Kelet-Magyarország, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-16 / 165. szám
4 KEIíET-M AGYARORSZÁG 1975. július 16. Helsinki, július 30 Hétfőn gyorshírben röpítették világgá a távirati irodák genfi tudósítói: 1975. július 30-án kezdik Helsinkiben az európai biztonsági és együttműködési értekezlet zárószakaszát. Eloszlott a bizonytalanság és bizalmatlanság köde Európa fölött. Jóakaratú népmilliók, józan felelős vezetők együttmunkálkodása eredményeképpen biztos, békés hónapok elé tekinthetünk mi, erópaiak, a földkerekség szárazföldjének hét százalékán élők, harminchárom ország 650 millió lakója, sok nyelvű családja. Földrészünk Ausztrália után a legkisebb a világon, mégsem egységes; ezt a kontinenst szabdalják át meg át legsűrűbben az államhatárok. Európa történelme tele van ellentmondásokkal: évszázadokig innen intézték a világ sorsát, fölemelő és sárba, vérbe, pusztulásba döntő elhatározások születtek itt. Fölvilágosult és sötét, elborult elmék döntöttek alkotásról, pusztításról, nemzetek megmaradásáról, gyarapodásáról, szabadságáról, eltiprásáról, rabláncra fűzéséről. Forradalmak és ellen- forradalmak követték egymást, reményes és reménytelen esztendők váltakoztak, és innen indultak világot romboló háborúk. ... És Európa az újjáépítő, életet mentő és könnyítő, a haladást, az embert szolgáló, gyarapító, boldogító tudomány, kultúra és technika szülőföldje is. Európára, az idősebb testvérre számos földrész sok-sok népe tekint példáért. Ily módon rendkívüli a felelősségünk nekünk, európaiaknak! Felelősek vagyunk önmagunk sorsáért, megmaradásunkért, haladásunkért, és felelősek vagyunk a jó példák kisugárzásáért is. íme, a jó példa: esztendők, mi több, évtizedek kemény és következetes diplomáciai—politikai munkájának megtörtént az „eredményhirdetése”, a dátum, a nap, melynek kimondásáért annyit szurkoltunk, mégha tudtuk is: órák kérdése csupán, s a genfi asztal mellett tanácskozó küldöttségek — köztük a Magyar Népköz- társaság delegációja — egyhangú véleményre jutnak az időpontot illetően, s kijelölik a helsinki nagy találkozó dátumát. Két esztendővel ezelőtt, 1973. július 6-án az európai biztonsági értekezlet 35 külügyminiszter résztvevője a helsinki Finlandia-ház lépcsőjén kedélyes mosollyal tűrte a fényképészek rohamát,-s mondhatjuk, elkészült Európa családi fényképe. Kedves, jó fölvétel volt, de szaknyelven szólva „nyers kép”, itt-ott retusálásra szoruló. A finomításokat a filmen a most zárult genfi második szakaszban elvégezték a szakbizottságok, és bizton remélhetjük, hogy a harmadik szakaszban (július 30-a után), szintén a finn fővárosban, már más földrészeket is a példánk követésére ösztönző tökéletes kép kerül ki Európa „poltikai fotólaboratóriumából”. Az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának Szovjet vezetők üdvözlete Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára kedden üdvözölte a Szojuz—19 legénységét Alekszej Leonov parancsnokot és Valerij Kubaszov fedélzeti mérnököt. Leonyid Brezsnyev sikeres repülést, s a feladatok tökéletes végrehajtása után szerencsés visszatérést kíván az űrhajósoknak. Az SZKP KB főtitkára és más szovjet vezetők üdvözölték az Apollo legénységét, Thomas Staffordot és Vance Brandot is. A szovjet vezetők reményüket fejezték ki, hogy a közös űrrepülés sikeres lesz, és példát mutat majd a kozmikus térség kutatásában való együttműködésre. A szovjet párt- és állami vezetők televízión megnézték a Szojuz—19 felbocsátását. ülésszaka Kedden Moszkvában megnyílt az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A legfelsőbb tanács újonnan választott tagjai az első ülésszakon megválasztják a legfelsőbb tanács elnökségét, megalakítják az állandó bizottságokat és az OSZSZSZK kormányát. Az ülésszak munkájában részt vesz Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és más szovjet vezetők. A június 15-én tartott választásokon a legfelsőbb tanácsba került 904 képviselő több mint fele munkás és paraszt. Magas a nők és a fiatalok aránya is: a képviselők egyharmada nő és minden ötödik közülük 30 éven aluli. Az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának keddi ülésén ismét Mihail Szolo- mencevet választották az OSZSZSZK minisztertanácsának elnökévé. Mihail Szolomencev 1913- ban született, eredeti foglalkozása mérnök. Hosszú ideig dolgozott az iparban, 1954 óta pártmunkát végez. 1966- ban az SZKP KB titkárává választották, 1971-ben az OSZSZSZK minisztertanácsának elnöke lett. Az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja. (Folytatás az 1. oldalról) hány percben a Szojuz—19- cel a közvetlen rádiókapcsolatot Anatolij Filipcsenko tartotta, aki tavaly decemberben a Szojuz—16 jelzésű szovjet űrhajó parancsnokaként egy azonos modifikáció- jú kozmikus berendezéssel járt a világűrben, és ezzel gyakorlatilag a szovjet— amerikai közös űrkísérlet szovjet főpróbáját végezte el. A start előtt öt perccel Leonov és Kubaszov leeresztette az űrsisakja műanyag bóráját, és még egyszer ellenőrizte űröltözéke hermetizálását. Egy perccel az indulás előtt a 49 méter magas rakétaűr- hajó-komplexum mellől elvált az üzemanyagtöltő torony is. Az indítóparancs elhangzása után harminc másodperccel, pontosan 13 óra 20 perc 11 másodperckor a hordozórakéta fehér párasugarát lövelve felemelkedett Bajkonurról. A start legizgalmasabb pillanatai következtek. A bajkonuri földi irányítóközpont húsz másodpercenként közölt jelentést a rakétafokozatok működéséI ről, és állandóan hallani lehetett Leonov hangját is, aki az emelkedés minden újabb fázisa után jelezte: minden rendben. A start után 20 másodperccel a földi irányítás enyhe remegést jelzett, a 40. másodpercben azonban már megfelelő volt a rakétamozgás stabilitása. Míg néhány másodpercig szabadszemmel is látható volt a Szojuz—19 hordozórakétájának vöröses- sárga tűzgömbje. A start után két perccel jelezték a rakéta harmadik fokozatának leválását, Leonov pedig közölte, hogy a felgyorsulás okozta túlterhelést mindketten normálisan viselik. A figyelőablakon keresztül az űrhajósok is látták, amint a harmadik fokozat maradványai elváltak az űrhajótól. Körülbelül négy perccel a start után levált a rakéta második fokozata és a Szojuz—19 kijutott a Föld légköréből. Nyolc perccel a start után a Szojuz—19 másodpercenként ötkilométeres sebességgel száguldva már ezer kilométer távolságban volt a bajkonuri űrrepülőtértől, és tíz perccel a start után érkezett a jelentés, hogy az űrhajó az előre kiszámított Föld körüli pályára tért. A pályára állás után a Szojuz—19 repülésének irányítását a kalinyingrádi földi irányítóközpont vette át. A pályaadatok a következők: legkisebb távolsága a Földtől 186,35 kilométer, legnagyobb távolsága 220,35 kilométer. A pályasík és az Egyenlítő síkja 51,8 fokos szöget zár be. Földi utasításra kinyíltak a napelemek és az antennák fedőlapjai. A rádiókapcsolat a személyzettel állandó. Az űrhajósok jelentették, hogy jól érzik magukat és megkezdik a program végrehajtását. A három amerikai országos tv-hálózat, a CBS, az NBC és az ABC kedden reggel veterán amerikai űrhajósok és szakemberek élgárdájának bevonásával adott egyenes adásban közvetítést a bajkonuri kozmod in;'; a Szojuz indításáról. Valamennyi műsorvezető kiemelte, hogy a 7 és fél órával később induló Apollo személyzetével csütörtökön találkozó szovjet kozmonauták ugyanarról az indítóállásról emelkedtek a magasba, amelyről 18 évvel ezelőtt Föld körüli pályára bocsátották az első szputnyi- kot, majd a világűrbe kilépő első embert, Jurij Gagarint, megnyitva ezzel az űrhajózás korszakát. A Szojuz—Apollo vállalkozás nyitányát Ford elnök Dobrinyin szovjet nagykövet és a washingtoni diplomáciai testület vezetőinek társaságában, számos meghívott vendég jelenlétében a külügyminisztérium nagytermében óriási vászonra kivetített közvetlen tv-adásban figyelte. A Szojuz felbocsátása előtt a vidéki előadókörúton lévő- Kissinger külügyminiszter helyettese, Robert Inger- soll, majd dr. James Fletcher, az Amerikai Űrhajózási Hivatal, a NASA igazgatója üdvözölte a magasrangú vendégeket. Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete méltatta a Szojuz—Apollp-űrrepülés történelmi jelentőségét. „Az esemény fontosságát — mondotta Ford elnökhöz fordulva — még külön aláhúzza az ön személyes jelenléte”, megjegyezte, hogy néhány évvel ezelőtt még nem is gondolhattak volna ilyen közös szovjet—amerikai vállalkozásra, amely új dimenziót nyit a nemzetközi együttműködésben. „Ez a közös vállalkozás szerves része a nemzetközi enyhülés folyamatának, a Szovjetunió és az USA kapcsolataiban végbement javulásnak, ami az egész nemzetközi légkört átalakítva lehetővé tette az együttműködést a világűrben és a földön egyaránt”. Ezután Ford elnök emelkedett szólásra. „A Szojuz felbocsátása — mondotta — epikus űrvállalkozás kezdetét jelzi. Néhány óra múlva követi az Apollo, s két nap múlva a világűrutazók találkoznak és együtt fognak keringeni glóbuszunk körül. Ez igazi történelmi esemény, amely — mint a szovjet kozmonautákhoz és az amerikai ausztronautákhoz közös vállalkozásuk alkalmából intézett üzenetemben is hangsúlyoztam — új korszakot nyit meg a nemzetközi űrkutatási együttműködésben”. „Soha ezelőtt — folytatta az elnök — nem volt még példa arra, hogy két ország képviselői együtt éljenek és munkálkodjanak a világűrben. Ez most megtörténik, s ez a pillanat csodálatos és egyedülálló lehetőségeket nyit meg. Demonstrálja, hogy az USA és a Szovjetunió kész együttműködni nagy fontosságú, nagy horderejű és bonyolult vállalkozás végrehajtásában. Azóta, hogy 3 évvel ezelőtt megállapodtunk a Szojuz—Apolló- misszió megvalósításában, a két űrhajó legénységének tagjai, a tudósok és technikusok mindkét országban nagy odaadással az együttműködés szellemében munkálkodtak. Különösen jó érzés számomra azt látni, milyen meghitt barátság szöAz Apollo amerikai űrhajó kedden este ráállt kezdeti pályájára. Ezt követően az Apollóról levált a hordozó- rakéta utolsó fokozata is. A közös űrrepülés amerikai (houstoni) központjának jelentése szerint az Apollo legénységének tagjai — Thomas Stafford, Vance Brand és Donald Slayton — jól érzik magukat. Az amerikai űrhajósok kedden este megkezdték a fedélzeti műszerek ellenőrzését, s az összekapcsolási pályára történő ráállást célzó manőverek elvégzését. vődött a szovjet kozmonauták és a mi ausztronautáink között, akik nyilvánvalóan a legjobb képességeket képviselik mind a két oldalon”. „Az amerikai nép nevében a világ népeivel együtt fogom követni űrrepülésüket, amelyhez mindkét űrhajó legénységének sok szerencsét kívánok” — mondotta befejezésül Ford elnök. A Szojuz felbocsátásának washingtoni közvetítése után Dobrinyin szovjet nagykövet és a diplomáciai testület vezetői Floridába repültek, hogy jelen legyenek az Apollo útnakindításánál. A Szojuz—19 szovjet űrhajó legénysége, az Egyesült Államok területe fölött elrepülve, telefonkapcsolatot létesített a Szojuz—Apollo- program amerikai irányító központjával. Néhány perccel korábban a moszkvai irányító központ az amerikai földi állomások segítségével folytatott beszélgetést a Szojuz fedélzetén tartózkodó szovjet űrhajósokkal. A telefonösszeköttetés révén megkezdte működését a Moszkva—Houston —Szojuz—Apollo globális kapcsolási rendszer. Közép-európai idő szerint 18,00 óráig a Szojuz—19 há^ rom fordulatot tett a Föld körül. A harmadik fordulat idején az űrhajósok elfogyasztották első kozmikus vacsorájukat. A negyedik forduló során Leonov és Kubaszov pálya- módosítást hajtott végre. Az addig ellipszis pályát majdnem köralakúvá változtatták áz egyik segédhajtómű bekapcsolásával. A hajtómű ösz- szesen 7,4 másodpercig működött. A pályamódosítás segítségével a Szojuz—19 közelebb került ahhoz a végleges pályához, amelyen csütörtökön az esti órákban találkozik az azonos Föld körüli pályára vezérléndő Apollóval. A Szojuz—Apollo közös űrrepülés legfontosabb része a két űrhajó összekapcsolása lesz. Ezt július 17-re tűzték ki. A két űrhajó 48 óráig kering majd egymással összekapcsolva, és ezalatt a kozmonauták négyszer mennek át egymás űrhajójába, s számos tudományos kísérletet végeznek majd el. Az amerikai űrhajó startja előtt Stafford, az Apollo parancsnoka kijelentette: „meg vagyok győződve arról, hogy a küszöbönálló szovjet —amerikai űrrepülés megerősíti majd országaink közötti barátság szálait”. 13. — Én húsz leszek — ordított Takács. — De ég a képemről a bőr, hogy korban még hozzátok tartozom. Kénytelen voltam féken tartani Takács Lajos őrvezetőt. Nem azért, mintha nem lenne igaza. De kedvem lenne ilyenkor összehívni azt a híres ifjúsági parlamentet, vajon hogyan ítélkeznének most? Vajon kit marasztalnának el jól fogalmazott, pedáns szónoklatban? Én biztosan Takácsnak adnék igazat. Még akkor is a pártjára állnék, ha dühében, indulatában két jókora pofonnal lepte volna meg ezt a két taknyost. Mert lehet egymillió fiatal tisztességes, szorgalmas, kötelességtudó. Jön két ilyen csibész, és be- lepiszkit mindannyiunk becsületébe. Ha én lennék a hangadó az ilyen gyűléseken, meg fórumokon, nem az öregeket piszkálnám. Nem csak azt firtatnám, milyen jogok illetnek meg, odaállítanék egy két ilyen díszpintyet. Nézzétek fiúk, nézzétek lányok, ezért aggódnak az idősebbek, mert vannak ilyen semmirekellők. Botorkálnak előttünk, mint a vakondok. Jó, ha nem kapnak fagydaganatokat. Olyan cipőt viselnek, amikbe normális földi halandók még a flaszterre sem mennek ki, nem az erdőbe. Annyi gyakorlatuk sincs az erdőjárásban, mint a kisgyerekeknek az óbégatásban. A saját lábukban is elbotlanak. Rájuk van írva, hogy ezt az egész kalandot megbánták már, mint a kutya, amelyik kilencet kölykezik. Talán még mindig nem hiszik, hogy senki nem nyúl hozzájuk, hogy a hajuk szálát sem görbíti meg senki. De lehetne ezekre ütni? Ványadtak, esetlenek, annyi izom sincs rajtuk, mint egy fejlett zöldbékán. Még játékból sem verném hátba őket, mert a mellük fájna. — Tessék mondani, — szólal meg fujtatás közben az egyik gyerek. — Mi most majd benne leszünk az újságban, meg a televízióban? Mert ha igen, akkor inkább ne is vigyenek bennünket tovább, inkább lőjenek agyon bennünket, itt az erdőben. — Lesz tibelőletek valaha férfi, nyomorultak! — köpött eléjük Takács. — Nagy mellénnyel elhatároztátok, hogy olajra léptek, most pedig, amikor majd megkérdezik tőletek, mégis, hogyan gondoltátok az egészet, akkor inkább lőjünk agyon, inkább süllyedjetek a föld alá, mint hogy odaállnátok őszintén, hogy tessék, itt vagyunk, vállaljuk a balhét, verjenek a pofánkra, amiért disznók és hülyék voltunk. Nem öcsi, nem lesz belőletek hősi halott. Drágább vadakra, nemesebbekre tartogatjuk mi a lőszert. Szépen odaálltok majd apuka elé, és kaptok akkora frászt, hogy nagy- nagy zümm-zümm lesz a víztartályban Tulajdonképpen ntm veszem zokon Takács Lajostól, hogy ekkora szája van, hogy ennyire elindult a fejében a vezérhangya. Ez a fiú nemcsak a száját jártatja. Alig múlt tizenöt éves, már ejtőernyőzött. Csak azért hagyta abba ezt a veszélyes, férfias sportot, mert az édesanyja nagyon féltette, aggódott érte. Az ő kedvéért lemondott róla. Egyszer késve érkezett kimenőről. Az őrnagy elvtárs behívatta. — Mondja, Takács elvtárs, már maga is feliratkozik a díszpéldányok közé? Nem szoktuk meg, hogy Takács Lajos fegyelmezetlenkedik. Ez nem illik magához. Miért késett? — Őrnagy elvtárs, jelentem, semmi különös nem volt. Megállt az órám, elbámultam, elkalkuláltam magam. Tessék fenyíteni, rászolgáltam. — Nem fenyítem meg.'Élhiszem, hogy így volt, elengedem a fenyítést, mert egyenesen, gerincesen viselkedett. Elmehet, végeztem! Vagy három nap múlva hivatott a parancsnok. — Mondja csak, Pusztai tizedes, barátja magának Takács? — Igen, a barátom, nagyon szeretem, nagyon derék és egyenes embernek tartom. — Takács hazudott nekem. Azt mondta, azért késett el a kimenőről, mert megállt az órája, mert elbámult. Én pedig egészen véletlenül megtudtam, hogy egy öregasszonynak két kocsi tűzifát hordott fel a második emeletre... — ... és elfogadott érte pénzt — kérdeztem megütközve, mert nagyon csalódtam volna Takácsban. — Nem, nem fogadott el semmit. Az egészet úgy tudtam meg, hogy ben voltam a városban, sorbaálltam a patikában. Megszólított egy idős asszony. Azt kérdezte tőlem, én vagyok-e a hegyi katonák parancsnoka. Mondtam, hogy igen. Erre az öregasszony elkezdett hálálkodni, hogy áldjon meg az isten, amiért ilyen derék katonákat nevelek. Bevallom, jól esett, de azért megmondhatta volna ez a Takács is. Fellélegeztem. Nem mondtam, de Takácsnak adtam igazat. Azóta sem esett erről szó, nem is mondom neki soha. De erre a nagyhangú, keménybeszédű, szókimondó fiúra ez a jellemző. Restelli magát, ha azon kapják, hogy valami jót tett, valamivel többet, mint a szabályok szerint kellett volna. Szinte látom magam előtt ezt a melákot. Futott a nagy kasárral az emeletre, hogy még a szeme is kidülledt, közben mondta a magáét: néni, nincs magának fia? Van! A fene egye meg a léhűtő fejét. Az jó volt, hogy az anyja körültáncolta, a piszokját neki, de segíteni, a fát felhordani, azt nem. Azzal kínlódjon a szerencsétlen öreg mama. Jó valagba kellene rúgni az ilyen gyere-, két... Ne féljen mamikám, felhordom én még a gesztenyefát is, az istenit neki. A fiának meg mondja meg, hogy süljön le a bőr a képéről. (Folytatjuk)