Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-01 / 179. szám
1975. augusztus 1. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Meddig és miből? KÖZÉRDEKLŐDÉSÜNK kiszélesedett. Ma már aligha akad felnőtt, dolgozó ember az országban, aki ne tudna egyet-mást a határokon túli gazdasági fejleményekről, a tőkésországokban és a világpiacon érvényesülő inflációról, az árrobbanásról, a nyersanyagok és ipari késztermékek megváltozott árarányairól, azokról a gondokról és nehézségekről, amelyeket a világméretekben érvényesülő gazdasági jelenségek, tendenciák okoztak, váltottak ki. Mindezekről ma már sokan tudnak, de úgy tűnik, hogy nem eleget. Amikor a világpiaci árrobbanás kibontakozott, gazdaságpolitikánk azt az álláspontot képviselte — s e tekintetben azóta sem változott —, hogy minden lehetséges módon és eszközzel óvni, védelmezni kell a magyar gazdaságot a káros hatásoktól. A védelem fő eszköze a költségvetésből folyósított importártámogatás, amelynek összege rövid néhány esztendő alatt — szinte hihetetlen — huszonnyolcszorosára emelkedett. Bár az idei év kezdetén részleges termelői árrendezés történt, a költség- vetés 1975-re majd 20 százalékkal volt kénytelen növelni a támogatás összegét, amelynek előirányzata — korántsem biztos, hogy elegendő — most már 33 milliárd forint. Ez a hatalmas összeg arról tanúskodik, hogy a januári részleges termelői árrendezés csak egyes árarányváltozásokat érvényesített, az importanyag- és az energiafelhasználás a népgazdaságI nak változatlanul többe kerül, mint ahogy azt a felhasználók, a vállalatok és a fogyasztók érzékelik. HA NINCS BAJ realitás- érzékünkkel, ha nem akarjuk eltompítani azt, kell, hogy foglalkoztasson bennünket a kérdés: meddig és miből finanszírozhatja a költségvetés a hazai árak védelmét? Ennek a funkciónak és eredményének — az árszínvonal viszonylagos stabilitásának — óriási a társadalmi, gazdasági jelentősége, bár hátrányai is jócskán vannak. A meddig'’ — kérdésnek az az alapja, hogy a belső árak védelme- zése évről évre nagyobb összeget emészt fel — ebben az évben várhatóan a költségvetés összkiadásainak legalább 10 százalékát — s a józan gondolkodás azt sugallja, ennek is van határa, amelyet már nem lehet átlépni. Erre a következtetésre jutunk akkor is, ha a miből? összefüggését vizsgáljuk. A közvélemény a költségvetést, amolyan „harmadik személynek” tekinti, amelynek az a dolga, hogy előteremtse a pénzt a szükséges kiadásokra, a beruházásokra, a társadalombiztosításra, az oktatásra, s ha kell, a belső árrendszer védelmére. A miből? és honnan? gondjának megoldását a társadalom nem firtatja, azt a költségvetés, a pénzügyminiszter gondjának, feladatának véli. A KÖLTSÉGVETÉS AZONBAN NEM „HARMADIK SZEMÉLY” avagy olyan valami, amely füg- I getlen a gazdaságtól, a tár- I sadalomtól. Bevételei tőlünk származnak, a vállalatok, a szövetkezetek és az állampolgárok adó- és illetékbefizetéseiből ; a költségvetés minden kiadását a gazdaság, a dolgozó, az értékalkotó társadalom finanszírozza. Ha a költség- vetés, a gazdaság és a társadalom valamilyen célra a tervezettnél, a lehetségesnél többet áldoz, annak fedezetét másmilyen társadalmi-gazdasági céljaink, kiadásaink szűkítésével, avagy a közös kasszába való befizetéseink növelésével lehet megteremteni. Tehát nemcsak a meddig? hanem a miből? kérdésben is mindannyian — a vállalatok és a szövetkezetek, az állampolgárok pedig termelői és fogyasztói mivoltukban egyaránt — érdekeltek vagyunk. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a világpiaci árváltozások anyagi-pénzügyi terheit tulajdonképpen eddig sem az államkassza, hanem gazda- ságunk-társadalmunk egésze viselte — amelynek a kasszát rendszeresen meg kell töltenie, hogy amikor szükséges kivehessen belőle — s nincs olyan csodaszer, pénzügyi megoldás, amely ez alól bennünket mentesíthetne. G. I. II decemberi párthatározat nyomában (5.) Fegyelem és demokrácia Fontossági sorrend és a teljesség igénye nélkül szóltunk a sorozat előző részeiben a Központi Bizottság 1974. december 5-i határozatáról, az annak szellemében készített intézkedési tervek, a végrehajtásuk jó és kevésbé jó oldalairól. Nem, vagy csak keveset szóltunk viszont azokról, akik e terveket végrehajtják, pedig mindenki tudja: minden terv annyit ér, ameny- nyit végrehajtanak belőle. Nem végeztünk felmérést arról, hogy a megye üzemeiben, vállalatainál mennyire ismerik a terveket a dol- .gozók, fogadjuk el azt, amit ezekben leírtak. Ez pedig nem más, mint hogy az intézkedési tervet megvitatták a párttaggyűlésen, KISZ- gyűlésen, termelési tanácskozásokon, ami minden bizonnyal így is történt. Ám arról nem szólnak a tervek, hogy elkészítésük előtt kiknek a véleményét kérték és figyelembe vették-e azokat a javaslatokat, amelyeket a dolgozók adtak? Ki tartja a „hátát"? A Központi Bizottság irányelvei kimondják: az üzemi demokrácia jelenlegi működése és hatékonysága nem felel meg a követelményeknek, ezért mind tartalmában, mind módszereiben tovább kell fejleszteni. Egy gazdasági vezető ismerősöm mondta: ő meghallgatja a dolgozók véleményét, de hogy figyelembe vegye, arra nem kényszerítheti senki, mert ha bármelyik döntés nem a kívánt eredményt hozza, neki kell tartani a hátát a rossz döntésért. Nyilván félreértésről, az üzemi demokrácia helytelen értelmezésérőf lehet szó ebben az esetben, mert egyetlen határozat sem mond olyat, hogy a dolgozóknak kell dönteni a gazdaságvezető helyett. De igenis kimondja, hogy be kell vonni a dolgozókat a döntések előkészítésébe és ahol ezt teszik, rövid időn belül látják annak eredményét. Annak idején mi is beszámoltunk róla, mekkora előkészítő munka előzte meg a Nyíregyházi Konzervgyárban a munka- és üzemszervezési terv elkészítését, amelyben érvényesült a dolgozók akarata és amely már az első évben meghozta gyümölcsét. A dolgozók saját javaslataikat látták „törvénnyé” emelkedni és jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy a pontosabb, a fegyelmezettebb munka meglátszik hó végén a borítékukon is. Nem a munkás bűne... Nincs ellentmondás a fegyelmezett munka és a munkakedv között: a dolgozók nagy többsége dolgozni megy a munkahelyére és őt idegesíti legjobban, ha a termelés nem úgy megy, mint kellene, ha szervezetlenség miatt állni kényszerül. Egy szocialista brigádvezető mondta nemrég: elég egy hét, ha akadozik az anyagellátás, két hétbe kerül, míg újra helyrerázódik a társaság. Ilyenkor kezdődik a fusi, amiért még szólni sem illik, hiszen nem a dolgozó bűné, hogy állni kényszerül. Tulajdonképpen mindez benne van a decemberi határozatban is, mert nem lehet sem hatékonyan, sem takarékosan, sem szervezettebben dolgozni a dolgozók nélkül, nem lehet többet és gazdaságosabban termelni fegyelem nélkül és nem lehet megszilárdítani a fegyelmet a demokrácia tovább fejlesztése nélkül. Hogy mindez valóra váljék, abban nagy szerepük van a pártszervezeteknek, a párt tagjainak. Nem véletlenül mondja ki a határozat: a kommunisták egységes szemlélete és cselekvése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a dolgozó tömegeket megnyerjük és mozgósítsuk a tervben kitűzött célok teljesítésére. A végrehajtás feltételei A Központi Bizottság július 2-i ülésén —ahol a decemberi határozat végrehajtását, annak tapasztalatait értékelte — ismét megerősítette: a gazdasági feladatok megoldásában is elsőrendű fontosságú a párttagság, a pártszervezetek felelősségteljes munkája és helytállása. A XI. kongresszus határozataival összhangban a gazdasági élet minden szintjén erősíteni kell a párt irányító, szervező és ellenőrző munkáját. A pártszervezetekre, a kommunistákra tehát komoly feladatok várnak: a decemberi határozat pontos és fegyelmezett végrehajtása, ötéves tervünk sikeres befejezése rajtuk, példamutatásukon, szervezőkészségükön, mozgósító erejükön múlik. A végrehajtáshoz már fél esztendő sem áll rendelkezésünkre, éppen ezért sürget az idő. Sürgeti a szakszervezeteket, akik a tavaly kibontakozott kongresszusi munkaverseny tovább szervezésében, a szocialista brigádmozgalom fellendítésében vállalhatnak nagyobb szerepet, a KISZ- szervezeteket, akik fiatalos lendületükkel, tettrekészsé- gükkel rhindig új lendületet adnak a dolgozók kezdeményezésének. Haladásunk alapja A legkonkrétabb feladatok azonban továbbra is a gazdaságvezetőkre várnak, akik a dolgozók véleménye, javaslatai alapján meghozott döntéseiket maradéktalanul végrehajtják, mert a hatékonyabb, gazdaságosabb termelés lehet csak reális alapja előrehaladásunknak, s csak ennek révén érhetjük el életszínvonal-politikai céljainkat. Balogh József A régi szaktársak, akikkel éppen húsz évvel ezelőtt együtt kezdte „bütykölni” a traktorokat, a kinevezés napján bementek hozzá és gratuláltak neki. — Jól van Zsiga. Ember vagy magadért. Csalj így tovább, cimbora. Es még azt mondják, hogy manapság nem lehet munkásból igazgató. Pongó Zsigmond 1939- ben született Ököritófül- pösön. Az édesapjának három hold földje volt. Elvitték a háborúba — elpusztult a Don-kanyarban. — Emlékképem sincs az édesapámról, csak fényképről ismerem. Két és fél éves voltam, amikor elment. A kisebb húgom meg hat hónappal azután született, hogy apánk bevonult. Róla apánk azt se tudta, hogy fiú lett-e, vagy lány, azt sem, hogy megszületett, hiszen apánk hamarabb elesett. Hát... így kezdődött az életem. Édesanyánk nevelte fel a három árvát, előbb a három hold. földből kínkeservesen, később a tsz-ből, amelybe az elsők közt, már 1951-ben belépett. Pongó Zsigmond géplakatos szakmát tanult Budapesten. 1955. június 15- én kezdett dolgozni a MáAz igazgató tészalkai Mezőgazdasági Gépállomáson. Traktorjavítás — ez volt akkor a munkája. De három év múltán letette az esztergályos szakmunkásvizsgát is. Akkor kezdtek el szaporodni a Diesel-motorok. Külön szakértelmet követeltek. Pongó Zsigmond megtanulta a Diesel-motorok szerelését. Ez eddig három munkásszakma. 1959-től 1962-ig sorkatona volt. Akkor vették fel a pártba. Szakaszvezetőként szerelt le. 1965 tavaszán kinevezték művezetőnek. Akkor számolták fel a gépállomást, de mint MEZŐGÉP gyáregység megmaradtak a mezőgazdaság — a termelőszövetkezet — szolgálatában. A gyár jellegű termelés később alakult ki. 1966 őszén megválasztották a gyáregység pártszervezete titkárának. Egészen mostanáig, majdnem kilenc évig párttitkár volt. 1966—1970-ben elvégezte a gépipari technikumot, közben az öthónapos pártiskolát is. Az idén, amikor a gyáregység ismét elnyerte a kiváló címet, Pongó ezt mondta Biró Miklós igazgatónak: — Igazgató elvtárs... Nemsokára kerek húsz évem lesz ezen a munkahelyen. Azt megünnepeljük. Akkor még Biró Miklós se gondolta, milyen lesz az ünnepség. — Ma június 15. van. Pongó elvtárs — mondta Biró. — Azt ígérted, hogy ezen a napon ünnepelünk. — Hát... De én nem készültem. Kicsit később. Majd munka után. Be kell szerezni egy kis ... — Ne szerezz be semmit se, Pongó elvtárs. A házigazda ezen a napon még én leszek. De holnap már te. Gratulálok, te vagy az új igazgató. — Körülbelül ilyen manapság az út a szerszámtól, a géptől, a munkapadtól az igazga'tói székig — mondta beszélgetésünk végén Pongó Zsigmond. — Hosszabb és lépcsőzetesebb, mint az államosítások idején, de nem bejárhatatlan. . Én, például, minden lépcsőfokon álltam valamennyi ideig ... Szendrei József Lapunkról Olvasóink sokszor találkoztak az utóbbi hónapokban a világgazdaságban végbemenő — és sajnos tartósnak ígérkező — energiaválsággal kapcsolatos hírekkel. A világgazdaság kedvezőtlen tendenciái — mivel hazánk termékeinek mintegy felét viszi ki más országokba, illetve hozza be külföldről — természetesen minket sem kerültek el. A többi között külföldről hozzuk be a napilapok előállításához szükséges rotációs papírt. Ennek a terméknek az ára az utóbbi hónapokban jelentősen emelkedett a világpiacon. Importból, sokszor csak nagy nehézségek árán tudunk beszerezni papírt, hogy a mind szélesebb olvasótábor igényeit napról napra kielégíthessük. Ebben a helyzetben fokozott takarékosságra van szükség, ami szerkesztőségünkre is feladatokat ró. Ezért augusztus 1-től csökken a megyei lapok — így a Kelet-Magyarország heti oldalterjedelme. Ugyanakkor megszűnnek lapunkban a városi mellékletek is. Lapunk eddig hétköznap minden nap nyolc oldalban jutott el az előfizetőkhöz és tizenkét oldalban jelentettük meg a Kelet-Magyarország vasárnapi számát. A közvélemény előzetes felmérése alapján népszerű vasárnapi mellékletünket változatlanul eljuttatjuk olvasóinkhoz. Négy oldallal minden héten keddi számunk terjedelme csökken. E számainkban ezt követően elsősorban az olvasó információs igényeit elégítjük ki. A világ, az ország és a megye eseményeinek közlése mellett megnöveljük a hétvége sporteseményeiről szóló híradásokat, amelyek iránt Szaboics-Szatmárban különösen nagy az érdeklődés. Szerkesztőségünk már korábban megkezdte az előkészületeket a zökkenőmentes átállásra, hogy az új helyzetben — tehát kisebb lapfelületen is — a tőlünk telhető legjobban elégítsük ki olvasóink igényeit. Nyíregyházi konzervek exportra A Nyíregyházi Konzervgyárból július utolsó napján tizenöt vagon zöldbab, zöldborsó és uborkakonzerv indult útnak szovjet exportra. A szállításokat ugyanebben az ütemben folytatják a következő napokban is. Ezenkívül nagyobb mennyiségű sárgabarack és meggydzsemet indítottak útnak Ausztráliába. A gyár a nyári csúcsidőben most készül az angliai szállítmányok elindítására. A szigetországba először szilva- kompótot küld Szabolcs konzervüzeme. Az első szállítmányokat már előkészítették az indításra. Talajelőkészítés a kora őszi vetések alá.
