Kelet-Magyarország, 1975. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-18 / 115. szám
Mt«, attn* tt ß5LOT-WA<5YÄRGRSZ&Q—'VASÄRiTÄPT WRX&KEB9 \ Nyíltabb közművelődés? A KÉRDŐJEL AZÉRT KÍVÁNKOZIK a cím után, mert még nem általános gyakorlat a nyílt közművelődés. Pontosabban a művelődési intézmények nyitottsága. Mire gondolunk? Egy példa: Vaján, a kuruc generális műemlékkastélya hosszú évekig a község művelődésének központja volt. Kezdettől fogva sem csupán a történeti múzeumi ismeretterjesztés, honismereti tevékenység megalapozása volt az egyetlen célja. Amíg az új művelődési ház el nem készült, gyakorlatilag a múzeum töltötte be a kulturális központ szerepét. Más: a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalat szakszervezeti művelődési háza régóta felismerte, hogy lakóterületi kisugárzásra is képes. Önálló képzőművészeti pályázatokkal, színvonalas kiállításokkal, több művészeti rendezvénnyel próbálkoztak, sikerrel. A község lakóit is mindig szívesen látták a „profilját” tekintve üzemi művelődési házban. Folytathatnánk a sort a megye tanárképző fősikolájával, amely az utóbbi években a kulturális élet egyik központjává válik: elsősorban rangos kiállítások, zenei rendezvények, irodalmi események színhelye. Hasonlóan részt kér a megyeszékhely művelődési életéből a mezőgazdasági főiskola, ahol néha ritkaság számba menő képzőművészeti tárlatok és egyéb kulturális programok várják az érdeklődőket. Biztató jelek ezek, mert arra mutatnak: megszűnőben van az egyes intézmények zártsága, jellegük túlhangsúlyozása. Senki nem gondol arra, hogy egy-egy iskolától — legyen az általános, közép-, vagy éppen főiskola — azt várjuk: cseréljen szerepet a művelődési házzal, könyvtárral, klubbal, stb. Ilyen szerepcserére nincs szükség, mint ahogyan a köz- művelődési intézmények, — így a művelődési házak — sem vállalhatják át az iskolák szerepét. Mégis igen fontos, hol húzódnak a határvonalak. M a mar a művelődési hazak programjai igyekeznek egyfajta kapcsolatot teremteni az iskolákkal. Nem csak úgy, hogy erejük és adottságuk szerint ők is szerveznek iskola-előkészítő tanfolyamokat, sót — mint ez Ujfehértóm és másutt sikerrel halad — a felnőttek rövidített iskoláit is. Vagy a könyvtárak: mind nagyobb figyelmet szentelnek az új olvasók toborzásánál az iskolásokra. Ajánlásokkal, a kötelező és ajánlott irodalom színesebb „tálalásával”, filmes, diás, hanglemezes könyvtári órákkal igyekeznek megkezdveltetni a fiatalokkal az olvasást. Vannak könyvtárosok, akik rendszeresen eljárnak az irodalomórákra, s vannak pedagógusok, akik hasonlóan jó kapcsolatot tartanak a könyvtárosokkal, amikor csak alkalom kínálkozik, elviszik osztályukat a könyvtárba. A múzeumok zártsága is sokat változott, történelemórákat tartanak ma már múzeumban, levéltárban, tanulmányi séták vezetésére az iskolák múzeumi szakembereket is felkérnek. Az egymásrautaltság kézenfekvő, a műveltebb emberek nevelése megkívánja a közeledést, a hullámhosszak egyeztetését művelődési ház, könyvtár, múzeum, levéltár, klub, iskola, minden rendű és rangú kulturális intézmény között. Ez persze nem csupán szemlélet dolga, bár ez a legfontosabbak közé tartozik. Az adottságok is befolyásolják a közeledést. Áll ez különösen az iskolákra: országosan ismert igény, az iskolákat olyan értelemben is nyíltabbá kell tenni, hogy a fiatalok szabad időben — szombaton délután, vasárnap — elmehessenek oda egy-egy filmvetítésre, játékra, hasznos időtöltésre. Az iskolák óriási többségében ez nem valósul meg. Miért? Szemléleti okokból, anyagi és személyi gondok miatt. Ki ügyeljen fel ki fizesse a takarítást, villanyt, stb. költségeit? Az igényhez még nem, vagy kismértékben igazodik az iskolák költségvetése, és nem kedvez a „nyit- vatartásnak” a nevelők többségének túlterhelése sem. A középiskolákban a diákbizottságok azonban sok segítséget tudnának adni ahhoz, hogy az iskola ne csak a tanulás, hanem a kötetlen időtöltést, a hasznos szórakozás és művelődés otthona is legyen. R engeteg még a kihasznAlatLAN TARTALÉK a jó együttműködésben. A művelődési intézmények közötti munkamegosztásnak már sok biztató jelével találkozunk, de jócskán akad bezárkózás, párhuzamosság, egészségtelen versengés is. A bezárkózás egyik szokatlan példája volt, amikor az újfehértói művelődési ház az egyik helyi általános iskola művelődési igényei iránt érdeklődve „nemleges”, szinte sértő választ kapott. A párhuzamosság főként az azonos jellegű szakkörök, klubok, csoportok fenntartásában érezhető, melyek mögött néha kicsinyesség, féltékenység is meghúzódik. A jellemző mindinkább az, hogy a művelődési házak és az iskolák, a művelődési intézmények — maguk között is keresik és meg is találják az egymás munkáját kiegészítő lehetőségeket. Általános, mindenütt érvényes receptek persze nincsenek. Vannak községek, ahol a jól dolgozó és ideális feltételeket teremtő könyvtár lehet a művelődés igazi központja, mert a művelődési ház arra alkalmatlan. Másutt a falu múzeuma láthatja el ezt a szerepet. Akadnak olyan községek — főleg az apró falvakban, a fehérgyarmati és a vásá- rosnaményi járásban — ahol az iskolák lehetnek a művelődés centrumai, mert olyan tárgyi és személyi adottságokkal rendelkeznek, amelyekkel nem versenghet az egyter- mes művelődési szoba, vagy nevezzüjt bárminek. Másutt egy-egy üzem, tsz, vállalat adhat otthont a lakóterületi művelődésnek. TUTINDEZ AZONBAN ÖIIAJ MARADNA, * A ha nem sikerül széles körben megértetni a művelődéspolitika lényegét, s annak szellemében végezni a kulturális nevelőmunkát. Ebben van nagy szerepük a párts.tervezeteknek, pártbizottságoknak. A cél, amint a megyei pártértekezleten is hangsúlyozták: a kulturális nevelőmunka a pártmunka szerves része legyen. Páll Géza A „feszti válkóras* krónikájából Húszéves a Pedagógus Jubilál a megyei művelődési központ Pedagógus énekkara. Húsz évvel ezelőtt a nyíregyházi kultúrotthon felhívására, a megyei és a városi rendezvények művészi színvonalának emelése érdekében alakult meg a kórus. Harmincnyolc alapító tagja még abban az évben bemutatkozott a közönségnek. Az első kitüntetés A jubileum alkalmából Fehér Ottót, az együttes karnagyát kértük meg; foglalja ösz- sze a sikerekben gazdag, de kudarcoktól sem mentes húsz esztendő történetét. Nehéz lenne együttes krónikáját megírni, hiszen az alakító tagok közül már senki sincs a kórusban. A „legidősebb” kórustag Báródy Mihály, aki 19 éve énekel az együttesben. Jelenleg csaknem ötvenen vannak, gyakorló és leendő pedagógusok, tanárok és főiskolai hallgatók. evemen előbb az alapító Fekete Ferenc, mai vZLÍanűS t%Gu?yds 9yörgy lelkes munkáj nyomán kaptak az első elismeréseket. Tíz é kitartó munkájára volt szükség, míg 1965-be AkkorPm.tarSKÍfÍalÍS^ kultüráén kitüntetés SránvLn t0bb ?ye Tarczai Zoltán karnag irányítottá az énekkart, s közel 15 éves mun „Ja az együttes felzárkózott az 0i szag legjobb amatőr kórusainak sorába. jelzikT,«05 min6sitéseken elért eredményei je zik hogy egyre igényesebb művészi felad' tokát tudnak megoldani, az együttes színve ke aarfnvLmaSaSarb, tetL Egy aranykoszor- eev diplomával minősítéssel < KSJtcf0^í!yIerekeremrnel büszkélkedhetne! Kétszer hívtak meg az együttest külföldi ver országba^16’ & Szovjetuni6ba és Lengyel A legjobb 20 között Három éve vette át Fehér Ottó az énekka: veretesei. s munkáját az együttes megíiatalí- tasaval kezdte. Az átszervezett kórus sikeresen folytatta a hagyományokat, előbb a megyei mvodijat nyerték el, s megkapták a Sza- bolcs-Szatmár megye kiváló kórusa címet majd 1974-ben elérték az egyik legmagasabl minősítést egy országos versenyen. Hangverseny kórus kategóriában fesztiválkórus fokozatot nyertek. Mit is takar ez a cím? — Nagyon röviden fogalmazva azt jelen - l-1 válaszol Fehér Ottó —, hogy ezzel a minősítéssel az ország legjobb húsz kórusa közé sorolják az együttest. A mi munkánkban pedig azt jelenti, hogy ez a kórus már képes rendkívül rövid idő alatt bármilyen stílusú mű megtanulására és bemutatására. Ezt a színvonalát tartom a húsz év legnagyobb eredményének, hiszen amatőr együttesről van szó, amelynek tagjai sem a próbákért, sem a fellépésekért nem kapnak fizetést. Tudjuk, hogy a ltórusmuzsika nem tartozik a legnépszerűbb komolyzenei művek kőénekkar zé. Milyen terveik vannak a műfaj megsza. rette tésére? Megszerettetni a kórusmuzsikát — Jó úton halad az együttes ahhoz, hogy versenyképes legyen — folytatja a karnagy —. Az első feladatunk tehát az, hogy magas színvonalúak legyenek produkcióink. Úgy érezzük, a nyíregyházi zeneszerető közönséget, sikerült megnyernünk, a vidéki koncerteken azonban sok kudarc ért bennünket. Az üresen maradó széksorok rendkívül rossz hatással vannak a kórusra. Ezért próbáltuk meg az együttműködést a Szabolcsi szimfonikus zenekarral és az Ifjú zenebarátok kórussal, nagyobb lélegzetű, népszerűbb művek előadására. Nyíregyházán ez meghozta a várt sikert. Évente átlagosan 25—30 alkalommal lépnek fel, egyrészt megyei, vagy országos nyilvános koncerteken, másrészt fesztiválokon, vagy a rádióban. Tavaly a nyírbátori zenei napok közönsége is tapsolhatott produkciójuknak; egy Hándel-oratórium előadására vállalkoztak. Legfőbb céljuk azonban továbbbra is az, hogy a modern kórusmuzsikát megszerettessék, népszerűsítsék. B. E. A krakkói vár bejárata. (Krutilla József túsrajza) I dős Lovas János elgondolkozva ült a heverő szélén. Egy jó negyedóra óta nem olvas, pedig kezében az újság, csak éppen leengedte egy pillanatra maga mellé. Egy pillanatra, egy hosszúvá nyúlt pillanatra. Csupán annyi időre, amíg végiggondolja ami eszébe jutott. Egyszerűnek tűnt. hiszen egyetlen szó volt: zseb. Ez a szó azonban olyannak bizonyult, mint a kis kerek dobozka, amit ha megérint az ember kétméteres hosszú szalag fut kj belőle. E szóba is belefért az a történet, amit Lovas János végiggondolt, én pedig leírtam. Kezdődött azzal, hogy a Zsuzsi lánya férjhez készül, de csak készül, mert egyelőre se vőlegény, se menyasszonyság. A legények jönnek, mennek, de nősülni egyik sem akar. Megfoghatatlan, hogy miért, mert Zsuzsi csinos is, szép arcú is, értelmes is és még sok minden is, de hiába. Ezt így gondolhatta végig a bátyja, Jóska is, mert amikor Pestről legutóbb itthon volt azt mondta Zsuzsinak: — No, ha legközelebb jövök, hozok neked egy vőlegényt. — Az jó lesz! Legalább lesz kit szidnom! •»- felelte a lány. így is történt. Jóska legközelebb nem egyedül jött, hanem egy munkatársával. Derék, jó alkatú, beszédes és tréfás természetű legénnyel. A szülőknek tetszett, de Zsuzsi tartózkodó volt. Csinos, jó beszédű, csak... Ez a Csak ott zsongott köztük, mint a hasztalan bessentett légy. Jóska is észrevette és bucsú- záskor testvéri puszi közben súgva megkérdezte: — No, mikor táncolunk? — Nem tudom! — Neem? — Túl huneutnak látom! — súgta vissza Zsuzsi. Jóska nem vehette komolyan Zsuzsi szavát, mert két hét múlva a legény egy pár gyűrűvel jelent meg. Zsuzsi menyasszony lett. örült neki a család. Az apa, mármint Lovas, mondta is, hogy szép lakodalmat csinál a lányának. A ZSEB — Csak ne látnám a szemében a huncutságot! — mondta Zsuzsi egy vasárnap az asztalnál ebédelés közben. — Huncut, hát huncut...! Még mindig jobb, mintha alamuszi lenne! Vagy nem? — kérdezte Lovas. — Jobb hát, csak... — Hát akkor meg jól van... De ha már ennyire vagy azzal a huncutsággal... gondoltam egyet! Meghívhatod disznótorra. Akkor majd jobban belenézhetsz a szemébe és ha látsz benne olyat is, amiért érdemes elfelejteni azt, amit eddig láttál, akkor megcsináljuk azt a lakodalmat — mondta Lovas. így történt. Ment a levél, jött a legény. Szépen öltözve-, nyakkendősen, de hozta a munkaruháját is, hogy segíthessen, mert a meghívó levélben Zsuzsi azt írta: „Édesapám szeretné, ha Jóskával ti ketten végeznétek el a munka nagyjét, mert neki ősz óta fájdogál a dereka.” A legény ki is tett magáért, úgy dolgozott akár egy böllér, mintha a disznóboncolás is mestersége lenne. A felbujó napnak még csak a karimája látszott, de a hízó két darabra szabva már bent volt az asztalokon. Lovas mondta is a feleségének: — Ez gyorsan ment! Mindent jól csinált ez a fiú, csak én a háton kezdem a bontást, ő meg hasról kezdte... — A hentesek is úgy csinálják! — védte az'asszony. — Igaz, igaz, de én mégis jobb szeretem amúgy! Eljött a vacsora ideje, majd a borivásé, a táncé, tizenegy óra tájt a nótázásé is. Zsuzsi ott ült a legény mellett. Lovas a szeme sarkából oda-odanézett, szerette volna tudni, hogy észrevett e már valamit a huncutság mellett a lánya. Zsuzsi mérsékelt jókedve azonban éjfélig sem hízott nagyobbra. Éjfélben véget vetettek a dalolgatásnak, lefeküdtek, mert a két legénynek hajnalban indult a vonatja. Hagyni kellett, hogy egy kicsit szundítsanak is. Amikor a két legény elment Lovas nem feküdt vissza, hanem ment rendbe tenni az udvart. Mire Zsuzsi kibújt az ágyból, már a frissen besózott húsokat is bevitték a sózó- teknővel a kamrába. Lovas készült a tojásos velő reggelihez, mosta a kezét, amikor a lánya kijött a konyhába. Amikor törölte a kezét észrevette, hogy az ajtó fogasán lóg a vőlegény munkaruhája. — Zsuzsi, te... — hívta mindjárt a lányát, de az olyan nagy beszédben volt az anyjával, hogy nem hallotta. Lovas kézbe vette a fogasról a ruhát és bevitte nagy fejesóvóló sajnálkozással. — Nézzétek, ez meg itt- rnaradt! — mondta. — Istenem, mibe fog dolgozni? — csapta össze a kezét Lovasné. — Kéz alá kellett volna tenni — mondta Lovas és fordult, hogy yiszi vissza az öltönyt a fogasra. Amint egyet lépett, megütötte valami a lábaszárát. — Hm, mi volt ez? — hökkent meg és végigtapogatta az egyik lógó nadrágszórat. — Nafene, a gyújtó — állapította meg a fogásár ról. — De hogy kerül ez ennyire le? — kérdezte, mert a gyújtó a nadrág felhajtójánál volt. íviintha lecsúszott volna. De ez lehetetlen, hiszen a nadrágszárban ritkán van bélés Lovas kifordította a nadrágszárat. A felesége és a lánya elképedve nézték, hogy mit csinál — Ilyet még nem láttam! — mondta sokára. — Földig érő zseb... Kettő! Mire jó ez? •=- kérdezte töprengve.-ar Mire, mire...! Hát zseb! — szólt fuel® a felesége, alci semmit sem értett a dologból. — Talán a szaunájához szükséges! — De földig ér! És itt van mellette egy másik, a rendes zseb. Hát csak nem karót vagy kardot hord benne?! — álmélkodott Lovas. Zsuzsi komolyodó arccal figyelte töpren- gö-topogó apját. Nem szólt sokáig, egyszer aztán mégis odalépett hozzá. — Én megmondom maguknak, édesapám, hogy mire való ez a zseb, ha nem találják ki. Ez a munkájához való, ahogy édesanyám mondta. Ez tolvajzseb! Ez az ember itt lopja ki a munkahelyről, amit ki akart lopni... Ez egy tolvaj! Lovas még mindig elképedve nézte a kezében lógó nadrágot. Ilyen rafináltságot még nem hallott, nemhogy látott volna. — Megmondtam én, hogy van valami a szemében. Huncutságnak láttam, de nem az, rosszabb, sokkal rosszabb annál. Hát egy tolvajhoz akarnak adni engem? — kérdezte szipogva. — Áh, nem tolvaj az, csak élelmes... Ál ilyen a jég hátán is elél... Meg aztán, kislányom, az ilyen nagyon hamar összeszedj magát... Az ilyen hamar gyarapszik. Az ilyen mellett sose kell félni, hogy valami nem leszi Az ilyen előteremti... — sorolta a mentséget) Lovasné. Lovas nem szólt. Elsötétült arccal enged-« te le a nadrágot. — Kislányom, most mi legyen? Ki mond-: ja ezt meg neki? — kérdezte. —- Senki, édesapám! — mondta sokára Zsuzsi. — Senki? Hát akkor hogy tudja meg? — Majd én megtudatom vele! — mondta Zsuzsi és lerántotta ujjáról a gyűrűt, elvette a nadrágot, s a gyűrűt beledugta a tolvajzsebbe, aztán az öltönyt hirtelen mozdulatokkal ösz- szehajtogatta. — így! Most pedig feladjuk a címére! Hát így történt., ennyi minden tekeredett ki abból az egy szóból. Szinte hihetetlen, hogy belefért.. Lovas megcsóválta a fejét és ismét maga elé emelte az újságot. Szabó Györgj
