Kelet-Magyarország, 1975. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-29 / 151. szám
9 Miért lett Oil Nem lesz, hanem születik? Iff! Műhelyből kultúrházba népművelő ? 101 Szeretni az embert! Kaeskaringós űt. Érettségi. MEZŐGÉP. Tisztiiskola. Újra MEZŐGÉP Tiszaszalkán a szülőfaluban. MEO. Aztán egy pályázat, és Tapos Zoltán búcsút mond az üzemnek, ahol pedig már művezető lehetett volna. Művezető, kétezerrel. Aztán többel. Nemsokára talán hárommal. De Lapos Zoltán dacos, és megpróbálja a pályázatot, amit Gergelyiugornyában hirdetnek: művelődési ház igazgatóság. Sikerül. Elfogadják, elfogadja. Kétezerért. Képesítés nélkül. Egy ugrás a nem teljesen ismeretlenben, de mégis alig ismertbe. Miért? Akartam! Feltámasztott formák Barth Lídia nádtetős, fehér falú parasztházban lakik Tihanyban. A műhely a lakás szomszédságában van a fazekasházban. Az elektromos kemence ajtaja hyitva, előtte frissen égetett agyagedények. Melegek még, mintha élnének: beszédesek, hallgatagok, komorak és vidámak. A tányérok szétterült mosolyok, magas vagy mélyhangú nevetések a műhely falán. A nagy vázák csöndben álldogálnak a munkaasztalokon, a polcokon, az sblakmélyedésekben. A kis bokályok pőrén, öltöztetésre várnak, kicsit türelmetlenül. A mázzal bevontak mintha jobban ráérnének. A korong előtt öntudatlan agyaghalmok. — Ezek a kötelező házi feladatok — mutat körbe Barth Lídia a nagyanyáinkat idéző edényekre. — Tihanyi vállalásom a Balaton- felvidék régi cserépedényeinek az újbóli megmintázása. Bújtam a megye múzeumait és ezeket találtam. A balatoni útikönyv ezt így mondja él: i.Barth Lídia felújította és korszerű nyelvén fejezi ki a Balaton-félvidék elhalt "népi csé- repkultúrájának hagyományait.” S talán az első nők között van Magyarországon, aki a mesterségek között a legősibb férfímunkát, a fazekasságot választottá. Az agyag megmunkálása nehéz, már az előkészítése is komoly fizikumot igényel. A rlők évezredek óta csak a kész edények díszítésére vállalkoznak. Ö a munka minden fázisát egymaga végzi, s a legjobban korongolni szeret. A habán kerámiát a kaposvári fazekas- szövetkezet élesztette föl több évszázados tetszhalálából — másfél évtizede. A XVI. század újkeresztényeinek (vagy későbbi nevükön: habánoknak) nálunk múzeumok őrzik nemes egyszerűséggel díszített edényeiket. Lídia szövetkezetben töltött tanulóévei szerencsésen egybeestek a habán-élesztgetéssel. A motívumkincset megismerte itthon és tanulmányozta Csehszlovákiában is, ahol napjainkig tovább éít és él a habán. Megtanulta és egyéniségével, nőiségével sajátosan újrafogalmazta. Több ezer darabja közül nincs két egyforma, de valamennyiben hűséges marad a hagyományokhoz. A fiatal népi iparművésznek egyés korszakai erőteljesen elkülöníthetők, a jellegzetesebbeket színekkel jelölném: sárga-, barna-, zöld-, vörös- és kékkorszak. Kísérletező kedvű fazekas egy-egy új máz létrehozása nemcsak új színt jelent nála, hanem újabb motívumokat és újabb formákat. Vörös például a sík felületbe rézdróttal ágyazott emberpárja. Ugyanakkor fél méter átmérőjű vörös tálját, egyetlen fekete hullámvonal-variációval borítja be. Figurális darabjainak egyike: fehér tányér közepén város, széles peremén kis és nagy emberek tai-ká áradata UnöS-untalan körbejár. Ez a szép munka már túllépi a fazekasság kategóriáját, ez már művészét. — A fazekasok néhány, legfeljebb 20—30 féle formát ismételnek egész életükben. Mivel magyarázható, hogy minden új darabja más formájú, mint az előzőek? — kérdezem. — Már az ősember szinte mindent kitalált, amire az agyag képes, újat tehát ebben a rriűfajban nem lehet produkálni, legfeljebb új felfogásban. A minták végtelen variációslehetősége ad új • lehetőségeket. Bizonygatom is magamnak, hogy sokfélét tudok rajzolni. Az ember soha nem lehet elégedett önmagával; vigaszt, rriegnyugvást az sem nyújt, ha esetleg jól korongok Ahogy percek alatt újabb és újabb edényeket vesz le Lídia a korongról meggyőződöm arról, hogy ez a munka az egyik legeredményesebb megvalósítás. Vagy teremtés? Hát. ha Ádám agyagból gyúratott, s azt teremtésnek hiszi a legénda — ezek a szép edények is meggyőznék arról, — hirtelenlett konkrét valóságukkal, — hogy most teremtődtek. Talán azért is kedveljük őket olyannyira, — minden gyári terméknél százszor inkább — mert magúkon viselik, s a szobánkba hozzák az ember tenyerének melegét. Önody Éva — Amikor katonának mentem, vagy sport- és kulturtiszt akartam lenni vágy semmi. Nem ment. Kiképzőnek szántak. Amikor a MEZÖGÉP-hez mentem, akkor egy kicsit megalkudtam magammal, de megszerettem. De elcsábított a pályázat. Nem hagyott nyugodni, hogy most van egy lehetőség, hogy a művelődéshez kerülhetek, és nem próbálkozom. Meg kellett tennem, még akkor is, ha tudtam, anyagilag rosszabbul járok. Nem a pénz érdekelt. Pedig az üzemben helytállt. Jól. Még is szerette. Tanult sokat, nemcsak a szakmából. Annál többet. Megtanulta a legfőbb tantárgyat: az embert. A falusi fiú előtt zajlott a nagy krízis, a munkássá formálódás, a munkatársak vívódással, anyaggal és ismerettel, civilizációs gonddal, ellentmondással, anyagi jólét és szellemi fejlődés konfliktusával. És míg rrtéózott, ott motoszkált a fejében: akarok! A II. kerület Gergelyiugomyá tulajdonképpen Vásáros- namény II. kerülete. Eddig a közigazgatás. Végtére is egy 1700 lakosú falu. önálló arculattal, lakossággal, történelemmel, gonddal, tsz-szel, Tisza-parttal. Itt kapta a feladatot. Vegye kezébe a .közművelődést. > — Tanácsot, segítséget kaptam, nem is keveset. De egy bizonyos fokig a művelődési munka is szakma, nekem pedig ehhez á fogásokat tanulni kell. Saját verítékkel,, örömmel és kudarccal vegyesen. A hitem az, hogy a népművelési munkánál az első, hogy aki vállalja, az szeresse az embereket. Mert ha abból indulok ki, hogy az emberért folyik a munka, akkor áhhoz ez a fő kellék. Azaz helyesbítek. Ném kellék, nemcsak azért mért csúnyán hangzik, de mert nem igaz. Az emberszeretet: az alapállás. Sorolja a rendezvényeket, amelyeket szervezett, a formai kísérleteket, amiket kipróbált, a nonstop munkaidőt, ami távoltartja a családtól, pedig apa is, a könyvtárat, ahol kölcsönöz, a tanácsot, ahol tárgyal, a téeszt, ahol koordinál. Mindaz a napi munka, annak sok színével, néha szintelenségável. De mindA tárgyalás a kisvárosi presszóban zajlott. Egyszerű tárgyalás volt, hárman bonyolították, a feleség, a férj és a harmadik. Történetünkben a harmadik egy ártatlan férfi, aki a férj barátja volt, és nem házibarát. A tárgyaláson a férj és a harmadik már egy órája azon erőlködtek, hogy bebizonyítsák, miszerint a házasság szerit és ez a kötelék egy életre fűzi össze az embereket, nem szabad hát elszakítani. Érveket sorakoztattak, meggyőző, meleg hangon beszéltek, kérlelték és az asszohyka elé festették az egyedüllét viszontagságos borzalmait. A féleség hajthatatlan maradt. Szép, fekete nő volt, kissé alacsony, de formás, a feketék villbgő szemű fajtájából. Tulajdonképpen hallgatott, csupán kétszer stóláit meg, és akkor határozottan annyit mondott: — Nem, nem! Azután elunta a hosszú és üres férfilocsogást, kért három feketét és három konyakot a pincérnőtől Mindezt nagyón határbzottan. Mindenkivel koccintott, a férjével is. Bájosan ivott, egy picit mintha kacsintott volna is, aztán letette a poharat és tovább hallgatott. A férj szénája elég rosszul állt. Sőt, ahogyan beszélt, könyörgött, érezni lehetett, hogy helyzete tovább romlik. Harmincéves volt, nvulánk, szőke, feltűnően jól öltözött, szóval jól kereső, jóképű férfi, mérnök. A hartna- dik, a barát, sehogyan sem értette a dolgot. Az asszonyka örülhetne ennek a jó partinak. Különösen azt nem értette a harmadik, hogy egy fél év után hogyan és miért romlik el egy házasság, ö is szólt az imént néhány szót a férj érdekében, de érezte, szavái üresen konganak, itt valami titok lappang, valami mélyebb, drámaibb, mint amiről a férj beszélt. Érezte, hogy sötétben tapogatózik, nem tud semmit, ezért az érvelést abbahagyta és már bánta, hogy a férj unszolására idejött és be- ecseppetít ebbe a tárgyalásba. — Öregem, te részt vettél az esküvőmön te, ismersz gyerekkorom óta. Lujzit is ismeSuha Andor: SZAKÍTÁS red, gyere segíts — kérlelte a férj és ő arra gondolt: „Mennie kell, hiszen egy barátjának szüksége van rá.” És eljött. Vesztére. Kevergette a kávéját, pedig már lassan kihűlt, és várta, leste a pillanatot, amikor a kínos helyzetből meg tud szökni, „Mit .könyörög ez a barom, legalább a látszatot őrizné meg és emelt fővel viselné el a vereséget. Nem kellek, nem kellek, és kész. Sebeimet ráérek otthon is nyaldosni, bezárkózva a szobátnba.” Eképpen gondolkodott és észre sem vette, hogy érzelmileg már átállt az asszony mellé. Már a férj szeme és szája sem tetszett. Sohasem vette észté, hbgv á férjnek hálszéme van és pici, lányos, állandóan ned- vező szája és most ez a felismerés végtelenül taszította. — Mi már annyit beszéltühk, Lujzi, te jóformán egy szót sem szóltál, kérlek, mondd meg, nagyon kérlek, miért nem akarsz velem együtt élni? — hallotta a barátja hangját. Azért, mett nem vagy férfi, barátom. Egy pühánv vagy, egy könyörgő vénasszony, aki koldulja a szerelmet. Adta ttieg góndtílatban a választ a harmadik. Aztán az asszony hangját hallotta: — Jól vah, amire kérsz, megteszem, és most elmonddm, miért nem élek tovább veled együtt. A szólásmondás szerint az embernek három dobása van. Te, Satlyikám, féléves házasságunk alatt ntiHd á hárlttat eldobtad. Nfem akartam eddig erről beszélni, most magadra vess. — Nászéjszakánkon történt az első dobásod. Egy fél óráig pofoztál és amikor sikítani akartam, befogtad a szám, hogy az üdülőben ne hallják, ne tudják meg a botrányt. Pedig én elmondtam neked Dezsőt, amikor udvaroltál nekem. A nászéjszakánkon viszont letérdepeltél és meg kellett esküdhöm, hogy Dezsőt gyűlölöm és csak téged szeretlek. Aztán elkézdtéi ütni, pofozni. Délelőtt, másnap, viszont fürödtél a nászutasoknak idegenektől kijáró kedvességben, örültél, a kandi szemeknek, á pincér tapintatának. És én az arcomat borogattam a szobánkban. Te disznó voltál és büszke, azt mondtad mindenkinek, hogy fáradt a drágám, pihen. Az emberek összekacsintottak, micsoda férfi! Aztán éjszaka bejöttél és könyörögtél. A második dobásod itthon történt. Ötezer forintot kértél kölcsön anyától. Amikor szegény visszakérte, azt mondtad neki: „Örüljön, hogy elvettem a lányát. Maguknak nem jár semmi, itt csak nekem jár valami, tudja, maga, milyen láriyt nevelt nekem?” Egyébként egy anyának nincs rossz lánya, s szegény tőled tudott meg mindent. Amikor szóltam és kértelék, hogy ne beszelj igy anyámmal, ismét megpofoztál és éjszaka ismét könyörögtél. — Az asszbny itt lélegzetet vett. láthatóan újra élte az emlékeit, feldúlt volt. A férj hallgatott, a harmadik me- tiekülni ákárt, dé nem tudott. Az asszohy könyörtelenül folytatta: — A harmadik dobásod. Minden elsején elszedted a fizetésem. Havi száz forint zsebpénzt adtál. Azt mondtad, elég az egy nőnek. Ezt nevetve mondtad, és azt Hitted, hogy milyen kedves vagy. Nem bíztál bennem, magad jártál a piacra, a fűszerüzletbfe, mert te mindent jobban tudsz. Nem megyek vissza! Nem tudok veled élni, nem gyűlöllek, ma már semmi bajom nincs veled, csak hagyj békén. Számomra elolvadtál, mint márciusban a hóember. A szén, a répa, a seprő és egy rossz kalap maradt belőle. Meg egy szennyes tócsa. Amikör az asszony idáig jutott a harmadik nem bírta tovább, szólt a pincérnek és fizetett. Az asszony még egyszer megszólalt gúnyosan: — Ez volt ä negyedik dobásod. Bé- külni akarsz velem, én rendelek és a számlát a barátod fizeti. ebből következik a kérdés: hogyan fogad el egy közösség, és fogad el egyenrangúnak egy idősebb vezetői nemzedék egy fiatalembert? Egyéniség és meggyőződés — Én mindig hiszek abban, amit csinálni akarok, és ezt megérzik. így aztán befogadlak a pedagógusok, partnernek fogadott el tsz-el- nök, s megszokták, hogy ha kidobnak az ajtón, visszamegyek az ablakon. Mert sosem kérek mást, mint ami jo'gos, nem talpalok csak olyanért, amiről úgy érzem, kell. És a meggyőződésem kivívta, hogy fiatal korom ellenére is elfogadtak. Megtudom, hogy Lapos Zoltán munkáját még valami más is segíti. Mégpedig a párt- alapszervezet. Nem operatívan, hiszen ez a pártszervezet kudarca lenne. Sokkal okosabban. Minden taggyűlésen téma a közművelődés, ami itt igazán a pártmunka szerves része, de úgy, hogy mindenkinek számot kell adni arról, ami a feladata. Ez a könnyebbsége a fiatal közművelőnek, mert a kommunisták állásfoglalása alapozza meg munkája tekintélyét. — A legnagyobb siker amit eddig elértem, az ifjúsági klub. Ugomyán úgy van, ha az ember megáll három emberrel beszélni, abból kettő ács, egy pedig kőműves — mondják tréfásan. Ez adta az öletet, amikor belevágtam az építés szervezésébe. Az eredmény: 1200 óra társadalmi munka, saját kivitelezés, plusz 38 ezer forint az ifjúsági bizottságtól berendezésre. Nyitva mindennap. Megfogadtam: nem lesz bezárt ifjúsági klub! Szürke hétköznapok? A fiatalember vállalta tehát á terhet, hogy délelőtt könyvtáros, este klubvezető, ünnepségek szervezője, és mindezek mellett a népművelés művészetének tanulója. — Nincsenek szürke hétköznapok a köz- művelődésben. Sosem a rendezvényt vagy az intézményt nézem, hanem az embert, márpedig minden ember színes egyéniség. így ha csak éppen beszélgetek valakivel akár az utcán, akár a könyvtárban, máris tarka az életem. Hogy aztán nekem megvan a külön gondom és problémám, az más dolog. Az ember egyszer bukik, de mindig fel is áll. így akarom. És csak nehezen szól a számára legnagyobb kudarcról. Csak annyi volt, hogy elkészült a klubház, a legnagyobb öröme. Nem várt elismerést külön, neki az ott megforduló 00 fiatal a siker. De mellbevágóan kínos olt, amikor egy községi vezető az utcán bi- ■iklizve megállt, megszólította, kabátzsebéből :ihalászott egy jelvényt, és a mellére tűzte: a viválo társadalmi munkáért. Inkább semmit, nint így — mondja, s igaza van. De vajon meddig elég a lelkesedés, ä hit, a buzgalom — kérdheti az újságíró és az ol- asó is. A közművelődés egyre bonyolultabb, összetettebb, mihez kezd egy fiatalember, aki anácsokból és tapasztalatokból álló fegyvertárral veselkedik neki minden reggel. Kell a tanulás — Főiskolára fogok jelentkezni, jövőre. Népművelés és földrajz szakra. Meg is magyarázom a kivárást és a választást is. Tudom, hogy a népműveléshez ma még nincs tankönyv, elég sok lehet a tapogatózás az oktatásban is. így hát jó, ha legalább pár óv gyakorlat támogat majd. A népművelést ugyanis könyvből nem lehet megtanulni, dé az elméleti összefüggésekhez kell az oktatás. Nekem nem egyszerűen az kell, hogy okleveles, hanem hogy jó népművelő legyek. Nem könyvtár szakot végzek majd mellette, az éa kis könyvtáramhoz elég, amit tanultam és tapasztalok. De egy olyan szak, ami különben cedvés, és sok más területről is ad ismeretet, csak gyarapíthatja kitekintésemet a világra. Lapos Zoltán a munkapad mellett látta: a keze alól kikerül a késztermék. Itt vállalja, hogy munkája gyümölcsét esetleg csak 5—10 év múlva tudja mérni. A fiatalember a gyárban már 3000-ret is kereshetne, itt nem lázong a kétezer miatt. A MEZOGÉP-nél műszak után lemosdott, és mehetett haza. Itt nincs műszakvég. Ott képesítés volt, művezető lehetne. Itt tanulás, az élete végéig. Vajon miért? Megszálíött — mondják sokan, jöszándékkal. Az ok mégis ott rejlik valahol a gyárban, áhonnah elindult. Ahol meglátta, hivatása ván, felelőssége azokért az emberekért, akik közül elindult. De úgy, hogy köztük maradt. Bürget Lajos
