Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-11 / 109. szám
n KELET-M.AGYARORSZAG — VASÄRNAPI melléklet T9T5. rnijos 1%. Tóth-Máthé Miklós» EGY ÜVEG A falábú susztert mindenki ismerte a ta•* tubán. Akár egy csodadoktort, úgy tartották számon, mert nem akadt olyan csám- pás sarkú, tátogó talpú, reménytelennek tűnő lábbeli, amelynek ne hosszabbította volna meg az életét. Tarka cipőroncsokkal teleduggatott, bőrszagú kis műhelyében, a szája sarkában örökké kialudt cigarettavéggel úgy tudott ránézni egy kimúlt szandálra, mintha pusztán a pillantásával tel tudná támasztani. Már nem tudni, ki nevezte el Doktor Kopogósnak, de aztán rajta maradt. A fiatalok nem is tudták a rendes nevét, és az idősebbek is egyre kevesebben. Sokan már el sem tudták képzelni két lábbal, mintha á sors kifürkészhetetlen akaratából így született volna. Pedig á sors csak a? első világháborúban szólt közbe, akkor hagyta ott az egyik lábát, és iött haza féllábbal. Egy ideig sajnálkoztak e délceg fiatalember szerencsétlenségén, majd ákadt egy lány, akinek így is kellett. Aztán az a lány is özvegyen hagyta egy kisfiúval. Doktor Kopogós nem nősült meg ismét, felnevelte, ki taníttatta a gyereket, a töménytelen meny. nyiségű rozzant csizma, Cipó, szandál ö'ssZctá- kolásából. A ftú kül.kereskédelmi szákon végzett a közgazdasági egyetemén, ledoktorált áz öreg nem kis büszkeségére, mintha csak az apjára ragasztott titulust akarta volna realizálni a családban. Aztán Pestre került állásba, megnősült és csák ritkán látogatott háza. Nem szándékosan maradt el hosszabb ideig,, hiszen a maga módján szerette áz öreget, meg tudta is. mit köszönhet neki, de munkája folytán sokat átázott. és így legtöbbször csák szíhes képeslapokkal kereste fél á Szülői házat. Doktor Kopogós mindig megmutatta a színes lápokat a kuncsaftoknak, addig letette a kalapácsot, és az ölébe préselt, sarkalásra váró cipővel, gyönyörködött benne, ahogy forgatták, nézegették. — Ezt Görögországból küldte, ázt meg Olaszországból — magyarázta —, azon meg a Francia Alpok van. Nézzék csák meg azokat a havas hegycsúcsokát! — Hát jó szakmát . választott a fia — mondta elismerően az egyik szomszéd —. úgy furikázik áz országokban ahogy mi megyünk ki a határba. Doktor Kopogós legjobban az olyan lapokat szerette, melyek á tengert, ábrázolták. Azokat csirizzel rára.gasztotta a fáira, hogy munka közben is rájuk pillanthasson, j Ha láthattam volna — gondolta sokszor —, csak egyszer, legalább a háborúban. De még ott is csak a szántóföldön csapott belém a gránát. Mi-ntha meg lenne írva, hogy egész életemben csak szántóföldeket, réteket, akácerdőket meg ezt á döglött mocsarát lássam itt a falú álján. Igyekezett minden könyvet elolvasni, ami. bén á tengerről írtak, vagy ahhoz kapcsolódott a cselekmény. Vett egy iskolái, atlaszt, és esténként sokáig nézegette rajta a kékkel jelz,ett foltokat. Már álmából felriasztva is megtudta volna mondani, hói helyezkedik el á,z Arabtenger, áz Egei, a Ealli, vagy hol terül szét, mint egy nagy kék viaszosvászon asztalterítő az Atlanti-óceán. Tulajdonképpen tévét is a nagy víz miatt vásárolt. A tengerrel kapcsolatos műsorokat mindig gondosan aláhúzogátta piros ceruzával, és aztán izgatottan várta az adást. Olyankor elfelejtette magányát, a falábát, a cipőromokkal zsúfolt kis bazárt, és elképzelte, hogy ott ül valamelyik hajókabinban, alatta meg hömpölyög, csapkod, morog az óceán. Amikor legközelebb hazalátogatott a fia, azt mondta neki: — Megkérnélek én valamire, de ígérd meg, hogy nem nevetsz ki. Mert egy kicsit tán szokatlan kívánság... — Tessék csak, apám. ha módomban áll, szívesen megteszem. Miről lenne szó? Az öreg előkerített egy üres kövidinkás üveget, gondosan megtörülgette, majd szégyenlős tétovasággal nyújtotta oda a fiának, — Ha legközelebb a tengerhez mégy, merítsd már meg benne, aztán hoz,d el nekem. Nem kívánom én ingygen a fáradságodat. — Ugyan, ez a legkevesebb — tette el az üveget a fiú —, két hét múlva megyek Szudán 3a. ott van a Vörös-tenger, majd kiszaladunk a tárgyalások szünetében. De mi a csodának ez magánák? — Ne törődj vele... csak merítsd meg. Szeretném látni, milyen vize van. meg aztán, — nevetett fel apró, kicsit keserű nevetéssel . ha én nem mehetek a tengerhez jöjjön el az hozzám. A fiú megcsóválta a fejét, akarj még néhány szót mondani ennek az egésznek az értelmetlenségéről, de ahogy a kicsire gorbedl. sőyárgó szemű öregeitiberre pillantott, magába fojtotta. Talán valamit megérzett abból hogy ami neki szinte mindennapos1 élmény, az apjának egv életreszóló lehetne. Szudánba utazva gondolt is rá. később tél. jesen kiment a fejéből. Csak otthon jutott eszébe ismét, mikor áz ájándekökat osztotta ki q feleségének meg a gyerekeknek. A szeny. nyes ingek alól szinte vádíóan pucérkodott elő az üres kövidinkás üveg. — Fiacskám — kérte á féleségét —juttasd már eszembe, ha megyek LengyelországÓCEÁN ba, hogy merítsem meg ezt áz üvegét a Balti. , tengerből. Tudod,, az apám... nahát, erre kért meg. aztán mindig elfelejtem. Látszik, hogy az öreg a legpihentebb agyú köztünk mert csak neki juthat eszébe ilyen marhaság! Lengyelországból jövet már határozottan idegesítette, hogy megint feledékeny volt. Annál is inkább, mert ezután szándékozott meglátogatni az öreget, családostól. Mit mondjon majd neki? Doktor Kopogós ótt várta őket a ház előtt. Amikor megállt a piros Volkswagen, á köszöntések ulán^ mindjárt az üveget kérdezte. Nagyon sokat fogyott, zsugorodott a legutóbbi találkozás óta. és a fiú döbbenten állapította meg, hogy lassan már csak a falába lesz rajta a régi, a felismerhető. — Az igazság áz Apám — kereste. zavartan a szavaikat —, hogy meg akartam én meríteni a tengerben, de aztán eszembe jűtott, mennyivel érdekesebb lenne, ha áz óceánból hoznék. Az mégis csak más. mint á tenger! Két hónap múlva Spanyolországba utázofn, majd ótt megtöltöm áz Atlanti-óceánból. — Azért jo lett volna nekem 4 tertgerből is, de hát ahogy gondolod, fiam... —- Na. de, nem jöttem ám'üres kézzel — lélegzett fel megkönnyebbülten a fiú —, hoztam magának tíz pár remek sámfát. Úgyis megkoptak már nagyon a régiek, ezeknek biztosan jó hasznát veszi. Spanyolországba repülése előtt felírta a határidőnaplójába, az elintézni vsúók közé: egy üveg óceán. Nagyon szégyellte, hogy ezt a semmiséget még mindig nem tette meg az apjának, és aggasztotta az. öreg állapota is. Csák nehogy késő legyen már! Spanyolországban aztán meg is merítette áz üveget az óceánban, de később a szállodában felejtette. Á repülőgépen jutott eszébe és nagyon dühös volt magára, az apjára, á2 egész Atlanti-óceánra. Otthon első útja á közértbe vezetett. Egy liter kövidinkát vásárolt, aztán beleöntötte a lefolyóba (ezt a bort sosem szerette, savat csinált), majd áz üres üVéget teleengedte vízzel Beletett, néhány kanál sót, összerázta, ledú. gaszol ta. Nahát — gondolta elégedetten —, éz már jóval élőbb is eszembe juthatott volna, megkímélve magám egy sor fölösleges idegességtől. . . Az apja helyett csaknem egy csontváz feküdt á nagy csíkos dunna alátt amikor meglátogatta. A szeme, mint, két szürke kavics, a koponyára aszalódott, homokszínű bőrben. Árról panaszkodott, hogy fázik, és már a dunna sem melegíti. Á szomszédasszony válámi krumplipépet főzött neki, és suttogva újságolta, hogy nem sokáig húzhatja áz öreg. — A doktor úr már kétszer is be akarta küldeni a kórházba — mondta —, de nem engedte. Azt felelte, inkább itthon akar meghalni, pedig én tudtam, hogy igazán csak magát ,várta. Az üveg ekkor már ott horpasztotta a dunna tetejét. Doktor Kopogós erőtlenül végighúzta rajta az ujjait, és sokáig nézte. Egy üveg óceán, gondolta, és kavicsszürke szemével látni vélte benne a végtelen kékséget, hajókkal, bálnákkal, csodálatosan furcsa tengeri csillagokkal, kagylókkal, csigákkal. És felsóhajtott a gyönyörűségtől, hogy az a rengeteg csodavilág, amiröl annyiszor olvasott, vagy amit a tévében látott, most ott tiszteleg előtte két csík között a dunna tetején, beszorítva egy kövidinkás üvegbe. Aztán arra kérte a fiát, hogy töltsön belőle egy pohárba. — Csak nem akarja meginni édesapám? Hiszen veszettül sós, kimarja még a torkát is... , — Hátha ez... ez segít — súgta az öreg —, nem akarok ón többet, mint egy kortyot... 'Csak éppen megízlelni, megforgatni kicsit a számban... Ivott egy kortyót. de nem érezte, hogy sós. Csak azt tudta, hogy most az óceánból ivott, a távoli, az elérhetetlen a végtelen óceánból! Demény Ottó*' DAL Bolyongva árváit réteken virágaim virágaim az unhatatlán kedvesek pitypang kék kóró kankalin nem lépi őket. senki seih ilyén ildomtalan csokor — öklömnyl szekfük tülekednek — vélük csak kósza szél lohol rideg sors kéhyé-kédviré élnek az isten teWyéfén röpül a millióm pihe megkapaszkodik e gyökér i Honnan indult harminc évvel ezelőtt s hová érkezett á magyár képzőművészet? Mit tettek le harminc év alatt festőink, szobrászaink, grafikusaink a képzőművészet asztalára? Ilyen gondola toktól indíttatva néztük meg a Műcsarnok termeiben á Jubileumi képzőművészeti kiállítást. Tulajdonképpen vártűk már képzőművészetünknek ezt a bemutatkozását: áz utóbbi évek terméséből válogatott, legjobbnak ítélt képeket, szobrokat, grafikákat, gobelineket. Az itt látható művek — csaknem hatszáz alkotás — szinkronban vannak a progresszív művészeti törekvésékkel, s miközben keresik a válaszadás formai lehetőségeit, egyszersmind feleletet is adnak azokra. Ez á válász akkor is elhangzik, ha az egyes képek, szobrok, művek ném kötődnek közvetlen társadalmi élményhez. Nem tematikus tárlat ez, s ezzel csak egyetérthetünk. A kiállított művek nagy része így is az építőmunka feltérképezése, a művészi látásmód sokféleségével. A kiállítás rendezői, helyesen, flem törekedtek a tárlatnál arra, hogy kiemelésekkel hangsúlyozzák a képzőművészetünkben fellelhető egyes stílusirányzatokat. A legfőbb meghatározó — az egész számbavételén túl —láthatóan az volt, hogy a főbb tartalmi jegyek, a képzőművészetünkben egyértelműen felismerhető progresszivitás és a szocialista világnézet súlyának megfelelően szerepeljenek. A festészeti anyagra a sokféleség jellemző, mind tartalmilag, mind formailag. A névsor az idősebb, nemzetközileg is elismert mesterektől kezdve, a középgeneráción át a leg- fiatalabbakig ível. Ott látjuk Barcsay Jenő, Bemáth Aurél, Czóbel Béla, Domanovszky Endre, Hincz Gyula, ICurucz D. István munkáit épp úgy, mint Berki Viola, Kokas Ignác, Németh József, Szurcsik János, Udvardi Erzsébet és Vecsési Sándor műveit, a nemrég elhunyt Kondor Béla festményét, és a legfiatalabbak közül például Hézső Ferenc, Lóránt János, Sváby Lajos alkotását A hagyomány őrzése és továbbvitele éppen olyan fontos része a festői anyagnak ezen a tárlaton, mint a különféle művészeti irányzatok. törekvések újrafelfedezése, kipróbálása és művészi beolvasztásának igénye. Természetesen az egykori nagy iskolák* küldetését teljesítő idősebbektől és az önkifejezés egyéni eszközeit, saját stílusukat kereső fiataloktól egyaránt csupán egy-két művet láthatunk. Ám az egy-két kép mögött tematikus tárlátok, egyéni kiállítások egész sora van, A szobrászati anyag némiképp karakterisztikusabb képet mutat. Ez a tárlat lényegében a Köztulajdonban című kiállítás seregszemléjének a folytatása. Már ott megállapíthattuk: zavarbaejtően sok értékes alkotás ké. szült, s kapott helyet köztereinken a felszabadulás óta. Mégsem elsősorban a mennyiség a lényeg, hanem az a művészi erő, amely igen sok nyilvánosságot kapott alkotást jellemez. Borsos Miklós remek vörösmárvány portréi Déry Tiborról, Németh Lászlóról; Somogyi József új utakat kereső lírai kisplasztikái — mint például a Pannon álom. a Falusi em. lék —, drámai erejű Dózsája. Kiss István müveinek ugyancsak lírai szépsége és szakmai precizitása — Búza. Galambok; Segesdy György erőteljes, az eszmét és az embert egyaránt felmutató, krómacélból "hegesztett Marx—Engels emlékműve; Pátzay Pál kifejező, szuggesztív erejű Kopernikusza, Varga Imre életnagyságánál nagyobb ihleteit Ko- dály-szobra. Ifjabb Szabó István az Orlay Petrich Soma lestméftyeiről ismert karosszékben ábrázolja Petőfit. A forradalmár költő bal kezében könyv, jobbjával indulásra készen a szék kar. fáját markolja tűnődés és indulat közötti állapotában. Kerényi Jenő szobrai, Vígh Tamás, életnagyságánál nagyobb, monumentális erejű Lenin-errüékműve, vagy A felszabaduló című munkája kifejező erejű. A fiatalabbak1 közül Kő Pál, Borbás Tibor, Gyurcsek Ferenc munkája szintén a kifejező erő bizonysága. A művekben megnyilatkozó alapállás azonos; a művész hivatásául elfogadják, s ehhez tartják magukat: felmutatni az embert, annak munkáját, küldetését, arculatát és magára találását. A kisplasztikák témagazdagsága, legtöbbjük szobrászi megoldásának ötletessége csak erősiti a kedvező benyomás1 H. M, Dobi Nroska: Bányászok (olaj). övári László: Tavasz (olaj). Jubileumi képzőművészeti kiállítás a Műcsarnokban
