Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-11 / 135. szám

w*s, ja«*»«: T KELET-MAGYARORSZÁO s Az udvarház-iskola Cochstedtben Még téli hidegek voltak, amikor az NDK-beli Coch- stedt (Halle megye) iskolá­ja előtt leszálltunk az autó­buszról. De az első kézfogá­sok után már a nyárról be­széltünk. Az elmúlt nyár­ról, s arról ami majd jön. Tanúsíthatom, hogy a coch- stedti gyerekek már febru­árban számolták a napokat. Legalábbis a nyolcadiko­sok ... De hát kezdjük ki­csit élőbbről. Minisztériumi vendéglá­tóink úgy határoztak, hogy a baráti országokból hívott oktatással foglalkozó újság­írókat nemcsak a nagyvárosi iskolákba viszik el; nézzék meg azt is hogyan élnek, ta­nulnak a vidéki gyerekek. Hát így kerültünk Coch- stedtbe. A 2011 lakosú tele­pülés (egyébként 1535 óta város) csalc annyiban vidék, hogy családiasabb a légköre, meleg szívűbbek az embe­rei, mint más városoknak. Bár én valószínűleg elfogult vagyok, hiszen Cochstedtben rengeteg szépet és jót hal­lottam rólunk magyarokról. Szervusz — Taverna Úgy adódott, (akkor még nem tudtuk, hogy ez koránt-" sem véletlen), hogy bennün­ket a két magyart — Gábor István kollégámmal képvi­seltük a hazai színeket — szembe ültettek egy ottani tanárral, aki ránkköszönt- vén a poharát nem a szoká­sos „zum wohl”-t küldte át az asztal fölött, hanem aZt mondta: szervusztok! Majd az első korty után némi nosztalgiával; Tokaj... Ta­verna ... Hogyan is ismerhetnének bennünket másként, mint hogy nálunk terem Európa legjobb bora — gondoltam nemi bosszúsággal. Nem is kérdeztem meg, hogy mikor járt a Tavernában. De kér­dezett ő! Mégpedig — min­denre számítottam csak er­re nem — azt kérdezte: tu­dom-e hol van Nyíregyhá­za? Mikor aztán megmondtam, hogy nemcsak azt tudom, hói kell keresni a térképen, hanem ismerem is annyira, amennyire csaknem másfél évtized alatt meg lehet „ta­nulni” egy várost, amely ott­hont ad, — akkor Hans-Joa- Chim Ziegler tanár úr csak állította fel magyar barátait az asztaltól, s vitt bennün­ket a maga szűkebb birodal­mába. Udvarháziskola Az iskola főépülete amo­lyan régi udvarház, recse- gő falépcsőkkel, öreg ajtók­kal, vastag falakkal. 1868- ban épült, s hajdan egy föld- birtokós család lakta. Uj iskolát csak 1980-ban kap a városka, addig ebben a régi házban kell mindazt megva­lósítani, amit oktatásban, nevelésben kívánnak az NDK tanítóitól, tanáraitól — a tíz osztályos Öbersehulek- tól. Azonnal megállapítjuk, hogv az iskola nincs rnsz- gzabbul felszerelve, mint akár a berlini oktatási in­tézmények, bár rengeteg ta­nári leleményre van szük­ség, hogy a más célra épí­tett házban jól funkcionálja­nak a modern berendezések. Például, hogy megférjen egymás mellett, sót segítse egymást a fizika és a mű­vészettörténet, meg a német nyelv oktatásának sok rek- vizituma. (Hans-Joachim Ziegler ezt a három tárgyat tanítja, s szakterme olyan, mint egy hatalmas Varázs­doboz.) A látnivaló rengeteg len­ne, de mi megyünk egyene­sen a sarokba, ahol Magyar- ország térképe látható, meg­jelölve, rajta Budapest, Deb­recen, Tokaj, Sárospatak, és persze Nyíregyháza. De itt a Magyarország című útikönyv német nyelvű kiadása is, s azonnal felismerem a bere­gi ■ szőtteseket, a sárospataki kerámiákat, s a sóstói ké­peslapot. Ez a nekem is na­gyon kedves kép a Freiheit című megyei lapban is meg­jelent, alatta a rövid tudó­sítás, hogy a cochstédti is­kola hetedikesei (27 gyerek, néhány felnőtt kíséretében) Magyarországon járnak, s a nyíregyházi Jókai iskola ta­nulóinak vendégszeretetét élvezik. Gabi a diplomata A többit már Gabi meséli el, ákl időközben utolért bennünket. Bájos szép kis­lány, s nem nehéz megálla­pítani, hogy milyen lesz egy —két év múlva. Biztatjuk is Gábor -Pistával, hogy Nyír­egyházáról válasszon férjet. Mindez nem lehetetlen,. bár Gabinak először diplomát kell szereznie a főiskola ma­tematika szakán. Sok min­dennel foglalkozik, (most is valami versenyről jött) de igazán a matematika érdek­li. „Diplomata” Csak vélet­lenül lett belőle. Családjuk a Balatonnál nyaralt, itt is-- merkedtek meg Váradi Lász- lónéval a nyíregyházi Jókai iskola német szakos tanár­nőjével. — Keressük csak hamar elő Éva néni levelét! A levél egészen magánjellegű, de hát valahogy családtaggá lettünk itt Cochstedtben, így ke­zünkbe adják. Azaz, hogy a tolmácsunk kezébe. (Ez a nagyon kulturált asszony csak véletlenül került mel­lénk ; máskor minisztereket és akadémikusokat meg hí­res művészeket kísér. Hogy miért mondom ezt? Mert Frida nem győzi di­csérni „Éva néni” kitűnő németségét. A levél köny- nyed. szellemes, tele árnyalt kifejezésekkel. Nem amo­lyan kincstári barátságot tükröz, hanem meleg embe­ri kapcsolatról tanúskodik. Nemzeti büszkeséggel hall­gatjuk. Rákóczitól a telszabadulásig Gabi aztán elmeséli, hogy hol merre jártak. Az útju­kat — mint a térképen is látható — nemcsak városok, hanem évszámok és törté­nelmi nevek is hitelesítik. Például: Sárospatak — II. Rákóczi Ferenc (1703—11), Debrecen; Kossuth, Petőfi (1848). A cochstédti gyere­keknek ennyi fogódzó elég, hogy tájékozódjanak a ma­gyar történelemben. Ismerik is nagy sorsfordulóinkat Rákóczitól egészen a felsza­badulásig. (Kicsit szégyen­kezve állapítom meg ma­gamban, hogy én bizony ke­vesebbet tudok a német munkásmozgalom bölcsőjé­ről, mint Gabi a mi Tanács- köztársaságunkról.) Mit mondjak még? Mikor utunk végén Siegfrid Bal­er miniszterhelyettesnek Berlinben beszámoltunk ta­pasztalatainkról, leghosszab- ban, legszívesebben a cochstédti napról beszél­tünk. Talán ebben a kisvá­rosban tudtuk meg a leglé­nyegesebbet az NDK iskola- rendszeréről. Tudniillik azt, hogy miként kell élménnyé avatni a munkát, (a gyere­kek 120 ezer márka értékű társadalmi munkával építet­tek maguknak klubot a régi udvarház mellett), s hogyan kell internacionalizmusra nevelni. hgy kék tenger Ami- -pedig a német pre­cizitást illeti, Cochstedtben már februárban tudta min­den nevelő, szülő és gyer­mek, hogy a magyarok (30 gyerek és nyolc felnőtt) jú­lius 5-én érkeznek vendég­látókhoz, s 22-ig maradnak. Természetesen kész volt már a program is: Rostock, Wei­mar, Buchenwald, Berlin, Potsdam nevezetességeivel imerkedhetnek meg a tesí-r vérosztály tanulói. Most már a meglepetést is elárulha­tom: a nyíregyházi gyerekek egy egész hetet tengerein tölthetnek. Csak azt szeretném tudni, hogy Cochstedtben, vagy Nyíregyházán számolják iZ- gatotabban: hányat kell még aludni addig... Tanácskozás a repülőgépes növényvédelemről Gyarmati Béla „Repülőgépek és helikopte­rek szerepe a mezőgazdasági nagyüzemi termelésben” címmel kétnapos országos ta­nácskozás és gyakorlati be­mutató kezdődött június 10- én Nyíregyházán. A tanács­zást a Nyíregyházi Mezőgaz­dasági Főiskola, a MÉM Re­pülőgépes Szolgálata, vala­mint a GTE Repülőgépes Szakosztály és a Mágyar Tu­dományi Egyesület Szaboles- Szatrnár megyei szervezete rendezte. Az országból érkezett ven­dégeknek dr. Nagy Bálint MÉM-főösztályvezető „A nö­vényvédelem szerepe és perspektívája a nagyüzemi termelési rendszerekben” címmel tartott előadásit. El­mondta többek között, ho®v a nagyüzéfni termelési rend­szer kialakulása a növényvé­delem szerepét és fontosságát kiemelte. A hatékony nö­vényvédelemnek fontos esz­közei a repülőgépek és heli­kopterek. Velük és álitaluk megoldhatók az olyan ter­mésfokozó növényvédelmi munkák, amelyeket gabona­féléknél, kukoricáknál erő­gépekkel, muiiika gépek­kel már nem lehet el­végezni. A nagyüzemi ter­melési rendszerek a táblásí- tással, a technológia változó sával számottevően hozzájá­rulnak ahhoz, hogy a termés­átlagok növekedjenek, ugyan­akkor a növényvédelem sze­repe e lehetőségek által vált meghatározóvá. A légi növényvédelem sze­repéről a magyar mezőgazda sagban Fazekas József fő­igazgató tartott előadást, majd Kovács Viktor főelőadó a kukorica-termesztés tech nológiai műveleteinek vég rehájtását — repülőgépekkel és 'helikopterekkel — ismer­tette. A repülőgépek és heli­kopterek szerepéről az ipari növények nagyüzemi terme­lésének rendszerében címmel Szász Árpád csoportvezető tartott előadást. Az előadást követően a ta­nácskozás résztvevő; a mező- gazdasági főiskola tangazda­ságában bemutatón vettek részt. A Z—37 és AN—2 M típusú mezőgazdasági repülő­gépek a bemutatón sokolda­lúan bizonyították, hogy mennyire nélkülözhetetlenek á mezőgazdaság jelenlegi gazdálkodásában­Megújult szakma Keresik a gazdaságok a Mátészalkán Tegzeit állattenyésztőket NINCS KÖNNYŰ DOLGA A MÁTÉSZAL- , KAI BAROSS LÁSZLÓ SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET VEZE­TŐINEK, TANÁRI KARÁNAK, HA MÉG A KORÁBBI ÉVJÁRATOKNÁL ISt „TÖBB DIÁ­KOT SZERETNÉNEK FELVENNI IDÉN EL­SŐSNEK. Itt kertészeket és állat­tenyésztőket nevelnek. Mindkettőre nagy szüksége van a népgazdaságnak. Ugyanakkor a fiatal, alig egy évtizedes iskola — még nem eléggé közismert. A szü­lők és fiatalok nem tud­ják, milyen nagy fokú anya­gi és erkölcsi megbecsülést kap nálunk a képzett ker­tész és állattenyésztő. Az iskola vezetői, tanárt kara hosszabb ideje felkere­sik írásban és élőszóval a szülőket, a most végzős ál­talános iskolásokat. Ismertetik, hogy a mai ál­lattenyésztői szakma új, még nincsenek meg a ha­FODRÁSZNÁL Nagy élmény az (és büszkeség), ha az ember először viszi fodrászhoz a fiát. A legtöbb apának rengeteg előkészülettel jár ez a „szertartás’’. Az egyik fodrász­üzletben a bejá­ratnál gyermek­sírás töri meg a villannyal működű hajvágók monoton zúgását. — Ne félj, Győ­zőke. Ez nem az SZTK. A fehér kö­penyes bácsik nem doktor bácsik. Itt nem kapsz injek­ciót.. Szép frizurád lesz és a végén még csokit is kapsz ... és így to­vább. Győzőkét nem lehetett meg­győzni, amikor az apja a várakozók sorában a térdére ülteti, zokogásba tőr ki. Erre az egyik idősebb vendég igaz mesével pró­bálja nyugtdtni a kisfiút: — No, ne sírj. Hamar kész lesz a modern, szép frizurád. Nem kell belőle sokat lé­vágni. Csak egy kis igazítás oldalt, meg hátul. Bezzeg az én időmben! Leültem Oszkár bácsi sámlijára, ő hozta az életlen nullásgépet és ko­paszra vágott. Nyisz-nyisz. A nyomatékkai kiejtett nyisz- nyiszre Győző még jobban meg­rémül. Erre be- tuszkolják az állit- hatós, forgatható székbe és kés fltá kerülnek gyenge fürtjei. Két ember lefogja, kettő vi­gasztalja, míg a frizurája elkészül. öt percig ismét csend van a mű­helyben, aztán egy újabb apuka tűnik fel kisfiával. Az egyik fodrász ré­mülten elnézést kér a várakozók­tól és a kisfiút so­ron kívül a for­gatható székbe ül­teti. Meglepeté­sünkre a fíá nyu. godtan ül, néha egy-két szót vált az apjával: egy kiskutyáról be­szélgetnek. A nyí­rás végén az egyik vendég így cso­dálkozik: — Bocsánat, uram. Hogyan készítette fel fiát? Mielőtt idejöttek, mit mondott neki? — Nem mond­tam semmit. Hát ilyen a peda­gógia .. • (ttábráál) gyomáhyai. Mert, hogy régi­ek vannak, azt senki sem tagadhatja. A pásztorember- hek nemcsak a Hortobágyon, hanem az egész Alföldön, megyénkben is nagy becsü­lete volt és van. Bizonyos tájaikon viszont mostanában előítéletek támadtak vele szemben. Ezeket akarják le­győzni. Néni árt azt sem tudni, hogy ma egy szakképzett ál­lattenyésztő, ha rendesen dolgozik, könnyen megkeres­heti a négy—ötezer forintot havonta. Kiderült, hegy a gyerekek és a szülők közül is sok nem tudta ezt. Hogy nem nehéz munka főleg a gépesített telepeken. arra talán elég. ndat, hogy már több lány Is tanult — és végzett sikerrel a Baross­ban állattenyésztői szakon. Nem mellékes megemlíte­ni, hogy kétféle ösztöndíjat is kapnak. Egyet az állam­tól, ez tanulmányi ered­ménytől függően 110 és 650 forint között van havonta. A kollégium 70, az étkezés 30 forint havonta. Ezenkívül a szakmunkás leszerződte- tésére vállalkozó üzemek is fizethetnek — az állami ösztöndíj mellett — néhány száz forintos ösztöndíjat jö­vendő szakmunkásaiknak. Érdemes beszélni arról is, hogy — hála a szorgalmas kertésztanulókna|c — az is­kola udvara most Mátészal­ka legszebb parkja, élénk sportélet folyik falai között és nem is egyszer kitűntek már tanulóik kulturális megmozdulásokban is. A képzés javuló színvonalá­ról pedig a jó hírű, több ágazatban díjnyertes Máté­szalkai Állami Tangazdaság is gondoskodik. •• Ünnep­rontás ülik, nem EKik, ezt másként nem lehet fel­fogni, csak ünneprontás, nak. Az ok nagyon egy­szerű : csak ünnepeken fordul elő és még egy apróság; tökéletesen el is lehet rontani vele az ünnepet. Mármint a gyermekek ünnepét. Arról van. szó, hogy évfordulókon, nemzeti ü n nepeken, évzárókon, vagy éppen ballagáskor általános és közép isko­lás gyerekeket ingben, blúzban állítanák kj az ünnepség színhelyére, teljesen függetlenül at­tól, hogy milyet) az idő. Hidegben, esős, szeles időben, amikor a felnőtt résztvevők, a diákokra felügyelő tanárok dide­regve bújnak felöltőikbe az esernyő alatt, a gye­rekek ingben, csaptot* hajjal állják végig az ünnepséget. Most a legfrissebb, a múlt szombati általános iskolások ballagása adta az ürügyet e néhány sor megírására. A tanárok arról beszéltek, milyen szép élményekkel gazda* godva búcsúznak a fiata­lok, miközben valameny. nyiüknek elrontották aa utolsó emléket. Nem tu. dom. milyen intézkedés, vagy rendtartás intézke. dik az ünnepségeken részt vevő diákok öltözé- téről, annyi azonban biz. tos: nem írja elő azt. hogy az időjárástól füg­getlenül ingben és blúz­ban kell ünnepelni. Ha hagyomány, akkor nagyon rossz hagyomány ez a megye úttörő, vagy KISZ szervezeteméi, amelyet már régem meg kellett volna szüntetni. Mert szépek a gyerekek zakóban, vagy kosztüm­ben is és az ünnepségek fényét a sötét ruha sem homáiyosítja eL Balogh József A Jelenkor júniusi száma Barátok, pályatársak és tanítványok írásainak csok­rával emlékezik a pécsi fo­lyóirat új száma a március­ban elhunyt Várkonyi Nán­dor irodalom- és kultúr- történészre, az egykori Ja­nus Pannonius, majd Batsá­nyi János Társaság alapító tagjára, a Sorsunk főszer­kesztőjére. Várkonyi Nán­dort 79 éves korában érte a halál. „Pergő évek” című önéletrajzi műve utolsó fe­jezeteinek írása közben. A befejezetlenül maradt mun­kából ,A sorsunk élén” cí­men közöl részleteket a fo­lyóirat. Az összeállítás­ban költeménnyel szerepel Arató Károly, Bárdost Né­meth János, Bertók László, Csorba Győző, Galambosi László, Lovász Pál, Páko- litz István, Takáts Gyula és Weöres Sándor, prózai emlé­kezéssel pedig Csányi Lász­ló, Csuka Zoltán, Fodor András, Harcos Ottó, .Hunya- dy József, Makay Gusztáv és Tüskés Tibor. Az írásos emlékezések mellett Martyn Ferenc két, Várkonyi Nándornak aján­lott rajzát mutatja be a folyóirat, közöl továbbá az írót ábrázoló hat portréfo­tót. A júniusi szám további részében Kalász Márton és Mészöly Miklós költeménye­it, Bertha Bulcsu regényé­nek folytatását, Bajomi Lá­zár Endre Francia króniká­ját, Futkay Hajna és Tax- ner Ernő színházi tudósítá­sát, Kenyeres Zoltán esszé­jét, valamint Béládi Mikló« és Pomogáts Béla kritikai írásait találjuk. Cochstédti élmények HOL VAN NYÍREGY­HÁZA?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents