Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-08 / 185. szám

4 KELET-MAGYARORSZAG 1975. augusztus 8. Ma leteszi a hivatali esküt Megalakult az új kormány Portugáliában Katalóniai utakon (1.) Irány: Costa Brava A portugál miniszterelnö­ki hivatal csütörtökön beje­lentette, hogy Vasco Goncal- ves miniszterelnök megala­kította új kormányát és a miniszterek péntekep teszik le a hivatali esküt. Akkor fog­ják közzétenni a kormány névsorát is. A kormányválság megoldásának bejelentését megelőzően, még szerdán ké­ső este Lisszabonban ülést tartott az MFA háromtagú irányító csúcsszerve, majd Goncalves külön is tanács­kozott Gomes elnökkel és az MFA más vezetőivel. A COPCON — a biztonsá­gi eFŐk — parancsnokságá­nak szóvivője közölte: a pa­rancsnokság pontos utasítá­sokat küldött az alakulat va­lamennyi alcsoportjának az ország minden részébe. Ezek értelmében legerélyesebben meg kell hiúsítaniuk minden további erőszakos cselek­ményt. Otelo Saraive de Car­valho, a COPCON parancs­noka és Carlos Fabiao, a szárazföldi hadsereg vezér­kari főnöke csütörtökön Portóba utazott, a Portugália északi részében kialakult helyzet tanulmányozására. A két tábornok az északi kato­nai körzet parancsnokaival megvitatja a fasiszta bandi- tizmus megfékezésének mód­szereit. Utazásukat különö­sen szükségessé tette az a tény, hogy csütörtökön az ország északi részének to­vábbi városaiban és falvai­ban került sor ellenforradal­mi kilengésekre. Bombarralban megtámad­ták és kifosztották a kommu­nista párt helyi szervezeté­nek épületét, felgyújtották, az utcára kihordott ingóságo­kat és csak a véletlennek kö­szönhető, hogy az épület nem lett a lángok martaléka. Por­to de Espadában szintén megostromolták a kommu­nista párt, valamint a de­mokratikus mozgalom helyi­ségeit. Barcelosban egy autó­ból lövéseket adtak le a KP helyi szervezetének épü­letére. Faiéban szintén meg­támadták a helyi kommu­nista párt helyiségét. Itt az őrség fegyverét volt kényte­len használni a támadók fel­tartóztatására. Többen meg­sebesültek, egy támadó kór­házba szállítás közben meg­halt. Nyugati hírügynökségek je­lentéseiből egyébként kitű­nik, hogy a támadásokat vi­szonylag kislétszámú csopor­tok hajtják végre, nincs szó arról, hogy a reakció töme­geket tud mozgósítani. Por­to de Espadában például mindössze húszán vettek részt a KP épülete elleni tá­madásban, Bombaralban pe­dig háromszázan ostromol­ták a párt székházát. A rendőrség és a biztonsági erők különben lezárták a Faiéba és a Bombarralba ve­zető utat. A rendkívül feszült hely­zetben a Portugál Kommu­nista Párt szerdán este felhí­vással fordult az ország de­mokratikus erőihez, és ennek szövegét ismerteti a L’Huma- nité. — A reakció nemrég még népi demokratikus, lát­szatra szocialista álarcot öl­tött... Ma már azonban leve­tette álarcát. Hangoztatja a kiáltvány. A párt székházai ellen folyó programokra utalva, megállapítva, hogy e bűncselekmények az ellen- forradalom előhírnökei. Ki hogyan csinálja, az jó­részt az illetőn múlik. Ezzel a véleménnyel sem próbálom lefokozni az utazási irodák szerepét, felelősségét a tár­sasutazások szervezésében. Jóformán másnaponként in­dulnak turistacsoportok a spanyol tengerpartra. Az IBUSZ-nak ez ügyben kü­lönben sincs szüksége reklá­mozásra. Az utakra sok a jelentkező, sőt a túljelentke­ző. Costa Brava. Utazás Bécs- től Bécsig autóbusszal. Ezt választottam az idei prog­ramból. Egyébként a legnép­szerűbb spanyolországi utak egyike. Meglepődtem, hogy útitársaim fele vidéki. — Sőt mondta idegenvezetőnk —, voltak olyan csoportok, ame­lyeket például veszpréminek, nyírséginek, szegedinek ne­veztek mivel csupa ottaniak­ból tevődtek össze. Ez örven­detes — gondoltam, de .az már kevésbé, hogy a legtöb­ben jó kövér bőröndöket hoz­tak. Sok turista a maga ká­rán tanulja meg, mennyi fe­lesleges holmit cipelt — ez esetben hat országon át. Nyolc szállodába kellett be­vinni, illetve onnan kihozni a csomagjainkat. Mennyire bölcs volt a fia­tal győri házaspár és az idős pesti néni: mintha ösz- szebeszéltek volna, csupán egy neszeszert meg farmer válltáskát hoztak. És mond­hatom, mindig frissen vasal­tak, csinosak voltak. De egyelőre még úton va­gyunk odafelé. A busz mint­ha légpárnán siklanánk a kitűnő autópályákon. Az ember jobbra-balra tor­náztathatja a nyakát, hogy figyelje és rög­zítse a napfényben fürdő, hóborította hegyeket, a csil­logó tavakat, az addig nem látott városokat. És közben jó hangosan: „A titkárnőm kérdezte, mit ho­zok neki Spanyolhonból, mondtam, hogy egy tor­reádort”. És eztán követke­zett — focinyelven szólva — a helycserés támadás. A prog­ram szerint ugyanis az autóbuszban az utasok na­ponta cserélik az ülőhelye­ket. Ez így helyes, bár meg­jegyzendő: mindenhonnan jó a kilátás és akadtak, akik az egész úton — oda- és haza­felé — készségesen hátul ma­radtak. De voltak, akik ösz- szevitatkoztak, s pillanatok alatt elfelejtették, hogy elő­ző napon szikrázó napsütés­ben hógolyóztak egymással 1800 méter magasságban, az Arlberg-hágón. Nem mindenki utazó al­kat, rutinos turista, de legkö­zelebb biztosan higgadtab­ban és okosabban utazik majd. A tanulópénzt meg kell fizetni — szokták mondani. De ez a tanulópénz olykor nem kevés. Sokan hosszú ideig takarékoskodnak az utazásra. Hát érdemes akár csak néhány percét is meg­keseríteni? Azért például, hogy milyen szobát harco­lunk ki —egy éjszakára? Ez különben is az idegenvezető dolga. Nem rajta múlt, ha esetenként alulmaradt a re­cepciókon folyó harcban. Lyonban például az ifjonc szállodatulajdonos gesztiku­lálva, fülsértő hangon kia­bált vele. Helyesen tette egyik útitársunk: mindnyá­junk nevében határozottan rendreutasította és értésére adta, hogy fizető vendégek vagyunk. Anélkül, hogy a magyar utazási iroda fogadatlan pró­kátorául szegődnék, megjegy­zem, hogy programjában nem ígért apartmant, s aki az otthoni kényelmet nem tud­ja nélkülözni, jobb, ha nem vállalkozik ilyen utazásra. Más kérdés persze az, hogy az IBUSZ-nak az utak során felhalmozódott észrevételekre figyelnie kell, s ideje értékel­ni a jogos bírálatokat. — Az embert csak úgy át­rántják fél Európán, alig lát és hall valamit, mert ez a nő (mármint az idegenvezető) mulya — fakadt ki egy úti­társ. Nálunk munkaerőhiány van, s azt hiszem, tökéletes idegenvezetőkben sem bővel­kedünk. Meg aztán ők sem robotgépek. Nem beszélhet­nek ezer meg ezer kilomé­teren át. Szóval az idegenvezető meghallotta az útitárs kifa- kadását, s azt is, ami abból rá vonatkozott. Csendesen mondta: — Meg kell tanulni utaz­ni... László Márta Frontok és nézetek Mint korábban már annyiszor, ismét kiéleződött a helyzet Libanon és Izrael határán. Válaszul az izraeli hadsereg egységeinek támadására, palesztin gerillák rakétatüzet nyitottak ellenséges célpontokra. A súlyos incidens emberáldozatot is követelt. A világ közvéleményét joggal aggasztja az újabb ellenségeskedés. Annál is inkább-, mert a diplomáciai frontokon megélénkült a közel-keleti béke érdekében álló tevékenység. Néhány napja nem is annyira az amerikai közvetítéssel összefüggő hírek kerültek az ér­deklődés középpontjába, mint inkább a belső arab frontok tisztázására tett lépések. Ezek sorában bizonyára fontos hely illeti meg Szá­dat egyiptomi államfő és Jasszer Arafat, a PFSZ elnö­ke alexandriai eszmecseréit. Mint a megfigyelők tudni vélik, elsősorban a Sínai-félszigetre vonatkozó újabb egyiptomi—izraeli megállapodást vitatták meg. Nem ke­rülhette el a két arab politikus figyelmét a Libanon határán lezajlott incidenssorozat sem, ami arra figyel­meztet, hogy ideje félretenni a kisebb jelentőségű né­zetkülönbségeket és minden erőt a közös arab front összekovácsolására kell fordítani. Bizonyos eltérések máig sem tisztázódtak Egyiptom és a palesztinok között. Közéjük sorolható az a Kam- palában, az Afrikai Egységszervezet csúcstalálkozóján előterjesztett indítvány, amely Izrael ENSZ-ből való ki­zárását követelte. A javaslatot Kairó ellenzi, a palesz­tinok viszont támogatják. A PFSZ szerint Tel Aviv ci­nikusan megtagadja az ENSZ Biztonsági Tanácsa ha­tározatainak végrehajtását, s nem hajlandó kiüríteni az elfoglalt arab területeket. Egyiptom viszont úgy véli: ha Izraelt kizárnák a világszervezetből, semmiféle kö­telezettséget nem tartozna viselni az említett határoza­tok teljesítésével kapcsolatban. Ügy tűnik —és tegyük hozzá: örvendetes a hír —, hogy Szíria és Jordánia között elsimul a korábbi nézet- eltérés. Az arab egység szempontjából rendkívül fontos Damaszkusz és Amman közeledése, amire az a közös közlemény is utal, amelyet szerdán hoztak nyilvános­ságra a Szíriái népi tanács elnökének jordániai láto­gatásáról. Figyelemre méltó az arabközi frontok tisztázá­sa szempontjából az a hangsúly, amelyet a közös közle­ményben az arab országok szolidaritása, a két ország együttműködése kapott. Bár a Közel-Kelet békéjének megnyugtató rende­zése — ma már alig akad, aki ezt kétségbe vonná — a genfi konferenciára vár, az arabközi nézeteltérések tisz­tázása nélkül ott sem lehet előbbre lépni. Ezért érdemel megkülönböztetett figyelmet az arab politikusok esz­mecseréje. 31. — Bagócs László határőr. Korom, tapasztalatom, szár­mazásom ellenére, szinte mindentudó vagyok. Minden­evőnek mondanak, ha állat­fajta lennék. Ugyanis jártam rendes gimnáziumba, de csak két évig, mert Freisin- ger tanár úr felismerte ben­nem a lusta kutyát, a cvidert, a jég hátán is megélőt, és maximalista lett velem szem­ben. Csak a minimumot tel­jesítettem, s úgy rúgtak ki a gimnáziumból, mint a tisztes úri házból a szopornyicás macskát. Aggódó szüleim be­könyörögtek a papokhoz. Egy évig jártam lesütött szem­mel, halk csendességgel a bencések iskolájába, aztán nagy ívben letapostam on­nan. Beálltam egy Hupka ne­vű furfangos úrhoz újság­kihordónak. A család szégye­ne, a család alja, és OTP- fiókja lettem. Aztán Hupka úr bevezetett a kertészkedés meghitt, költői világába. Az kérem nagyobb üzlet, mint a maszek kötős. Mert a pia­con még híre sincs a para­dicsomnak, de a mi újságol­vasóink már kaphatnak tő­lünk. Drágán, mintha ara­nyat vennének, de hát feb­ruárban friss paradicsomot, jó paradicsomot csak Hupka úr szolgáltat, no meg én Ba­gócs László, Első Hupka adjutánsa. — Ijesztgetni akar? Nekem már van egy kupecem! A múltkor a denevér kulát akarta aranyra váltani! — Tudom, ezen az őrsön" van Suhajda? — sóhajtott fel Bagócs, nagyon jól titkolt örömmel. No, még egy du­dás! — Úgy látom, már csak Hupka hiányzik! — nevetett az őrnagy. — Öt nem csem­pészték ide magukkal? — ö, őrnagy elvtárs. Hup­ka már régen obsitot ka­pott. öreg cserkész az. Meg­rögzött agglegény, nazarénus vagy bicsérdista, vagy vege­táriánus, vagy micsoda. Nem eszik húst, paci­fista, nem iszik bort, és még ruhára is csak akkor ad ki pénzt, ha már kilóg a fara a nadrágjából. Van egy bi­ciklije, lehet vagy százéves. Még a kispesti sógorához ü azzal jár. Nem fizet villa­mosra. Inkább gyalogol. De az üzleti életben rendkívül korrekt. Ha egyszer Hupka azt mondja, ezért a munká­ért ennyi, akkor arra mérget lehet , venni. Kérem, az a Hupka mindig csak moso­lyog, káposztát eszik, sárga­répát, almát, meg mindenféle füvet, mint a kecske, de olyan szívós, mint egy ösz­vér. Hajnali kettőkor kel, este tízkor fekszik és kezdi elöl­ről. Én még egyszer sem lát­tam ásítani. Igaz, egyszer be­mentünk a tanácshoz, várni kellett. Elaludt a folyosón állva. Akkor vettem észre, hogy alszik, amikor beesett a titkárságra. Az ajtó előtt aludt el. O biztosan nem kap szívinfarktust. Olvasom a lapokban, hogy a sok zsír meg hús okozza ezt a népbe­tegséget. Hupkának van esze, nem eszi a húst. A tojást is csak a cérnametéltben. — Mondja, Bagócs elvtárs, ennek a Hupkának is így fel­vágták a nyelvét? — Dehogy. Hupka csak mosolyog a satnya bajusz^,, alatt. Mert satnya neki. Min-'*' dig hajnali kettőkor borot­válkozik, nem lát rendesen s emiatt csálé a bajsza. Hup­ka szófukar, inkább hallgatni szeret, meg bólogatni. Mel­lette szoktam rá a beszédre. Mindig biztatott, beszélj már Laci, elharaptad a nyelvedet. Kérem én a Hupkától megta­nultam, hogyan kell megfiaz­tatni a pénzt. Hupka min­denhova bejár. Négyszáz la­kónak visszük az újságot. Négyszáz lakó, az minimum ezer ember. Ezer embertől rengeteg információ befut. Egyiktől megtudjuk, hogy van egy eladó telke. A má­siktól megtudjuk, hogy ven­ne egy telket. Közvetítünk, egyik sem kívánja ingyen. Ugrik egy kis dohány. Egyik lakó megkér, hogy szerez­zünk már neki tengeri her­kentyűt, mert hiánycikk. A másik lakótól megtudjuk, hogy van neki tengeri her­kentyűje, de nem tud tőle megválni a szentnek sem, itt rohad a nyakán. Mondjuk, hogy sebaj, adja ide bizo­mányba, majd mi túladunk rajta. Nem kap érte annyit, mint a tengeriherkentyü- ben szűk időkben, de nem fizet rá. A kereslet és kínálat nagy zűrzavarában Első Hupka tisztes polgári ha­szonkulccsal bonyolítja ezt a viszonylag egyszerű árucse­re-forgalmat. Így lettem büszke csalá­dom szégyene, számkivetett­je, és OTP-fiókja. Bezzeg most, hogy a haza szolgálatát választottam, most aztán rít­tak, szaladgáltak az ismerő­sökhöz, hogy kivakarjanak a seregből. Már majdnem sike­rült nekik. Behívattak a ki­egészítőre, hogy ugyan mond­jam már meg, tényleg nem akarok katona lenni? Mond­tam. Ki mondta? Ki az a pi­masz, aki engem megakadá­lyozna abban, hogy teljesít­sem hazafias kötelessége­met? Nem azért, mintha túl­ságosan fuldoklottam vol­na az öntudattól. De az öreg Hupkától megtanultam egy bölcs dolgot. Soha ne aköny- nyebbel kezd, vedd előre a nehezét. Az újságot is min­dig a harmadikra vittük elő­ször, nem a földszintre. Le­felé olyan kényelmes volt. Így tehát tartottam magam a hupkizmushoz. Essünk túl a nehezén! Igazam van, őr­nagy elvtárs? — Jól van Bagócs! Más szokásokat nem szedett fel? Nem vált nazarénussá? — Ugyan, az magánügye a Hupkának. — Nem vegetáriánus? Mert nálunk mindennap eszünk húst! — Bolond lettem volna, imádom a jércemellett! — Nagy akasztófavirág ma­ga, Bagócs! — őrnagy elvtárs, mintha csak az anyámat hallanám. — Ő is azt mondta, és úgy megsiratott, amikor elhozott a fekete vonat. Mondtam, nyugi mutter, nem vagyok én cukorbaba. örülj, hogy végre olyan egzisztencia lettem, amit nem kell restellned a kikulimászolt dilis barátnőd előtt. Tudod, milyen sikkes lesz, ha azt mondod: óh, ked­vesem, Lacikám, a nagy fi­am, katona. Olyan fess, mint a János vitéz!' — Nem Háry Jánost mond majd? — nevetett a parancs­nok, mert szórakoztatta ez a nyílt arcú, mosolygó szemű, csupa derű, csupa huncutság­ra kész fiú. — Nem tetszik hinni a Hupkát? ír majd. Beszámol mindenről. Itt egy levele, még a kiképzésen kaptam tő­le. „Tisztelt üzlettársam! Olyan gyönyörűen fejlőd­nek a ribizkék, hogy öröm nézni. Szereztem egy másik kicsapott diákot. Mamlasz, lusta és szemtelen, öregúr­nak mert nevezni. Azt a rossz motort elpasszoltam, jár be­lőle neked is egy lila. Intéz­kedj, hová küldjem! A Kug- lerék macskája kinyúlt. Leg­alább nem vágódok el a pisz­kán, hogy a guta üsse meg. Szabó tanár úr elvesztette a fogsorát. írd meg már annak a fusizó fogtechnikusnak a címét. Izsóné lemondta a Nők Lapját. Nem baj. Két hónap múlva újból megrendeli. Már a nyolcadik lemondása. Vet­tem egy motoros fűkaszálót. Jó, ha van. Küldenék egy kis epret, de félek, hogy tönkremegy a postán. Ha va­laki jön Péstre, küld el hoz­zám, jól megpakolom gyü­mölccsel. Tiszteltetem a pa­rancsnok urat. Mondd meg neki, nehogy valami fegy­vert adjon a kezedbe, mert amilyen kelekótya vagy, még bajt csinálsz vele. Tiszteltet­ek és várlak a tanyára. Ha­zafias üdvözletei: Hupka.” (Folytatjuk) Costa Brava — sziklás part.

Next

/
Thumbnails
Contents