Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-24 / 120. szám
lirrs május 24. KELET ■ M AG Y ARORSZA® 1 A prócska termetű, szerény gimnazista fiú — és nehézat- leta! Az érzékelhető ellentét, szinte mosolyra derítő. Á m. aki ismeri ezt az aprócska termetű fiút, a mindössze tizenöt éves Glückman Pált, az aligha mosolyog a látszólagos ellentéten. Hiszek tudja, hogy a Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium serdülőkorú súlyemelője a vfersenydobogón szinte játszadozik a roppant súlyokkal. Mindössze egy éve sportol versenyszerűen -és súlycsoportjában ' máris az országos r-angTehetségeink: GHicliinan Pál lista elén áll! Idén májusban országos kiválasztó versenyt nyert 260 kg-os összteljpsit- ménnyel. Megnyerte a kozepiskolás súlyemelő megyei. majd országos bajnokságot, s a múlt év novembere óta hatszor teljesítette az aranyjelvényes szintet. Saját testsúlya mindössze 51 kiló, de szakításban 70 kg. lökésben pedig 90 kg az eddigi legemlitésre méltóbb eredménye! Megszállottja a súlyemelősportnak. Bár csal- egy eve. hogy versenye.: mégis komoly munkái végzett eddig is. Hiszen ti—7 éves korától ..bűvöli'’ a splyzót édesapja — ki szinten jo nevű versenyző volt — irányításával. Szép sportpályafutás előtt áll! (D. .1.) Asztalitenisz Köztudottak a nagykáliói bőrdíszműves lányok labdarúgó sikerei az OKISZ kupában. Ezúttal a Nagykáliói Vasipari Szövetkezet férfi asztalitenisz-csapatának nagyszerű szerepléséről adhatunk számot ugyancsak az OKISZ-kupában. A közelmúltban Hajdú- Bihar, Szabolcs-Szatmár. Heves. Békés és Pest megyék legjobb kisipari szövetkezeti csapatai Kecskeméten területi döntőn vettek részt. A nagykáliói Magyar József, Szabolcsi László. Nagy 1st. fán. Túri László alkotta csapat a felsi rolt megyek legjobb együttesei fölött diadalmaskodóit és bejutott a szombat- helyi döntőbe, amely ha! csapat részvételével május 23- án és 24-én lesz megtartva.. A döntőbe jutás mái- maga is szép siker s ahogy mondani szokás. — ott meg már minden lehetséges. Szabolcsi László, a csapat egyik játékosa ezzel kapcsolatban szerényen fogalma/. ..Jó lenne egy dobogos helyet elcsípni". Dr. Miski László Úszás Nyíregyházi sikerek Debrecenben ISégytusa és háromtusa: • A Hajdú-Bihar , megyei Uszo Szakszövetség Debrecenben kétnapos úszóbajnokságot rendezett a béka- es gyermekkorcsoportos ver-1 SenYzők részére. A bajnokságon a Nyíregyházi Sportiskola ■ versenyzői kitűnőre vizsgáztak. Valamennyi békakorcsoportos számban bajnokságot nyertek, és többi-ér., tékes helyezést értek el. . A áyőrmekl&r'csoporfos számokban is csaknem teljes „hiúrogy házi siker született. 100 ivi GYORSUSZÁS: Bajnok: Gergely Gabriella (Sí) 1:37,2, 3. Nagy Zs. (Sí) . 1:50.9. 100 M MELLÚSZÁS: Bajnok: Gergely G. (Sí) 2:09.6, 3. Nagy Zs. (Sí) 2:19,3. 100, ÍVJ fJÁTUSZÁS: Bajnok: Gergely Gi (SI) 1:58,2, 3. Nagy Zs. (Sí) 2:06.8. 200 M VEGYESUSZÄS: Bajnok: Gergely G. (Sí) 4:03,2 (béka- csúcs), 3. Nagy Zs. (Sí) 4:21.3. 4x100 M GYORSVÄL- T0: Bajnok: Sportiskola (Ho- íjk, Varjas!, Nagy, pergely G) 7:56,3 {békacsúcs)100 M GYORSUSZÄS: Bajnok: Vasvári Zoltán (SÍ) 1:31.7. 3. Vinnaj J. (SI). 1:52,3. 100 M MELLÚSZÁS:’ Bajnok: Vasvári Z. (Sí) 1:55.1. 2. Szabó L. (Sí) 2:05.8. 3. Vinnai •>■ (Sí) 2:07,2. 100 M HATUSZÁS: Bajnok: Vasvári Z. (Sí) 1:47,6, 3. Szabó L, (Sí) 1:58.6. 200 M VEGYESÚSZÁS: Bajnok: Vasvári Z (Sí) 3:52,8 (békacsúcs). 3. Vinnai J. (Sí) 4:31.3. 4x100 M GYORSVALTŰ: Bajnok: Sportiskola, (Módi. Danko, Vinnai, Vasvari) 7:31,6 (békacsúcs). . 200 M GYORSUSZÄS: Bajnok: Palicz Andrea (Sí) 2:58,9 (csúcsbeállitás). 2. Bo- zsik M. (Sí) 3:19,8. 200 M MELLÚSZÁS: Bajnok: VasiTünde (Spartacus-Petőfi) 8:29,4 '(gyeéÁ4édti‘3@?’serdülő- csúcs). 2.. B<rzsüv M. (Síi •3:4(12'. 3! Páti*. ‘A. ’ISI) 3:52.8. >00 M HÁTUSZAS: Bajnok: Palicz A. (Sí) 3:24.8. 3. Bozsik M. (SD 3:37.7. 200 M VEGYESUSZÄS: Bajnok: Palicz A. (Sí) 3:24,8 (delfin- és gyermekcsúcs), 2. Bozsik M. (Sí) 3:35,8. 200 M GYORSUSZÄS: Bajnok: Szokol Tamas (Sí) 2:48.0 (delfin- és gyermekcsúcs). 200 M MELLÚSZÁS: 3. Török S. (Sí) 3:33.0. 200 M HATUSZÁS; 2. Szokol T. (Sí) 3:06,6 (delfin- és gyermek csúcs). 200 M VEGYES- ÚSZÁS: 2. Szokol T. (Sí) 3:12.8 (delfin- és gyermekcsúcs). A Szabolcf-Szatmár megyei Uszo Szakszövetség a Sóstó- gyógyfürdő 50 méteres uszodájában rendezte meg a megyei béka. és gyermek - korcsoportos seregszemle II. fordulóját. A hét végi versenyen a Spartacus-Pétőfi ’ és a Városi Sportiskola fiatal úszói viaskodtak a dobogós helyezésekért. Eredmények. 100 M BÉKA LEÁNY MELL. ÚSZÁS: 1. Stick Mariann (SÍ) 2:38.4. 2. Loóe, Karín (Sí) 2:56,1. 3. Bálint Zsanett (Spartacus-Petőfi) 3:15,0. 100 M BÉKA FIÚ MELLÚSZÁS: l. Priromayer Zoltán (SD 2:11.3, 2. Nagy» Sándor (Sí) 2:14,7, 3. Bugyi András (Sí) 2:18,1. 200 M GYERMEK LEÁNY MELLÚSZÁS: 1. Vass Tünde (S-P) 3:31,6. 2. Dankii Zs. (SÍ) 3:58,4. 3. Kocsis M. (Sí) 4:07,3. 200 M GYERMEK FIÚ MELLÚSZÁS: 1. Gyurján László (Sí) 3:40.2, 2. Sípos Tamás (S-P) 3:43,0, 3. Fehér Zs. (Sí) 3:58,9. 100 M BÉKA LEÁNY GYORSUSZÄS: 1. Loos K (SI) 2:42,2. 2. Stick M. (SI) 2:50,7, 3. Bálint Zs. úS-P) 3:05.2. 100 M BÉKA FIÚ GYORSUSZÁS: 1. Makó Pál (Sí) 2:00.4, 2. Módi György (Sí) 2:00.9. 3. Prirmyiaver Zoltán (SD 2:03,8. 200 M GYERMEK LEÁNY GYORSÉ ÚSZÁS: 1. Dankó Zs. (Sí) 3:35.3. 2. Kocsis M. (Sí) 3:41,2. 3. Nagy I. (SD 3:44,0. 200 M GYORSUSZÁÉ: 1. Gyurién László (Sí) 3:10.5, 2. Sipos Tamás (S-R*. 3:23.8. 3. Gergely Tamás (SD 3:31,6. 100 M FELNŐTT FÉRFI HAtUSZAS: 1, Körtvélyfáy Barna (S-P) 1:15,9 (ifjúsági és felnőttcsúcs). 2. Dorogi L (S-P) 1:31,0. 3. Staud Z. (S-P) í:47,6 100 M SERDÜLŐ FÉRFI GYORSUSZÁS: 1. Staud Z. (S-P) 1:16,0, 2. Do. rogi L. (S-P) 1 :30.6, 3. Kovács L. (S-P) 1:41.9. Az úttörői-olimpia megyei döntő eredményei Pálóczi Gyula (Csenger) 2.13, 3 Botos András (Nyíregyháza. 2-es iskola) 203 pont. A nyíregyházi stadionban. a XI. nyári úttörő-olimpiai megyei döntő első napján a négy- és háromtusa számuk zajlottak le. E számokban a nyíregyházi kis sportolok . szerepeltek jól, de dicséretes a kíslétai es tiszalöki úttörők teljesítménye is. Eredmények: LÁNYOK: Négytusa. egyéni összetett: 1. Téglási Eleonóra (Nyíregyháza. 2-es iskola) 233, 2. Gcrdos Katalin (Nyírbogai) 220. 3. Bartha Ágnes (Nyíregyháza, 2-es iskola) 206 pont. Csapatban: 1. Tiszalök (Cseres Mária. Fekete Erzsébet. Katona Gizella. Donka .Tünde. Kórik Gabr^la. Rácz Rita) 1259 pont. 2 T1szavasvári 3-as iskola. 3. Nyáregyháza, 1-es gyakorló iskola. Kisdobos háromtusa, egyéni összetett: 1. Balogh Ibolya. 2. Koháry Ildikó (mindkettő Nyíregyháza, 2-es iskola), 3. Mihalkó Anna (Nyíregyházi 12-es Iskola). Csapatban: 1. Nyíregyháza. 2-es Általános Iskola (Vegh Rita. Balogh Ibolya. Koháry Ildikó) 472 pont. 2. Nyíregyházi 1-es Gyakorló Iskola. 3. Tisza vasvári 2-es Általános iskola. FIÜK: Négytusa egyéni összetett: 1. Hankovszki László (Nyíregyháza. 2-es iskola) 217. 2. za. Csapatban: 1. Nyíregyházi 5-ös Általános I.rkoJa (Csillag Tamás. Grencsó Tibor, Kárpáti László. Kolozs István. Nagy Peter. Or- sovsxki Tibor) 1015 pont. 2. Tiszalök. •'!. Nyíregyházi 2-e* Általános Iskola. Háromtusa, egyéni összetett; 1. Angyal Péter (Kislé- ta). 2. Balogh Zsolt (Mező- ladany). TothCgliutoi László (Nagydobos). Csapatban: 1. Kisléta (Lengyel László. Angyal Paler. Berzsán József) 409 pont. 2. Nagydobos. 3. Nyíregyháza, 5-ös Általános Iskola. Éléi végi sportműsor SZOMBAT Atlétika: A XI. nyári úttörő-olimpia leány- és fiúszámainak megyei döntője a nyíregyházi stadionban délelőtt 9 órától. Kézilabda, megyei bajnoki mérkőzések: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Kisvárdai SE, női találkozó a stadionban 15 órakor. Asztalos SE— Nagykáliói SE. féríimérközés 16 óra 30 perckor. VASÁRNAP Kézilabda NB U: Nyíregyházi Volán-Dózsa—Nyíregyházi Tanárképző Főiskola, női mérkőzés a stadionban délelőtt 10 órakor. Má- c tészalkai MEDOSZ—Bp. Beloiannisz. női mérkőzés délelőtt 10 óra 15 perckor. Nyírbátori Vasas—Bp. Pamuttextil. férfimérkőzés délelőtt 11 órakor. Tiszavasvári Lombik—Váci Híradás Vasas, férfimérkőzés 11 órakor. III. kér. TTVE—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi férfimérkőzés Budapesten délelőtt 10 óra 30 perckor. Megyei női bajnoki mérkőzések : Nyíregyházi Tanárképző II—Záhonyi VSC. főiskolai pálya délelőtt 9 óra 30 perckor. Vásárosnaményi Vörös Meteor—Tiszavasvári Lombik, 10 óra 30 perckor. Férfi megyei bajnoki mérkőzések: Geezterédi Tsz—Ho- dászi Tsz. 10 órakor, Kerne- csei MEDOSZ—Mátészalkai MEDOSZ, délelőtt 10 órakor.- Kisvárdai SE—Záhonyi VSC. 10 órakor. Fényeslitkei Tsz— Nyíregyházi Mezőgazdasagi Főiskola. 9 órakor. Kosárlabda NB IT: OSC— Nyíregyházi Tanárképző Főiskola. férfimérkőzés BudaA Szabolcs-Szatmár me gyei Szálloda és Vendéglátó Vállalat felvesz mátészul’-ai üzemegységébe felszolgálókat Felentkezni lehet az üzlet gazgat.ónál. Mátészalka. Hóéi. Szatmár. Felveszünk furábbá a sóstói üzemegysé ;ünkbe pénztárost lelentkezni lehet a vállala! munkaügyi csoportjánál, : Nyíregyháza, Rákóczi u. 4 sz. (673) Azonnali belépéssel gép-gvorsirót ielveszünk Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: városi tanács vb igazgatási osztály vezetőjénél. Nyíregyháza. Kossuth tér 1. I. em. 119. szobában. (676) Gépírni tudó 1 ÉRETTSÉGIZETT adminisztrátort az EXPRESS Utazási Iroda azonnali belépéssel FELVESZ. Lehet kezdő is. Jelentkezés Arany Jáno6 u. 2. sz. (680> — pesten délelőtt 10 óra 40 perckor. Teke: A szabolcsi csapatok hétvégi műsora. Ny. Volán-Dózsa 24-én, szombaton délután 14 órakor a Szabolcs utcai pályán Oros csapatát fogadja. A Ny. Spartacus-Petóli 25-én. vasárnap 8 órakor a városi stadloni 4-es tekecsar nokban a DEAC csapatával mérkőzik. Ugyancsak a stadionban játszik vasárnap 11,30-kor a Ny. Taurus csapata a DMTE II. csapatával. A Ny. TITÁSZ-Elektromos csapata idegenben. Hajdúnánáson a helyi csapattal mérkőzik vasárnap reggel 3 órakor. i jíődzífis® Hőt Borő«»üí"sI/I - Uszá»!-’ 'Megyei seregszemle leány és fiú delfinszámokban a sóstói uszodában délelőtt 9 órától. Röplabda, NB II: Miskolci VSC—Nyíregyházi Taurus, női mérkőzés Miskolcon délelőtt 11 óra 30 perckor. Debreceni Volán—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi, női mérkőzés Debrecenben 11 órakor. Testvériség—Nyíregyházi' Spartacus-Petőfi. férfimérkőzés Budapesten délelőtt 11 órakor. Sakk, megyei csapatbajnoki mérkőzések egyaránt délelőtt 9 órától: NY VSC—Ujfehertó, Vakok SC—Kisvárdai SE, Záhonyi VSC—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC. Asztalos SE—Tiszalöki MEDOSZ, Nagykáliói SE—Tiszaeszlár. Skeetlövészet: Dr. Halassy Gyula országos jellegű emlékverseny a nagyszállási lőtéren reggel 8 órától. Labdarúgás. NB III. valamennyi mérkőzés egyaránt délután 17 órakor kezdődik: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Salgótarjáni KSE. stadion. vezeti: Demeter dr. Záhonyi VSC—Kisvárdai SE, Záhonyban, vezeti: Lénáét. DEAC—Tuzséri MEDOSZ, Debrecenben, vezeti: Németh. Megyei I. osztály, valamennyi mérkőzés egyaránt délután 1? órakor kezdődik: Mátészalkai MEDOSZ—Tiszavasvári Lombik, vezeti: Demeter L. (Erdei. Egeressy), Nagy halászi Textiles—Nyir- mada'i MEDOSZ. vezeti: Ambrus (Dede. Maróthy II.), Fehérgyarmati MEDOSZ— Vencsellöi Tsz. vezeti: Kántor (Vigh. Ba'rkányi). Tyuko- di Tsz—Nyírbátori MEDOSZ, vezeR: Szarvas 1. (Jármezei, 'Bájét:). ' Nagykáliói SE— Nyíregyházi Építők, vezeti: Juhász Gy. (Gál Z.. Sántha). Baktalorantházi .MEDOSZ— Nyíregyházi MEDOSZ. vezeti : Borsod megyei jv. (Kere- zsi. Geró). Vásárosnaményi Vörös. Meteor—Nyíregyházi Volán-Dózsa. vezeti: Juhász I. (Szarvas II., Albert). Tiszalöki MEDOSZ—Rakama- zi Spartacus, vezeti: Puskas (Szegedi, Bárdi). I Megyei II. osztály, valamennyi mérkőzés délután 17 órakor kezdődik: Nyírtass) MEDOSZ — Nagyvcsedi Tsz, vezeti: Péterváíi (Peter, Kun). Asztalos SE-Nagy- varsányi Tsz, vezeti: Navraczki (Veres. Szegő). Uifehértói Vörös Meteor—Keroe- csei MEDOSZ, vezeti: Szilágyi (Spitzmúller. Király G.), Nyíregyházi VSC—Balkán jó MEDOSZ, vezeti: Tölgyesi (Fodor, Herter). Nyírbogát! Tsz—Hodászí Tsz, vezeti: Tóth A. (Alföldi, Salamon). Oemecseri Kinizsi—Nábrádi Tsz, vezet;: Németh L. (Varga. Németh M.). Tornvospál- cai Tsz—1 órányi-Tsz, vezette Dalanics (Váradi II.. FehérJŰ Építőipari Szövetkezet azonnal (elvesz építő, és szerelőipari szakmunkásokat, segédmunkásokat, kőműves, lakatos, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, vasbetonszerelő, asztalos, burkoló, ács, tetőfedő és szigetelő, bádogos, festő, parkettás, könnyű- gépkezelő, gépkocsivezető, gépkocsiszerelő szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), raktári kiadót, rakodókat, kubikosokat, JELENTKEZNI LEHET a ..Prosperitás” Ksz munkaügyi osztályán; Budapest IX,, Viola u. 45. (HY—3?) A Mátészalkai Mezőgazdasági Szakközépiskola levelező tagozata I. osztályában az 1975/76-os tanévére felvételt hirdet. Jelentkezési feltételek: — 17. életév betöltése, — 8 általános iskola elvégzése, — 3 éves mezőgazdasági gyakorlat igazolása, ^ — a mezőgazdasági szakmunkásbizonyit- vánnyal rendelkezők különbözeti vizsga után a II. osztályba jelentkezhetnek. Jelentkezési határidő: 197.5. június 15-ig. Bővebb felvilágosítást a jelentkezés után írásban adunk. MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 4701. Mátészalka, Postafiok 27. (634)