- ben is kupavédő volt. A lá­nyok titkos vágya, hogy sze­replésükre 1975-ben tegyék fel a koronát a kupa har­madszori s így végleges el­nyerésével. Dr. Miski László I Kólót JHagyarország A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003. 11-077. Telexszám: megyében 314, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf.: 47. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5 Telefon: 10—150. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon nyírségi nyomda Nyíregyháza. Árok utca 15. F. v.: Holéczi István Labdarúgó­bajnokságok Kisvárdai járás, I. osztály: Anarcs—KSE II. 2:3, Tuzsér II— Petneháza 2:2, Mándok—Fényes- litke 3:1, Ajak—Jéke 4:1. Tisza- bezdéd—Tiszakanyár 2:0. Dögé— Lövőpetri 3:0, Pátroha—Mezőla- dány 2:2, Tornyospálca—Pap félbeszakadt, Dombrád—Gyula­háza 1:2. 1. Dögé 6 6 _ _ 16- 3 12 2. Mándok 6 5 1 — 23- 8 11 3. Ajak 6 5 — 1 23- 7 10 4. Tuzsér II. 5 3 2 — 17-11 8 5. Tornyospálca 5 4 — 1 8- 3 8 6. Pap 5 3 1 1 12- 6 7 7. Mezőladány 6 3 1 2 8- 9 7 8. KSE II. 6 3 — 3 25-13 6 9. Jéke 6 2 2 2 16-13 6 10. Tiszabezdéd 5 2 1 2 9- 6 5 11. Gyulaháza 6 2 1 3 12-16 5 12. Petneháza 6 2 1 3 8-15 5 13. Anarcs 6 1 2 3 7-11 4 14. Lövőpetri 6 1 2 3 7-18 4 15. Fényeslitke 6 1 1 4 6-Í2 3 16. Dombrád 6 1 — 5 5-13 2 17. Tiszakanyár 6 — 1 5 7-15 1 18. Pátroha 6 — 1 5 6-25 1 Kisvárdai járás, II. osztály: Eperjeske—Kékese 2:0, Nyírká­rász—Újkenéz 3:0, Berkesz—Ti- szamogyorós 2:1, Laskod—Tisza- szentmárton 2:2, Szabolcsbáka— Komoró 0:3. 1. Komoró 4 4 _ _ 16- 5 8 2. Nyírkárász 4 2 1 1 12- 7 5 3. Tiszaszentm. 4 2 1 1 11- 9 5 4. Eperjeske 4 2 1 1 10- 7 5 5. Berkesz 4 2 — 2 10-10 4 6. Gégény 3 2 — 1 6- 5 4 7. Tiszamogy. 4 1 1 2 11- 8 3 8. Kékese 4 1 1 2 6- 5 3 9. Laskod 4 1 1 2 7- 9 3 10. Szabolcsbáka 4 1 1 2 4- 9 3 11. Benk 3 1 __ 2 7- 9 2 12. Újkenéz 4 — 1 3 4-18 1 i Szoboszlai Józsefné Nyíregyházi járás, I. osztály: Nyirtura-rKótaj 3:4, Tiszalöki Spartacus—Napkor 3:0, Tisza- nagyfalu—Nagycserkesz 1:1 Búj —Nyiribrony 1:3, Oros—Tiszada- da 2:2, Tiszabercel—Székely 3:2, Nyírteleki Tsz—Nyirpazony 4:0, Kék—Sényő 2:1, Tiszadob—Tiszai telek 2:2. 1. Kótaj 6 5 1 24-10 11 2. Kék 6 4 1 1 6- 6 9 3. Nyiribrony • 6 3 2 1 11- 7 8 4. Napkor 6 4 — 2 6- 5 8 5. Tiszabercel 6 4 — 2 10-10 8 6. Tiszadob 6 3 1 2 15-14 7 7. Tiszatelek 6 2 2 2 18- 9 6 8. Sényő 5 3 — 2 11- 6 6 9. T.-nagyfalu 6 1 4 1 6- 6 6 10. Székely 6 2 1 3 14-10 5 11. Nyírteleki Tsz 5 2 1 2 11- 7 5 12. Tiszalöki Sp. 4 2 1 1 8- 9 5 13. Oros 6 2 1 3 9-11 5 14. Nyirpazony 6 2 1 3 10-17 5 15. Búj 6 2 — 4 8-12 4 16. Nagycserkesz 6 1 1 4 4-10 3 17. Tiszadada 6 — 2 4 4-17 2 18. Nyírtura 6 — 1 5 7-16 1 Egressy Pál Hét végi sportműsor SZOMBAT Atlétika: az országos ifjú­sági bajnokság első napja délelőtt II órától a Népsta­dionban. Az eseményen me­gyénk legjobbjai is részt vesznek. Kézilabda NB II: Zalka SE—Tiszavasvári Lombik, férfi bajnoki mérkőzés Gyöngyösön 16 óra 30 perc­kor. Röplabda NB II: Nyíregy­házi Spartacus-Petőfi—Nyír­egyházi VSC, női bajnoki mérkőzés a stadionban 14 órakor. Utána 15 óra 30 perckor: Nyíregyházi Spar­tacus-Petőfi—Szolnoki TI- TÁSZ, férfi bajnoki mérkő­zés. A Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskola férfi­együttese Farkasjukon, az Ózdvidéki Bányász ellen játszik bajnoki mérkőzést 16 órakor. VASÁRNAP Atlétika: megyei tehetség­kutató toborzó verseny a nyíregyházi stadionban dél­előtt 9 óra 30 perctől. A le­ányok részére 100 m-es, 1000 m-es, távolugró és súlyemelő, a fiúk részére 100 m-es, 2000 m-es, távol­ugró és súlyemelő számok­ban rendeznek vetélkedőt. Az eseményt a televízió 11 órától 12 óráig egyenes adásban közvetíti. Az országos ifjúsági baj­nokság második napja dél­előtt 9 órától a Népstadion­ban. Mezőgazdasági Főiskola, 11 órakor. Baktalórántháza— Kisvárdai SE, 9 órakor. Bottyán SE—Asztalos SE, 10 órakor. Záhonyi VSC— Fényeslitkei Tsz, 10 órakor. Kosárlabda NB II: Nyír­egyházi Tanárképző Főisko­la—Állatorvostudományi SE, férfimérkőzés, déli 12 óra­kor. Sakk, megyei csapatbaj­noki mérkőzések, egyaránt délelőtt 9 órakor: Tiszaesz- lár—NYVSC, Fehérgyar­mat—Záhony, Kisvárda— Nagykálló, Asztalos SE—Uj- fehértó, Spartacus-Petőfi— Vakok SC. Lebdarúgás, NB III: Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi— Rakamazi Spartacus, a sta­dionban délután 15 órakor, vezeti: dr. Demeter. Záho­nyi VSC—Hajdú Vasas, Zá­honyban 15 órakor, vezeti: Károlyfalvi. Megyei I. osztály, a mér­kőzések egyaránt délután 15 órakor kezdődnek: Nyíregy­házi Volán-Dózsa—Ven- csellői Tsz, vezeti: Varga K. (Szakács, Egeressy). Nyír­egyházi Építők—Nyíregy­házi MEDOSZ, vezeti: Bor­sod megyei jv. (Zrinszki, Erdei). Vásárosnamény— Nagykálló, vezeti: Ajler (Fo­dor, Salamon). Tyúkod— Nagyhalász vezeti: Jármezei (Dalanics, Tölgyesi). Kisvár­da—Fehérgyarmat, vezeti: Gáli Z. (Kun, Gál J.). Ti- szalök—Tiszavasvári, veze­ti: Puskás (Bárdi, Bónás). Nábrád—Tuzsér, vezeti: Kozma (Péter, Navraczki). Ibrány—Mátészalka, veze­ti: Bájer (Vigh, Kosztyu). Megyei II. osztály, a mér­kőzések egyaránt délután 15 órakor kezdődnek: Nyíregy­házi Mezőgazdasági Főis­kola—Csenger, vezeti: Ma- ’ gyár (Várnagy, Tóth J.). Ujfehértó—Baktalóránt­háza, vezeti: Szegedi (Gerő, Komjáthy). Asztalos SE— Nagyecsed, vezeti: Herter Németh M.). Hodász—Nyír­tass, vezeti: Dede (Alföldi, Várady). Vámosoroszi—De- mecser, vezeti: Nagy J. (II- csik, Dévényi). Kemecse— Nyírbátor, Demecserben, vezeti: Sántha (Szegő, Bal- kányi). Balkány—Nagyvar- sány, vezeti: Veres II. (Ta- maskovics, Takács). Nyír- mada—NYVSC, vezeti: Szi­lágyi (Veres I, Vigh.) NB-s tartalék és ifjúsági bajnoki mérkőzések: Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi— Szolnoki MÁV, stadionban délelőtt 11 és délután 13 órakor, vezeti: Király G. (Szarvas II, Szabó). Sportpálya társadalmi munkából Kézilabda NB II: Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi— Váci Híradás, férfimérkő­zés a stadionban 10 óra 30 perckor. Nyírbátori Vasas— Miskolci Bányász, férfimér­kőzés Nyírbátorban 11 óra­kor. DVSC—Nyíregyházi Tanárképző Főiskola, női mérkőzés Debrecenben 10 órakor. Egri Dohánygyár— Mátészalkai MTK, női baj­noki mérkőzés Egerben 10 óra 30 perckor. D. Kinizsi— Nyíregyházi Volán-Dózsa, női bajnoki mérkőzés Deb­recenben 9 óra 30 perckor. % í Női megyei bajnoki mér­kőzés: Nyíregyházi Sparta­cus-Petőfi—Nyírbátor, dél­előtt 9 órakor a stadionban. Férfi megyei bajnoki mér­kőzések: Geszteréd—Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi II, 9 órakor. Nagykállói SE— Mátészalkai MTK, 9 órakor. Hodászi Tsz—Nyíregyházi Társadalmi akció kereté­ben vesz részt almaszüreten a Kemecsei Állami Gazda­ságban vasárnap a községi KISZ-csúcsvezetőség hat alapszervezetének tagsága és a községi úttörőcsapat. A munkáért járó pénzt a fiatalok a kézilabda sport segítésére: egy kispályás lé­tesítmény kialakítására az iskola udvarán. Kézilabda megyei bajnokság A felnőtt kézilabda megyei bajnokság női mezőnyében is­mét idegenben nyert a Vásá­rosnamény és Tiszavasvári. A férfiaknál a Záhonyi VSC nem jelent meg Mátészalka elleni mérkőzésén, míg a Bottyán SE fölényes győze­lemmel tért haza Geszteréd- ről. Női mérkőzések eredmé­nyei: Nyírbátor—Tiszavasvá­ri 8:20, Záhony—Vásárosna­mény 6:13, Nyh. Tanárképző II.—Nyh. Spartacus-Petőfi 1.7:8. Férfimérkőzések eredmé­nyei: Fényeslitke—Nyh. Spar­tacus-Petőfi II. 28:12, Geszte­réd—Bottyán SE 19:31, Aszta­los SE—Baktalórántháza 16:40, Kisvárda—Nyh. Tanár­képző 22:19, Kemecse—Ho­dász 15:27, Nyh. Mezőgazda- sági Főiskola—Nagykálló 20:16. Hodász—Nyh. Spar­tacus-Petőfi II. 27:21 (tavaszi mérkőzés lett volna, a napok­ban játszották le). A felnőtt megyei bajnok­ságok állása a következő: NŐK Labdarúgó MNK-mérkőzések A Magyar Népköztársasági Labdarúgó Kupa megyei se­lejtező mérkőzéseinek máso­dik fordulóját játszották a múlt hét közepén, 26 csapat részvételével. Itt már bekap­csolódtak a megyei I. osztá­lyú csapatok is, melyek közül hat már el is búcsúzott a további küzdelmektől. Kies­tek: Tiszalök, Ibrány, Nagy­kálló, Kisvárda, Fehérgyar­mat, Tyúkod. Az első forduló­ban az I. osztályúak közül egyedül Vencsellő vett részt, de ki is esett. így összesen hét megyei I. osztályú együt­tes nem szerepel már a to­vábbiakban. Tuzsér jutott tovább, Nagy­ecsed—Fehérgyarmat elma­radt, mert Fehérgyarmat já­tékosainak az igazolásait nem vitték él. így Nagyecsed ju­tott tovább. A következő, III. fordulót egy hét szünet után szeptem­ber 24-én, szerdán játsteák az állva maradt 16 csapat rész­vételével, melyek közt a há­rom megyei NB III. osztályú csapat is pályára lép. Tóth József 1 V.-namény 14 12 2 _ 184- 81 26 2, T.-vasvári 15 11 1 3 195-117 23 3. Spart.-P. 13 5 1 7 106-135 11 4. Záhony 13 4 2 7 118-149 10 5. Nyírbátor 13 4 1 8 103-111 9 6. Kisvárda 14 1 1 12 72-155 3 Tanárk. II. 16 15­1 258-122 30 FÉRFIAK 1. Kisvárda 18 16 1 1 482-321 33 2. M.-szalka 17 15 1 1 502-288 31 3. Bl.-háza 17 14 — 3 445-291 28 4. Tanárkép. 17 13 — 4 522-306 26 5. Hodász 16 11 — 5 363-234 22 6. Mg. Főisk. 18 10 — 8 443-379 20 7. Nagykálló 17 8 1 8 416-404 17 8. Fényesl. 16 5 1 10 286-346 11 9. Kemecse 18 3 4 11 223-417 11 10. Geszteréd 18 5 — 13 299-466 10 11. Bottyán SE 15 3 1 11 296-406 7 12. Záhony 17 2 — 15 247-466 4 13. Asztalos SE 18 1 — 17 291-591 2 Spart.-P. II. 16 9 1 6 411-360 19 Vass Géza Sakk megyei bajnokság Nagyarányú győzelmek A második forduló ered­ményei: Asztalos SE—Tisza­vasvári 0:0, 11-esrúgásokkal 5:3 arányban Tiszavasvári ment tovább. Ibrány—Nagy­halász 2:4, Tiszabercel—Ti­szalöki MEDOSZ 4:1, NYVSC —Nyíregyházi MEDOSZ 1:3, Balkány—Nagykálló 1:0, Kék —Nyíregyházi Építők 1:2, Baktalórántháza—Nyíregy­házi Volán-Dózsa 1:1, 11-es­rúgásokkal 4:3 arányban a Volán-Dózsa ment tovább. Nyírtass—Kisvárda 2:1, Porcsalma—Nábrád 3:4, Nyírmada—Vásárosnamény 1:1, 11-esrúgásokkal 3:2 arányban Vásárosnamény ment tovább. Mátészalka— Tyúkod 1:0, Dögé—Tuzsér 0:0, 11-esrúgásokkal 5:4 arányban A megyei sakkcsapatbaj­nokság utolsó előtti forduló­jában minden találkozón nagyarányú győzelmek szü­lettek. Igaz viszont, hogy a győzelmek nagy aránya nem egészen reális körülmények között születtek. A munka­helyi elfoglaltságok és utazá­si gondok okozták egy-két együttes fölényes pontszerzé­sét. Eredmények: Nyíregyházi VSC—Vakok SC 10:0, Üjfehértói Vörös Me­teor—Nyíregyházi Spartacus- Petőfi 2:8, Záhonyi VSC— Nagykállói SE 10:0, Tiszalöki MEDOSZ—Fehérgyarmati MEDOSZ 10:0, a Kisvárdai SE—Asztalos SE találkozót szeptember 28-án játsszák le a csapatok. A megyei csapatbajnokság állása az utolsó forduló előtt a következő: 1. Nyíregyházi Spartacus-Petőfi 78, 2. Nyír­egyházi VSC 55,5, 3. Tiszalöki MEDOSZ 54,5, 4. Asztalos SE 48,5, 5. Záhonyi VSC 48,5, 6. Nagykállói SE 48, 7. Kisvár­dai SE 47,5, 8. Vakok SC 31,5, 9. Üjfehértói Vörös Meteor 28, 10. Tiszaeszlári Tsz 24, 11. Fehérgyarmati MEDOSZ 23 ponttal. Tiszai Kálmán- Mai MII program­ajánlatunk KOSSUTH RADIO MŰSORÁBÓL 8,22: Lányok, asszonyok. — 10,05: Rendezte: Kőváry Kata­lin. Rádiószínház. Kötélen a Niagara fölött. Alonso Alegria Színművének rádióváltozata. — 10,51: Zenekari muzsika. — 12,30: Magyarán szólva ... — 12,45: Melódiakoktél. — 13,30: Szemforgatás nélkül. — 13,40: Fiataloknak! — 14,25: Uj Zenei Újság. — 15,10: Boccaccio. Rész­letek Suppé operettjéből, — 16,00: 168 óra. — 17,30: Sport­krónika. Jelentés a súlyemelő VB-rol. (Középsúly). — 18,15: Közvetítés a Vasas—U. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 19,25: Sporthírek. Jelentés a súlyemelő VB-ről. — 19,35: Híres történetek — nagy egyéniségek. Nobel. Rádiómono­lóg mellékhangokkal. Irta: Zol­tán Péter. — 20,38: Népszerű ze­nekari muzsika. — 21,19: „Nap­lómat olvasom . . .” Novellafű- zér Benedek Marcell műveiből születésének 90. évfordulóján. — 22,15: Sporthírek. — 22,25: A beat kedvelőinek. — 23,10: Stá- gerexpressz. PETŐFI RADIO MŰSORÁBÓL 8,05: Három tavasz. Részletek Lajtai Lajos—Kellér Dezső—Bé- keffi István—Szenes Iván ope­rettjéből. — 8,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,13: Dory József, Boros Jolán, Lovass La­jos, Világhy Erzsébet énekel, Zsákai Piros László klarinéto- zik. — 10,00: A zene hullám­hosszán. — 12,00: Verdi művészi pályája. II. rész. — 12,50: „Jel­képek erdején át. . .” — 14,00: Képzőművészeti világhét. Nap­raforgó. A Gyermekrádió mű­sora. — 14,48: Éneklő ifjúság. — 15,27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 16,05: Az Ál­lami Népi Együttes felvételei­ből. — 16,55: A hét műsorából. — 17,44: Ki ez? Fotórejtvény. — 18,10: Jelentés a súlyemelő VB- ről. (Középsúly). — 18,15: Köz­kívánatra. — 19,20: A rock mes­terei.* 98. rész. — 20,05: Közve­títés az FTC—Bp. Honvéd baj­noki labdarúgó-mérkőzés II. fél­idejéről. — 20,53: Népdalok. — 21.28: Mozart: Szöktetés a sze- rájból. Hánímfelvonásos opera. 3. MŰSOR 12,23: Kamarazene. — 13,45: Ernest Ansermet vezényel. — 15,35: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót. Délutáni hangverseny. Sze- benyi János fuvolázik, Pertis Péter zongorázik. — 16,50: öt­órai tea. — 18,10: Hannibál föl­támasztása. Móra Ferenc kisre­génye rádióra alkalmazva. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. A nemzetközi mélyhegedűverseny döntője. I. rész. — Kb. 21,25: Joe Farrell együttese játszik. — 22,00: Yehu­di Menuhin kamarazene-felvé­teleiből. NYÍREGYHÁZI RADIO 18,00: Észak-Tiszántúl hétvégi krónikája. — 18,20: Hallgatóink kívánságműsora. MAGYAR TV 8,20: Iskolatévé: Filmesztéti­ka. (Középisk. I—II. oszt.) A kép, mint kifejezőeszköz. — 9,20: Kémia. (Középisk. I. oszt.) Az anyag szerkezete. II. — 9,50: Tévétorna. (Ism.)—9,55: A Krumbholz-eset. Magyarul beszélő NSZK-film. (Ism.) — 11,25: Kezdőkör. A műsor ven­dégei: Bartha Zsuzsa ötvösmű­vész és Józsa Mária építészmér­nök. (Ism.) — 12,25: A Strauss- család. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. I. rész: Anna, (Ism.) — 14,28: Gazdaság és történelem. Továbbképzés törté­nelemtanároknak. I. A gazdasá­gi növekedés üteme a XX. szá­zadban. (Ism.) — 15,05: Szabad­fogású birkózó VB. Közvetítés Minszkből, felvételről. — 15,35: A tét: „Walter”. Magyarul be­szélő szovjet film. — 17,10: Hí­rek. — 17,15: Reklámműsor. — 17,25: Fabula. Csillagok. (Ism.) — 18,15: Terek és emberek. (Szí­nes !) Portréfilm Schaár Erzsé­bet szobrászművészről. (Ism.) — 18,35: Falu a Hortobágy szélén. Dokumentumfilm-sorozat. II. rész: Föld. — 19,15: Cicavízió. (Színes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A Fej vízvédelmi Kutató Intézet jelentései. . . Rajzfilmso­rozat. IX. rész: Errevaló, arra- való, mirevaló. — 20,05: Mondom a magamét! Komlós János mű­sora. III. rész. — 21,00: Szovjet nemzetiségi filmművészet. Fe­kete tollú fehér madár. Magya­rul beszélő szovjet-ukrán film. — 22,35: Tv-híradó 2. — 22,45: Súlyemelő VB. Középsúly. Köz­vetítés Moszkvából, felvételről. Moziműsor Krúdy mozi: KOPJÁSOK. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. Béke mozi: NEM ADOM A LANYOM: E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: LILA AKÁC. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zs. mozi: ÖNÖKÉ A SZŐ. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kért mozi: KÉT AMERIKAI E. k.: 19 óra. Kisvárdai mozi: A BRILLIANS- KIRALYNÖ BUKASA. Mátészalkai mozi: HELLO DOLLY I. H. Nyírbátori mozi: FENNAKAD­VA A FAN. Ifjúsági park: Zenith együttes.

Next

/
Thumbnails
Contents