Kelet-Magyarország, 1975. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-20 / 195. szám

1975. augusztus 20. K ELET-M AGY ARORSZÁG 3 Szerényen, megalapozottan A Z ALAPVETŐ GAZ­DASÁGI ÖSSZE­FÜGGÉSEKET gyak­ran a közmondások stílusá­ban fogalmazott mondatok, meghatározások tudatosít­ják. építik be a köztudat­ba. Ily módon lett életszín­vonal-politikánk népszerű tudatoáítója: ..csak azt fo­gyaszthatjuk el. amit meg­termeltünk’'. Ebben a megállapításban — a közgazdasági értelem­ben is — minden benne van. A nemzeti' jövedelem felhasználásának objektív lehetőségeit — a lakosság fogyasztását és a felhalmo­zást végső soron az hatá­rozza meg. milyen értéket és árutömeget képvisel az ország nemzeti jövedelme. Nem változtat ezen az sem, ha a belföldön felhasznált nemzeti jövedelem egyik­másik esztendőben megha­ladja az itthon előállított új érték, a nemzeti jövede­lem összegét. Ilyenkor az ország külkereskedelmi mérlegében hiány mutatko­zik — azaz az importált ja­vak értéke meghaladja az exportét —. amit meghatá­rozott időn belül többlet- exporttal kell kiegyenlíte­ni. Éppen ezért hosszabb időszakot tekintve rendkí­vül szoros a nemzeti jöve­delem' és az életszínvonal növekedésének kapcsola­ta. Az elmúlt negyedszá­zadban például a nemzeti jövedelem egységnyi — 1 —1 százalékos gyarapodá­sához a lakosság fogyasztá­sának 0,8—0.9 százalékos mértékű növekedése tár­sult. A Z MSZMP KÖZPON­TI BIZOTTSÁGÁ­NAK 1974 decemberi és 1975 júliusi határozatai az életszínvonal-növelés le­hetőségeit a jelen és a kö­zeljövő adottságai, realitá­sai figyelembevételével határozták meg. Már az 1974 decemberi határozat is hangsúlyozta, hogy az élet - színvonal növekedése szo­rosan kapcsolódik reális lehetőségeinkhez, az 1975 júliusi határozat pedig: csak olyan fogyasztási cé­lokat tűzhetünk magunk elé. 'amelyek minden oldal­ról megalapozottak, szeré­nyek, de biztonságosan szolgálják népünk életszín­vonalának emelését. Az utóbbi években a nemzeti jövedelem két klasszikus felhasználójá­hoz — a lakosság az egyik és a felhalmozási tevékeny­ség a másik — egy harma­dik „fogyasztó" társult. Köztudott, hogy a világpia­ci áremelkedések és ár­arányváltozások következ­ményeképpen az árucsere­feltételek — az úgynevezett cserearányok — a mi hát­rányunkra romlottak, s az ebből származó értékvesz­teség elfogyasztja, megrö­vidíti nemzeti jövedelmün­ket. S bár erőfeszítéseinket igyekszünk e veszteségek ellensúlyozására összpon­tosítani. a meglévőnél cél­szerűbb termelési és ex­portstruktúrát kialakítani, ez a folyamat esztendők so­rát veszi majd igénybe, a megváltozott és a korábbi­nál rosszabb cserearányok ma és holnap egyaránt be­határolják az életszínvo­nal-növelés reális és objek­tív lehetőségeit. . A Z ELKÖVETKEZEN­DŐ ESZTENDŐK­BEN, az V. ötéves terv időszakában azzal kell számolni, hogy a nemzeti jövedelem belföldi felhasz­nálása — a lakosság fo­gyasztása és a felhalmozás együttesen .— nem növe­kedhet olyan mértékben, mint a megtermelt nemze­ti jövedelem, amelynek né­hány százalékát évről évre elfogyasztja a veszteséget okozó új cserearány, vala­mint az 1974-ben és 1975- ben keletkezett • külkeres­kedelmi passzívum törlesz­tése. Ebből következik, hogv ma és holnap az élet­színvonal-növelés realitá­sait több oldalról — első­sorban a nemzeti jövede­lem növelésével — kell megalapozni; céljaink e té­ren nem léphetik túl a szerény, a folyamatos, a biztonságos haladás mérté­két. E gészen pontosan — a nyugdíjazási okmány szerint — 39 év és öt hónap. Kerekítve 40 év. Eb­ből két év gyárban, a többi közszolgálatban: postán, adó­hivatalban és 1950. augusztus 15-e óta megszakítás nélkül ugyanott: a mátészalkai já­rási tanács pénzügyi osztá­lyán. Előbb költségvetési elő­adó, majd főelőadó és 1957 februárja óta költségvetési csoportvezető. Pék László itt és ebben a beosztásban fejezi be hosszú szolgálatát 1975. december 31-én. Pék László édesapja kő­műves mester volt Mezőte­rem község Károlyi-féle ura­dalmában. Nagykárolyból költöztek oda. mert a város­ban nem volt munka s az uradalom kommenciót adott a kőművesnek is. Az leg­alább biztos volt. Nyolc gyermeket kellett nevelni. 1934-ben visszaköltöztek Nagykárolyba, mert az ura­dalom megszűnt és a kapott két hold földből nem lehetett megélni. — 1936-ban Nagykároly­ban leérettségiztem — emlé­kezett a régi időkre most Laci bácsi. — 1937 őszén Bu­karestbe mentem, mert ta­nulni akartam. De apám sze­gény volt, pénzt nem tudott adni. ezért elhelyezkedtem a bukaresti Román Fémáru- gyárbari. Dolgoztam, hogy tanulhassak. A tudomány­egyetem matematika karára iratkoztam be. Egy szakot tanultam, csak matematikát, mert dolgoznom is kellett, hiszen állandó volt a mun­kaviszonyom. Az egy szakot két év alatt el lehetett vé­gezni. Észak-Erdély visszacsato­lása után Nagykárolyba ment. ahol előbb a postán, majd eg.v év múltán Szat­márnémetiben. az akkor megszervezett forgalmi adó­hivatalban dolgozott. 1943- ban, már a magyar hadse­regben egy év frontszolgálat a pripeti mocsarakban. In­nen sikerült hazakerülni, de néhány hónap múlva ismét behívták Pécsre, átképzésre. Addig gyalogos volt. azután aknavetős. Őrmester. 1945 őszén került haza Francia- országból. amerikai fogság­ból. — Még a fogolytáborban mindenkinek nyilatkoznia kellett, hogy hová akar men­ni. Lehetett menni Ameriká­ba is. vagy bárhová, még az idegenlégióba is. Én Magyar- országot választottam. Haza­térésem után azonnal jelent­keztem a pénzügyminisztéri­umban. Debrecenbe, az otta­ni forgalmi adóhivatalba akartak küldeni. Én Szat­mári. Mátészalkát, az akkori NEGYEDSZÁZAD NAGYDOBOSON Új község a Kraszna partján Megszokott helyén, az egy- (kori községháza épületében éppen nem lehetett megtalál­ni. a Nagydobosi Községi Ta­nácsot, pontosabban: annak vezetőit és dolgozóit. — Éppen ma költöztek át az ifjúsági házbá — mondta egy asszony. Vastag Györ­gyöt 1974 májusában válasz­tották meg községi tanácsel­nöknek. Született nagydobosi és korábban is tanácstag volt, bár mindössze 36 éves. Korszerűsítjük a tanácshá­zát, mert nagyon megkopott az idők során, a tanács meg­alakulásának 25". évforduló­jára illő lesz az otthonát is megszépíteni — mondta Vas­tag György. — Addig kényte­lenek leszünk elfoglalni az ifjúság házát. Az ifjúsági ház szép, új. egy esztendeje épült, összesen 365 000 forintba került s ebből 230 000 forintot adott a tanács. A többit a KISZ és a helyi termelőszövetkezet ad­ta. Egyébként érdekes, bő­kezű esztendő volt Nagydo­boson 1974. Akkor került végleges helyére a községi könyvtár, amelyben 5500 kö­tet könyv található - körül­belül 130 000 forint érték­ben. Ugyancsak 1974-ben. szeptember 1-én nyílt meg az új napköziotthonos óvoda, óvónői lakással együtt s ez az épíkezés 1,2 millió forint­ba került. Nagyon szép. jól felszerelt az óvoda, de máris kicsi, még nagyobb kellene. Legszebb a környéken Nem sokkal régebben. 1973 őszén készült el a községi egészségügyi kombinát, melyhez hasonló, s amelynél jobb. szebb, korszerűbb sehol sincs a környéken. Büszkén mondogatják a nagydobosiak, hogy ez a második emeletes épület a községben. 1.6 millió forintba került. Van benne körzeti 'orvosi rendelő, fog­orvosi rendelő, gyermekgyó­megyeszékhelyt kértem. Már írták is a papírt, s 1945. no­vember 1-én munkába áll­tam Mátészalkán a forgalmi adóhivatalban. 1949-ben ezt a hivatalt adófelügyelősséggé szervezték át. 1950. augusz­tus 15-én megalakult a járá­si tanács és én azóta mindig itt vagyok... Negyven év szolgálata so­rán kapott-e valamilyen fe­gyelmit, büntetést, elmarasz­talást? — Soha. sehol, semmit. Én csali dicséreteket, jutalma­kat, okleveleket és kitünteté­seket kaptam. És 40 év során eg}7 napot se voltam táppén­zen. P ék László kiváló pénz­ügyi dolgozó. Megkap­ta a 25 éves és most kapja a 40 éves jubileumi jutalmat. Az elnöki és a me­gyei elnöki dicséretek, elis­merések sokasága jelzi mun­kája minőségét. Még most, a nyugdíjazási papírjára is di­cséretet írt dr. Szabó József, a hivatal elnöke. Szövege a következő: ..Az államigazga­tásban. de különösen a ta­nácsnál- eltöltött negyedszá­zados lelkiismeretes, becsü­letes munkájáért ezúton is köszönetemet fejezem ki”. — Mit fog ezután csinálni, Laci bácsi? — Nyugdíjas leszek a fele­ségemmel együtt. Csak nyugdíjas. Úgy érzem: meg­szolgáltam érte: szeretnék még sokáig a gyermekeim­mel és az unokákkal együtt derűsen élni és élvezni az életet, mert az élet szép. csak a derűt ne engedjük el­szökni belőle. (sz.) Régen a sült tök, a máié és a málékenyér, vagy málépogácsa (görhe) volt a fő eledel, még vasárnap is — az idős emberek tanú­ságtétele szerint. Ők viszont pontosan tud­ják, hiszen itt dolgoztak, napi 16—18 órát, mégis nyakig nyomorban éltek. gyászati és tanácsadó ren­delő, lakás az orvosnak és a védőnőnek. — Mennyi az évi költség- vetésük? — Az idén három és fél millió forint, — S mennyi volt az első községi tanács megalakulása­kor, 25 évvel ezelőtt? — Azt én nem tudom megmondani, mert fogal­mam sincs róla. — Tíz évvel ezelőtt. 1965- ben kereken 300 ezer forint volt a költségvetésünk, tehát tizede se a mostaninak. Kétszáz engedély Érdekes község ez a Nagy­dobos. 1317-ben már a Peré- nyi család birtoka volt s 1945-ben a föld nagyobb ré­szét még mindig Perényi bá­rótól kellett elvenni. Szegény nép lakta ezt a falut. Sze­gény, de szorgalmas. S hogy mit hozott a felszabadulás, a néphatalom meg a nép szor­galma együttesen, annak jel­zésére érdemes leírni néhány számot. Régen a sült tök, a máié és a málékenyér. vagy málépo­gácsa (görhe) volt a fő eledel, még vasárnap is — az idős emberek tanúságtétele sze­rint. Ok viszont pontosan tudják, hiszen itt dolgoztak, napi 16—-18 órát is, mégis nyakig nyomorban éltek. A lakások kicsinyek, földesek, vizesek voltak. A jelenlegi hatszáznál több lakás 80 szá­zaléka viszont a felszabadu­lás után épült s a régi vis­kókat. cselédlakásokat eltün­tették. Az első tanácsválasz­tás óta kétszáz lakásépítés­re adtak engedélyt: Mind el is készült s ezek már szép, korizerű. nagy egészséges la­kások. Ma a körülbelül 1500 kere­ső közül 500 a helyi Petőfi Termelőszövetkezetben dol­gozik s a közösből származó évi átlagos jövedelem ta­gonként 25 000 forint. Körül­belül négyszázan dolgoznak az iparban, elsősorban Máté­szalkán és Vásárosnamény gyáraiban, üzemeiben, és so­kan a záhonyi átrakón. — Messzebbre. a megye határain túlra ma már keve­sen járnak dolgozni — mond­ta a tanácselnök. — A leg­vonzóbb most Mátészalka, mert közel van. sőt. sokan oda is költöznek. A község lakóinak száma csökken. 1970-ben, a népszámláláskor még 2510 lakója volt Nagy­dobosnak, az idei összeírás­kor csak 2374. Az említett 400 főnyi ipari dolgozó mellett van még vagy hatszáz egyéb, főleg irodai és kereskedelmi alkalmazott. Többségük szin­tén eljár, elsősorban Máté­szalkára, de Nyíregyházára is... Kastélyból kultúrház Régen volt a faluban öt tanító — ma van 25 pedagó­gus. Négyszáz családnak van televíziója és ugyanennyi a bejelentett rádiók száma. Sze­mélygépkocsija 30 embernek, motorkerékpárja 70-nek van. A jövedelem 65 százalékát a lakosság helyben, a három ÁFÉSZ-boltban költi el. Az áruellátás jó. a forgalom nagy. 1973-ban tejbolt is épült. Az 1950 őszén választott el­ső községi tanács 1951-ben mindenkit mozgósító nagy társadalmi munkát szerve­zett. Nem volt kultúrház, El­bontott egykori uradalmi épületekből szedték össze a téglát s a kultúrházat fel­építették. — A kultúrház építése 1951-ben olyan teljes és pél­dás társadalmi összefogás volt. amilyenhez hasonlót most is jó lenne szervezni — mondta a fiatal tanácselnök. — Sajnos. 25 év telt el azóta s a kultúrház is öreg már, el­avult. Jövőre hozzákezdünk az átépítéséhez, korszerűsíté­séhez .. Higanygőz­lámpák Az. hogy ma minden ház­ban villany világít — már természetes, hiszen a község villamosítása 1954-ben "be­fejeződött. Most az utcai közvilágítást kell korszerűsí­teni. Ötszáz lámpa ég az ut­cákon. de kevés. Az idén 30 000 forintért higanygőz- lámpákat szerelnek fel. És az is természetes, hogy nyolc kilométer hosszan járdán járnak az emberek, pedig 1950 előtt egy méter ’ járda se volt Nagydoboson, csak sár. vagy por, homok, hiszen itt találkozik a Nyírség Szat- márral. Szendrei József Kenyérszegés S záz és száz gyermek és felnőtt szempár figyeli ünnepélyes áhítattal ezekben a pilla­natokban Margit nénit Ko­moron, amint sok szenve­dést, nélkülözést látott szomorúan csillogó sze­mével megsimogatja a pi­rosbarnára sült, illatos új cipót, s szertartásosan megszegi, hogy egy-egy szeletet szétosztjon az ünneplők, az új kenyeret- életet köszöntők sokasága között. Izgalommal készült Sándor Gyuláné, Margit néni e mostani, immár negyvenedik kenyérsze- gésre. Ö mesélt a napok­ban. hogy nem volt min­dig ilyen ünnepi, gazdag augusztus 20., mert so­vány volt a mindennapi, amit „édesapám hazaho­zott a birtokról, ahol szol­gált. Kommenciót mértek, porciót, s nagyon meg kellett gondolni, mennyi kenyeret eszik a szegény ember gyereke" — mond­ta, vallotta halk szóval, „mérték az életet”. Nem tudom, hol szegte most a foszlós bélű cipót. Tavaly augusztus 20-án a moziban gyűlt össze a falu népe. Itt ünnepelték a ke­nyeret. a munkát, az alkot­mányt. Révész Bertalan­nak, az alig huszonhárom esztendős állattenyésztő­nek szinte már történelem, így is említi. „Nagyapám­tól tudom, hogy summás ünnep volt. ebből az idő­ből származik. Még tartják a falunkban. — Nagyapámnak még megvan a szalmatetös há­za Tuzséron. Abban van szabadkéményes kemence is. Ott már nem lakik senki. Érdekesség. Az ide­genek fényképezik. Otthon nálunk van szabadkemenr ce is. Négy éve építettük. Édesapám nem engedi el­bontani. Szükség van arra még — tartja apám. Ab­ban szoktunk karácsony­ra, új esztendőre kalácsot sütni, meg szilvát aszal­ni.” Nincs már a mai laká­sokban búboskemence, de van sokban fürdőszoba. Ez foglalta el a helyét. Alig emlékeznek már rá. mikor is kerültek elő a kaszák. U. Szeles András, a Rákó­czi Tsz nem régen beteg­ségéből felépült- elnöke említi, hogy hatvanhétben Komoró határában még ötven kaszás vágta a ren-' det. Kivételes eset volt. Tuzséron és Komoróhan az új falusi életforma megteremtése óta nem csupán a földművelő em­ber ünnepe már augusztus 20. Munkásünneppé avat­ták a falun élő-dolgozó munkások: a kombájno­sok. Ok öten. Sipos Ist­ván, K. Balogh István, Kepics Zoltán, Pál István és Baló Sándor vágták le, takarították be két falu kenyerét az idén. Elsők között fejezték be az aratást Komorón, Tu­zséron. Elsők között ün­nepük az új kenyér szü­letését is. Csaknem félezer családnak van meg itt a kenyere. Jászai Sándor, a tsz ke­rülője említi, hogyan is ették valamikor a kenye­ret kenyérrel, mert egyik volt a hús. a másik meg a kenyér. A fiatal tsz-elnök azt említi, hogy 800 mázsa kenyérgabonát és 500 má­zsa takarmánygabonát tettek félre a tagságnak. „Legyen, ha szükség van rá.” Érkezik az öreg, 75 éves tsz-nyugdíjas brigád­vezető. Szabó Lajos. — Akkoriban a hercegi birtokon mérték az,, életet a cselédeknek, mert aratás előtt már elfogyott a ke­nyér. nem volt mit enni. A provenciából mérték az állomás mellett Komoré­ban. Most a nép annyit vesz, amennyit akar. Es nem igen sütnek már. Vá­sárolják a boltban. Farkas Kálmán Vásárosnatnényi Tisza-part. (Elek Emil felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents