Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-13 / 86. szám
ívti. április ÍS. , m,—. Itrrr-^mi—i—rri "■l"li|iji.^iill J—Wl—mii i Win. I ........................ József Attila: 9 Azt mondják Mikor születtem, a kezemben kés volt — azt mondják, ez költemény. Bíz tollat fogtam, mert a kés kevés volt: embernek születtem én. Kiben zokogva bolyong heves huségt azt mondják, hogy az szeret. Oh hívj öledbe, könnyes egyszerűség '■ Csupán játszom én veled. Én nem emlekezem és nem felejtek. Azt mondják, ez hogy lehet? Ahogy e földön marad, mit elejtek, — ha én nem, te megleled. Eltöm a föld és elmorzsol a tenger: azt mondják, hogy meghalok. De annyi mindenfélét hall az ember, hogy erre csak hallgatok. Váci Mihály: Mindennek összege Gyönyörű volt az életem. Kiválasztottak engem az embert vallató korcs és nemessé tenyésztett^ nyomorúságok. Büszkeség emeli szívemet: átvezérelt a sorsom minden tájon. A nékem osztott földnek igaz apostola voltam. Kínjaiban járatok értője voltam én a körénk teremtett világnak. Mint emlékeim, ismerősen nyiltak rám a virágok. Névről mutattam páromnak a fákat, énekéről a madarat megneveztem. A bor ízét, a szerelem közeledtének borongó dallamait, a kishivatalnokok lelki táplálékkeresésének ösvényeit jól ismertem. Egy szavamra életre kelt az ostor és a zabla, s a rozzant orgona a bús falusi templomokban együgyű életek szomorúságát emlegette. A fáradt Földön bármilyen embert egy érintéssel végzetes rokoni hullámhosszokon hozzámkapcsolva vonszoltam magammal. Hányán felzokogtak egy simogatásomra. Vén parasztok sírták el magukat üdvözítő szavamra. A sorsom nem az én sorsom volt: mindennek összege, fájón és tömören fogalmazott képlet, a szomorú részletek eggyé karolt egésze, és minden kétségbeesett kombináció emberi megoldása, minden verés áltál kovácsolt felemelt szépsugarú jelkép, — az egyjegyű sorsok vélem betett szorzata, az életek összefont suhogása, szálakból font korbács, a lábnyomok döngölve konok irányú út a meszességbe. A ti vágyaitok nagy kérdőjelét rajzolja fel kezdetéhez visszatérő ívű sorsom Mindenki nyelvén értem a panaszt és biztatásomat mindenki érti. Azért születtem, hogy mindazt ami van, egy felmérhetetlen életben kifejezzem* Bárányt Ferenc: Ballada Erdő mélyén van egy tó, van egy tó, tiszta volt és csillogó, csillogó. Lány futott a viae mellé, hogy bánatát vízbe vetné, de a bánat egy volt véle: lányt is rántva hullt a mélybe. Ott maradt a lány: a bánat, karjaiban a hínárnak, ringatták ölelő zöldek, amíg süllyedt egyre följebb, föl a mélybe, föT a mélybe, tükrözött, vízmélyi égbe. Erdő mélyén van egy tó, van egy tó, már a medre koporsó, Koporsó. A hetvenéves József Attila i Nézegetem az anyakönyvi bejegyzést. „Folyószám: 613.” — „A bejegyzés ideje: 1905 április 16.” A számok élni kezdenek. Nevek következnek. Egy rubrikában a gyermek utóneve, neme. vallása: „Attila, fiú, g. kel.” Egy másik rubrikában a születés ideje: „1905 április 11.” Aztán a szülök neve, születési helye, vallásuk, életkoruk: „József Áron, szappanfőző, Félegyháza, g. kel., 34: Pócze Borbála, Szaoaaszttí lás ref., 29”. S végül az aláírás: „Kosztolányi Alajos anyakpnywezető.” Hetven évvel ezelőtt. 1905 április 11-én született Budapesten — a Ferencvárosban — József Attila, a XX. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja, a világirodalom egyik halhatatlanja. A Gát utcai bérkaszárnya földszinti kislakásában nézelődöm, a proletárköltő bölcsőjénél. — hetven évvel később. Ünnepi pillanatok. S az emlékezés ekkor átcsap egy kérdésbe amit nem ünneprontás, ellenkezőleg, meg- gondolt-átérzett ünneplés elibénk idézi. A hetvenéves József Attila öreg-e már, avagy fiatal maradt, amilyen volt életében? A válasz könnyű is, nehéz Is. Könnyű, mert nem önerőnkből kell eljutnunk hozzá, hanem József Attila költészetéből. S nehéz is, mert közben óhatatlanul önvizsgálatot kell tartanunk árról, hogyan sáfárkodtunk ezzel a költészettel; József Attila örökösei az ő örökségével. Mit hagyott József Attila a proletár utókorra; a szocializmus költői megálmodója- harcosa a szocializmust élvező, immár a fejlett szocializmust építő népére, társadalmunkra? Az ember, mióta eszét tudja, az 'egyenetlenséget, a társadalmi egyenlőtlenséget igyekezett — alkalmasint vérrel, de mindig verítékkel — összhanggá alakítani, a disszonanciát harmóniává rendezni, önmaga és a külső világ kapcsolatában elsősorban A történelem során voltak ebben előrelépések, de megtorpanások. sőt, vissza-visszalépések is. Az emberiség végül is mindig előre haladt. Ehhez vi- gzont mindig; előbb fel kellett ismerni, meg kellett érteni a disszonanciát mert csak ezen át — nem pedig ezt átlépve — lehet egyáltalán eljutni a harmóniához. A szabadsághoz, amely rendet szül. „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem ren- iet” — írta József Attila. De amíg ez a gyönyörű verssor, igaz felismerés megérett a kőimben, előbb meg kellett értenie, átkellett élnie a rend ellentétét,, a disszonanciát; eltökélten, tudatosan be kellett járnia a harmóniakeresés emberi és költői útját. Tudjuk: út. vésztőit is, hiszen a kereső-kutató sem védett a pillanatnyi tévedés lehetőségétől. De a végül is felismert igazságot követni! — kötelesség. József Attila a saját életén keresztül érez te az egyenetlenség, társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság pirongató, sebszaggató kínjait. Még fiatalember, és már lázong Munkástragédiákról ír, a forradalmi proletariátusba helyezi reményét (Fiatal életek indulója) ám első költői lépései még el-eltévednek a sejtelmes hangulatok, a jóság és szépség túl általános kultusza felé. A disszonanciát már ismeri, a harmóniára ekkor meg nem talál rá. Csak később, amikor 1925-ben Bécsbe, 1926-ban Párizsba kerül: ekkor már Marx, Hegel, Lenin tanításaival ismerkedik s életét a forradalmi munkásmozgalommal köti egybe. „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet” — írja, mert óhajtja, akarja a szabadságot, küzd, megküzd érte. És a szabadságért vívott emberi, s költői harcához megtalálja s követi a legbiztosabb, odakötöző, soha fel nem oldó rendező elvet. Az egyértelmű társadalmi-politikai elkötelezettséget. Beleértve: osztálya szakadatlan vállalását, a munkásosztály össztársadalmi érvényű s az egész emberiség haladó törekvéseire összpontosuló érdekeinek szolgálatát, — a pártosságot. Ez úgy „kötötte meg” József Attila kezét — és szükségképpen szívét is —, hogy általa magasságba, halhatatlanságba emelkedett költészete; máig ható s mindig a jövőbe mutató ér- 1 vényűvé vált hite, élete, munkássága. j Nem öregedett meg tehát, ellenkezőleg, örökké fiatal a ma már hetvenéves József I Attila. buuuu Gy. Ferenc Rutkó József: Tavaszelő Szántóföldekét hord ez a széL A fiatal fa földig alázkodik. Költözködnek a magvak, a dombok is. Nem tavasz ez még. Tócsa lobog, mint földre esett kendő. Kajkod utána, hajlik érte a Nap, kényes ujjaival tapogatja, míg fölszedi végre. Gólya helyett n ad szál lépked a tóban. Nyálkás sás töviben kuksol a béke most. Huppan a szél, bakot ugrik a házakon; kölykej nézik. Bokor Csóválja ágát a bokor, meglapul, reszket boldogan. Szeretne játszani velem, mert én is gazdátlan vagyok. Szájába fogja a szelet, elejti, utána kap. Rám néz okos kökényszemével, megszagol, kezemre nyaltat. De most nincs kedvem játszani, homlokom megkövesedett; szemem, mint régi szobroké, nézd az időt, s könnyezik. Weöres Sándor: Kék a hajnal Kék a hajnal, kék, harmat hinti még, Éledező tarka mező tavaszi csokra szép! Kék fönn az ég! Kék fönn az ég! Tavaszi szellő fújja hátunk, ragyog a kikelet, örül a lég! Nóta. meg ne állj, szállj te, szállj te, szállj! Fütty kanyarul, arc kipirul, szapora móka már! Zeng, zsong a táj! Zeng, zsong a táj! Viola-kedvünk, szöcske-lábunk, röpül a cinege, dalol a táji ifgf.ff - vasakká« t - ——--------------—— ....... — -------------------------- - ________
