Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-29 / 176. szám

J975.- július 29. KELET-MAGYARORSZÄG Bélyeg­gyűjtés A bélyeggyűjtési idény ősszel kezdődik. Rövidesen emlékbélyeg hirdeti a Var­sói Szerződés 20 éves fennál­lását és Zimmermann Ágos­ton, a magyar állatorvoslás jelentős egyéniségének emlé­két. Bélyegnapi kiadásaink esztendők óta kulturkincse- ket tárnak a világ elé. Szep­tember 6-án Mátyás király visegrádi palotájának fara­gott kútjaiban és a pompás épület rekonstruált látképé­ben gyönyörködhetünk. A finn-ugor kongresszust is bélyeg örökíti meg. Az eltelt 3 évtized bélyegkiadásait kü­lönleges blokk összegzi, amely harminc év bélyegei­ből ad válogatást. Ebből a kiadványból a Magyar Fila- télia Vállalat 25 éves fennál­lását köszöntő emlékív is készül, amelyet csak a szer­vezett gyűjtők részére ad­nak. Magyar bé­lyegek sikere Európa legfontosabb bé­lyegpiaca a Német Szövetségi A vitamin megőrzése Napozás — mértékletesen! Az emberi élet magassági határa Köztársaság. A most közé­tett statisztika szerint 1974 folyamán negyven külföldi országból vásároltak a német kereskedők, köztük a ma­gyarországi bélyegszállítmá­nyok értéke sorrendben a kilencedik: Tavalyi expor­tunk 2,5 millió márkát tett ki, ugyanakkor 1971-ben a Németországba irányuló szállítmányok értéke még másfél milliót sem ért el. Je­lentősen megváltozott a kül­demények összetétele is, mert a szállítmányok össz­súlya 2,2 tonnáról 1 tonnára csökkent. „A föld erei" Az angol posta az első zőz­mozdony üzembe helyezésé­nek 150. évfordulójára négy­értékű sorozatot bocsát ki. George Stephenson müve* a Locomotion 1825-ben a Stock- ton és Darlington közötti pá­lyán kezdett robogni 25 kilo­méteres sebességgel. Az első bélyegen ennek a kezdetle­ges masinának a képét lát­hatjuk, a további értékek a következő 50 évek legjobb mozdony típusait tárják elénk. A második vasparipa 1876-ban már 130 kilométei sebességet is elért, az utolsó bélyegen ábrázolt áramvona­las csoda 200 kilométeres se­bességgel száguld a síneken. A nevezetes évforduló soro­zatának megjelenésekor kü­lönleges rajzú emlékbélyeg­zőt használnak, amely vasúti jelzőket ábrázok Innen — onnan Szeptember 10—11-ép tart­ják a harmadiké nemzetközi bélyegkereskedői találkozót Budapesten. Az esemény a magyar gyűjtőkét is közvet­lenül érinti. Ez alkalommal ugyanis a Magyar Filatélia Vállalat segítségével lehető­ség nyílik gyűjtemények kedvező áron történő értéke­sítésére külföldiek részére. — 75 éve emelkedett levegőbe az első kormányozható lég­hajó. A filatelisták körében népszerűvé váltak a légha­jós bélyegek, a Zeppelin kia­dások. Az évforduló alkal­mából a Zeppelinek kikötője, Friedrichshafen emlékbé­lyegzőt használ. ja rnerteKtelen napfürdőzés ártalmaihoz tartozik egyes esetekben a napozás utáni szédülés, álmatlanság, inger­lékenység, estleg erős szívdo­bogás, nehéz légzés, hány­inger, stb. Ilyenkor a napo­zás időtartamát meg kell rö­vidíteni, esetleg átmenetileg megszüntetni. Súlyos ártalom a napszúrás, mely az agyhár­tyán létrejövő vérbőség, vi- zenyő következménye. Nagy­fokú nyugtalanság, szapora légzés es szívműködés, erős főfájás, tarkómerevség, hány­inger jelzi a. napszúrást. Megelőzésére a tarkót fehér kendővel vagy vizes ruhával takarjuk le. A hőguta a túl­zott felmelegedés következ­ménye : eszméletlenséggel, magas lázzal jár. Vannak olyan állapotok, amikor kifejezetten kerülni kell a napozást. Árt a napo­zás a magas vérnyomású, a pajzsmirigy- és a szívbete­geknek, valamint az idegbe­tegeknek és a tüdőgümőkó- rosoknak is. Egyes fényérzé­keny bőrbetegségnél is sú­lyosbítja a helyzetet a napo­zás. Mindez azonban senkit ne riasszon el a napozástól. Ke­vés kivétellel napozni sza­bad, sőt kell, de ügyeljünk a napozás hogyanjára. Legfon­tosabb a fokozatosság elve! Kezdetben csak rövid ideig — percekig — tartózkodjunk az erős napon, s ezt követően fokozatosan növelhetjük a na­pozás időtartamát. Lehető­leg a kora délelőtti, vagy a késő délutáni órákban kezd­jük el szabadságunk elején a napozást, amikor a nap ere­je gyengébb. A déli, tűző na­pot még lebarnult bőrrel is kerülni kell, mert a túlzott felmelegedés legyengíti a szervezetet. Napozás közben ajánlatos többször zuhanyoz­ni, vagy fürödni, hogy a'bőr­re száradt verejték eltávoz­zon. A világos bőrűek, a vörös vagy szőke hajúak érzéke­nyebbek a napsugarakra, ne­kik különösen vigyázniuk kell. A napolaj használata vé­di a bőrt az erősebb kiszára­dástól, és fényelnyelő hatásá­nál fogva gyengíti a napfény erejét. Érdemes ésszerűen napoz­ni, mert mint láthattuk, a túlzott hő- és sugárhatás az egész szervezetet károsítja, de különösen a bőrt, azt a fontos szervünket, amely a szerve­zetet elhatárolja a környezet­től. Létfontosságú szerv, amely nemcsak védelmet nyújt a külső fizikai, kémiai és bakteriológiai ártalmak el­len, de védi a szervezetet a külső hőmérséklet változásai ellenében is az izzadságmiri­gyek és érrendszere segítsé­gével. Érző idegvégződései mintegy jelzőberendezést al­kotnak az ártalmas hatások észlelésére. Kevéssé ismert szerepe, hogy védőanyagokat termel a szervezet számára, amelyek az egész szervezet normális működését biztosít­ják. Nem utolsósorban pedig mint jól záró burok, megóv­ja a szervezetet a nagymérvű vízveszteségtől, kiszáradás­tól. / Vigyázni kell tehát a bőrre, különösen a nyári évszakban, amikor.a fürdőzés, strandolás, napozás következtében a fe­detlen bőrfelületet a megszo­kottnál több ártalom érheti. H. J. Ahhoz, hogy a nyár gyü­mölcsei a konzerválás során megőrizzék C-vitamin-tar- talmuk nagy részét, a gyártá­si technológia jelentős fejlő­désére volt szükség. Rájöt­tek, hogy ha e vitamin hu­zamosabb ideig levegővel érintkezik, hamar oxidáló­dik és hatástalan vegyületté alakul át. Ennek elkerülésére a mai folyamatos működésű, zárt rendszerű gépsorokon a nyersanyag a legrövidebb idő alatt halad át s az üvegeket, a fémdobozokat légszívás mellett — vákuum alatt zár­ják el. ,A kísérletek során az is ki­derült, hogy a C-vitamin nem kívánatos oxidációját segíti elő a szeletelés, a zúzás vagy a passzírozás során ki­szabaduló néhány enzim is. Éppen ezért a vitaminmeg­Légáramlatok atlasza Elkészítették a csendes­óceáni partvidéki légáramla­toi; atlaszát a Vlagyivosztoki Hidrometeorológiai Kutató Intézet munkatársai. A lég­áramlatokat már rég tanul­mányozzák az aerológusok. Egyik-másik áramlat igen nagy sebességgel halad s a repülőgépekre komoly ve­szélyt jelent. Különösen sok áramlat van a partvidéke­ken. ^ Az atlasz az új légifolyo­sók kijelölésénél nélkülöz­hetetlen. lás kísereteben gyógyulnak, de súlyosabb esetekben hó­lyagképződés, sőt szövetel­halás is létrejöhet. Napége­tés után a vállakon gyakran óriási szeplök keletkezhetnek, amelyek télen sem halványulnak el és maradandóan jelzik a lezaj­lott napégést. Egy berlini orvosházaspár az Andok legmagasabb he­gyén, a 7021 méteres Acon- - cogu-án laboratóriumi kísér­leteket végzett 44 argentin katonával. Megállapították, hogy 5500 méter körül van az emberi élet határa, míg a legtöbb állaté jóval alacso­nyabban húzódik. Az emberi teljesítőképességnek több mint a fele elvész 6000 mé­teren, gyorsul a pulzus, a vérnyomás felszökik, a láb vérellátása csökkep,- s ezért állandó a fagyasveszély. A leggyakoribb magassági tü­netek: fejfájás, hányinger, álmatlanság, szomjúság, ét­vágytalanság. E tünetek leg­főbb oka az oxigénhiány — Miért vagyunk hétfőn fáradtak? — Miért a hét el­ső napja a legnehezebb? — Hogyan lehet okosan „startol­ni” a hátralévő 4—5 munka­napra? Erre a három kérdésre kér­tek választ“’ a „Kobieta i Zycie” című lengyel lap pszichológusától azok az ol­vasók, akik tanácstalanok: mi az oka annak, hogy vasárnap, de sokszor a kétnapos ünne­pek után is "hétfőn sokkal fá­radtabb az ember, mint a hét következő napjain. Halaszthatatlan munka, megerőltetés, plusz idegfe­szültség és önsajnálgatás — mindezek együttesen alkotják a vasárnap stresszeií, majd pedig a hétfőét. Lehetne-e va­lamit javítani, változtatni ezen? Minden bizonnyal. A recept felettébb egyszerű, de a legaggasztóbb az, hogy va­lamennyien kiválóan ismer­jük, csupán nem tudjuk, vagy nincs kedvünk alkalmazni. Márpedig mit ér az az or­vosság, amit elhozunk ugyan a patikából, de félretesszük a polcra? Mit tanácsol hát a pszicho­lógus? Mit mond a pszichológus a „fáradt" hétfőkről? — Ne hagyjuk a hét végére illetve vasárnapra a legfá­rasztóbb munkákat. Ha na­ponta egyetlen órácskát szá­nunk ezekre, akkor hét vé­géig hat órányi szabad időt összespórolhatunk. — Tervezzünk vasárnap délutánra hosszú sétákat vagy kirándulásokat a városon túl­ra (akár autóbusszal is!) és két órán át járkáljunk, ko­cogjunk gyors lépésekkel a szabad levegőn. Aki esetleg nem hinne abban, hogy mi­lyen regeneráló hatású a szer­vezetre az effajta oxigén át­itatódás, próbálja ki akárcsak egyszer is. — Áldozzunk egy rövidke órát a vasárnap estéből saját ápolásunkra. Fürödjünk meg fürdősós vízben, nem hatás­talan egy kis masszázs és ma­nikür sem. — Ne feküdjünk le túl ké­sőn, készítsünk elő mindent, ami a hétfő reggelre szüksé­ges lesz, már csupán azért is, hogy ne kezdődjék a hét ide­geskedéssel (vasalatlan ing, folt a' nadrágon ...) kapko­dással és sóhajokkal: már megint kezdődik a rohanás. — Igyekezzünk olyan idő- tartalékkal felkelni, hogy ele­gendő legyen a nyugodt reg­gelizésre, a szükséges testápo­lásra és arra is, hogy ne lo­holva kelljen a munkahelyre beérni. Iparosodó mezőgazdaság A fejlett gépesített, kemizálást, komblex technológiai módsze­reket egyre több mezőgazdasági nagyüzem hasznosítja. Szer­teágazó igényeik kielégítésére a Gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet műszaki és gazdasági fejlesztésére irá­nyuló kutatásokat, kísérleteket végez. Képünkön: a távolság­vizsgáló gép kísérlet közben. (Szilágyi Szabolcs) M agazinom i gazinomaoazinomag a zinomaga 7inomagaz nomagazi i AGAZINOM H GAZINoMAUAZINoMAGAziNoMAGAfclNoMAGAZ NoMAGAZS Nagyon fontos az ember életében a jól végzett munka utáni pihenés, az évente leg­alább két hétig tartó üdülés. Sokan hónapokig készülnek a kéthetes beutalás minél jobb kihasználására, vagy a táborozás, kempingezés, für­dőzés örömére. Elérkezik a várva várt nap, megérkezik az ember a tópartra, hegyvi­dékre — és az első nap vará­zsának engedve kifekszik a napra, élvezye az egészséget hozó napsugarakat. Estére vagy másnapra azután va­karja és kenegeti felperzselő- dött bőrét, éjszakánként nem tud aludni, csillapíthatatlan fejfájástól, szédüléstől, émely­géstől szenved, de vannak még ezeknél súlyosabb tüne­tek is... Bizony, a hosszas, vagy túl erős — kellő fokozatosság nélküli — napozás után né­hány órával bőrgyulladás keletkezhet, amelyet bőrvö­rösség, égető érzés mellett láz is kísérhet. A könnyebb ese­tek néhány napon belül hám­óvás érdekében e művelete­ket azonnal hőkezelés kövei i, s az ilyenkor kialakuló úgy­nevezett hőfüggöny megbé­nítja, hatástalanítja az enzi­meket. De minthogy a hő­mérséklet emelkedése is fo­kozza a C-vitamin-oxidáció sebességét, a gyártási folya­matban viszonylag alacsony hőmérsékleten, vákuum alatt történik a főzés és a sűrítés, továbbá kíméletes a készter­mék sterilizálása is. A tudományos alapokon nyugvó, korszerű konzervá­lás! technológia segítségével elérhető, hogy a zöld­borsó és a zöldbab C- vitamin-tartalmának kb. 60, a paradicsoménak 70, a sava­nyúságokénak 75—80 száza­lékát meg lehet őrizni és a befőttek vitaminvesztesége sem haladja-meg a 20 szá­

Next

/
Thumbnails
Contents