Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-13 / 86. szám

* m»f-8!AGYARöRSZÄ5- YASÄftfWft MELtBk'fc» 2.VÍ0« äjpyQBK 2®t> AZON A TAVASZON... Az első külföldi siker után A Szabolcs vármegyei rendek levele Kossutbhoz Beszélgetés Molnár Lászlóval, a szabolcsi szimfonikus zenekar karmesterével Ha 1848 tavasza kerül szóba, mindjárt Pe­tőfire, Jókaira, Vasvárira, a Pilvaxra, a Nem­zeti Múzeum lépcsőjére, a „Talpra magyar”- ra, Táncsicsra gondolunk. És sokakban fel­merül a kérdés — ha restelli is azt szavakba önteni —, másokban talán csak a tudat alatt ködük valami hiányérzet: hát Kossuth hol volt? Az a Kossuth, akinek nevével egybe­forrott az egész 1848/49-i szabadságmozgalom. Ö végezte az igazán sorsirányító munkát a pozsonyi országgyűlésen keresztül a döntő he­tekben. Ez a munkája azonban nem folyt úgy a nép szeme előtt, mint a pesti események so- ruzata, — ezért — s mert a későbbi megem- lekezések is inkább a pesti eseményekre szo­rítkoztak — nem vált köztudomásúvá a nagy- közönség széles körében. 1847 novemberében, amikor Pozsonyban a reformországgyűlés megkezdte tanácskozását, még a rendi alkotmány volt életben. A nem­zet rendekre tagozódott. A nemességnek ki­váltságos helyzete volt. Nemzetalkotó tényező­nek jóformán csak a mintegy hatszázezemyi nemesség számított. A jobbágyság ki volt re- kesztve a politikai jogokból, s viselte a terhe­ket. — Az ország maga politikailag és gazda- ságilag függő helyzetben volt Ausztriával szemben. Ezen az országgyűlésen Kossuth Lajos — aki Pest varmegye követeként vett részt azon — az ellenzék élén a kormányzat által terve­zett félreformok vagy látszatreformok helyett gyökeres gazdasági és közjogi reformokat akart megvalósíttatni. Minden taktikai lehe­tőséget kihasználva kitartó, szívós harcot folytatott a feudális rendszer, az urbériség megdöntéséért s a nemzeti önállóságért Miié Kossuth március 14-én reggel beje­lentette az országgyűlés izgatott kerületi ülé­sén az óriási hírt, hogy „a múlt éjjel Bécsben polgári vér folyt, Metternich minisztériuma megbukott”, addigra a magyar ellenzék ereje hatalmasan megnőtt. Az alsótábla elfogadott mindent, amit Kossuth kívánt. Kossuth kül­döttséggel eljárt a nádornál — aki a főrendi tábla elnöké is volt hogy a főrendi tábla az eddigi halogatás helyett most már vita nél­kül, azonnal fogadja el a reformokat követe­lő, korábban beterjesztett feliratát. A nádor meg is ígért mindent. Este Kossuth gróf Batthyány Lajost, a főrendi táblai ellenzék vezérét, mint a némzeti önállóságot jelentő leendő magyar minisztériumnak fejét mutat­ta be áz éljenző tömegnek. Március 15-én készült a feliratot egy, á nádor elnöklete alatt 72 tagból álló ország- gyűlési küldöttség Bécsbe az udvarhoz vinni. Két órával a küldöttség Bécsbe indulása előtt még kerületi ülést tartottak, hogy a közteher­viselés és jobbágyfelszabadítás tekintetében az Jdó szavát megértve gyökeresebb reformot ha. íározván a féliratot megfelelően kiegészítsék. Kossuth indítványára kimondják az általános közteherviselést, s megadják a városi köve­teknek a teljes szavazati jogot; Szentkirályi indítványára pedig kimondják, hogy az úrbé­ri viszonyok törvény általi elintézése után a foldesurák kártalanítását kifejezetten az állam (nem a jobbágyság) vállalja magára. Végül jóváhagyták a még előző nap elhatározott kö­zös országgyűlési követi nyilatkozat szöve­get, hogy az mindenfelé egyöntetűen és mi­előbb vigye szét az országban annak hírét, hogy a nemesi országgyűlés tagjai már túllép­tek a feudalizmus határvonalát, és most már az új nemzet egységfrontjának nevében in­dulnak Bécsbe a nemzet önállóságáért. Bécsben a nép úgy fogadta Kossuthot, mint szabadsága előkészítőjét, hiszen Kossuth alkotmányos berendezést kívánt az önkény- uralom helyébe az osztrák örökös tartományok részére is. Bécs virágokkal borította el Kos­suthot, s szólani késztette őt úgy a Ferenc Károly-fogadónál, mint az egyetem előtt. Az udvari államkonferencia 16-án éjszakáig el­lenállt a felirati kívánságoknak, de végül éj­jel 10 óra után V. Ferdinánd a trónörökös je­lenlétében megígérte Kossuthnak, Batthyány- nak és Esterházynak, hogy a nemzet kívánsá­gait teljesíti. 17-én aztán meg is jelent a ki­rály kézirata, mely a nádort teljeshatalmú ki. rályi helytartóvá nevezte ki, s feljogosította, hogy előterjesztést tegyen egy független fele­lős magyar minisztérium létesítése iránt, és előkészíttesse a miniszterek hatásköréről szó­ló s a többi reform-törvényjavaslatot. A nádor ehhez képest azonnal ki is nevezte á minisz­térium elnökévé gróf Batthyány Lajost. A küldöttség Bécsből, mélynek Kossuth „két napig ura” és bálványa volt, ezután a testvériség leglelkesebb tüntetése közt távo- zott, hogy megvigye Pozsonyba Magyarország szabadságát; azt a hírt, hogy az ország alkot­mánya átalakult vérontás nélkül; azt, hogy — mint Kossuth írta a március 17-i követjelen- tesében — a jobbágyfelszabadítási és közte­herviselési határozat által „letétetett a sza­badság talpköve, a felelős független magyar minisztérium alakítása által feltétetefct az al­kotmány boltozatának zárköve”. A király április 11-én szentesítette a re­formtörvényeket. íme, Kossuth szerepe a nevezetes napok­ban! A törvényhozáson keresztül nem keve­sebbet tett, mint lezárta Magyarországon a rendi, feudális kort, az úrbériség korszakát. A társadalmi fejlődés nagy szinjátékának e felvonásán legördítette a függönyt. De egyben fel is. húzta a soron következő -- a polgári nemzetállamot jelentő — felvonásnak függö­nyét. Vajon hogyan értékelték Kossuth e mun­káját a kortársak? Feleletét ad erre á Szabolcs megyei le­véltár , 48 Csomó 484 D 1848” szám alatt ta­lálható aktája. Ez egy megyei közgyűlési jégy- zökönyvi kivonat. A következők olvashatók benne: „Kossuth Lajos Pest megyei követnek Po­zsonyba Tisztelt polgár társunk: Ország gyűlési követeinknek folyó hó 15- éről a’ 131. 132 és 133.-ik számú iratokat köz­lő jelentésük tárgyában tanátskoZva az ország gyűlésének eddigi működéseveli telyes meg elégedésünket, midőn nyilvánítottuk: nem méilőzheténk egy szívvel és lélekkel kimon­dani, hogy ön nemzetünk betsületét és bizal­mát ki érdemiette. Fogadja ezért ön hazafi rokon kebellel tollúnk e’ tisztelet telyes bi­zalom nyilvánítását, — melyet a’ polgári ér­dem cserkoszorújaként ezen levelünk által hozzája juttatunk. A kik egyébb iránt állandó jó indulattal maradtunk Kelt Nkállóban 1848. martius 21-én tartott köz gyűlésünkből rokon érzésű polgártársai Zabolchvármegye Közönsége* Szabolcs megye székhelye akkoriban Nagykálló volt. A megye országgyűlési köve­iéi Kállay Menyhért és Borús Sámuel voltak. Nevezettek tagjai voltak a Bécsbe utazott or­szággyűlési küldöttségnek is. Dr. Kreskai Miklós Négynapos, sikeres vendégszereplés utan a hét közepén érkezett haza a Szovjetunió Kárpátontúli területéről a szabolcsi szimfoni­kus zenekar. Az együttes karmestere, Molnár László még fáradt az. élményekben gazdag út programjától. Nehezen múlik a magasabb fo­kú koncentrálás izgalma, az élmények rend­szerezésére pedig még nem volt idő. Megérke­zésük után az első külföldi út előzményeiről, programjáról érdeklődtünk. ‘ — Házáhk félszabadulásának 3(1. évfor­dulója alkalmából a Szovjetunióban rendezett ünnepi eseménysorozat egyik része vplt.ze­nekarunk vendégszereplése, amelyet négy megtiszteltetésnek érzünk. Géczy Ferenc, a megyei művelődési központ igazgatója vezeté­sével és Lakatos József festőművész részvé­telével tettünk egy kis körutat a Kárpátontúli részen. Négy nap — négy fellépés, ötven tagú zenekar, a felszerelések, egyenruhák, kotla- állványok, hangszerek szállítása, pakolása — a program tehát elég szoros volt. Az első nap délutánján a beregsurányi Barátság kertben rendezett programban adtunk egy rövid mű­sort, s este már a beregújfalusl — Nove- Szelo-i — kolhoz vendégei voltunk. Másnap Ungvárön, a kijevi Bandurka együttessel volt egy közös fellépésünk, az utolsó hangver­senyünket Munkácson, a színházban tartot­tuk. A szívélyes vendéglátás, A gondoskodás mindenütt megkönnyítette, hogy a nagy tem­pó ellenére sem voltunk fáradtak. Hogyan, milyen sikerrel szerepelt á zené­kar az első külföldi úton? — Nagy gonddal készültünk, még az ifi- dulás előtti napon is este tízig próbáltunk. Számítva az igényes, zeneértő közönségre, Szerettünk volna magas színvonalú produkciót nyújtani. Erkel-, Bartók- és Dvorzsák-művek- kei szerepeltünk, Liszt egyik verseny művével — Baranyay Lásíló zongoraművész közremű­ködésével — s erre áz alkalomra tanultuk meg Sosztakovics XI. szimfóniájának örök dicsőség című tételét. Beregújfaluba izgatot­tan, idegesen érkeztünk, kétórás csúszással, a kolhoz nagyon szép művelődési házában azonban kitartóan vártak ránk vagy ötszáz: i. Ez nagyon megnyugtató volt. Ungvárön sike­rült talán a legszebb hangzást elérni, a fil­harmónia koncerttermének akusztikája olyan . mint egy álom, itt. éreztem,. hogy ez a forma a zenekar csúcspontja. Munkácson áz akusz­tika nem ennyire jó, a fúvósokat előre kel­lett hozni, a közönség azonban itt is segített. Szárnyakat ad a2 együttesnek, hä a lassú té­telek alatt is síri a csend. A kötött programok mellett sok szemé­lyes élményben is részük volt-. Mire gondol­nak vissza szívesen t ■ t — Például a magyaros vacsorára, amivel á kolhozban kedveskedtek. Persze megkóstol­tuk a helyi specialitásokat is, ettünk borscs- levest. scsit, piláfot, ittunk orosz teát. ,Ma- ■ gyáros” feketével vártak mindenütt. Ungvá- ron megnéztük a várat, majd a falumúzeu­mot, ahol megcsodáltuk az orosz, ukrán, ma­gyar és román parasztházaikat, a kevert stílu­sú hagymakupolás és tornyos templomokat. Ungvárön történt, hogy először „megrohamoz, . tak” bennünket az autograjngyüjtők. Némelyig diák a zenekar valamennyi tagját sorra járta, hogy meglegyen az egész lista. Ugyanitt két ungvári kért meg bennünket, vigyük, el őket autóbuszunkkal Munkácsra, mert nem tudták meghallgatni hangversenyünket. Ilyen em­lékek maradnak az ajándékok, amelyeket • búcsúzáskor kaptunk. Egy fa domborművet, egy szép szőttest, egy pásztorkürtöt és sok­sok kiadványt á terület életéről. Mi is átad­tuk ajándékainkat, köztük Kerülő Ferenc, La­katos József és Pál Gyula festményeit. A leg- szébb „ajándék” persze az á dicséret, amit a búcsúztatáskor hallottunk. Elmondták, hogy a közönség véleményé áz volt; hivatásos szín­vonalú együttes produkciójának megfelelő él­ményt nyújtottunk. S hadd fejezzem bé az­zal. hogy megpihenni sincs időnk, á próbáié már meg is kezdődtek, mert április 16-án a megyéi művelődési központban lép fel a Ze­nekar, Borbély Gyula vezényletével. BE Kossmh-díjas írónk Fejes Endre 1962-bén egy fiatalember toppant bé az irodalmi életbe és egyszerre felkavarta a ke­délyeket. Egy kisregényt tett le az asztalra, pár óra alatt elolvasható, vékonyka könyvet, óin szikrázó energiát hordozót: láz, izgalom, harag, tetszés és elutasítás járt a Rozsdate- ínető nyomában, vitát kavart, messze gyűrű- zőt túl az alkotóházakon és irodalmi presz- Bzókon. Esemény volt, s a legteljesebb mér­tékben közéleti. Nem jött ugyan előzmény nélkül, egy novelláskötet már járt előtte, jelezvén, hogy új író tűnt fel a láthatáron. Hanem a regény telibe talált, olyannyira, hogy új műszót is kreált nyomban: a „hábetlerizmust”, mely épp úgy magatartásformát jelölt, mint ahogy nem sokkal előbb Németh László „csomor- kányizmus” néven vitte a köztudatba az al­földi kisváros létformáját. Ez a családregény — a műfaj korábbi hagyományaitól eltérően — munkástémájú és «Odern, s ez utóbbi meghatározás itt stilá­ris, formai minőséget is jelez; a szűkszavú tömörítés és a találó jellemzés mestermű­vét Az író úgy tekinti át egy munkáscsalád évtizedeit, hogy közben tükröt tart eléjük, szémükre vétvén a vegetatív élétniódot, a passzivitást és a közönyt, amellyel gondol­kodás és állásfoglalás nélkül hagyja elzúgni feje fölött a történelmet. Étel, ital, álom, tú­róscsuszák és családi ebédek követik egy- 4 mást, rossz idők, jó idők váltakoznak, de a regény figurái csak éldegélnek időtlenül, bel­ső fejlődés, magasabb emberi igények nél­kül. Az Írót munkára készteti a vágy áz em­beri többlet, a szellémi létezés, a költészet játéka Utan. Szíve szerint lírikus lenne tán, ám ő változtatni akar, s ezért választja a próza közérthetőbb nyelvét. Prózája költői próza, mely talán leginkább Gellérl Andor Endre sztereotippá vált jelzőjével, a „tün­dén realizmussal” jellemezhe tó. Költői álmai mindig a külvárosok felett lebegnek, idegeiben érzi a varosperem poé- zisét, amely mint minden költészet, az em­berből árad ki, megszépítvén a környezetet, akár fenyőkkel koszorúzott tó, akár olajos- hordókkal teli grund tárul elénk. Fejes End­re úgy látja, hogy szépség és poézis nem­csak a régi bérkaszárnyák, de az új torony­házak lakóit sem hatja át eléggé. Sikeres filmjének, a Jó estét nyár, jő estét szerelem címűnek fiatal munkása kül­földi urnák adja ki magát, mert fél, hogy hazái múnkáskéht kevés lenne a becsülete a lányok előtt, és tán élvezi Is a játékot mind­addig, mig szerélmes nem lesz, s rá nem jön, hogy áz áhított lány nem őt szereti, háném csupán egy életformát, mely az ő lényétől teljesen idegen. Legutóbbi regényében (és tv-fílmjeben), a Cserepes Margit házasságában pedig érde­kesen fonja össze az írói munka lélektaná­nak ábrázolását a cselekménnyel; az író vi­askodik életrekeltett figuráival, akik önálló­sulván a maguk valóságos bajai közt ver­gődnek, s eszük ágában sincs az őket teremtő írói elképzeléseket követni. Elképzelt figurák önálló életé — itt me­gint jelen van a „csodaszerű”, áz álom és á játék, amely a Kéktiszta szerelem novellái­tól kezdve minden Fejes-műben föllelhető; a dolgok felett lebegő, háztetőket félrebillentő meseszerüség. Ez a meseszerűség azonban nérh készteti arra az írót, hogy a valóságot, a meglévőt kiejtse kezéből. Hőseit, — való­jában egykori játszótársait, sorstársait, bará­tait — akarja kiragadni a vegetatív létezés unalmából és magával vinni a szépség és költészet fényes csillagai felé. Eddigi irodalmi munkásságáért tüntette ki államunk Kossuth-díjjal Fejes Endrét l Nyíregyháza, Kossuth tér. (Krutilla József rajza)

Next

/
Thumbnails
Contents