Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-29 / 202. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. augusztus 29. Kirakatper Amerikában Angela Davis ügye után három évvel az amerikai reakció újabb kirakatpert készít elő. Tíz észak-karó- linai fiatal ellen büntetőeljárást indítottak azzal a váddal, hogy a helyi hatóságok intézkedései ellen szervezkedtek. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága ez év októberében tárgyalja ügyüket. Ha a pert elvesztik, összesen 282 év börtönbüntetés fenyegeti őket. A Wilmington-Tízeknek nevezett — Ben Chavis plébános, ifjúsági és szakszervezeti szervező által vezetett csoport — (9 néger fiatal és-egy kétgyermekes fehér asszony — elleni hajszát a hírhedt Klu-Klux- Klan, a fasiszta John Birch Társaság és az Amerikai Náci Párt vezeti. Hogy mit takar a vád, amely úgy szól; a helyi hatóságok intézkedései ellen szervezkedtek — nem mást, mint azt, hogy szembehelyezkedtek az amerikai fajüldözők törvénytelen intézkedéseivel, amelyek a többi között további megkülönböztetéseket tartalmaznak az oktatás területén a négerek rovására. A Wilmingtoni Tízek igazságos harcára — amely rövid idő alatt szinte Észak-Carolinára kiterjedt —, a szövetségi kormány magasrangú hivatalnoki karában határozták el az ellenakciót. Ott okoskodták ki a Wilmingtoni Tízek „bűnét”, hogy megrágalmazzák a néger felszabadítási mozgalmat, és vezetőit bebörtönözzék. A Wilmingtoni Tízeknek kezdetben egy vegyeskereskedés felgyújtását rótták fel bűnül. Ezt azonban a bíróságon egyáltalán nem sikerült bizonyítaniok. Utána okoskodták ki „a hatóságok intézkedései elleni szervezkedés” vádját. Ehhez az adott alapot, hogy a néger diákok már nem tudták elviselni a tanárok és az iskolavezetőség fajgyűlölő magatartását, pontokba szedték követeléseiket (az iskolai fegyelem egyforma és igazságos betartása, több néger tanár foglalkoztatása, néger diákszövetség létrehozása) s ezt át akarták adni a rektorhelyettesnek. Az igazgatói épület elé békésen felvonult néger diákdelegációt a rektorhelyettes nem volt hajlandó fogadni. A fajgyűlölők ellenakciót kezdeményeztek: a Klu-Klux-Klan mozgalom hívei puskákkal felfegyverkezve, teherautókon vonultak a néger negyedekbe, és ütlegelték az ott lakókat. A négerek a Gregory Congregational templomban kerestek menedéket, s ott barrikádot emeltek. Egy 17 éves néger fiút agyonlőttek, amikor a templomból távozni akart. A templom körüli csatának a rendőrség csak néhány nap múlva vetett véget. A Wilmingtoni Tízeknek ezt a tettét minősítik a hatóságok elleni szervezkedésnek. Pedig az igazság az; a hatóságok hagyták cserben azokat az állampolgáraikat, akiket a fajüldözők fegyveresen megtámadtak. Ez hát a Wilmingtoni Tízek „bűne”. Az eddigi tárgyalások az igazságszolgáltatás paródiái voltak. Tiltakozó szavunkat most azért emeljük fel, hogy a bátor néger fiatalok megmeneküljenek a rájuk váró börtön- büntetéstől, amelyet azért akarnak kiszabni rájuk, hogy megfélemlítsék a jogaikért küzdő állampolgárokat. Fodor László Pósfai H. Dános: Záróülés a genfi leszerelési konferencián Csütörtökön befejeződött a genfi leszerelési értekezlet június 24-én megnyílt nyári ülésszaka. A záróülésen felszólalt Ros- csin szovjet nagykövet utalt arra, hogy a leszerelési bizottság ülésszaka alatt történelmi esemény történt: befejeződött az államok közötti kapcsolatok új fejezetének alapelveit rögzítő európai biztonsági és együttműködési értekezlet. A feladat most az — folytatta a Szovjetunió Fegyveres akciók Argentínában Szerdán éjszaka tovább éleződött a belpolitikai feszültség Argentínában. Buenos Aires számos kerületében fegyveres összecsapásokra, gyújtogatásokra került sor. A fegyveres erők az egész országban riadókészültségben vannak. A helyzet enyhítése érdekében Isabel Perón elnök végül is elfogadta Alberto Nu- ma Laplane tábornoknak a fegyveres erők főparancsnokának lemondását és utódjául Jorge Videliát, a vezérkari főnökök tanácsának vezetőjét nevezte ki. Ezzel egyidejűleg az elnöki hivatal szóvivője nyilatkozatban cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint Perón asszony ideiglenesen fel akarja függeszteni az elnöki teendők gyakorlását és gyógykezeltetés céljából néhány hónapra el akarja hagyni az országot. A szóvivő leszögezte, hogy az elnökasz- szony hivatalában marad. képviselője, — hogy a politikai enyhülést katonai egészítse ki, mert korunk legfontosabb követelménye a fegyverkezési hajsza korlátozása, majd beszüntetése, ilymódon haladva az általános és teljes leszerelés felé. A Szovjetunió nagy figyelmet fordít annak biztosítására is, hogy minél több ország vegyen részt az atomso- rompó-szerződésben. A megállapodás egyetemessé válása ugyanis a benne foglalt rendelkezések hatékonyságának legjobb szavatolója lehetne. Az idei nyári ülésszak fontos pozitív momentuma volt, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok konvenciótervezetet terjesztett elő a természeti környezet és a légkör háborús célra történő befolyásolásának betiltásáról. A tervezet nemzetközi egyezménnyé válása és javasolt intézkedéseinek gyakorlattá tétele lényeges lépés lenne abban az irányban, hogy korlátozzák, illetve elejét vegyék a fegyverkezési hajszának ezen a területen — hangsúlyozta Roscsin. „Átbeszélik a harangok a tengert. Megrendítik a tavakat Kanadában. Megrendülnek a távoli hazaiak a cethalcsontokkal megtámasztott alkonyi tűzfalaknál. Távoli havas táborokban karolják a harangok a tántorgókat. . (Nagy László: Jönnek a harangok értem) 3. Amerikából szökött Szabó József ötesztendős volt, amikor elhagyta az országot. Miről tehet egy ötéves fiúcska, illetheti-e szemrehányás érte? — Nagyapám a hátára tett, arra emlékszem. Mentünk a bokrok között, a fák ágait csavargatta a hideg szél. Volt egy ház, katonák mulattak benne, mi meg csak róttuk az utat. Egyszer bementünk egy másik házba, ott már nem voltak katonák. Egy asszony vacsorát adott, s azt mondta, hogy reggel majd felülhetek a repülőre. Az ötéves fiúcska — nagyapjával és nagyanyjával — két napig repülőzött, meg sem álltak New Jersey-ig, ahol a láger várta őket. — Egy nagy terített asztalhoz ültünk, finom ételek álltak rajta, s nagyapám egyre csak azt mondogatta nekem, hogy megérkeztünk Amerikába... 1956 ősze volt ez, még nem fagytak be a vizek, s a kisfiú emlékezett rá, hogy vörösbarnán integettek a fák, amikor elmentek. Szabó József tizennyolc évig élt nagyszüleivel Stotte- ville-ben, New York államban. Ott járt iskolába, az utolsó osztályt már nem végezte el, mert nem szeretett tanulni. Nagyapjától kapott egy öreg kocsit, s tizenhat évesen önállósította magát. Az amerikai lapok ebben az időben megdöbbenve cikkeztek egy felháborító esetről. New York egyik lakónegyedében 37 ember nézte végig, hogy egy gyilkos háromszor támadt a hajnaltájt hazatérő nőre. Hiába kiabált, senki nem sietett a segítségére, a rendőrségnek sem telefonáltak. Egy másik cikk az utcán megerőszakolt védtelen nő jajveszékeléseiről adott számot, annak sem nyújtott senki se- . gítséget, közömbösen tudomásul vették a dolgot. A gengszterektől való félelem gúzsba kötötte az embereket. Joe ebben a világban önállósította magát. Az első betörést 1971. no16. mozzanat. Elmondanám azok nak a tiszteknek is, akik kihallgattak bennünket a szovjet oldalon. Elhitték, tudtak ezekről. Aztán jött egy magyar ember. Katonaruhában, tiszti rendfokozattal. Kérdezte, hová való vagyok. Mondom, hogy Kaposvárra. Kérdezett a mozgalom dolgairól. Látta, hogy járatos vagyok. Aztán jött egy magas, szibériai tanító. Kuzmin papa. Azt kérdi tőlem, akarsz-e a szakmádnál maradni? Mondom neki, hogyne akarnék, de én azért jöttem, hogy a mocskos nácik ellen fegyvert fogjak. — Azt fogsz, testvér, de nem akármilyent. — Ügy lett. Különleges osztaghoz kerültem. Volt egy autónk. Sátorféle kaszni volt a tetején. Azt mondanák ma, hogy lakókocsi. Volt benne egy hangerősítő berendezés, két hangszóró, egy tábori sokszorosító. Partizánka volt a neve. Az lett a feladat, hogy a két vonal között kellett járnunk. Átbeszéltünk a front másik oldalára, szólhattunk a magyar katonákhoz. Később a németekhez is. A Partizánkával röpcédulákat gyártottunk. Két célja volt ennek. Egyik része arra szólította fel a katonákat, hogy tagadják meg az engedelmességet a fasiszta tiszteknek és szökjenek át a vonalon, a mieinkhez. A másik részen orosz és magyar nyelven egy felirat, hogy ez a kis cédula igazolásul szolgál, hogy átszöktek a frontvonalon, sónként jelentkeznek minálunk. — Életveszélyes vállalkozás volt ez Franci bácsi! — ámult a kislány, falfehér volt már az arca, hihetelennek tűnhetett előtte, amit az öreg mondott. Itt vannak a dokumentumok is. Néhány röpcédulát megőriztem. Azokat a szörnyűséges negatívokat haza hoztam magammal. Még senkinek sem mutattam. De nézzétek meg. Szembe kell ezzel nézni a ti korosztályotoknak is. Életveszélyes volt? Az hát. Előfordult, hogy elég volt egy-egy foglyot kihallgatni, jó információkat szereztünk tőle. De olyan is volt, hogy magunknak kellett átkúszni a drótakadályokon, magunknak kellett nyelvet fogni, hogy másnap friss értesülésekkel agitálhassunk. Olyan is előfordult, hogy egy géhás német zsebéből csak az étlapot szedtük ki. Onnan tudtuk, hogy például pénteken szárított burgonyából készült levest kapnak a német katonák. Pontosan délben megszólaltak a mi „Agit- ágyúink”. Egyszerre. Két löveg olyan lövedéket lőtt az ebédosztásra felsorakozott nácik közé, amiben nem volt robbanóanyag, csak papír, de az jó sok. Potyogott közéjük a papír, mint az eső. A hangszórókon pedig élőszóval jelentkeztünk, mondtuk nekik: „Német katonák, minálunk is most ebédelnek a katonák! Ma babgulyást kaptak és fejenként két darab lekváros buktát. Vacsorára kása lesz hússal. Nektek csak a híg lötty, az undok konzerv krumplileves jut? Csak eny- nyit értek a Führernek, hogy még enni sem ad?” — A nácik tudták, hogy a hírszolgálatunk nagyon jó, de azt nem hitték el, hogy még a hasukba is belelátunk. — Minek szaporítsam a szót. Nyomultunk előre. Ott éltem a két tűz között. Társam volt egy zombori hor- vát gyerek, egy penzai német nyelvtanár, egy szibirják mérnökjelölt. Krakkó és Poznan között fogságba ejtettük a 350-es munkaszolgálatos maradékot. Alig száz csonttá soványodott nyomorult maradt meg belőlük. Szándékosan igazítottam úgy, hogy visszakerüljek oda. A keretlegények közül sokat elfogtunk. Legalább húszán a kezünk közé kerültek. Az alezredest is elfogtuk. Holtrészegen találtak rá felderítőink. Akkor a Beszkidek északi lejtőjénél, egy Sucha nevű település közelében táboroztak. Még mindig azokban a barakkokban még mindig az a falitábla állt a kapuba. Még mindig csak félig elföldelt sírokban feküdtek a halottak. Uj sírok is domborultak már. Voltak olyanok, akik csak összeestek, és meghaltak, voltak, akiket a keretlegények végeztek ki. Az alezredest bíróság elé akartuk állítani. Nem sikerült, mert az egyik munkaszolgálatos még őrizetbevétel előtt szíven szúrta egy törött szuronnyal. Az őrmestert is megtaláltam. Visszavettem tőle a fényképezőgépemet, öt a helyszínen agyonlőtték. Eny- nyit tudok a 350-es táborról. A település Sucha Krakkótól délre fekszik, Madowice és Makow között... — Nem tudtam sokat időzni ezen a helyen. A front ment tovább. Számomra a Magde- burgnál, Berlintől nyugatra ért véget a háború. Május nyolcadikán sóhajtottunk egy nagyot, sírtunk, nevettünk, majdnem megháborodtunk a boldogságtól. Akkor azt mondtam az én jó szibirják barátomnak, a mérnökjelöltnek. Tudod-e Kolja, hogy mit kezdek most? Hazamegyek. Ha kell, gyalog megyek Leshegyig. Van nekem ott egy kis szőlőm, meg egy öreg házacskám, amit édesapám rámiratott. ÍFolytatjuk) vember 19-én éjjel követte el Tom Zyrie-vel. Egy ruházati áruházból kétezer dollár értékű árut loptak. A ruhaneműt Tom értékesítette. Tehetett-e róla, hogy egyik „vevőjük” éppen a tőlük vásárolt vörös zakóban sétálgatott annak az áruháznak a kirakata előtt, amelyet kiraboltak? Az áruház alkalmazottai rendőrért kiabáltak, a fiút elkapták, az mindent bevallott: kitől vette a portékát. A hudsoni bíróság mindkettőjüket elítélte, de 300 dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezte őket. — Nagyszüleim bementek a bankba, kivették a pénzt, és én félórán belül szabad voltam... Másodszor 1972-ben négy hónapra ítélték. A fallsburgi munkatáborba került, ahonnét megszökött. A hudsoni rendőrség nagyszülei lakásán érte utói. Hat hónapot töltött egy columbiai börtönben. Hat hónap múltán visszament a nagyszülőkhöz, bekerült egy zenekarba, csütörtökön és szombaton este a „Bajor házban” énekelt Stotteville-ben. Ez az életforma már jobban tetszett Jóénak, aki úgy emlékszik: egyszer már munkát is vállalt valamilyen ruhagyárban... Michel Danny Stewenson- nal 1973-ban ismerkedett meg. Csavargó volt ő is. Vele együtt terveitek ki Green- portban egy betörést. Kiszemeltek egy házat, amelyet majd kirabolnak. — Mike kistermetű fickó volt, bemászott a pinceablakon, engem a bejárati ajtón engedett be... : ' Tévét, lemezjátszót, tíz dollár készpénzt, gyűrűket, karórákat vittek el. A sikeren felbuzdultak. Jóénak újabb barátai akadtak, mint Stewart Whalers, Gary Merritt, Tony Zitto, Donald Alger és David Parchnak, akik tovább vitték a lejtőn. Rövid idő alatt több betörést követtek el Hudsonban, Catskillben, Kingstonban és Greenport- ban. Az utolsót 1973. június 15-én. — A börtönben megkeresett két úr. Azt mondták, az állami rendőrségtől jöttek. Elém tettek egy listát, az alvilág embereiről, mondjam meg, kiket ismerek- közülük. Senkit nem ismertem. Akkor azt-mondták, dolgozzak nekik. Minden letartóztatottért 25 dollárt kapok és nem kell a börtönben maradnom. A rendőrségnek csak addig kellett, amíg használni tudta. Újabb bűncselekménybe keveredett, s amikor szabadlábra került, akkor tudta meg, hogy a volt haverok vérdíjat tűztek ki a fejére... Sürgősen menekülnie kellett. — Meghalni nem akartam, azért jöttem el onnan. Hazulról kaptam a leveleket. A szüleim azt írták, jöhetsz, itthon nem bánt senki. Hazajöttem. — Mihez kezd itthon? — Egy jó életet akarok kezdeni — mondja tört magyarsággal. — Itt nincsenek bolondok az utcán, akik le- puffantják az embert. Dolgozni akarok rendesen és megtanulni magyarul írni, olvasni. » — És mit gondol, sikerül új életet kezdenie? — Biztos. A társaság vitt rossz utakra, jó gyerek vagyok én. Amerikában nem tudtam volna új életet kezdeni. A nagyszüleimtől kapok majd pénzt, lakást veszek, lesz családom nekem is. Szülei, testvérei megértőén fogadták az Amerikában felnőtt hozzátartozójukat. Hisznek neki. A lehetőséget, ahogy a társadalomtól, tőlük is megkapta, az új élethez. Az üzemben, ahol dolgozik, nem sokat tudnak Jóéról. Csak annyit, hogy Amerikából jött haza. (Folytatjuk) A KGST és a fejlődő országok Hontalanok zsákntcája Érdekes információt tartalmazott Nyikolaj Fagyejev- nek, a KGST titkárának a minap napvilágot iátott nyilatkozata. Kitűnt belőle, hogy a fejlődő világ két további országa, Argentina és Kolumbia érdeklődést tanúsít a szocialista országok gazdasági izervezetével való intézményes együttműködés iránt. Júliusban és augusztusban a KGST már kötött együttműködési megállapodást Irakkal és Mexikóval. A gazdasági válsággal viaskodó tőkés világ egyre inkább képtelennek bizonyul arra, hogy a sajátos problémákkal rendelkező fejlődő országok elé a gazdasági fel- emelkedés valamilyen elfogadható alternatíváját állítsa. De nemcsak emiatt nőtt meg rendkívüli módon a KGST vonzereje. A szocialista közösség országainak gazdasági szervezete, a békés egymás mellett élés elveihez híven, kezdettől fogva nyílt csoportosulás volt és maradt, kész arra, hogy az egyenjogúság, a szuverenitás és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján együttműködjék a „kültagokkal” is. A szocialista országok diplomáciai erőfeszítéseinek hála, ezek az elvek helyet kaptak az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkiben elfogadott záródokumentumában is. Gyakorlati megvalósításúkat pedig a KGST nagyon komoly és időszerű feladatnak tekinti. A szervezet gazdasági együttműködése a fejlődő országokkal nem új keletű. Mint a KGST titkárságának Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkárhoz nemrég intézett leveléből kitűnik, a tagországok eddig 11 milliárd rubel értékű hosszú lejáratú hitelben részesítették a harmadik világ országait. A KGST mintegy 2900 ipari és egyéb objektum építéséhez nyújtott segítséget a gazdasági fel- emelkedés útjára lépett országoknak. Az el nem kötelezett országok jelenleg Limában zajló külügyminiszteri értekezletének napirendjén a többi között egy új és igazságosabb világgazdasági rendszer létrehozását követelik a részvevők. A KGST-vel való együttműködés mindenképp alkalmas arra, hogy ennek kereteit megadja. — Feg- ■ :-:\5S őr vigyázott rám, am'., előhívtam a filmeket. K„r .r.szor elájultam, amíg készen lettek a képek. Fellocsoltak felrugdostak, folytatnom k lief. A képeket azután iblára ragasztották, ki:;: vesztették a barakk kap ... Amikor munkába hu bennünket, mindenki v k meg kellett nézni. Ott vök. kktük a barátom, az én '-l.es szaktársam is. — Ez csak egy uurog, egy
