Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-10 / 187. szám

10 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. augusztus 10. Ilj emlékezetmolekula Számítógépek a gyógyítás szolgálatában Nagyon leegyszerűsítve különböző emlékezetfajtákat figyelhetünk meg a termé­szetben: a fajemlékezet pél­dául azt bizonyítja, hogy a nyúlból mindig nyúl lesz; az individuális emlékezet az egyedi tapasztalatokat tárol­ja, az immunológiás emléke­zet a sajátot különbözteti meg az idegentől, stb. A faj- emlékezet már jól ismert, a sejtmag fehérjéihez, az ú. n. DNS-hez kötött. Az immuno­lógiás emlékezet is kémiai anyagokhoz kapcsolódik. Ké­zenfekvő, hogy az individuá­lis emlékezet, azaz a tapasz­talatok elraktározása és elő­hívása is kémiai folyamatok­hoz kötődött. Az individuá­lis emlékezet azonban nem azonos a fajemlékezettel, és nem a DNS-hez, hanem a sejt egy másik anyagához, az u. n. RNS-hez kötődik, ami közvetlenül a sejtek fehérje­építésének az irányítója. Patkányokat arra treníroz­tak, hogy a fényt előnyben részesítsék a sötétséggel szemben. Az ilyen patká­nyokból olyan anyagot von­tak ki, amelyet normál pat­kányba fecskendezve, ezeknél is fénykedvelő viselkedést idéz elő. Az általuk kivont és később mesterségesen is elő­állított anyag az u. n. skoto- phobin, amit az első emléke­zetmolekulának neveztek. Újabban a vizsgálatokat olyan aranyhalakkal is elvé­gezték, amelyeket arra ido­mítottak, hogy a zöld fényt részesítsék előnybe és a kék fénnyel megvilágított akvári­umrészt kerüljék el. 10 000 ilyen idomított halból 15 mikrogrammnyi anyagot izo­láltak, ami a kék szín elkerü­lését a kezeletlen halakba befecskendezve kiváltotta. E hatóanyag is fehérjeszerű, de kémiai szerkezetének ponto­sabb-kiderítése és szintetizá­lása még hátravan. Az eredmények és elgon­dolások közlése után termé­szetesen újabb kérdések me­rültek fel az emlékezés kuta­tóiban. Kérdés mindenek­előtt, hogy a skotophobin csak elősegíti-e az emlékezés létrejöttét, avagy maga tar­talmazza a sötétség elkerülé­sére vonatkozó emlékezet­információt. Lehet, hogy a skotophobin csak egy, a ta­nulási folyamatoknál képződő köztestermék. Emellett szól a kivont anyag viszonylag nagy mennyisége is, hiszen az agy­velőben nincs hely a sokféle információemlékezet minde­gyikének ilyen mennyisége számára. Ezért tartják ezt a fehérjeszerű anyagot inkább az emlékezet képződéséhez vezető katalizátornak, mint­sem magának az emlékezet­molekulának. APRÓHIRDETÉSEK Értesítjük part­nereinket, hogy az ,,Egyakarat” Mg. Termelőszövetke­zet Petneháza 7. sz. körbélyegzője elve­szett. Ezen bélyegző lenyomatára 1975. augusztus 1-től számlát nem foga­dunk el. (1041) Üzembiztos rönt­genkészülék elköl­tözés miatt eladó. Szakoly, orvosi ren­delő. (35892) Kettőszobás, össz­komfortos, kertes ház garázzsal, pin­cével eladó. Lipták, Nyíregyháza, Bocs­kai út 76. (303684) ID. fehér Wartburg Limousine eladó. Dózsa Gy. u. 73. (36065) Olajkályha költö­zés miatt sürgősen eladó. Barnáné. Hi­mes u. 30. (36067) Kéthónapos NSZK vérvonalú német­juhász kölykök ela­dók. Kisvárda, Ár­pád út 55. (36060) 120 000 készpénz­zel, OTP-átvállalás- sal lakást veszek. Cím a Kiadóban. (36088) Sóstón a hideg strandhoz közel hét­végi ház eladó. Ér­deklődni Bethlen G. u. 2. II/6. (36019) Wartburg 1000-es nagy kerekű üzem­képes, alkatrészre bontva is sürgősen eladó. Éreklődni: Nagykálló, Kossuth Út 49. (303725) Olajkályha eladó. Cím: Szarvas u. 118. (36055) 1000-es kiskerekű Wartburg garázzsal eladó. Érdeklődni: Északi krt. 21. 1/8. ________________(36087) Eladó egy db fe­kete Ukrajna típusú Pianinó. Fekete György 4700 Máté­szalka, Munkácsy u. 4. sz. (36072) Eladó 800 négy­szögöl őszibarackos vásártér mögött. Érdeklődni lehet Kerek u. 16. alatt Szemők. (36046) Nagy hozamú NB 24-es méhészet elfo­gadható árftn eladó. Novák, Fehérgyar­mat, Esze T. u. 30. (35975) Szövetkezeti hétfő a „Kelet” Áruház vegyesosztályán 20 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK: LEVESCSÉSZE ALJJAL, GYERMEK PORCELÁNKÉSZLET, 5 részes, üvegpohár, kompótkészletek, cserépburkolat, lábtörlő, „REGINA” asztalterítő, tapétapapírok. _________________ (303701) Gyászjelentések Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy szerető fiú, férj, édesapa, testvér, ro­kon VARGA GÁBOR életének 24. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 12-én, kedden 15 órakor az Északi temető rava­talozójából. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon, IDŐS DINY- NYES ISTVÁN életének 69. évé­ben tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Drága halottunkat f. hó 11-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló csa­ládja. (36102) Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik drága halottunk GACSALYI KAROLY barabási református lelkipásztor temeté­sén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot he­lyeztek, ezáltal bennünket mély gyászunkban vigasztalni igye­keztek. Gyászoló családja. (36081) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesapa, nagy­apa, testvér, rokon DROTÁR- CSIK András életének 77. évében, elhunyt. Temetése f. hó 11-én du. 15 órakor lesz az ÉSZAKI temető ravatalozójából. Gyászoló család. Virág u. 97. (36103) Újfajta beteg nyilvántartás Újfajta, a jelenleginél át­tekinthetőbb betegnyilván­tartási rendszer bevezetését tervezik az egészségügyben — tájékoztatták Miskolczi Pé­tert, az MTI munkatársát az Egészségügyi Minisztérium­ban. A számítógépes adatfeldol­gozásra épülő másfél évtize­des program célja kettős. Az egyik az, hogy a betegek egészségi állapotáról és kór­előzményeiről minél több fon­tos információval rendelkez­zenek az orvosok. A másik, az egészségügyi hálózat ra­cionális, az igényekhez és a lehetőségekhez jobban igazo­dó tervezését segíti elő. Ez utóbbi lényege, hogy a ren­delkezésre álló adatok ne csak az egyes betegekről, ha­nem — a lehetőségek szerint — az egész lakosság egész­ségügyi állapotáról is átfogó képet adjanak. Az egészség- ügyi igazgatás vezetőinek az egyes betegségek gyakorisá­gának és azok területi előfor­dulási sajátosságainak alapos ismeretében ugyanis a fej­lesztés jobban összehangol­A MEZŐGÉP VALLALAT FELVÉTELRE KERES gyors­gépírókat, valamint segédmun­kásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi előadójánál, Nyíregyháza, Rákóczi u. 102. (1048) VILLANYSZERELŐKET KAR­BANTARTÓI MUNKAKÖRBE, vegyipari technikusokat és vegy­ipari szakmunkásokat 3 műsza­kos munkakörbe felveszünk. Fi­zetés megegyezés szerint. Je­lentkezés: ELEKTERFEM Szö­vetkezet, Kállósemjén, Kossuth u. 130. üzemvezetőnél. (1000) BUDAPESTI MUNKAHE­LYEINKRE FELVESZÜNK jó kereseti lehetőséggel villanysze­relő, általános és szerkezeti la­katos, víz-gáz-, központifűtés- szerelő, kőműves-burkoló szak­munkásokat, betanított és se­gédmunkásokat. Szakma nélküli dolgozók részére a szakmunkás képesítés lehetőségét biztosítjuk. Korszerű munkásszállón lakhat. Minden héten szabad szombat. Felvétel esetén az utazási költ­séget fizetjük. Jelentkezés: Fő­városi Szerelőipari Vállalat 1097 Budapest, IX., Koppány u. 5— 11. Telefon: 336—560/82 m. Fel­vételhez szükséges okmányok: személyi igazolvány, munka­könyv, katonakönyv, egy db igazolványkép. Budapesten meg­közelíthető a Keleti pályaud­vartól a 23-as, 24-es villamosok­kal a Közvágóhídig. Nyugati pályaudvartól a 6-os és 2-es vil­lamossal átszállással a Boráros térnél. (1002) A NYÍRBÁTORI TOVÄLL FELVESZ kőműves, szobafestő­mázoló, parkettás szakmunká­sokat és kőműves mellé segéd­munkásokat. Fizetés: teljesít­ménybérbe. Jelentkezés: Nyír­bátor, Báthori u. 20. (999) MEZŐGÉP NYÍRTELEKI GYÁREGYSÉGE SZTK-ügyin- tézőt, utókalkulátort (lehet kez­dő is) azonnali belépéssel al­kalmaz. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a gyáregység munkaügyi előadójánál. (1010) FELVÉTELRE KERESÜNK vasútvillamosítási munkáinkhoz felsővezeték-szerelési munkákra vasipari szakmunkásokat, segéd­munkásokat. Gépi betonozási munkákra férfi segédmunkáso­kat; takarítónőket. Jó kereseti lehetőség. 5 napos munkahét. Szállás és utazás díjmentes. Je­lentkezés levélben: MÁV Villa­mos Felsővezeték Építési Fő­nökség, 1102 Budapest, Kőbánya- Felső pu. (1019) A KOSSUTH LAJOS SZAK- KÖZÉPISKOLA ELMÉLETI OK­TATÓI MUNKAKÖRBE felvesz egy GÉPÉSZ és egy AUTÓ­KÖZLEKEDÉSI MÉRNÖKÖT. Je­lentkezés az iskola igazgatójá­nál. Nyíregyháza, Vöröshadse­reg Út 17-19. (303758) A VOLÁN 5. SZ. VALLALAT azonnali belépéssel AUTÓBUSZ­VEZETŐKET, TEHERGÉPKO­CSI VEZETŐKET, és AUTÓ­BUSZ JEGYKEZELŐKET fel­vesz. Jelentkezni lehet: Nyír­egyháza, Korányi Frigyes út 12. (303762) A SZABOLCS-SZATMAR ME­GYEI VIZ- ÉS CSATORNAMŰ VALLALAT felvételre keres RAKTÁRI segédmunkásokat (anyagmozgatókat). Bérezés kollektív szerződés szerint. Je­lentkezni lehet az anyag és szál­lítási osztályon Nyíregyháza, Stadion út 5. (303760) TITASZ ERŐMŰ FELVÉTEL­RE KERES egy gépészmérnököt. Beruházási gyakorlattal rendel­kezők előnyben. Lakás megold­ható. Jelentkezési hely: Erőmű beruházási és műszaki fejlesz­tési csoport, Nyíregyháza, Beth­len Gábor u. 92. sz. (1037) ható a tényleges igényekkel, szükségletekkel. Ez a legfon­tosabb biztosítéka annak, hogy egészségügyi intézmé­nyeink komfortosabbá és job­ban hozzáférhetővé váljanak a betegek számára, ne legye­nek párhuzamos vizsgálatok és minél kevesebbet küldöz­gessék, utaztassák a betege­ket; vagyis mindenekelőtt ott és olyan orvosi szakmákban fejlesszék az intézmények el­látottságát és műszerezettsé­gét, ahol arra a legnagyobb szükség van. Az egészségügy jelenlegi nyilvántartási rendszere meg­lehetősen elavult, és csupán a lakosságnak arra a részére terjed ki, amely panaszaival, vagy a kötelező szűrések al­kalmával keresi fel az or­vost. Jelenleg ahány helyen megfordul a beteg, annyi kartont állítanak ki róla. Az új nyilvántartási rendszer en­nél sokkal egyszerűbb lesz: az egy ember — egy karton elvén alapszik, és lényege az, hogy ezen az egy kartonon tartsanak nyilván minden fontos személyi és egészség- ügyi adatot. Egyes jól működő szakren- rendelő-intézetekben — ki­sebb mértékben ugyan — már évek óta alkalmazzák ezt a módszert. A tervezett új nyil­vántartási rendszer bizonyos szempontból ehhez hasonlít majd. Az adatok kódszám szerin­ti rögzítésével részben az or­vosok túlzott adminisztrációs terheit szeretnék csökkenteni, hogy többet foglalkozhassa­nak a betegekkel. Másrészt ez az új nyilvántartási rend­szer képezi majd az alapját az adatok központi, számító- gépes feldolgozásának és nyilvántartásának. A számítógépek ilyen jelle­gű alkalmazásával már több éve kísérleteznek. Először Balassagyarmaton 14 ezer em­ber betegségeivel kapcsolatos adatokat dolgozták fel szá­mítógépekkel. Több, mint 15 ezer lakosra kiterjedő kísér­letet végeztek Balmazújvá­rosban, és hasonló kutatások folynak a szekszárdi és a váci kórházban is. Távlati szempontból az új nyilvántartási rendszer ak­kor lesz a legracionálisabb, ha az egész ország lakosságá­nak minden adatát — egy na­gyobb teljesítményű számító­gép segítségével — egyetlen központi adatbankban tartják majd nyilván. Ez az országos központ állandó összekötte­tésben állna a területi al­központok számítógépeivel. Egyelőre vita tárgya, hogy a területi központokat a me­gyeszékhelyen építsék-e ki, vagy több megyének legyen egy közös elektronikus adat- feldolgozó központja. A korszerű gépi adatfeldol­gozás megszervezésére több­féle elképzelés van. Ezek kö­zül a kartonok több példá­nyos, indigós változatban tör­ténő kitöltése kínálkozik a legegyszerűbbnek; s az egyik példány képezné a központi számitógépes feldolgozás alapját. A terv megvalósítá­sa hosszú időbe telik, és sok pénzbe kerül. A rendszer végleges kiépítéséig más mó­don kell biztosítani, hogy egy-egy emberről minden lé­nyeges adat egy helyen hoz­záférhető legyen. Dolgozókat alkalmaznak kgm. Árszakértői képe­sítéssel RENDELKEZŐ dol­gozót, és bizalmas munkakörbe gyakorlott gyors és gépírót fel­veszünk. Cím a Kiadóban. (1039) A gépipari tudományos EGYESÜLET NYÍREGYHÁZI SZERVEZETE a 4/1974. (VI. 21.) NIM. sz. rendelet értelmében a fokozatoknak megfelelöea két tanfolyamot indít: kazánfűtői, kazánkezelői, a megfelelő lét­számú jelentkezés esetén (szén, olaj, gáz). Tanfolyammal kap­csolatos eligazítást 1975. augusz­tus 15-én 14 órakor tartjuk. He­lye: MTESZ székháza, Nyíregy­háza, Víz u. 9. Várjuk a jelent­kezéseket. Oktatási bizottság. (1030) A SZABOLCS-SZATMAR ME­GYEI KÉMÉNYSEPRŐ VALLA­LAT nyíregyházi és vásárosna- ményi kirendeltségeire felvesz kéményseprő szak- és segéd­munkásokat. Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Kereszt u. 9. sz., Vásárosnamény, Bajcsy-Zs. u. 1. sz. kirendeltségek vezetőinél. (1040) PÉNZÜGYI CSOPORTVEZE­TŐT ÉS BELSŐ ELLENŐRT azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés: megegyezés szerint. Gyakorlattal rendelkezők előny­ben. Jelentkezés a szövetkezet főkönyvelőjénél. Épitő- és szak­ipari szövetkezet 4561 Baktalő- rántháza. (1014) AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK szakma nélküli dolgozókat öntödei munkára, aluminium öntödénkbe. Felve­szünk továbbá fiatal szakmun­kásokat és betanított munkáso­kat szerelési területekre. Kismo­tor és Gépgyár 4. sz. Gyáregy­sége, Budapest, XIII. Frange- pán u. 30—32. (Bp. 5791) A GANZ-MAVAG VASÚTI JÁRMŰGYÁR záhonyi motorvo­nat átszerelő kirendeltségének vezetésére technikusi, vagy fő­iskolai végzettséggel rendelkező kirendeltségvezetőt keres. Zá­honyban, vagy Záhony közelé­ben levő állandó lakással ren­delkezők előnyben részesülnek. Jelentkezéseket írásban kérjük az alábbi címre: GANZ-MAVAG Vasúti Járműgyár igazgatóság 1967. Budapest VIII. Könyves K. krt. 76. (1047) 1975. ÉV NOVEMBERBEN MÁ­TÉSZALKÁN a Húsipar, Állami Gazdaság, termelőszövetkeze­tek és FMSZ-ek közös vállal­kozásaként üj állatvágó és fel­dolgozó üzem indul be. Az üzem leendő munkásai részére a Sza- boIcs-Szatmár megyei Allatfor- galmi és Húsipari Vállalat fel­vételt hirdet: húsipari szak- és segédmunkások részére, akik­nek kiképzéséről a vállalat köz­pontjában gondoskodik. A fel­vételnél előnyben részesülnek a Mátészalka és vidékén élő lako­sok, akik ha felvételt nyertek, 2 hónapi betanítás után a má­tészalkai új üzemben fognak dolgozni. Betanítási idő alatt a segédmunkásoknak 1800—2000 Ft- os, szakmunkásoknak a kollek­tív szerződésben előírt bért fo­lyósítunk. Jelentkezni lehet: Nyíregyházán, Bethlen Gábor u. 86. sz. alatt a vállalat munka­ügyi osztályán, szeptember 1-ig minden nap. (1033) A KÜLKERESKEDELMI EL­LENŐRZŐ RT. felvételre keres cipőipari technikusokat, esetleg nagy gyakorlattal rendelkező szakmunkásokat minőség elle­nőri munkakör betöltésére. Pá­lyázatokat „KÜLKER” jeligére a Kiadóba kérjük. (1046) A NYÍREGYHÁZI DOHÁNY­FERMENTÁLÓ VALLALAT Igazgatási és jogi osztályvezetői állás betöltésére pályázatot hir­det. Az állás betöltéséhez jogi végzettség és megfelelő gyakor­lat szükséges. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon. (1032) AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKIS­KOLA FELVESZ gyakorlattal rendelkező könyvelőt, gyors­gépírót, valamint takarítónőt és házimunkást. Jelentkezni lehet: Egészségügyi Szakiskola Nyír­egyháza, Vöröshadsereg útja 68. (1044) MÉLYFÚRÁSI SZAK- ÉS SE­GÉDMUNKÁSOKAT változó munkahelyre felveszünk. Sze­mélyes jelentkezés a szükséges iratokkal szombat kivételével VÍZKUTATÓ Üv. Cegléd. Rá­kóczi út. 72. alatt. A BUDAKALÁSZI TEXTIL- MÜVEK felvételt hirdet az aláb­bi munkakörökre: szövő, laka­tos, textilkikészítő, hegesztő, villanyszerelő, esztergályos, bordajavító, csőszerelő, asztalos, festő és mázoló, gép és gyorsí­ró, raktári dolgozó, vetülékcsé- velő, tártöltő, segédművezető- gyakornok, irezőgépkezelő, cér- názónő, keresztcsévelőnő, egyéb betanított munkád, transzportőr, takarító, textilkikészítő, segéd­munkás, szén- és salakhordó. Továbbá a fentieken kívül ma­gas bérezéssel felvételre kere­sünk: szociális létesítményeket rendbentartó munkásokat, üze­mi porszívógépkezelő munkáso­kat, villamostargoncavezetőt, ak­kumulátorszerelőt, targoncasze­relőt, felvonószerelőt, elektrola- katost. Felveszünk még szövő­tanulónak lányokat és segédmű- vezeto-gyakornoknak fiúkat akik 15. életévüket betöltötték és akik a 8. általános iskolát sikeresen elvégezték. Vidékieket a gyár környékén bérelt és be­rendezett lakásokban helyezzük el. A szállás 3 hónapig ingye­nes. Elhelyezést csak magánosok részére tudunk biztosítani. Cím: Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Szövőgyára 2011 Bu­dakalász, Szentendrei út 1—3. (Sz. 231934) SZAKKÉPZETT ÉS GYAKOR­LOTT REVIZOROKAT FELVE­SZÜNK. Jelentkezéseket „Azon­nali felvétel” jeligére a Kiadó­ba kérjük. (1043) A NYÍRBÁTORI EPITÖ ÉS SZAKIPARI SZÖVETKEZET azonnali belépéssel felvesz KŐ­MŰVESEKET, KŐMŰVES BRI­GÁDOKAT, ÁCSOKAT, lakatost, építőipari és segédmunkásokat, festőket. Jelentkezés a szövet­kezet műszaki vezetőjénél Nyíf: bátor, Madách út. 4. Bérezés: teljesítmény bérezés. NYÍREGYHÁZI DOHÁNYFER­MENTÁLÓ VALLALAT 16 éven felüli női segédmunkásokat azonnal felvesz. Jelentkezés az egyesített fermentálóüzemben. (1023) A TISZA MENTI TERMELŐ­SZÖVETKEZETEK ÉPÍTŐIPA­RI KÖZÖS VÁLLALATA felvé­telre keres: vasbetonszerelő, ács, kőműves szakmunkásokat, „D” kategóriával rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osz­tályán Nyíregyháza, Irodaház, III. 309-es szoba és a vállalat telepén: Nyíregyháza, Simái u. (1031) Általános iskolai végzett­séggel rendelkező IPARI TANULÓKAT AZ 1975—76-OS TANÉVRE felveszünk KŐMŰVES SZAKMÁBA. Kollégiumi elhelyezés, teljes ellátás. A tanulmányi eredménytől függő, felemelt ösztöndíjat fizetünk. Jelentkezni lehet a „Prosperitás” KSz. Munkaügyi osztályán: Budapest IX., Viola u. 45. (HV—59) A KÖZLEKEDÉSI ÉPÍTŐ VÁLLALAT A BUDAPESTI METRÓ ÉPÍTKEZÉSÉHEZ FELVESZ segédmunkásokat, kubikosokat, továbbá lakatos, autószerelő, építőipari gépszerelő, építőipari nehézgépkezelő, hegesztő, eszter­gályos, vasbetonszerelő, villany- szerelő, asztalos, szigetelő szakmunkásokat. Jó kereseti lehetőség. 44 órás munkahét. Vidéki dolgozóinkat munkásszálláson helyezzük el. JELENTKEZÉS: Budapest V., Deák Ferenc u. 12. (HV—61)

Next

/
Thumbnails
Contents