Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-31 / 178. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1975. július 31. (Folytatás az 1. oldalról) vek, amelyeknek megvalósításán az ENSZ fáradozik, természetszerűleg belekerültek ennek a konferenciának záródokumentumába is. Kurt Waldheim végezetül őszinte köszönetét fejezte ki a vendéglátó Finnországnak és személy szerint Kekkonen köztársasági elnöknek, amiért kimagaslóan hozzájárult az együttműködés és a biztonság kialakulásához Európában és mindázokért az erőfeszítésekért, amelyekkel lehetővé tették az értekezlet megrendezését Helsinkiben. Ezután helyi idő szerint néhány perccel 12,30 után a mégnyitó ülést berekesztet- . ték. A konferencia délutáni ülése helyi idő szerint 14,30 órakor kezdődött meg. Az első szónok Harold Wilson brit miniszterelnök volt. Hangsúlyozva, hogy a konferencia az enyhülés szellemében ülésezik, ismertetve a konferencia előzményeit — különösen az NSZK és a szocialista országok között létrejött szerződések jelentőségét — Wilson kijelentette: „Nem állítom, hogy az itt aláírásra kerülő okmány önmagában képes lesz csökkenteni a feszültséget .és megszüntetni a bizonytalanságot, amely a második világháború befejezése óta Európa népeit sújtja. Ez a záróokmány erkölcsi kötelezettségvállalás, amelyet figyelmen kívül hagvni mindnyájunkra nézve súlyos veszélyt jelentene”. A továbbiakban Wilson támogatta a leszerelési világkonferencia összehívásának szovjet javaslatát. „Milyen Európa kialakítására törekedjünk? Olyan Európa kialakítására, amelynek népei türelemmel vannak egymás iránt, békében élnek egymással, jószomszédokként és egyesítik erőiket, hogy fennmaradjon a nemzetközi béke és biztonság” — fejezte be beszédét Wilson. Ezután Konsztantin Kara- manlisz görög miniszterelnök mondotta el beszédét, s amint az várható volt, a ciprusi kérdést helyezte mondanivalójának középpontjába. Geir Hallgrimsson izlandi miniszterelnök a konferencia jelentőségét hangsúlyozva kiemelte, hogy az inkább valaminek a kezdete, mint a vége. Az értekezlet megmutatta, hogy van lehetőség megállapodásra jutni bonyolult és fontos kérdésekben. A következő felszólaló Pierre Elliott Trudeau kanadai miniszterelnök Európa és a világ többi része közti kapcsolatok fontosságát kiemelve arra mutatott rá, hogy a biztonságot ki kell terjeszteni Európa határain túlra is. Sürgette a fegyverkezési hajsza mielőbbi megfékezését, a hadászati fegyverek csökkentéséről folyó szovjet—amerikai tárgyalások (SALT II) eredményes befejezését és a SALT III. tárgyalások mielőbbi megkezdését. A délutáni ülés következő szónoka Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a bolgár államtanács elnöke volt. Todor Zsivkov felszólalása Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke az európai biztonsági és együttműködési értekezlet szerdai ülésén elhangzott felszólalásában hangsúlyozta: a Bolgár Népköztársaság, amely más európai szocialista országokkal együtt kezdeményezte az értekezlet összehívásai, sokra értékeli az elért nagyszerű eredményeket — a fórumon részt vevő államok közös erőfeszítéseinek győzelme. „Mi azért jöttünk ide, hogy lefektessük egy jobb Európa alapjait. Ezekben az ünnepi napokban valamennyiünket mélységesen áthat az a felismerés, hogy kontinensünk sorsa szempontjából történelmi jelentőségű ügy részesei vagyunk” — mondotta Zsivkov. Az aláírásra kerülő dokumentumról szólva Todor Zsivkov rámutatott: „meggyőződésünk szerint e dokumentum magva azoknak az elveknek a meghirdetése, amelyek alapján fejlesztenünk kell kölcsönös kapcsolatainkat — a békén és a stabilitáson, az együttműködésen és a barátságon, a tiszteleten és a bizalmon alapuló kapcsolatokat. Ezek az elvek megtestesítik népeinknek azt a közös törekvését, hogy megszabadítsák a jelenlegi és a jövendő nemzedékeket a háború rémétől, szavatolják számukra a békés, boldog életet. A továbbiakban Todor Zsivkov megjegyezte, hogy az elért nagy haladás nem leplezheti el azokat a kérdéseket, amelyeket illetően nem sikerült teljes választ kapni. A zárószakasz tükrözi a 70-es évek közepén kialakult enyhülés állapotát. Elértük azt, ami elérhető, de az élet új kérdéseket is felvethet. Ezért további erőfeszítésekre van szükség, hogy megteremtsük az európai biztonság és együttműködés rendszerét. Jövendő munkánk egyik döntő célja lesz a politikai enyhülésnek a katonai téren meglevő feszültség csökkentésével való kiegészítése — hangsúlyozta Zsivkov. A BKP Központi Bizottságának első titkára a bolgár nép nevében köszönetét mondott Európa, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada népeinek, a politikusoknak, az államférfiaknak és a közéleti személyiségeknek, a tudomány, a kultúra képviselőinek, az üzleti köröknek, minden jóakaratú embernek, mindazoknak, akik elősegítették az értekezlet összehívását és akiknek nevében aláírják a történelmi jelentőségű dokumentumokat. Ezután Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NDK küldöttségének vezetője szólalt fel. Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára, az európai biztonsági értekezlet helsinki zárószakaszán mondott beszédében többek között kijelentette: „A Német Demokratikus Köztársaság megelégedéssel fogadta az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikeres befejezését. S a közösen elfogadott záró- dokumentummal teljes mértékben egyetértünk. Szimbolikus jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy az európai államok, valamint az Egyesült Államok és Kanada első értekezletére éppen 30 évvel azután került sor, hogy Európa népei a Szovjetunió és a Hitler-ellenes koalíció többi állama révén felszabadultak a hitleri fasizmus alól. Az értekezlet eredményei hozzájárulnak ahhoz, hogy teljesítsük a fasizmus barbársága ellen harcoló milliók végakaratát. Ök voltak azok, akik lerakták egy biztonságos és békés Európa alapkövét”. Elégedetten állapíthatjuk meg, hogy az értekezlet záró- dokumentuma összhangban van a Német Demokratikus Köztársaság alapvető érdekeivel és külpolitikai céljaival. Azoknak a keserű tapasztalatoknak a birtokában, amelyeket a német földről kiindult két pusztító világháborúból vont le, a Német Demokratikus Köztársaság elsőrendű kötelességének tartja, hogy minden tőle telhetőt megtegyen az európai béke és biztonság tartóssá tétele érdekében. Éppen ezért alkotmányunk megállapítja; „a Német Demokratikus Köztársaság olyan külpolitikát folytat, amely aj szocializmust, a békét és a népek közötti megértést! szolgálja”. „A történelem tanulságait és az európai politika jelenlegi követelményeit tekintve, meghatározó jelentősége van a határok sérthetetlenségét szavatoló elvnek. Az európai államok biztonsága a múltban és a jelenleg egy - aránt elsősorban határaik biztonsága volt és marad. A határok sérthetetlenségének szavatolása továbbra is próbaköve annak, hogy egy politika valóban a békét és ezzel az emberiség érdekeit szolgálja-e vagy sem”. Helsinki nem végpont, ha- í nem új kezdeményezések elindítója. Az a célunk, hogy| örökre száműzzük az euró- • pai népek és államok életéből az agressziót és hábo-j rút. A konferencia eredmé- í nyei jó alapot teremtenekj legfőbb célunk eléréséhez(| hogy Európa békés földrész- ‘ szé alakuljon át. Európa,; mint a béke földrésze, a vi- lágbéke fontos záloga. A délutáni ülésen Olaszország, Svájc és a Német: Szövetségi Köztársaság kéo-1 viselőjének felszólalásai hangzott el még. Kétoldalú eszmecserék Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára kedden Helsinkiben találkozott Joszip Broz Titóval, Jugoszlávia köz- társasági elnökével, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnökével. Leonyid Brezsnyev ugyancsak kedden találkozott Erich Honeckerrel, az NSZEP KB első titkárával, aki az NDK delegációját vezeti. Kádár János, az MSZMP KB első titkára, az európai biztonsági értekezlet zárószakaszán részt vevő magyar küldöttség vezetője szerdán a magyar nagykövetségen fogadta a Béke-világtanács Helsinkiben tartózkodó tagjainak egy csoportját, élükön Romesh Chandrával, a BVT főtitkárával és baráti beszélgetés folytatott velük. A helsinki zárószakasznak előestéjén tartott kétoldalú eszmecserék sorozatába illeszkedik be az a 90 perces megbeszélés is, amelyet Tito marsall jugoszláv államfő kedden este Helmut Schmidt- tel, az NSZK szövetségi kancellárjával folytatott. Megszűnt a Kuba elleni blokád Az Amerikai. Államok Szervezetének keddi rendkívüli külügyminiszteri tanácskozásán San Jóséban, Costa Rica fővárosában jóváhagyták a Kuba elleni szankciók feloldását, és ezzel véget ért a karib-tengeri szigetország ellen 11 évvel ezelőtt életbe léptetett blokád. 1959. január 1-én győzött a kubai nép forradalma, az ország a demokratikus fejlődés útjára lépett, amely dühödt ellenállást keltett az Egyesült Államok akkori vezetőiben. Attól tartottak, hogy a kubai példa ragadóssá válik, ezért 1961 áprilisában fegyvereseik megtámadták Kubát. A Disznó-öbölbeli invázió azonban csúfos kudarcot vallott. A következő lépésként 1961 augusztusában az uruguayi Punta del Esté-ben az USA jóváhagyatta az Amerikai Államok Szervezetével a „szövetség a haladásért” elnevezésű látványos programot, amely húszmilliárd dollárt irányzott elő a latinamerikai országok segélyezésére. Valójában azonban az említett országok társadalmi és gazdasági fejlődésének ellenőrzésére, a „békehadtest” tevékenységének finanszírozására. 1962 decemberében amerikai kezdeményezésre kizárták az AÁSZ-ból Kubát. Dean Rusk, az Egyesült Államok- akkori külügyminisztere volt az ülés főszónoká. Kijelentette: Kuba tevékenysége és csatlakozása a szovjet tömbhöz, veszélyes a földrész biztonságára és békéjére. Válaszában Dorticos kubai elnök hangsúlyozta, hogy Kuba tiszteletben -tartja a tagországok jogát arra, hogy más úton haladjanak. Kuba azonban a szocializmus útjára lépett és nincs az az erő; amely erről letéríthetné. Az AÁSZ amerikai irányítású szavazógépezete 1962 decemberében megszavazta a szégyenteljes döntést: Kubát kizárta a szervezetből. A Kubai Köztársaság azonban nem várta meg a határozatot, már előbb kilépett az AÁSZ-ból. Az Egyesült Államok imperialista körei ezzel sem elégedtek meg. 1964 júliusában újabb döntés született: a tagországok megszakították a diplomáciai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat a földrész első szocialista államával. Ez a blokád kétségtelenül súlyos helyzetbe hozta Kubát. Svédország és Spanyolország (később pedig Anglia, Olasz- és Franciaország) kivételével a tőkésországok mindennemű gazdasági, kereskedelmi, közlekedési kapcsolatukat felfüggesztették Kubával. A Szovjetunió és a szocialista országok segítségével azonban Havanna áthidalta a legnehezebb éveket. Akadtak a latin-amerikai földrészen is olyan államok, akik a döntés ellenére nem szakították meg a kapcsolatot Kubával. Ilyen volt Mexikó. Latin-Amerikában a hatvanas évek végén elkezdődött változások, így például a perui, a chilei és az argentin haladó folyamat, továbbá latin-amerikai államoknak a Venezuela, Panama és más nemzeti kincsek birtokba vételéért és a függetlenségért vívott küzdelme új helyzetet teremtett. Mind több latinamerikai ország rendezte kapcsolatát Kubával, s az 1974. november 11-i quitói konferencián már 12 állam szavazott a blokád megszüntetésére, ellene csak három ország képviselője foglalt állást; hat, köztük az Egyesült Államok, tartózkodott a szavazástól. 1975 májusában Washingtonban tartott tanácskozáson a^ kérdést újra napirendre tűzték. Akkor a külügyminiszterek úgy döntöttek, hogy a .mostani konferencián napirendre tűzik az AÁSZ alapokmányának módosítását, ami lehetővé tenné, hogy az ügyrendi kérdésekben a jövőben ne kétharmados, hanem egyszerű többséggel döntsenek. Ez ellen már az Egyesült Államok realista álláspontra helyezkedő politikusai sem emeltek kifogást. A San José-i határozat értelmében a latin-amerikai országok, valamint az Egyesült Államok szabadon dönthetnek majd arról, hogy diplomáciai és gazdasági kapcsolatot létesít-e Kubával. A döntés mellett 16, ellene 3 állam szavazott, Brazília és Nicaragua pedig tartózkodott. Nem véletlen, hogy a szankciók feloldása ellen adta le voksát Latin-Amerika három jobboldali katonai diktatúrája: Chile, Uruguay és Paraguay, a legtöbb állam azonban, köztük az Egyesült Államok is, felismerte, hogy a blokád a továbbiakban már tarthatatlan. Kanyó András 26. — Nem őrnagy elvtárs. Nincs nekem titkom. Együtt leszünk, mi itt jó ideig. Miért ne* tudjon róla a másik is, hogy mi fúrja a begyét a társának? Én ismerem magamat, olyan fajta vagyok, aki örül, ha kibeszéli magából a mérgét, meg baját, meg örömét, meg mindent. Megszoktam. Nálunk a műhelyben mind olyan szakik voltak, akik mindent tudtak egymásról, ha valamelyik zűrben volt, a társaság melléállt. A lányok? Mászkáltam én ezzel is, azzal is. Tetszik tudni, ahogy mondtam, két húgom van. Nem azért, mert a testvéreim, de nagyon jó kis csajok. Olyan formájuk van, hogy csak. Nem kell sokáig pesztrálni őket, elkelnek azok egykettőre. De addig nekem kuss! Azt akarom, hogy rendesen kistafírozzuk őket. Emlegessék meg, hogy milyen bátyjuk van. — Most nem sokat tud nekik adni, — mosolygott az őrnagy és lerítt róla, hogy a szívébe költözött a fiú. — Adtam, mielőtt eljöttem. Félre volt téve egy kis ma- ni! Volt motorom, eladtam, a jattból némi dugipénz is összejött. Húsz rongyot tettem le a kredencre. Mondtam: mama, itt a dohány, ez a csajoké. Vegyen nekik, ami kell. Nekem most jó két évig ad az állam elvtárs. Csomag nem kell, pénzt ne küldjenek, mert úgyis visszaküldöm. — Derék ember maga, hogy hívják? Ne haragudjon, még nem tanultam meg a nevüket. — Sivó Sándor határőr, jelentem. — Szóval, derék ember maga, Sivó elvtárs. Nem mindent értek pontosan, de a lényeget igen. —Elnézést, őrnagy elvtárs, kicsit hippi a szöveg, majd leszokok róla. Tetszik tudni, az üzemben is ez ment mindig. Ráragad az emberre. — Maga nem pesti ugye? — nézett a parancsnok egy szelíd szemű, de nagy darab gyerekre. — Jelentem, én Nógrád megyei vagyok. — Hallom. Mondja csak utánam: árva csalánnal csapkodják a reumás bátyám hátát. A katona mondja is: — Órva csalónnal csap- kodjók a rejomós bótyóm hótót... Mindannyian nevetnek, fülig ér a szájuk, elmúlik minden feszélyezettség. — Nagyon szépen, ízesen, töléletesen beszél. Nehogy leszokjon róla. Tudja, milyen kevesen beszélnek már ilyen tisztán érzékelhető zárt á hangokkal? Úgy mondta, ugye, hogy rejomás? Tudja mi ez? A népnyelv különösen tartózkodik a hangzótorlódásoktól. Ilyen úgynevezett hiátustöltő hangokat ejt a torlódó hangok közé. A palóc nyelvjárásúak egyik sajátossága, hogy lusták az ajkak. Azt a szótagot, hogy reu, két ajakállással tudják csak ejteni. A rejo, ahogy ön mondta, szinte ajakállás-vál- tozás nélkül is kiejthető. No, de nem akarom mogukat belevinni ebbe a rafinált tudományba. Főiskolás koromban majdnem átnyergeltem erre a pályára. Sajnos, vagy szerencsére, nem is tudom, a katonai pálya tömegvonzása volt nagyobb, itt maradtam, és nem bántam meg. A nyelvészkedés megmaradt hob- bynak! Ejnye, no, miket beszélek, nem hagyom magát szóhoz jutni, kedves palóc barátom. Hogy hívják? — Jelentem Ángyás Dániel vagyok Zabarbó. Zabar. így mondják a mi falunkat. Csak a nyolc osztályt jártam ki, többre nem futotta. Engem inkább az állatok érdekeltek. Lovak, szarvasmarhák, kutyák. Lehet, hogy állatorvos vált volna belőlem, de az már csak akkor jutott eszembe, amikor javában loholtam a csikók után. Apám is az. A nagyapám Szilvásváradon tanulta ezt a tudományt, mert a csikósságban van ám tudomány. Csak azért mondom, mert ha adnak a kezem alá egy-két jó lovat, akkor én már úgy leszek itt, mintha odahaza lennék. — Más nem is hiányozna? A család, a szülei? Testvérei nincsenek? — Hogyne volnának, de azokkal csak ritkán találkozik az ember. A nővérem csikós asszony. Az ura kint a ménessel, ő meg vele. A bátyám is lovakkal van. Egyszer egy évben találkozunk. Búcsúkor. Édesanyám előtte két nappal született. Egyszerre megünneplünk mindent, aztán mindenki megy a dolgára. Hogy mi hiányzik még? Hát az édesanyám. Mert mifelénk olyanokat főznek ám, amiket másütt nem tudnak. Gombócot mákkal, palacsintát káposztával, tót haluskát brinzával, gancát zsenge túróval, az még csak jó! De megeszek én. mindent. — Jól van, Ángyás Dániel, nem lesz itt baj. Majd beszélünk á szakáccsal, talán a miénk is tud ilyen csudajókat főzni, ha nem, maga elmondja neki, s megtanulja. A lóról még beszélünk. Van itt az is! — Én bajnak jöttem ide, őrnagy elvtárs, — szólal meg egy szemüveges, nyurga gyerek. — A világon semmihez sem értek. Azt is megmondom, miért. Egy évet veszítettem az iskolában, mert decemberi gyerek vagyok. Leérettségiztem, pihentem egy esztendőt. Felvételiztem a jogi karra. Nem vettek fel. Csak vagyok. Kézügyességem nincs, sem lovakhoz, sem kutyákhoz nem értek. Főzni nem tudok, de még egy gombot se vagyok képes tisztességesen felvarrni. Engem a nagyanyám nevelt, mert anyám is, apám is nagyon elfoglalt emberek, ők keresik a pénzt, maszekok vagyunk. Apám örökölt egy fodrász mesterlevelet és egy üzletet. Mind a ketten ott vannak reggeltől estig. — Valami mániája, hobbyja azért volt? — Hobbym? Tanultam, ha nem volt tanulnivalóm, unatkoztam két kapura. Belém szuggerálták a görcsöt: a családban mindenki azért gürcöl, hogy nekem ne kelljen borbélyinasnak állni, diplomát kell szereznem. Nem szabad mással foglalkozni. Tanultam. Nem voltam rosszabb a többinél, nem szereztem kevesebb pontot a felvételinél sem, mégis kiestem, nem lett belőlem jogász. (Folytatjuk) E2H3S1 Erich Honecker beszéde
