Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-17 / 166. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. július 17. (Folytatás az 1. oldalról) Szojuz és az Apollo programjának egyeztetése azt bizonyítja, hogy különböző társadalmi berendezkedésű államok kölcsönös jószándékkal a még oly bonyolult kérdésekben is közös nevezőre juthatnak. Az amerikai radio es teve adásai Az űrhajózás első nagy teljesítményei óta nem tapasztalt óriási érdeklődés kíséri az Egyesült Államokban a mindkét oldalon tökéletes indítás után Föld körüli pályára rátért Szojuz és Apollo legénységének készülő űrtalálkozóját. A rádió- és tv-állomások valamennyi adásukban a szovjet és az amerikai űrközpontból érkező helyszíni tudósításokban számolnák be a közös vállalkozás minden eseményéről. A szerda reggeli amerikai lapok első oldalon induló és oldalakat megtöltő tudósításokban, képriportokban ismertetik a Szojuz—Apollo-misszió tudományos-műszaki vonatkozásait, rendkívüli hangsúly- lyal aláhúzva az első szovjet—amerikai közös űrvállalkozás jelképes politikai- diplomáciai jelentőségét. Valamennyi amerikai megfigyelő egyetért abban, hogy milyen nagyok voltak az akadályok, amelyeket a két különböző társadalmi rendszerű nukleáris nagyhatalomnak le kellett küzdenie ahhoz, hogy erre a közös vállalkozásra — amelyet a Chicagoitribune „a világűrben felvirradó új nap hajnalának” nevez — egyáltalán sor kerülhetett. „A közös vállalkozás — állapította meg Kissinger külügyminiszter kedden este a szovjet—amerikai enyhülés témájáról tartott előadásában — jelképezi, hogy milyen messzire jutottunk”. Minneapolisban tartott előadásában az amerikai külpolitika „erkölcsi alapjairól” szólva Kissinger a szoyjet— amerikai enyhülés parancsoló szükségszerűségét állította a középpontba, aligha véletlenül éppen a Szojuz—Apollo felbocsátásának napjára időzítve ezt a témát, amely • körül az enyhülésellenes erők széles fronton kibontakozó ellentámadása következtében élesedő vita folyik az Egyesült Államokban. 14. Ilyen ez a Takács. De az biztos, hogy a pokolba is el- küldhetnének. Vele oda is elmennék. Kiértünk az útkaparó házhoz. Ennek is csak a neve maradt meg, a lakói a csuda tudja hová lettek. Üres, széljárta falak maradtak. Az ablakok tokostól elenyészA Szojuz—19 startja A kilövőállványon. Start. A kilövés után. Levállnak a tartóáll- (a tévéközvetítés alapján a ké- ványok. pékét Paál László készítette) A szerdai világsajtó bőségesen kommentálta az első szovjet—amerikai űrrepülést. A New York Times a Szojuz—Apollo-programot a két nagyhatalom együttműködésének útján elért hatalmas lépésnek minősítette. A Christian Science Monitor hangsúlyozza: a szovjet—amerikai közös űrkísérlet bebizonyította, hogy a nagyhatalmak együttműködhetnek egymással az élet különböző területein. A L’Humanité, a Francia Kommunista Párt napilapja ugyancsak hangsúlyozza, hogy az anferikai és a szovjet űrhajók együttes repülése a békés egymás mellett élés eredménye, s annak az enyhülésnek a jele, amely nélkül elképzelhetetlen lett volna az űrkutatás terén megvalósuló együttműködés. A szovjet és az amerikai űrhajósok kézfogása sok állam, elsősorban pedig a szocialista országok békeerőfeszítései révén valósulhat meg — mutat rá a L’Humanité. tek már. Régen, akkurátusán építhették, mert mésszel kötötték meg a köveket, nem holmi homokos, híg malterrel. Ez a romház talán még akkor is áll, amikor az építkezéseken híre-hamva sem lesz már a kőnek, mésznek, homoknak. Addigra talán mindent szintetikus anyagból készítenek. A jó öreg Gaz ott dohog, köhög a fal tövében. A fiúk biztosan behúzódtak a falak közé, hogy legalább a szél ne cibálja őket. Az őrnagy elvtárs is bizonyosan ott van közöttük, s mosolyogva hallgatja, hogyan évődnek, hogyan ugratják egymást. Ilyenkor ő a legjobb közönség. Nagyokat egészségeseket tud nevetni. Örömét leli a fiúkban, szeret közöttük lenni. Mindig csodálom, hogy lehet bennünket annyi ideig kibírni. Mert engem elszível két esztendeig, meg egy kicsit. Aztán jönnek, újabbak, mindig olyanok, mindig ugyanazokkal a nyűgökkel, mindig ugyanazokkal a világot megváltó nagy álmokkal, ö marad, kibír, sőt még szeret is minket. Mert ha nem szeretne, nem pazarolna ránk több időt, mint a családjára, a saját gyerekére, a feleségére, a kedvtelésére. Hamar észrevesznek bennünket. Sátán elárul. Érzi a többiek szagát. Érzi, hogy otthoni szimat kevereg a légbe, előre tudja a betyár, hogy nemsokára jóságosán megcibálják, megnyomorgatják, ölelgetik, dicsérgetik, mint valami szép lányt. Biztosan előre hallja, hogy okosnak, ügyesnek nevezik majd a katonák. De közel tud kerülni egy kutya az emberekhez, ennyire megérti a nyelvünket, érzelmeinket, s hogyan tud osztozni velünk a kemény feladatok végrehajtásában is. Mind előjönnek a romházból. Elől a parancsnok, mögötte egy kis csoport. Amint megpillantanak bennünket, leeresztik a fegyvereiket. Látják, hogy ezeknek a fiúknak a bugylibicska is olyan félelmetes most, mintha hó- hérbárdot lóbálnának a fejük felett. Jelentek, ahogyan az előírás szerint illik. Az őrnagy elvtárs nagyon lehangolt. Szomorúság, bosszúság ül ilyenkor az arcára. Tudom, hogy legszívesebben ő is kéMichael (balra) és Robert Meeropol, Julius és Ethel Rosenberg fiai újságírókkal beszélgetnek a washingtoni járásbíróság előtt, mielőtt a bírósághoz fordulnának a szüleik elleni vizsgálati és vádhatósági iratok kiadatása ügyében. Roscnbcr- géket azzal a váddal ítélték halálra, hogy atomtitkokat szolgáltattak ki a Szovjetuniónak. A Rosenberg házaspárt villamosszéken végezték ki kémkedés címén 1953. július 19-én. (Kelet- Magyarország telefoto) Rosenberg-perújrafelvétel ? Michael Meeropol, 32 éves, közgazdász és öccse, Robert, 28 éves, antropológus. Mindketten a Massachusetts állambeli Wester New England College-ben tanítanak. Mindössze két éve tudja róluk a külvilág: a Meeropol nevet egy New York-i tanáruktól, nevelőapjuktól kapták. Eredeti nevük Michael és Robert Rosenberg. Egész életükben készültek rá, hogy nyilvánosságra hozzák az igazságot, perúj raf el vetelt kérhessenek és bebizonyíthassák szüleik, Julius és Ethel Rosenberg ártatlanságát. Most közelebb vannak ehhez, mint eddig bármikor. Az amerikai igazságügyminiszter, az FBI és a New York-i főügyész tiltakozása ellenére elrendelte: tegyék lehetővé a két fiatalember számára az 1951-es Rosen- berg-per 48 000 oldalas aktáját. Eddig minden hasonló kísérlet az FBI, a Szövetségi Ellenőrző Iroda ellenállásán megbukott. Az aktákat tehát nem ismeri a világ. A háttér: 1951 márciusában kezdte meg a New York-i bíróság a Rosenberg házaspár perének tárgyalását. Az volt a vád ellenük, hogy kiszolgáltatták az atombomba titkát a Szovjetuniónak. A háromhetes pert hisztérikus sajtókampány kísérte. Ez volt a hidegháború, a hírhedt McCarthy szenátor irányította „boszorkányüldözés” csúcspontja. Az már nem számított, hogy a Szovjetunió két évvel azelőtt felrobbantotta első atombombáját, vagy bármilyen furcsán hangzik; éppen az számított! Ezzel ugyanis megszűnt az amerikai atommonopólium, az Egyesült Államok többé nem zsarolhatott az atomfegyverrel. S egy másik szemoont: 1951 már a koreai háború második éve volt. Az amerikai hadvezetés kudarcaiért is bűnbak kellett. A bűnös — mondta Jci a bíróság — a Resenberg házaspár. Hogy minek alapján? A { találós ítéletet egyetlen val- omásra alapozták: David Greenglass, Ethel Rosenberg bátyja a Los Alamos-i atomtelepen dolgozott technikusként. ö vallott a házaspár ellen, mondván, megbízásukból egy kém kezére juttatta az atombomba tervrajzát. Kiderült: a tanút előzőleg megfélemlítették, sohasem találkozott az állítólagos kémmel. Ami pedig az atombomba vázlatát, a perdöntő biz'o- nyítékot illeti, hitelességét egy villamosmérnök, a titkos- szolgálat őrnagya „igazolta”! Philipp Morrison viszont, aki részt vett a Nagasakira ledobott atombomba elkészítésében, így nyilatkozott: a rajz legjobb esetben is csak a bomba karikatúrája. A viharos nemzetközi tiltakozás sem segített, s a koholt vádak alapján 1953. július 19-én villamosszékben kivégezték a Rosenberg házaspárt. Egy feltétellel kaptak volna kegyelmet, ha beismerő vallomást tesznek. Csakhogy nem volt mit beismerniük. Fiaik most, 22 évvel később, egy neves tudósokat, közéleti személyiségeket felsorakoztató szervezet támogatásával ismét megpróbálkoznak, hogy igazságot szolgáltassanak szüleiknek. Zalai István Lisszaboni jelentésünk Szerdán összeült a Portugál Legfelsőbb Forradalmi Tanács, hogy válaszoljon a demokratikus néppárt követeléseire. Mint ismeretes, a demokratikus néppárt a követelések teljesítésétől teszi "függővé bennmaradását a koalíciós kormányban. Vasco Lourenco százados, a Legfelsőbb Forradalmi Tanács szóvivője, az Oseculo című napilap szerdai számában közölt interjúban azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy Portugáliában a szocializmus útja soha nem lesz veszélyben. S ki jelentette: ..a legjobb utat keressük, külföldi modelleknek való alárendeltség elfogadása nélkül, de a szocializmus felé haladunk, ez tény”. Reményét fejezte ki, hogy a szocialista párti miniszterek kiválása a kormányból nem fogja gátolni a szocializmus építését, s hozzáfűzte, úgy véli, hogy a szocialista párt a kormányon kívül is aktívan részt vehet a szocializmus építésében. Annak a személyes véleményének adott hangot, hogy a jelenlegi -politikai helyzetben jobbnak tartana egy pártok nélküli kormányt, amelyet az MFA és elismert polgári vezetők irányítanának. pen törölné ezt a két sihe- dert. Szívesebben találkozott volna megrögzött gonosztevőkkel. — Kapaszkodjatok fel gyerekeim, int a kocsi felé. — Húzódjatok be, errefelé nagyon hidegek a reggelek. Majd benn beszélgetünk. Csak ketten voltatok? Társaitok nincsenek, nem vár tőletek valaki értesítést? — Nem volt más. Csak ketten, — siet ,a válasszal az egyik. Benn az őrsön már minden barátságosabb. Csak most látjuk igazán, milyen vékonypénzű legénykék ezek a fiúk. Csupa pattanás a képük, majdnem vállig ér a hajuk, mint a tizenhat éves Krisztusnak. Ráadásul olyan koszosak, mint a varacskos malacok. Az ügyeletes nem teketóriázik. Hoz egy-egy nagy lepedőt a raktárból, egy-egy darab szappant, addig ki sem engedi őket a zuhanyozóból, amíg tiszták, frissek, emberi formájúak nem lesznek. — Borbélyt, masszőrt nem parancsoltok? Van itt az őrsön egy nagyon derék Figaró, ha kedvetek van hozzá, megkopaszt ja a rozsét. Még pénzt sem fogad el. örsbelieket, eltévedt bárányokat, anyátlan-apátlan árvákat ingyen nyír. Méghozzá a legfrissebb divat szerint. Mi egymás között csak Gedeon bácsinak, a nők bálványának nevezzük. Bár női fejben akkor turkált utoljára, amikor bevonuláskor megsimogatta az unokatestvére haját. De nagyon ajánlhatom. Arany keze van, nagyszerűen dolgozik, szolid, igazi, békebeli szakember. Még Simon Templar is odaülhetne a kése, ollója alá. Nekem elhihetitek. Nézzétek meg a toliamat. Rendszeresen, átalányért tartja rendben. Meg aztán... Súgok nektek valamit. Van egy öreg, akkurátus szolgálatvezetőnk. Az majd meglátja, hogy a személyi igazolványotokban szép, rövid hajú fiúkák vagytok még. Nincs nyoma a hippi tolinak. Majd összeveti a két képet. Ezt, amit most törölgettek, meg azt, amit a dokumentben lát. Azt mondja a dörmögő, halk hangján, a maga finom kedvességével: — Csirkefogók! Ez az igazolvány hamis... Ez lopott holmi. Mert ezekben az igazolványokban ugyebár két jólöltözött egyént fedeznek fel az öreg szemeim. Előttem pedig két se hal, se hús. Amolyan öszvér félék. Mit tehetek én, a törvény éber őre? Vagy nekiállok magam azonosítani, papírvágó ollóval, miegyébbel kurtitga- tok ezeken a szép szőke fürtökön, amíg csak ki nem derül az igazság, vagy lecsü- csültetem önöket a fogdába, és leküldöm az igazolványokat az illetékes rendőrkapitányságra azonosítás céljából. A fogdánk egy kissé hűvös, de száraz és tiszta, a kosztunk kitűnő, de vendéglátásra nem rendezkedtünk be. Nem is tudom, mit tegyek. —Értitek, — mondja a két fiúnak az ügyeletes, aki már annyi csínnyel, annyi huncutsággal iratkozott fel a halhatatlanok közé. Mert nekünk is van egy panthe- onunk. Mindenki belekerül, aki valamilyen jeles tettel emlékezetessé teszi a nevét. — Nem beszélhetnénk azzal a borbély mesterrel? — kérdi félénken az egyik fiú. (Folytatjuk*
