Kelet-Magyarország, 1975. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-27 / 98. szám

f WW. ÄprIBs 2t. ITELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 Megyénk tájain Ahoi elrobog az expressz... Kilométer hosszban szinte egyetlen nagy utca Komoró, a vasutas község. Keresztül 6zeli az új és a régi országút, a vasút. Uta­zó embernek nemigen kínál érdekességet. Nincs műemlék jellegű épülete, történelmet idéző romja, különleges ligete, egyszóval semmi olyan, amely az idegenforgalomban valamit számít. Komorónak csak keserű múltja, életerős jelene és jövője van. A házak nagy többsége új, többszobás, takaros. Hétköznapok délelőttjén a tavaszi napsütésben az udvarokon kevés az élet. A férfiak a vasútnál dolgoznak, az asszonyok a határban, a termelőszövetkezet földjein vetik a magot. A gyermekeknek is van helyük az óvodában, az iskolában. Kovács Menyhértnek sokáig, órákig kell várnia, hogy jöjjön vala­ki, hogy a főúton történjen valami. A „négyes ház” emléke A nyolcvanéves ember megromlott látás­sal, nehezen mozduló végtagokkal naphosz- szat ül háza előtt, a kispadon. Ha erősen süt a nap, árnyékot vet rá a terebélyesre nőtt, most pompás fehér virágjait mutató május­fa. Ül az öreg, vár és ilyenkor szívesen el­beszélget. — Komoró földművelő község volt. Ami­kor fiatal voltam, itt csak urak és cselédek éltek. Ha az is érdekli, én nem voltam már cseléd. Apám vett egy kis földet, hárman voltunk testvérek, együtt műveltük. Ügy mondták rám később, hogy középparaszt va­gyok. — A cselédek? Azok bizony elég gyen­gén éltek, rongyos ruhában jártak, rengeteg pulyájuk volt, tele volt velük a négyes ház. Négyes ház már nincs a községben, de én még el tudom mondani, szalmatetős kis ala­csony épület volt. Egyetlen pitvarból négy szoba nyílt, egy-egy szobában többször két család is lakott. Egy földbirtokosnak, Sza- lanci Bertalannak dolgoztak, övé volt itt szinte az egész határ. A cselédek rosszul él­tes. Miből is? Kaptak évente 12 köböl életet, krumplinak egy kis földet. Abból aztán ho­gyan eijenek? a puiyás teletömtek a hasukat krumplival, a krumplitól felfúvódtak, és mindég pucérok volta*. — Nyugdíjas vagyok. A tsz-tagság után kapok tíüú forintot, es itt üldögélek mar öt eve. Várok. Igen, gondolok én néha a régi eietre. Mióta a földet elvettük az uraktól, másképpen van. Azelőtt rossz volt. Nem volt itt ezen a hosszú utcán egyetlen ház sem, csas az enyem, meg amott arrébb az iskola. Amióta a tsz-világ van, felépültek ezek a hazak, az uj utcák a vasúton túl és minde­nütt. Kovács Menyhért földosztó volt, részese g korszakváltó munkáknak. Ahogy ő mond­ta: „már csak gondolataival látja a határt, a házakat.” Kár. Kegyetlen törvénye az élet­nek, hogy most, amikor ő nap mint nap a padra ülni kényszerül, sokkal szebben virá­goznak az almafák, sokkal jobban terem a hatar. Mondta „az is jó, hogy elhallatszik hozzám az óvodából a gyerekzsivaly”, vagy hallja az expresszvonatok dübörgését az ál­lomás felől. Kenyér két helyről Az óvodában a mai gyerekeknek tejes­kávés tízóraihoz készülnek, és Nemes József - Itt vezető óvónő mögött énekszóval vonulnak az apróságok. Naponta hatvanhárom gyerek­nek terítenek. Nekik folyik a csapból .a hi­deg-meleg víz, övék az udvaron a mászóka, a homokozó, a babaház, és még nagyon sok nunden. — L 'ehértói vagyok, férjhez jöttem ide — mondta Nemesné. — Az óvodát 1962. de­cemberében adták át, én 1963-tól vagyok itt. Amikor a községbe megérkeztem a férjem­mel, nagyör el voltam keseredve azért, amit láttam. Az állomás a földre, sárba állított vagon volt. Az utat is sár borította, csak a kerítésekbe kapaszkodva jutottunk el a la­kásunkig. Az óvoda sem így nézett ki. Kopár, sivár udvaron játszottak a gyerekek, ásott kútból itták a vizet. A vasutasok, a szocia­lista brigádok, meg Gergely hajas gyerekei segítettek. — A gyerekeket ma szépen járatják a szülők. Tíz-tizenkét éve. ha családlátogatás­ra mentem, a konyhában is alig tudtak leül­tetni, most a két szoba bármelyikében a leg­modernebb garnitúra van. A komoróiak kenyere — úgy mondják — két helyen terem. Egyik fele a termelőszövet­kezeti tagok által a határban, másik része a vasutasok révén az átrakó körzetben A Szov­jetunióból érkező ásványolaj, a darabosáru egy része ma a komorói állomásig jut. a szé­les nyomtávon. Hol van már a hajdani vas­úti kocsi, sáros megállóhely? Nyíregyházának tincs szebb, korszerűbb állomása. Sipos Sán­dor állomásfőnök — aki húsz évvel koráb­ban is teljesített szolgálatot ezen a környé­ken, most 1968-tól komorói — mondta: — A záhonyi átrakó „felfutásával” itt is nagy változás történt. Ezért is lett vasutas község Komoró. Kezdődött az olajátfejtéssel, most a nágyobb munkát a darabáru átraká­sa adja. Rendszeresen 150—200 embert fog­lalkoztatunk. Az átrakókörzet más részeire Záhonyba, Fényeslitkére, Eperjeskére naponta 250—300-an járnák eL ,,/ó/ jött nekünk ez a vasút..." Leegyszerűsítése lenne a dolgoknak csak azt mondani, hogy 500 komoróinak ad kényé ret a vasút. Ettől jóval több a környezet és emberformáló hatása. Joggal mondhatta Sí­pos Sándor a komorói házakra mutatva: „Ezt jelentette itt a vasút, jelenti ma is.” Jászai Imre kályhafűtőként kezdte, ma forgalmi tiszt. Kocsikezelőkből, váltókezelőkből átra­kókból váltak műveltebb, nagyobb tudású és felelősebb beosztású emberekké. Fodor Sán­dor, Orosz István és még sokan mások. Ettől nem kisebb dolog az sem, hogy Balogh Barna szocialista brigádja már négy éve nyeri el egymás után az ezüst plakettet. Talpig ce­mentesen Koncz Sándor a Kovács Sándor szocialista brigád tagja pedig így beszélt: — 1948-ban kezdtem a vasúti munkát. Előtte földműves voltam. Nem volt virágos életem, gürcölt az ember éjjel-nappal a csepp kenyérért. Olyan szegényesen éltünk, hogy ami volt, abból csak az éhezésre jutott. Most 3000—3500 forintot keresek. Mit tudjak mon­dani? Építettem egy házat, van televízióm, mindenem, ami kell. Négy gyereket becsüle­tesen felneveltem, igaz, kettő még most jár Nyíregyházán, a gimnáziumba. Jól jött ne­künk ez a vasút, az már biztos. A kemény munkáról nem sok szó esett Arról, hogy a Kovács brigád hat tagja két­százötven tonna árut mozgat meg naponta. De vajon mennyit mozgattak meg ők és a többiek az elmúlt 10—15 évben? Hegyeket le­hetne rakni a sok áruból. Óceánra való ola­jat fejtettek át. A postamester Polyóczki Já­nos, aki 1970-től vezetője az 1966-ban épült hivatalnak, mondta: — Amikor ide kerültem, 2 millió 900 ezer forint volt a község takarékbetétje. Most' 6 millió forint körül van. Az első negyedévben 700 ezer forintot tett takarékba a lakosság. A községbe összesen 573 darab különböző hír­lap jár. De én nemcsak ezekből mérem le igazán a fejlődést. Inkább abból, hogy bár nagyon sok ház épült már, még mindég egy- re-másra építkeznek, vásárolják a személy- gépkocsikat. A fiatalok szépen, divatosan jár­nak. Mángorló a pinceklubban A község, bár többszáz éves, fiatal, min­den vonatkozásban. Gergely Lajos tanár, aki komorói születésű, s aki a tsz-elnökségtől a katedráig sok funkciót töltött be, nem kis büszkeséggel mutatta a pinceklubot, amelyet 1973-ban avattak. Társadalmi szervek hozzá­járulásával és buzdításával KISZ-esek, is­kolások építették ingyen munkával. A klub­ban esetenként 40—50 fiatal szórakozik, mű­velődik. Van irodalmi színpad, honismereti és barkács szakkör. A fiatalok házi múzeu­Társadalmi munkával épül a Szabadság tér. H amarabb érkezett a feleségéért. Még két fej volt hátra, egy fésülés és egy igazítás. Mindig zavaró, ha egy férfi betéved a női fodrászatba. Mert ott, akár akarja va­laki, akár nem, egy pillanatra mindig annyi­nak néz ki, amennyi, és két Sassoon és egy Gatsby között, az arcpofozás közben a krém alól mindenki az igazi arcát mutatja. Ez pe­dig zavaró, főleg egy férfinak, ez szégyellőssé teszi, jobban mint a pucérság. Most is így volt. A csalánsampon és a kénes fejmosó, a bura alatt száradó haj keveredő illata, a krém és festék szagelegye csak hódítóbbá tette az egészet, olyannyira, hogy egy újság mögé bújt. Amolyan strucc dolog ez, de jó, hasznos, az asszonnyal úgysem lehet beszélni, mert bura alatt olyan híradós fülvédő van rajta, és or­dítani kellene, ezt pedig a férj nem szerette. Ült tehát az újság mögött, de nem tudott figyelni a betűkre, különben is a hírlap lega lább egyhetes volt, a hidrogéntől pedig csö­pögött a könnye. A hangok azonban elszűrőd tek hozzá. Nem. Nem szűrődtek. Jöttek, áram lottak, özönlöttek, zúdultak, hömpölyögtek meg minden. — A J.-né, no arról jobb nem beszélni, neki van az az új palija, aki... — Nekem mondja kedves (jaj meleg, ve­gye le a hőt!), tudom miből vették. Lop a férje, lop mint a szarka, de neki lehet... — A Klári férjhez megy? Nem létezik •Hiszen csámpás, és ha tudná, milyen lába van (a szememből törölje ki a krémet), a múltkor együtt vettünk cipőt, negyvenest próbált... LICIT — Szépre Katikám, ma repisnek kell len­ni, jönnek a minisztériumból, és viszem be a kávét. Megpukkad a Juci, eddig ő vitte, de legutóbb piszkos volt a körme... — ... igen, Pesten vettem, odajárunk az urammal, ha valami rendes cucc kell. Ott van a törzsbutikom, (ide egy kis satirt, egy kis pi­rosat, jó). Nem, nem volt drága, kétezer. De •yíkbőr ... A férfi izzadt. Meleg is, büdös is volt, és akiről szó esett, az mind ismerős volt. Isme­rősök, akik éppen nem voltak jelen. Aggódva nézte a feleségét, oda-odapillantott a bura felé, majd a tükörhöz. Végiggondolta eddigi életét, házasságukat, mit vettek, mit akarnak s hirtelen kiverte a verejték. Ahogy innen mennek, s ahogy mások jönnek, ők is teríték­re kerülnek. Menthetetlenül, mert itt minden­ki mindenkit ismer, minden dolgáról tud. Igaz. neki nincs semmi dolga, a feleségének se, de iont ez lehet a gyanús, hiszen ha valakinek dncs semmi dolga, ami különös, az gyanús. Gyanús, hogy a feleségének csak hagyo­mányos a frizurája, és a múltkor is, fényes nappal a Keletben vásároltak, mégpedig kom­njpt rendeztek be, összegyűjtötték a régi sze­génység tárgyi emlékeit, a rokkát, a szövő­széket, mángorlót, a cserépedényeket. Egy dúsan faragott 1893-ból származó faragott kaszanyél arról ad hírt, hogy a nyomorban élő zsellér, a cseléd szomjúhozta a szépet, vágyott a jóra. A fiatalok élete a kösaégben tartalmas, változatos, alkotóerővel bír. Gergely Lajos vezetésével most a község egyetlen terét ala­kítják, építik, szépítik. A felszabadulás 30. évében egy lebontott régi ház helyén park lesz, örökzölddel, tulyafával, japán akáccal és sok-sok virággal. A tér neve: Szabadság. — 1945-ig nem volt itt embernek való élet. Mindez csak ma van. Én mint pedagó­gus azt tartom legnagyobbra, hogy a kép­zettség, a műveltség megsokszorozódott. Mol­nár Pál az egykori cselédember fia vasúti mérnök lett. Lukács Sándor fia Miskolcon mérnök, Révész Ferenc fia meg állatorvos. Iskoláinkban ma 230 fiatal tanul, magasabb szinten. Van alsó és felső tagozatos napkö­zink. Még esti iskolára is járnak itt emberek, tizennyolcán vasutasok. Komorónak ma 1600 lakosa van, ők vá­lasztottak meg többek között egy fiatalem­bert, Szakolcai Bálintot tanácstagnak. Tu« zsérnak és Komorónak 1973-tól közös a taná­csa. A tanácstagnak ezért — de azért is, mert a Hazafias Népfront elnökhelyettese, mun­kahelyén, a MÁV-nál KISZ-aktíva — igen sok a munkája. Ezt egyébként egy szóval sem említette, csak a fejlődésről, a megol­dásra váró gondokról szólt. — Tavaly a napközis iskolát avatták, higanygőzlámpákat kapott a község. Most azon fáradoznak, hogy fodrászüzlete, húsbolt­ja legyen Komorónak. A legnagyobb górd — évekkel ezelőtt is az volt — hogy ak k férjhez mennek, megnősülnek, mindjárt új házakat akarnák építeni, és kevés a házhely. Egyébként nincs itt különösebb baj. A tanács után a két község termelőszövetkezete ’S egyesült. Jó a hangulat, a komorói termelő- szövetkezet sem gazdálkodott rosszul, de így még jobbak lesznek az eredmények ... Szunyogszigettől Komoróig Több változatát ismerik, és mesélik, ho«r miért kapta a község a Komoró nevet. Egyik változat, hogy a tatárjárás idején a lakosság a Tisza árteréből kiemelkedő dombhátra me­nekült, ahol sok volt a szúnyog. Ezért a ké­sőbbi községet Szunyogszigetnek, szlávosan Komorónak nevezték el. Másik változat, hogy évszázadokkal ezelőtt a község hűbérura — mert hűbéresei nem fizették meg az adót — porig égette a települést. Ezen a lakosok na­gyon elkomorodtak, s egy arrajáró a komor arcokat látva kijelentette: „Komor-ő”. Ki tudja mi a valóság? Ám, aki ma ar­ra jár, nemigen mondhatja a komoróira, hogy komor-ő. Seres Erna binét, az is NDK volt, és az asszony lába is csak 37 és feles, és palija sincs, neki sincs nője, autója se, törzsbutik, nos ez új, de ez Sincs, csak- a két gyerek, de hát ez is feltűn >, hiszen a kívánatos a három lenne. Te jó és, mi sül ki ebből, ha innen kikerülnek. A foü- rásznő közben fésült, kunkorított, az asszony elkészült. Még hátra volt a manikűr, az is esn e gyöngyházzal, világosra, egyszerű forrná: a nyírva, nem karmosán. A férfi mind bódul­tabban ült, a verejték ömlött a hátán, szem­üvege behomályosodott. Mint lázálomban, jöt­tek felé tovább a nevek; a történetek, a vásár­lások, a licitálások, az autómárkák, a divat­szabók, a divatfogászok, a ruhaanyagok, a külföldi fővárosok, ahová más nem megy, aho­vá más megy, de miből, a vállalati belügyeli, a szomszédok, szeretők, intrikusok és jóaka­rók, a sztori a virágról, ami ha az ablakban van, akkor nincs otthon a fér], a férjről, ak,i bolond, az asszonyról, aki tisztességtelen. Az­tán véget ért. Az asszony elkészült, kijöttek. Vlég egy darabig egyfelé vezetett az útjuk. . — Miért vagy ilyen szótlan? — kérdezte \z asszony. — Semmi. Csak elgondolkoztam. Itt min­dig ennyit beszélnek? — Ne izgasd magad. A szó elszáll. Te tudod a legjobban. El. De milyen messzire. Mint a nyíl. És még méreg is van a hegyén. Bürget Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents